· KÖZTÁRSASÁG · A KÖZTÁRSASÁGI ESZME TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON




Untitled Document

Pölöskei Ferenc

VIII. A köztársaság ügye 1944 után

A második világháború idején, különösen annak utolsó szakaszaiban, a német megszállás - 1944. március 19. -, illetve az 1944. október 15-i Szálasi-féle nyilas hatalomátvétel után több kísérlet történt a náci Németországgal meglevő szövetség felbontására, az új, független, demokratikus Magyarország megteremtésére.  Közöttük találjuk a politikai csoportosulások erre irányuló törekvéseit, a katonai akciókat, illetve a diplomáciai-politikai "kiugrási" szándékokat. Nagyobb arányú ellenállási mozgalom azonban az ország méretei, geográfiai helyzete, természeti viszonyai közepette - elsősorban Németország szomszédsága az 1938. évi Anschluss után - nem bontakozhatott ki. Ehhez járult még a náci Németországgal és hazai szövetségeseivel, elsősorban a nemzetiszocialistákkal, nyilasokkal szemben álló társadalmi erők széttagoltsága, egymástól eltérő felfogása a küzdelem formáit, eszközeit tekintve. Az ellenállás potenciális lehetősége így jóval nagyobb volt, mint amennyi ebből megvalósult és valósággá vált.

Az említett politikai, katonai, diplomáciai kísérletek sem találtak egymásra. Gondoljunk csak a Horthy tudtával szervezett kiugrási kísérletekre vagy Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János és harcostársai nagyjelentőségű terveire, a nyilas és németellenes katonai szervezkedés megindítására.

Ezeknek a merész, nagyívű elképzeléseknek a meghiúsulása után kerülhetett előtérbe a Moszkva által is szorgalmazott, 1944. december 21-ére Debrecenben összehívott új törvényhozó hatalom, az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulása. A tiszántúli, délalföldi területekről ekkorra már kiűzték a német fegyveres alakulatokat. A hivatalosan is megszálló csoportnak számító szovjet hadsereg közvetlenül nem vett részt az Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában, sőt igyekezett még a látszatát is elkerülni annak, hogy az új magyar hatalmi szerveket a nemzetközi és hazai közvélemény a szovjet protektorátus hatalmi árnyékában levőknek tekintse. A Moszkvából hazatért kommunistáknak azonban meghatározó szerepe volt az új magyar államiság kialakításában. Ez elsősorban abban az újonnan életre hívott jogi konstrukcióban öltött testet, amely a polgári álam lényeges vonásaitól, elemeitől eltérő, azoktól idegen hatalmi intézmények jellegében, összetételében, működésében kísérhető nyomon.

A moszkvai emigráció egyes tagjai - Gerő Ernő, Vas Zoltán - már 1944 október-novemberében Szegedre érkeztek és 1944. december 2-án az ő részvételükkel alakult meg a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front öt párt és a szakszervezetek részvételével.[1] Másnap nyilvánosságra hozta programját: "Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének útja" címmel. A program a népszuverenitás elvéből kiindulva szükségesnek vélte az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, amely azután megalkotja az új demokratikus berendezkedésű állam alapintézményeit és meghatározza jogkörüket, egymáshoz való viszonyukat. Az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjaiból alakuló és annak mint tanácskozó testületnek felügyelete alá tartozó ideiglenes kormány látná el a kormányzati teendőket. Ez a megoldás a francia, a lengyel és a bolgár példára emlékeztetett.[2]

Sztálin azonban a sajátos magyar viszonyokra hivatkozva a kormányzat közvetlen jogforrásául a nemzetgyűlést ajánlotta és a december 12-én Moszkvából Debrecenbe érkező újabb politikusok már ennek jegyében kezdeményezték az Ideiglenes Nemzetgyűlés Előkészítő Bizottságának megalakítását. A bizottság december 14-én megalakult, elkészítette a választási tervet és elfogadta a Magyar Néphez című kiáltványát.[3]

Felhívta a nemzeti bizottságokat, önkormányzati szerveket, a különböző érdekvédelmi szervezeteket és egyesületeket a választási részvételre. Mivel azonban a régi cenzusos választójogot tartalmazó törvényeket nem fogadta el, új pedig még nem létezett, a választások lebonyolítása az új népi szervek, a nemzeti bizottságok kezébe került. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai így eleve nem nyerhették el mandátumukat a klasszikus választási gyakorlat szerint. Ilyen módon csak mintegy másfél millió ember vett részt valamilyen módon a választásokon, pontosabban a képviselők kijelölésében, holott ekkor az ország lakosságának több mint a fele, közel ötmillió ember ebben a németektől felszabadított, szovjet megszállási övezetben élt. A választás ezért nem nevezhető demokratikusnak, hiszen szabályozatlan, spontán választási mechanizmus alapján zajlott. Ráadásul az ország jelentős része - maga a körbezárt Budapest is - még a németek kezén volt. Nem érvényesülhettek a polgári jogállamokra jellemző kritériumok, például a hatalommegosztás elve a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom között. S nem csupán a törvényhozó hatalom életrehívásán esett - már említett - sérelmek miatt, hanem azért sem, mert 1944. december 21-i összehívását követően 1945 szeptemberéig nem is ült össze, annak ellenére, hogy létszámát a német csