· KÖZTÁRSASÁG · A KÖZTÁRSASÁGI ESZME TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON




Untitled Document

Pölöskei Ferenc

II. A magyar jakobinus mozgalom

Miként szinte valamennyi nagy szellemi áramlat, a felvilágosodás eszméi is nyugatról indultak, és a francia forradalom eseményeinek hírei is eljutottak Magyarországra. A szabadság, az emberek közötti egyenlőség, a népszuverenitás, vagyis a néptől eredeztetett minden hatalom, a szerződéskényszer az uralkodók és alattvalóik között, a hatalommegosztás elvei mind-mind gyorsan gyökeret eresztettek hazánkban is. Az 1789. évi francia forradalom jelszavaira, a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméire fogékony magyar polgári és nemesi értelmiség különösen élénken reagált. Batsányi János verssorait évtizedekig idézték a vele azonosulók, ellenfelei pedig dermedten olvasgatták:

"Nemzetek, országok! Kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntő vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok:
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri,
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!"

A felvilágosodás, mint a XVIII. század nagy szellemi áramlata és ideológiai mozgalma valóban Franciaországból indult el, s nagymértékben hozzájárult a francia forradalom előkészítéséhez.

Különböző formái megjelentek Kelet-Közép-Európában, a leginkább kiterjedt formában Magyarországon, továbbá Lengyel- és Oroszországban, Horvátországban, de másutt is.

Legismertebb a bécsi központú felvilágosult abszolutizmus volt, amelynek első változatát a Habsburgok - Mária Terézia, II. József és II. Lipót - képviselték. Hívei között magyarokat és nem magyarokat, főnemeseket és köznemeseket, valamint polgári származásúakat egyaránt találhatunk. E változat lényege az volt, hogy az udvar a feudális államot igyekezett korszerűbb színvonalra emelni, a korábbinál jobban támogatva az egészségügyet, az alsó- és felsőoktatást, a tudományos és kulturális fejlődést. A második változat - amelyet a nemesség felvilágosult csoportjai támogattak - a feudális képviseleti rendszert, a rendiség struktúráját kívánta korszerűsíteni. Hívei között magyarok és nem magyarok egyaránt voltak. A harmadik változatot a nemesi és nem nemesi reformer értelmiségiek (számuk igen csekély volt) képviselték, akik már nem korszerűsíteni, hanem felszámolni kívánták a feudális rendet. A jozefinizmus bukása után (1790) ezek soraiból kerültek ki a magyar "jakobinusok".[1]

A XVIII. század végére jelentős szellemi erőt képviselő nemesi és polgári értelmiség alakult ki Magyarországon. Egy része jól ismerte a felvilágosodás világát, sőt irodalmát is.[2] Többen közülük tanulmányútjaik során közvetlen tapasztalatokat, élményeket is szereztek, s rokonszenveztek a megismert új gondolatokkal. Élénk figyelemmel kísérték II. József társadalmi, egyházi reformjait, miközben nemzeti célkitűzéseikhez is ragaszkodtak. E sajátos kettősségből eredt, hogy ez az értelmiség még bízott az alkotmányvisszaállító II. Lipótban is. Közéjük tartozott például Hajnóczy József, Batsányi János, Laczkovics János, Kazinczy Ferenc. Olvasták a francia forradalomról tudósító Moniteurt és a szabadkőműves páholyok, olvasókörök útján népszerűsítették a társadalmi reformokat, a nemzeti megújulás gondolatát is.[3] A nemesség zöme azonban nem ezt az utat járta, hiszen mindenek előtt saját privilégiumainak fenntartásáért küzdött és ezért szembefordult II. Józseffel, a kalapos királlyal, majd örömmel üdvözölte a magát megkoronáztató Lipótot. A régi abszolutizmushoz visszatérő Ferenc császár 1792. évi trónralépése azonban gyökeresen új helyzetet teremtet nemcsak a kormányzásban, hanem az említett értelmiségi csoport magatartásában is. A csoport feltűnő módon radikalizálódott, amihez a francia forradalom eseményei, újabb szakaszai is hozzájárultak. Meglehetősen ellentmondásos formában ugyan, de megjelentek a magyar köztársasági eszme egyes elemei is. Képviselői azonban akkor léptek a politikai, szellemi élet színterére, amikor Magyarországon még hiányoztak a gondolatkör megvalósításának a gazdasági, társadalmi feltételei. Az ország gazdasági fejlődése, ipara, kereskedelme ugyanis még nem érte el azt a szintet, amely megteremtette volna a gyökeresen új társadalmi-politikai berendezkedést igénylő, az emberek közötti jogszabadságot, s az államügyekben való aktív részvételt követelő polgárságot. Az sem mellékes, hogy a demokratikus értelmiség és a nemesi reformellenzék milyen mértékben került eszmei-politikai kapcsolatba a hasonló irányú nemzetközi irányzatokkal. A kialakuló magyar jakobinus mozgalom - elnevezésétől eltérően - egyébként nem az 1793. évi francia jakobinus diktatúrához kapcsolódott, inkább az 1789-ben kezdődő forradalomhoz és az 1791. évi alkotmány eszmeiségéhez. A francia jakobinus korszakhoz lényegében egyetlen jogi szál fűzte: a köztársasági államforma lehetőségének feltűnése. Erre Franciaországban valójában már előbb - ha nem is alkotmánytörvényben, de -, 1792-ben sor került. Az államra, az egyénre és a közösségre vonatkozó nézeteik szerint tehát a francia forradalom első, klasszikus szakaszához kötődnek, ezért kezdetben pejoratív értelemben nevezték őket jakobinusoknak.

A magyar köztársasági eszme sikerre vitelét az említett feltételek hiánya és az a körülmény is nehezítette, hogy Európában alig akadt ekkor olyan államalakulat, amely a köztársasági államformát választotta. A nyugat-európai országok progresszív erőinek döntő többsége inkább az alkotmányos monarchia megvalósításáért, illetve megtartásáért küzdött, s a polgári államberendezkedés jogelveit is ezen belül kívánta érvényre juttatni. Ekkor Franciaország mellett csupán a svájci kantonok alig-alig ismert szövetsége, a németalföldi államok, valamint Velence és Genova városköztársaságai léteztek, amelyek azonban eleve nem jelenthettek követendő példát Magyarország számára.

A mozgalom jelentkezésének belső mozgatóerejét - miként említettük - II. József reformpolitikájának zátonyrafutása jelentette. Hiszen tudjuk, halálos ágyán rendeleteinek többségét, a jobbágy- és a türelmi rendelet kivételével visszavonta.[4] Utódját, II. Lipótot is a felvilágosult abszolutizmus híveként tartották számon, de neki is tudomásul kellett vennie a feudális abszolutizmus erőinek akaratát és meghátrálásra kényszerült. Miként Hajdú Lajos találóan fogalmazta meg egyik tanulmányában, a feszültségekkel tele századvégen tündököltek, majd aláhullottak a fogalmak anélkül, hogy valóságos tartalmukat tisztázták volna. A francia forradalmi változásokat rokonszenvvel követő, vagy II. Józsefnek a vallási türelem megteremtésére, a római katolikus egyház világi hatalmának visszaszorítására irányuló törekvéseit örömmel fogadó, majd megőrző értelmiségieket könnyedén perbe foghatták franciabarátság és egyházellenesség vádjával. Így a tapasztalatlan, a magyar polgári állam vagy éppen a köztársaság úttörőit üldözendő jakobinusoknak nevezték, holott - például - Hajnóczy József valósággal megrémült a francia jakobinus terrortól. Alkalmazása - szerinte - bemocskolja azokat a magasztos elveket, amelyeket a társadalmi haladást keresők zászlajukra írtak. Ő a jogegyenlőség, a tulajdon biztonsága és a sajtószabadság híve maradt.[5]

A francia példa puszta követése különben is sok dilemmával párosult Magyarországon. A nemesség jó része ugyanis politikai felfogásában egybemosta XVI. Lajos franciaországi zsarnokságát a jozefinizmussal. A robot eltörlése, az Alkotmányozó Gyűlés 1789. augusztus 4-i határozata visszariasztotta a francia forradalom első szakaszának eseményeitől is. A magyar nemesi társadalomban természetesen régtől fogva élt valamilyen formában a köztársasági gondolat. A latin nyelv vagy az ókortörténet, a klasszika filológia tanulása közben ugyanis ismerték például a római köztársaság történetét, s ha ez nem is adott közvetlen ösztönzést annak valamiféle újrateremtéséhez, magát az eszmét rokonszenvessé tette. A hivatalos nyelvet tanulók jól ismerték a klasszikusok egyes mondatait: "Salus rei publicae suprema lex esto" (A közösség - respublika - üdve legyen a legfőbb törvény), és a hasonlóan széles körben ismert mondatokat egész nemzedékek memorizálták.[6] Igaz, a régi Róma világa lényegesen különbözött a modern polgári eszmékbe illeszkedő új köztársasági gondolattól. Ott például a népgyűlés hozta ugyan a határozatokat, végrehajtásuk azonban a közösség által választott tisztviselőkre várt.

A XVIII. század végén a modern köztársaság gondolata elsősorban a jogi tanulmányokat folytató tanuló ifjúság körében vált népszerűvé. Szembeszálltak az államszervezet működésének rendi jellegzetességeivel és az emberek jogi egyenlőségének elfogadása kedvező fogadtatásra talált náluk. Megjelent és gyorsan terjedt, népszerűvé vált az a röpirodalom, amely a hivatalos intézményeket, hatalmi szerveket is váratlanul érte. Amikor pedig a hatalom retorziói megkezdődtek, illetve határozottabbá váltak, a palackból kiszabadult eszméket már nemigen lehetett a megszokott módon és teljes sikerrel visszakényszeríteni. A csoportok egy része inkább radikalizálódott, mert úgy vélte, hogy az általa óhajtott reformokat már nem lehet az adott államrend keretein belül elérni. Közéjük vegyültek, sőt vezető szerepet nyertek itt azok az ellentmondásos életutat bejárt figurák is - például Martinovics Ignác -, akiket már 1794-ben ott találunk a Reformátorok Társaságának, valamint a Szabadság és Egyenlőség Társaságnak a megszervezésénél. Előzőleg azonban a szászvári apát 1793 augusztusában lediktálta Laczkovics Jánosnak azt a meglehetősen ellentmondásos, következetlen, sőt sok ponton zavaros, 18 fejezetből és 143 szakaszból álló alkotmányjogi tervet, amely azonban nem kapott jelentősebb nyilvánosságot.[7] Első szakasza szerint ugyanis "Magyarország a jövőben független köztársaság". Később a tervezetben már a magyar köztársaság királyáról beszél és többek között ilyen tételeket is találhatunk benne: "A királyi trón örökösen a most uralkodó osztrák főhercegi háznál marad", vagy az állam címéről szólva: "Címe Magyarország királya, a haza atyja." Jogköre széles lenne, hiszen a végrehajtó hatalom fejeként kinevezhetné a tisztviselőket, a hadsereg főparancsnokát, palotájában azonban a nemesi mellett egy polgári gárda is szolgálna. A tervezet tehát nem kapott említésre méltó nyilvánosságot, annyit azonban elárul, hogy szerzője ismerte a Nyugat-Európában oly gazdag, az állam és működésének reformjára vonatkozó elképzeléseket, mert az állam szerkezetéről és az emberi jogokról bőven ír.[8]

A jakobinusok vezetői közül Hajnóczy József elméleti felkészültsége és imponálóan gazdag munkássága emelkedik ki. Már fiatal tanulóévei alatt alapos történeti és jogi műveltséget szerzett, és különösen a magyar jogintézmények foglalkoztatták. Szívesen járta a nehezen megközelíthető eszmei utakat és nagyfokú fogékonyságot mutatott az új áramlatok iránt. Életének java részét oklevelek megismerésével és szakszerű összegyűjtésével, illetve a felvilágosodás, majd a francia forradalom eszméinek megismerésével és tanulmányozásával töltötte. Kazinczy Ferenc írta róla később: "Szerencsétlenségemre már első együttlétünk alatt nagyon belészeretek, mert tőle volt mit tanulni."[9] A latinon és a németen kívül beszélt franciául, angolul, horvátul, szlovákul, s még több nyelven olvasott. Tudjuk, már az 1770-es években olvasta Locké-t, Voltaire-t, Rousseau-t, érdeklődött az amerikai alkotmány mibenlétéről. Kísérletet tett a Corpus Juris Hungariai-ból kimaradt törvények összegyűjtésére is. Célja egy olyan közjogi mű megírása volt, amely az állam, a társadalom és az egyén hármasát a maga kölcsönhatásában, történeti távlatban mutatja be, beleértve a viszonyok átalakítására, reformjára vonatkozó elképzeléseit is. Az 1790-es évek első éveiben több jelentős alkotmány- és jogtörténeti könyvet jelentetett meg. Miután nem nemesi származású volt, az országgyűlésben eleve nem vehetett részt, műveit a rendi gyűlés tagjai számára írta abban a reményben, hogy tanait magukévá teszik és megalkotják a szerinte már elodázhatatlan államjogi és egyéb, a társadalom egészét átfogó reformokat. 1792 augusztusáig a királyi hatalom bölcs felismerésében is bízott, ezért írásainak egy részét, nevének feltüntetése nélkül a kancelláriának is elküldte. A monarchista demokratizmus, illetve az alkotmányos monarchia megalkotásában reménykedett.[10]

Gyors egymásutánban 1790-1792 között négy művet is írt német, illetve latin nyelven. II. József halála után írta a Gedanken eines ungarischen Patrioten über einige zum Landtag gehörige Gegenstaend - Egy magyar hazafi gondolatai néhány országgyűlésre tartozó dolgokról - címmel. 1790 április közepére készült el a magyar közjogi bírálatát tartalmazó emlékirata, a Propositiones deputationi fine elaborandae ablegatis inolyti comitatus ad comitia mittendis instructionis exhibendae (Javaslatok a nemes vármegyékből az országgyűlésre küldendő követeknek szóló utasítások kidolgozása végett kiküldött bizottság számára). Nem sokkal később megírta a Ratio proponendarum in Comitiis Hungariae legum - Az országgyűlésen javaslandó törvények értelme - című művét. Erre épültek a később nyomtatásban is megjelent közjogi könyvei. Az első 1791 tavaszán jelent meg: Dissertatio politico publica de regiae potestatis in Hungaria limitibus (Közjogi értekezés a királyi hatalom korlátairól Magyarországon). Ezután jelent meg a De comitiis Regni Hungariae deque organisatione eorundem dissertatio inris publici Hungariai, Magyarország országgyűléséről és annak szervezetéről szóló, közjogi értekezése.[11] Rendszeresen írt 1791-ben a Bécsben megjelenő Hadi és Más Nevezetes Történetek című lapban a francia forradalomról. Egyéb értekezései közül megemlíthetjük még a katolikus egyházi rendről és a különféle közadókról szóló, 1792-ben megjelent értekezéseit.[12] Minderről gazdag, gyakran egymással is vitázó irodalom gyűlt már össze. Ezúttal természetesen nincs terünk a rendkívül széleskörű irodalom áttekintésére, inkább Hajnóczy három művéből emelünk ki néhány mozzanatot. Mégpedig a magyar országgyűlésen javaslandó törvények lényegéből, a királyi hatalom korlátaiból, és a Magyarország országgyűléséről, annak szervezetéről szóló írásokból, vagyis a Ratio, a Dissertatio, illetve a De comitiis kezdetűekből.[13] Annyit elöljáróban máris rögzíthetünk, hogy Hajnóczy mindig az államforma belső tartalmát vizsgálta és nem kötelezte el magát kizárólagosan akkor sem a köztársaság mellett, amikor Franciaország 1793. augusztus 10-én szakított a monarchikus államformával, vagy az osztrák birodalomban II. József utódai - különösen a francia XVI. Lajos és felesége kivégzése után - kegyetlenül megbüntették a királyság ellen vétőket és válogatás nélkül azokat is, akik egyáltalán szimpatizáltak a felvilágosodás eszméivel, kiváltképpen pedig a francia forradalommal. Hajnóczy ezért a monarchikus berendezkedésű Anglia iránti rokonszenvét csakúgy kinyilvánítja, miként az Amerikai Egyesült Államok vagy Franciaország állami berendezkedését is példaképének tekinti.[14] A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom elválasztásának Montesquieu-i elve az 1790-91-es országgyűlés politikai irodalmában már jelentős helyet foglal el, Hajnóczy említett nagy munkáit is végigkíséri. A francia eredményeket az abszolút királyi hatalommal szemben a rendi kiváltságokat élvező nemesség is próbálta a maga szűk, vagyis a nemesi privilégiumok szerint hasznosítani. Hajnóczy azonban a hatalommegosztás elvét a természetjoggal, az emberi jogokkal és a Rousseau-i eszmekörrel, a társadalmi szerződéssel kapcsolta egybe. Ebből fakadtak az állam és a társadalom reformjára vonatkozó elméleti fejtegetései. Aki egyébként azt hiszi, hogy ezeket az eszméket Hajnóczy műveiben teljesen tisztán, kifejtve találja, csalódni fog. Hiszen a gondolatfűzés bonyolultsága, a tételek és ellentételek egymás mellé állítása, a jogi és a filozófiai eszmeiség együttes megjelenése mind-mind nehezíti az eligazodást. Legfeljebb a művekből kiszűrhető újszerűséget inkább a részletekben találjuk követhetőbb formában, mert inkább rejtőzködik, mintsem kérkedik.

Hajnóczy szerint kívánatos lenne az alaptörvényes szabatos meghatározása.

"1. Én alaptörvényeknek azokat nevezném - írta -, amelyek a nemzet jogait általánosságban meghatározzák; a törvényhozó és a végrehajtó hatalom között a határvonalat meghúznák; megmutatnák az ingó, vagy ingatlan dolog tulajdon megszerzésének és a megsértett jog visszaállításának a módját; előírnák, hogyan kell büntetni a polgári bűncselekményeket; meghatároznák az államigazgatás költségeit; mind a külső biztonság, mind a belső nyugalom biztosításának a rendjét, de mindezeknek csupán az első és legfontosabb alapvonalait szögeznék le.

2.  Az alaptörvények meghatározása után egyúttal elrendelnék, hogy azoknak megváltoztatásáról nem lehet másként határozni az országgyűlésen, csak ha a képviselők arra vonatkozóan megbízóiktól előbb utasítást kaptak. Más törvényekről azonban, mint olyanokról, melyeket az előbbiek következményeinek lehet tekinteni, a körülményekhez képest úgy határozhatnak, amint azt a nemzet képviselői jónak látják.

Az alaptörvényekhez sorolnál pl., hogy

a)  a nemzet minden gyes tagjának, a legmagasabbtól a legalacsonyabbig korlátlan joga legyen, hogy azt a hazát válassza magának, amelyiket akarja. Ezt csak háború idején kell megszorítani az 1609:13. tc. szerint. Ezért sem az országon belül, sem azon kívül való költözködést nem lehet megakadályozni semmiféle címen. Ez ugyanis az egyes embereket megillető természetes szabadság, és egyben a helyes törvényhozás legjobb jele. Tudjuk ugyanis, hogy az emberek áramlása is nagyobb azokba az országokba, amelyekben ezt a jogot senkitől sem tagadják meg.

b)  Mindenkinek legyen korlátlan gondolatszabadsága, sőt amit gondol, azt nyíltan ki is fejezhesse szóban, írásban, nyomtatásban, tettekkel; ez a szabadság megfelelő korlátok közt való megtartásának a legüdvösebb eszköze. Ebből következnék, hogy bármely vallás szabad gyakorlását meg kell engedni, úgy, hogy a vallást csupán Isten és az ember közötti kapcsolatnak tekintsék, és senki se legyen köteles arról a polgári társadalomnak számot adni. A minden cenzúrától mentes sajtószabadságot meg kellene engedni, megadva a sértettnek a megfelelő keresetet, a rágalmazók elleni kereset jogát.

c)  A fejedelemnek a törvényhozásban csak nemleges szavazatot lehet adni, mást nem adhatnak. A végrehajtó hatalom ellenben benne összpontosul, de azt a törvényesen megjelölt utakon kell gyakorolni.

d)  A természeti szabadság velejárója, hogy a nemzetet ne a fejedelem tetszése, hanem a saját akarata szerint kormányozzák. Ezért a fejedelem halálának bekövetkezése után joga van a nemzetnek új szerződéseket kötni az egyes utódokkal, amennyiben az a jog földtulajdonosok nagyobb része képviselőinek szabad választása és a nekik adott utasítás szerint nyilatkozik meg.

e)  A nemzet minden egyede megszervezheti minden megengedett módon mind az ingó, mind az ingatlan dolognak, tehát mindennemű teleknek a tulajdonát. Ha pedig földtulajdonnal, a szükséges szellemi képességekkel és lelki derekassággal rendelkezik, legyen minden hivatal viselésére képes.

f)   A földesúrnak korlátlan, törvényesen ráruházott rendelkezései joga van javai felett, amit nem korlátozhat semmiféle urbárium, és ezért úgy szerződhetik jobbágyával, ahogyan tud. Viszont:

g)  minden egyes jobbágynak szabadságában áll ott szerződni, ahol akar és tud, és nem terhelhető semmiféle hadisegéllyel, adóval stb-vel, amelyekre magát sem személyesen, vagy választott képviselője által nem kötelezte. Mert bár földtulajdona még nincs, amit abból munkájával, verítékével szerez, az az övé, így tehát hozzájárulása nélkül nem vonható a közterhek alá.

h)  A magyar szabadság Magna Chartá-ja: "idézés, és elmarasztalás nélkül stb." nemcsak a nemeseké, hanem a polgári társadalom természetének és céljának követelményeként a nemzet minden egyedéé.

i)   A törvények előnyeinek és terheinek mindenki számára közöseknek kell lenniük, még a mai feudális rendszer fennállása mellett is.

k)  Mivel a köztisztviselőknek a közbiztonság és igazságszolgáltatás érdekében nemeseknek és nem-nemeseknek egyaránt szolgálniok kell, az igazságosság megköveteli, hogy ahol a közpénztár fenntartásukra nem elég, mindkettő járuljon hozzá fizetésükhöz; annál inkább, mert már az 1498:2. tc-ben és az 1500:10. tc-ben vannak rá példák, hogy az alábbiak azt megtették.

l)   Amint minden embernek, ugyanúgy minden társaságnak joga van megkövetelni, hogy jónak tartsák, míg az ellenkezőjét nem bizonyítják. Ebből kifolyóan puszta gyanúból nem tilthatja meg az állam, annál kevésbé a végrehajtó hatalom a polgároknak olyan egyesülését az államon belül, amelynek semmiféle rossz következményeit nem ismerik. Ezért sérti a természetjogot, hogy ti. mindenkit jónak kell tartani, ha a szabadkőművességet csupán gyanú alapján, csak azért tiltják, mert annak célja ismeretlen a hatalom kormányrúdjánál ülők előtt. Ezért és mivel a szabadkőművesség kedvező hatását sok országban érezhették, kívánatos lenne, hogy a törvény maga engedné meg ezeket az összejöveteleket, amint az Angliában és Svédországban történt."[15]

Az államformáról még kevesebbet olvashatunk és inkább csak egyes utalásokat találhatunk Hajnóczy műveiben.

Írását több ok miatt is idéztük. Elsősorban azért, mert - miként erre Benda Kálmán nyomatékosan utalt - a jakobinusokról napvilágot látott irodalom jelentős hányada a mozgalmat Martinovics Ignác nézeteivel és tevékenységével azonosítja, holott vezető személyiségei is más-más utat jártak, s közülük irodalmi-filozófiai-jogi tájékozottságával, emberi tartásával Hajnóczy emelkedett ki. Az ő nézetei tükrözik a leginkább azt a gyökérzetet, amiből a mozgalom a legtöbb életerőt kapta. Az ő munkáiban lelhetjük fel a legtöbbször az abszolút monarchia kritikáját, különösen pedig az államhatalmi ágak és az emberi szabadságjogok szabatos kifejtését. Martinovics ugyanis ezekben az alapvető kérdésekben nem mélyült el, francia kapcsolatai nyomán inkább átvette e folyamatok franciaországi mintáit. Igaz, ezt feltűnően eklektikus formában tette, hiszen a francia forradalom menetének egyes szakaszaiból merítette nézeteit, és a titkos szervezeti konspiráció kialakításában is részt vett. Persze 1792-93 után az abszolutizmus sem tűrte az ellene induló szellemi és szervezeti rohamokat. A titkosrendőrség és a besúgóhálózat útján irtó hadjáratot indított a felvilágosodás jegyében induló szervezkedések ellen. A hatalom súlya alatti konspiráció így eleve magában rejtette a szektaszerűség tehertételeit, s ezáltal megsemmisítésének lehetőségét is. Ehelyütt azonban az eltérő, sajátos életutak puszta felidézésére sincs terünk, legfeljebb a mozgalom indulását, jellegét és vereségét villanthatjuk fel.

Maga a hatalmas, hármas vaskos kötetet kitevő, gondosan szerkesztett, összeállított iratanyag is bizonyítja: a mozgalom jelentősége messze meghaladta a szervezkedés korabeli színvonalát, hiszen a benne résztvevők száma viszonylag kevés maradt.[16] Az állóvízbe dobott kő olyan hullámokat indított el, amelyekkel a császári abszolutizmus épp olyan erővel szállt szembe, mint a maga kiváltságos érdekeihez minden áron ragaszkodó magyar főnemesség. S ha II. Józseffel éppen hagyományos kiváltságaik féltése miatt perlekedtek, a jakobinusok eszméinek megerősödésétől - bármilyen gyengék voltak is a politikai élet színterén - már valójában rettegtek.

A mozgalom megjelenésének időpontja nem véletlen, hiszen szorosan összefügg a társadalmi reformok ügyével, pontosabban azok meghiúsulásával. Köztudott ugyanis - utaltunk is rá -, hogy II. József 1790-ben, halálos ágyán ezek zömét, kivéve jobbágyrendeletét, illetve a vallási megbékélést kereső türelmi rendeletét, visszavonta. II. Lipót két éves uralkodása után pedig Ferenc császár az abszolutista monarchia régi, konzervatív formáját állította vissza, nem vette figyelembe a nagy európai gazdasági, társadalmi, politikai változásokat. Az állammechanizmus hagyományosan diktatórikus kormányzati módszerei számára nem okozott különösebb gondot a jakobinus szervezkedés felgöngyölítése és felszámolása.[17] A helyzetet azonban bonyolította az a körülmény, hogy a konzervatív abszolút monarchia élén Habsburg uralkodó állt, aki a felerősödő magyar nemzeti törekvésekben is az adott hatalmi rend felforgatásának kísérletét látta, s ezért mereven elzárkózott például a magyar nyelv és egyéb nemzeti követelések hivatalos kiterjesztésének támogatásától. Pesten, Budán, de több vidéki városban, így Kassán, Nagyváradon, Lőcsén és Kőszegen is olvasókörök alakultak vagy szabadkőműves páholyok szerveződtek.[18] Az újat, a reformokat követelők különböző társadalmi rétegekből toborzódtak, hiszen ezekben az ellenzéki körökben, páholyokban nemeseket, polgárokat és a nem nemesek egész sorát találjuk. Párizsra figyeltek, s ünnepelték 1793. augusztus 10-ét, a köztársaság kivívását. A jakobinus alkotmány mintává vált a forradalmasodó magyar szellemi életben. Az egyetemi hallgatók viselkedésükben, öltözködésükben is a francia mintát követték: rövidre vágták a hajukat, jakobinus sapkát viseltek, Robespierre volt a példaképük, forradalmi dalokat énekeltek, egymást "sittojen"-nek szólították, éltették a szabadságot és az egyenlőséget.[19] Zömük azonban - köztük Hajnóczy is - idegenkedett a jakobinus erőszaktól.

Hajnóczy József értékelése nincs ellentmondásban azzal, hogy a magyar jakobinus mozgalom tényleges szervezője és vezetője Martinovics Ignác volt. A nemes és kristálytiszta eszmék, ha csak papíron maradnak, nem sokat jelentenek a gyakorlat számára. A kitűnő szervező és megnyerő erővel bíró, de kalandos életutat bejáró Martinovics ezt ismerte fel.[20]

A pesti szerb kispolgári, katonatiszti családból származó Martinovics Ignácnak mind a mozgalom indításában, mind lebukásában nagy szerepe volt. Az utókor Hajnóczy József írásai mellett Martinovics röpirataiból, különböző tervezeteiből és mindenekelőtt perirataiból ismerte meg a szervezkedést. Életpályáját az ismert filozófus, Mátrai László így jellemezte: M. I. "közepes természettudós, jó filozófus, éles elméjű politikus és ingatag jellem volt."[21] S valóban, a fiatal ferences szerzetesből rövid időre tábori pap, majd 1784-ben a lembergi értelmiség világi papja lett; a lembergi egyetemen a természettan professzora, aki 1791-ben esélyes lehetett a pesti egyetem fizikai tanszékének elnyerésére is. 1782-1790 között számos természettudományos dolgozatot írt, s ezt követték elkészült filozófiai művei, közöttük a legjelentősebb, a Mémoires philosophiques.[22] Ily módon az egykori ferences szerzetes a hivatalos egyházi elvektől messze eltávolodott.

Martinovics Ignác 1790 után is folytatta - ezúttal a politika terén - változatos életútját. II. Lipót - akiben a jozefinizmus folytatóját látta - Franz Gotthardi, a birodalom rendőrminiszterén keresztül megismerte Martinovicsot, akinek ügynöki jelentéseivel egyre többet találkozott. A császár a művelt és széles látókörű besúgón keresztül jó áttekintéssel bírt a magyarországi titkos társaságokról. "Ismert barátunk (Martinovics) - így írt egyik jelentésében Gotthardi - a következő jelentős híreket kapta Magyarországról: 8 megye, amelyek közül a legjobban kiválik Zala, levélváltás útján már megegyezett abban, hogy

1. a főpapságtól elveszik birtokaikat;

2. a főnemességet félreállítják;

3. a nem nemesek osztálya alkotja majd az országgyűlés alsóházát, mint Angliában;

4. új, az országhoz illő alkotmányt készítenek;

5. egész köztársasággá alakítják át..."[23]

Martinovics büszke volt arra, hogy tevékenységével a birodalmat, a császárt és királyt szolgálja, s remélte, ennek révén híres közéleti férfiú lesz. II. Lipót elismerései jelzik, hogy Martinovics politikai pályája sikeresen indult: a császár kinevezi udvari kémikusának, megkapja a szászvári apát stallumát, s rendszeresen kap pénzügyi támogatást. A császár halálával azonban sorsában éles fordulat következik be, hiszen Ferenc császár nem kívánt felvilágosult uralkodó lenni. Szinte pillanatok alatt változik az udvar, megszüntetik pénzügyi támogatását, nem tartanak igényt jelentéseire. További politikai érvényesüléséhez más utat kell keresnie. Vallás-, és tudományfelfogása után politikai színeváltozása következik.[24]

Nem egyszerűen ingatag jelleméből, hanem az érvényesülő, az elismertség mindenáron való vágyából következik, hogy a császári titkos ügynökből szinte hónapok alatt a feudális rend ellen szervezkedők vezére lesz. Martinovics útja viszonylag egyszerű: közeli kapcsolatot keres az állapotokkal elégedetlen pest-budai reformer, illetve radikális értelmiséggel, kapcsolatot épít ki a nemesi megyei mozgalmak vezetőivel, barátságot köt a magyar jakobinus mozgalom szellemi vezérével, Hajnóczy Józseffel. A szervezkedés és Martinovics szerepével foglalkozó történetírók (Horváth Mihály, Fraknói Vilmos, Eckhart Sándor, Benda Kálmán) különböző módon értékelték a mozgalmat és benne Martinovics szerepét, jellemének összetevőit, de epizodistának egyikük sem nevezte.[25]

Martinovics Ignác politikai pálfordulását legjobban az a röpirat jelezte, amelyet Nyílt levél Ferenc császárhoz és királyhoz címen 1792 végén írt, s kéziratban terjesztett. Batsányi János költeménye, vagy Hajnóczy József bármelyik műve jeles gondolatokat ébresztett, de Martinovics írása gyakorlatiasabb volt és rögtön cselekvésre szólított. Határozott fellépése, bátor döntései, szervezeti intézkedései nem engedtek időt a tépelődésre.[26] Hajnóczy elméletéből rövid idő alatt gyakorlati program bontakozott ki.

A zegzugos utat bejárt Martinovics Ignác 1794-ben állt a mozgalom élére. Két szervezetet hozott létre, a Reformátorok Társaságát a köznemesség, és a Szabadság és Egyenlőség Társaságát a radikálisok, a jakobinusok számára. A társaságok élén igazgatók álltak.[27] Mindkét társaság céljait káték rögzítették, melyeket Martinovics írt 1794 májusában.

A Reformátorok Kátéja nagyobb visszhangra és nyilvánosságra lelt. A káté azt is bizonyítja, hogy szerzője jól ismerte a francia alkotmányt, sőt annak előkészítő tárgyalásait, fogadtatását és a megjelenését követő vitákat is.

Vezetők közül kiemelkedtek: Hajnóczy József, Laczkovics János, Szentmarjai, gróf Zsigray. Megemlítjük az 1766-ban született ügyvéd, Őz Pál nevét is, aki a köztársasághoz végig ragaszkodott, és a bíróság előtt mondotta: "Ha mi a köztársasági államformát kívántuk bevezetni Magyarországon, ez nem azért volt, hogy hazánk létét megszüntessük, hanem inkább azért, hogy a polgári előnyöknek a különböző társadalmi osztályok közti igazságosabb elosztásával szilárdabb öntudatra ébresszük, és könnyebben és szerencsésebben felvirágozzék; célunk ugyanis, aminek elérésére törekedtünk, a haza jóléte és az emberi nem nagyobb boldogsága volt; mert a becsületes embernek olyan a gondolkodása, hogy ennek a célnak elérésére tettekre serkenti."[28] Vallotta tehát republikánus mivoltát. Nem is tartotta ezt felségsértésnek, hiszen szabad meggyőződéséből fakadt és a tudomány hosszú idők óta keresi azt a legkedvezőbb államformát, amelyben a szabadságjogok kiteljesedhetnek, s az anyagi javak felosztására az emberek között igazságosan kerül sor. A francia forradalom híreinek olvasását pedig a törvények nem tiltották, nem követtek el tehát bűnt. Eszerint Magyarországnak új államformára, a köztársaságra van szüksége, az uralkodótól vissza kell venni a legfőbb hatalmat. A köztársaság a föderáció elvei szerint szerveződne, az itt élő népek szabadon használhatnák nyelvüket, vallásukat, saját alkotmányuk lenne, ám biztonságukról önmaguk gondoskodnának. A köztársaság legfőbb hatalmi szerve a kétkamarás országgyűlés lenne, amely évente újjáalakulna. Az egyiket a nemesség alkotná, vagyoni cenzus érvényesítésével választott képviselői útján, a másikat a nép, és 30-40 ezer lakos küldhetne egy képviselőt ebbe a kamarába. Budán vagy Pesten együttesen üléseznének, elnöküket 14 naponként választanák a nemesi, illetve a népi kamara tagjai közül. A végrehajtó hatalom a törvényhozó hatalomnak lenne alárendelve. A köztársaság polgárai számára biztosítaná a vallás-, a szólás, a gondolatszabadságot, az ingyenességet az igazságszolgáltatás terén. A Káté adómentességet ígért, mert a királyi birtokok és a kincstári, nádori és bányakamarai javak, a regáléjogok és a vámok biztosítanák az ország szükséges kiadásainak fedezetét.[29]

A Szabadság és Egyenlőség Társaságának Kátéja tartalmában bővebb, szélesebb és alkotmányjogi vonatkozásai részleteiben is kidolgozottabbak az előzőnél. Tartalmazza az egyén szabadságát és a tulajdon védelmét, ellenzi a halálbüntetést. Nem hangsúlyozza ugyan a köztársaság szabadságát, de bírálja a királyi hatalmat, mert a király "egy oly embert jelent, ki a néppel és ennek javaival kénye szerint bánik és magának azt tulajdonítja, hogy az embereket meg vásárolhatja vagy el adhatja." A királyok gazdálkodásáról pedig így ír: "Az ő gazdálkodások a világon legrosszabb; a királyok mindnyájan tele vagynak adósságokkal, a taksák, az adók és mindenféle monopóliumok, mellyeket űznek adósságaik megfizetésére tsak-nem elégtelenek. A kints-tartók ezen szörnyű tékozlásaikat nem egyéb képp fedezhetik el egy kevés üdőre, hanem azzal a mesterséggel, hogy különb féle alkalmatosan el palástollt színes okok alatt az adókat szaporítják."[30]

Miként Martinovics szerepét nem lehet tagadni a jakobinus mozgalom elméleti megalapozásában (a kátékon túl ezt jelzi az 1793 augusztusában készült alkotmánytervezet) a magyarországi reformereknek sem volt alárendelt szerepük a szervezkedésben. Martinovics támaszkodott a korábbi években kialakult városi klubszervezetre, hiszen a megyei nemesség egy része olyan társadalmi hátteret alkotott, amire például a Habsburgoktól való elszakadást vagy a nemesi köztársaság gondolatát már alapozni lehetett.[31]

Martinovics kiváló szervezői képességével mindenekelőtt gyorsítani tudta az eseményeket. A bonyolult rendszer és a néha áttekinthetetlen konspiráció ellenére a két társaság az ország (beleértve Erdélyt és Horvátországot is) mintegy 16 városában működött. Az "első magyar köztársasági mozgalom" - ahogy például a szociáldemokrata historikusok nevezték - kezdetben 200-300 szervezett fővel számolhatott, de a szimpatizánsok, vagy a későbbiekben még megnyerhetők száma bizonyára ennek többszöröse lehetett. A birodalom rendőri nyomozó szervezete természetesen Martinovics menesztése után is működött, és az osztrák tartományokban különösen erős volt. Az osztrák rendőrminiszter 1794 tavaszától egyre több információt kapott a császár és a birodalmi rend elleni szervezkedésről. Az első letartóztatások Bécsben voltak.[32] A kilenc letartóztatott egyike Martinovics Ignác. A bécsi történések híre két-három nap alatt Pest-Budára is eljutott. A radikálisok már a forradalom kitörésére vártak, a megyei nemesség egy része pedig félt és el akart tűnni a közélet színteréről. Mások a császár iránti hűségüket kívánták dokumentálni. A császári tisztviselők és rendőrök az osztrák összeesküvésnél jelentéktelenebb szervezkedésre gondoltak, de ekkor következett Martinovics Ignác vallomása (Bécs, 1794. augusztus 13.), amely részletesen felfedte és messze túlzó számokkal ecsetelte a magyarországi szervezkedés nagyságát.[33] A császári udvarban ismét Martinovics lett a főszereplő, újfent ő került a középpontba; a későbbi történeti irodalomban pedig újabb fejezetet lehetett nyitni Martinovics Ignác számára, szereplési vágyának végleteiről, illetve betegségéről, kimerültségéről és ha felmenteni nem is, de mentegetni lehetett.

A mozgalom vezetői és egyszerű tagjai is áldozatául estek a megtorlásnak. A "bűnösök" száma és a büntetések szigora arányos volt Martinovics vallomásaival. A társaságok igazgatóit (Hajnóczy József, Laczkovics János, Szentmarjai Ferenc) már 1794. május 16-án Bécsbe szállították (gróf Sigray János néhány napos késéssel követte társait), és az igazgatók vallomásai, illetve besúgások nyomán a szervezkedő nagy része rendőrkézre került. Az esztendő végére az ügy rendőrségi része is lezárult.[34]

A köztársasági mozgalomban Kazinczy Ferenc, a magyar művelődésügy neves alakja is részt vett. Ezért először halálra, majd életfogytiglani fogságra ítélték. Hat és fél év után szabadon engedték. A Fogságom naplójában írta:

"1794. december 14. Vasárnap - Szombat és vasárnap közt egyszerre fagyott meg a sár, s olyan keményen, mintha a fagy két hét előtt állott volna be. Szombaton még irtóimnál voltam, közel az 1791. épülni kezdett házamhoz a liget előtt; vasárnap egész nap írtam. Az anyám estve álmos volt, s sietteté a vacsorát, hogy lefekhessen. Én is lefekvém József öcsémmel.

Mielőtt az anyám már csaknem elszunnyada, két szobaleánya elideje, hallván, hogy ablaka rostélyát valaki megcsapta. Hallá a csattanást a szomszéd szobában az anyám is, s úgy hívén, hogy vendég jöve, parancsola, hívják elő a szakácsot, vacsoráljon a vendég, s feküdjék, mert maga nyugodni kívánt...

- Hol Kazinczy úr? - kérdé a tiszt. A leány azon szoba felé vezette, hol az öcsém feküdt. A leány vitte a gyertyát, s a tiszt utána.

- Herr von Kazinczy - mondá a tiszt az öcsémnek -, ich habe Befehl Sie nach Ofen zu begleiten. Kleiden Sie sich, wir müssen alsogleich fort.

- Wer? - kérdé az öcsém.

- Sie, Herr von K.

- Welcher Kazinczy?

- Herr Francz Kazinczy.

- Das bin ich nicht.

A tiszt majd lerogyott ijedtében; mert cassálás vala neki ígérve, ha elszalaszt vagy eltéveszt. - Harmadnap óta egy gubába burkolt embere a kapunk előtt álló korcsmában iddogált, tudakozódván, otthon vagyok és vasárnap otthon leszek-e, tartok-e töltött fegyvereket, s a feleleteket naponként megküldé Terebesre...

Midőn én öltözni kezdék, az anyám a pitvarból a szomszéd szobába lép, úgy ordítván, mint az oroszlánanya, kinek kölykeit elszedték:

- Fiam, Ferenc, az Istenért!...

- Édes asszonyám - mondám -, látja, hogy én nyugva vagyok, ne rettegjen asszonyám, nem telik bele két hét, s itthon leszek megint. - Szavam az anyámat elcsendesíté."[35]

Az udvar félelme és a magyar nemzeti törekvések visszautasítása fennmaradt 1795. május 20-a után is, amikor a Vár alatti kaszálóréten a hóhér pallosa lesújtott a mozgalom öt vezetőjére, a társaságok igazgatóira: Laczkovicsra, Szentmarjaira, Zsigrayra, Hajnóczyra és végül Martinovicsra.[36]

Ám a mozgalom emlékének kiirtási kísérlete nem járt sikerrel. 1797 végén a rendőrminiszter írta Ferenc császárnak: Magyarországon sokan vannak, akik "szívük legmélyén őrzik Martinovics emlékét, bennük a szabadság vértanúit tisztelik és a kátéban írottakra úgy tekintenek mint az evangéliumra." Ez a rokonszenv azonban inkább csak titokban élhetett az abszolutizmus viszonyai közepette, így Kazinczy börtönnaplója is csak élete végén jelenhetett meg.

Az udvari vizsgálóbizottság javasolta, hogy a mozgalom többi résztvevőjét vonják perbe. A felségsértési perek a királyi kúrián 1795 elején megindultak és az eljárás során a törvényesség látszatára sem voltak tekintettel. Az aulikus itészek mindenben eleget tettek az udvar követeléseinek, a többiekre - bírókra és védőügyvédekre - pedig az illetékesek erős nyomást gyakoroltak. A per egész menetét az a cél jellemezte, hogy elrettentsék a magyar és nem magyar alattvalókat a jakobinus eszmék követésétől, a szabadság és egyenlőség álmától.

A királyi tábla ítéletei súlyosak voltak és sokakat érintettek: az 53 vádlottra 18 halálos és 16 hosszabb-rövidebb időre szóló börtönbüntetést szabtak ki. Teljes felmentésben csak 4 vádlott részesült. A halálos ítéleteket 1795. május 20-án, illetve június 4-én hajtották végre. Ugyancsak az elrettentés volt a célja a látványosan és a nagy nyilvánosság számára rendezett kivégzéseknek.

A mozgalom bukásáért azonban csak részben okolható Martinovics. A sikertelenség alapvető oka, hogy a magyar társadalom még gyenge volt egy erőteljes nemzeti függetlenségi harcra, a polgári átalakulás erőteljes megszervezésére.


[1]   Kosáry Domonkos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Budapest, 1980. 266-290. p., valamint: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. Budapest, 1990. Uő.: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. II. k. Budapest, 1954. 507-518. p.

[2]   Benda Kálmán: A magyar jakobinus mozgalom története. Budapest, 1957. 3. 32.
A szerző könyvének első fejezetében - "A demokratikus értelmiség 1790-ben" - számba veszi az értelmiség társadalmi súlyát, összetételét, felkészültségét, gondolkodásának jellegét. (Egy másik munkájában az értelmiség számát az 1780-as évek végén mintegy 15 000-re teszi.) A lakosságnak ez ugyan fél százalékát sem érte el, de szellemi súlya meghaladta számarányát. Sokszínű volt ez az értelmiség hivatását, foglalkozását tekintve is. Írókból, ügyvédekből, orvosokból, tanárokból, mérnökökből és papokból állt, akik nemesi, polgári, plebejus eredetűek voltak. Politikai, filozófiai, világnézeti szempontból sokszínűnek mondhatók, a határok a deizmustól az ateizmusig, a feudális berendezkedés védőitől a polgári átalakulás vállalásáig, az abszolút monarchia igenlésétől a republikánusságig terjedtek. Ebből a tarka képből mégis kikristályosodott egy új csoport, a jozefinista értelmiség, a magyar jakobinusok.
Iratok - levelek - naplók. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Benda Kálmán. Budapest, 1957. Bevezető, I-XXVII. (A továbbiakban: A magyar jakobinusok.)

[3]   A magyar jakobinusok iratai. Sajtó alá rendezte: Benda Kálmán. I-III. k. Budapest, 1952-1957. a három vaskos kötet dokumentumai minderre sok forrásértékű iratot tartalmaznak.

[4]   H. Balázs Éva: Bécs és Pest-Buda a régi század végén. 1795-1800. Budapest, 1987. 162-319. A szerző gazdag forrás- és könyvészeti anyag alapján mutatja be II. József alakját és a jozefinizmus gazdasági, politikai, társadalmi rendszerét, egyházpolitikai elképzeléseit. Mindezen túlmenően azonban vállalja a kapcsolódó irodalom kritikai vizsgálatát is.

[5]   Hajnóczy József közjogi-politikai munkái. Sajtó alá rendezte: Csizmadia Andor. Budapest, 1958. Továbbá: A magyar jakobinusok iratai. I. m. I-III. k.

[6]   Hajdú Lajos: Az első magyar köztársasági mozgalom. I. m. 7-15.

[7]   Entwurf einer neuen für Ungarn bestimmen Konstitution. A magyar jakobinusok iratai. I. k. 897-908. p.

[8]   Uo. Martinovics alkotmánytervének fejezetei: I. Magyarország nevéről és felosztásáról., II. A magyar állam szabadságjogairól., III. A magyar nemzet szuverenitásáról., IV. A törvényhozó szervezetről., V. Az országgyűlésről., VI. Az alkotmányos szervek gyűléséről., VII. A végrehajtó szervezetről., VIII. Az adóról., IX. Az adóbehajtásról és a pénzügyekről., X. Magyarország királyáról., XI. A magyar minisztériumról., XII. A bírósági szervezetről., XIII. A magyar hadseregről., XIV. A magyar állampolgárok jogairól., XV. A magyar nemzet külpolitikájáról., XVI. A nemzeti alapról., XVII. A nemzeti intézményekről.

[9]   Kazinczy Ferenc: Pályám emlékezete. Sajtó alá rendezte: Lengyel Dénes. Budapest, é. n. 144.

[10]   Hajnóczy József: i. m.

[11]   Uo.

[12]   Uo.

[13]   Uo.

[14]   Uo.

[15]   Uo.

[16]   A szervezkedés konspiratív jellege, valamint a fokozódó rendőri megfigyelés, majd terror egyaránt nehezítette bázisának kiszélesítését.

[17]   A magyar jakobinusok. I. m. Bevezető XXII-XXV. 1794. július 23-án a bécsi rendőrség kilenc embert letartóztatott, köztük a bécsi titkosrendőrség vezetőjét, Riedel alezredest és Martinovics Ignácot is. Az utóbbi a bécsi vizsgálóbíró előtt felfedte a szervezkedés szálait, eközben jócskán eltúlozta azt. Budán ezután augusztus 16-án éjjel elfogták Hajnóczyt, Szentmarjait és Laczkovicsot, pár nappal később pedig Sigrayt is. Valamennyiüket vasra verve vitték Bécsbe. Az egykori kimutatások szerint 49 embert vontak perbe. I. m. 311-315.

[18]   H. Balázs Éva: i. m. 43-51. és 209-302. A szerző feltárja a magyar és a külföldi szabadkőművesség szervezeteinek jellegét, filozófiai nézeteit stb.

[19]   Bónis György: Hajnóczy József. Budapest, 1954. Továbbá Fraknói Vilmos: Martinovics élete. Budapest, 1921.

[20]   Fraknói Vilmos: Martinovics és társainak összeesküvése. Budapest, 1880.

[21]   Martinovics Ignác: filozófiai írások. Budapest, 1956. (Szerk.: Mátrai László); továbbá Mátrai László: A magyar filozófia haladó hagyományainak kérdései a felvilágosodás korában. Akadémiai Értesítő, LXI. 1954. 161-168.

[22]   Martinovics jelentősebb művei: oratio ad proceres, 1790., Mémoires philosophiques ou lq nature dévolée, 1787., Physiologishce Bemerkungen, 1789., Praelectiones physical experimentalis, 1787.

[23]   Franz Gotthardi bécsi rendőrminiszterhez írott bizalmas jelentései. (In: A magyar jakobinusok iratai, II. k.)

[24]   Benda Kálmán: i. m.

[25]   Eckhardt Sándor: A francia forradalom eszméi Magyarországon. Budapest, 1924. Továbbá Sándor Lipót nádor iratai, 1709-1795., Kiadta: Mályusz Elemér. Budapest, 1926., valamint Fraknói Vilmos, Benda Kálmán és mások idézett munkái.

[26]   A magyar jakobinusok iratai, I. k. 814-834. (A röpirat anonym jellegű volt, de a későbbi perben Martinovics vállalta a szerzőséget. Eredeti francia nyelvű szövege megsemmisült, viszont megmaradt annak Szentmarjai Ferenc magyar fordítása.)

[27]   A magyar jakobinusok iratai. I. k. 1002-1036. A Magyarországi Reformátorok Titkos társaságának Kátéja 1794 áprilisában-májusában íródott, míg a Szabadság és Egyenlőség Társaságának Kátéját ezt követően, de még májusban írta Martinovics.

[28]   A magyar jakobinusok. I. k. 244. (1795. április 10.)
Őz Pálnak a vádiratra adott válaszai a lehetséges államformák belső tartalmát is behatóan elemzik. Ráadásul nemcsak hitet tesz a köztársasági eszme mellett, hanem indokolja is annak időszerűségét a királyi abszolutizmussal szemben, ezért bővebben ismertetjük:
"Úgy vélem, ez a cél illő és méltó az olyan emberhez, aki úgy gondolja, nemcsak arra született, hogy saját kényelmét keresse, hanem hogy más boldogságát is tehetsége szerint előmozdítsa. Úgy látom ugyanis, hogy a mi alkotmányunk addig nem fog rendíthetetlen alapokon nyugodni, amíg az adózó nép is nem részesedik biztosítékaiban, és amíg saját maga nem tapasztalja a polgári kötés jóságát és előnyeit.
Ámbár világosan és kézzelfoghatóan kimutatható, hogy a társaság célja, és éppúgy az enyém is az volt, hogy eltörölve a haza mostani alkotmányát, ezt a köztársaságival cseréljük fel, nehogy valamiképpen ellentétben kerüljek lelkiismeretemmel és életemnek azzal a törekvésével, amely tetteimet irányítja, hát nem tagadom, hogy híve voltam a köztársasági eszmének és kívántam, hogy ha lehet, hazánkban is érvényre jusson; azt hiszem azonban, hogy ez a törekvés egyrészt általánosságban mindenkire vonatkozólag, másrészt egyénileg az én esetemben is megbocsátható. Ugyanis:
1. Még a közírók sem döntötték el, melyik a legjobb kormányzási forma és melyik felel meg legjobban a polgári társadalom céljainak, vagyis melyik a legalkalmasabb a közjó előmozdítására, úgyhogy ebben a kérdésben szabadon ítélheti meg bárki, hogy az egyik, vagy a másik párt érveit tekinti nyomósabbnak. Mert nem tagadható, hogy igen nagytekintély írók a köztársasági kormányformát részesítik előnyben, mert ebben a társadalmi célt úgy próbálják meg elérni, hogy a többi kormányformához viszonyítva az egyén természetes szabadsága kevésbé van korlátozva. Már pedig - mondják - az emberrel vele születik az a tulajdonság, hogy olyan kormányzási rendre törekszik, amelyben ugyanazon polgári előnyöket úgy élvezheti, hogy természetes szabadságából minél kevesebbről kell lemondania."

[29]   A magyar jakobinusok. I. k. 165-173.
A kérdés-felelt formájában fogalmazott káték valójában programot fogalmaznak meg. A Reformátorok titkos társaságának Kátéjából teljesebb kép is kirajzolódik. A magyar nemesség Ausztria uralma alatt elveszítette erejét, szabadságát. A bécsi kormány mellőzi az országgyűlés összehívását, hálátlanul bánnak a magyar katonasággal. A francia háborúban az országgyűlés megajánlása nélkül szedték az újoncokat és a hadisegélyt, ezért hazaárulók és halált érdemelnek. Szent felkelést kell szervezni Ferenc császár ellen és meg kell valósítani a szövetséges köztársaságot a nemesek, a nem nemesek és a nemzetiségek javára. Szükséges ebben a teljes vallás-, érzés- és írásszabadság, az igazságszolgáltatás mindenki számára ugyanaz legyen. A közigazgatásban a királyinak nevezett városok nemzeti városi címet kapnak és a nem nemesek is szerezhetnek tulajdont. Először a nemesek megszervezésére kerül sor, ezután kezdődhet a nem nemesek tömeges csatlakozása a szervezkedéshez. A célok megvalósítására mindenkit eskü kötelez. A mozgalom remélheti Franciaország, a lengyelek, a törökök és Stájerország támogatását.

[30]   Uo. 174-183.
Fő feladatnak tartja a szabadságot, egyenlőséget a természeti juss szerint. Magyarországon azonban a jobbágyok valójában rabszolgák, a monarchia és az arisztokrácia pedig kisajátítják a polgári társaság főhatalmát. Ezért a demokratikus köztársaság megteremtésére van szükség. Ebben a Kátéban már a nemesség is komoly kritikát kap előjogai miatt.

[31]   Ide sorolhatók a szabadkőművesek és a nem nemesi értelmiségiek is.

[32]   1794. július 23. A letartóztatottak között találjuk Martinovicsot is, a többiek osztrákok és németek voltak.

[33]   Benda Kálmán: A magyar jakobinus mozgalom. I. m. 75-82.

[34]   Kazinczy Ferenc: Az én életem. Budapest, 1987. 162-165.

[35]   A magyar jakobinusok. I. m. 278-285.

[36]   A magyar jakobinusok iratai. I. XC. (Paris, Archives Nationales. Fonds de la secrétaireire d’État: Consulat et Empire AF IV. Cart. 1675. pag. 1.) (Az iratot Benda Kálmán ismerteti, de Kosáry Domokos lelt rá.)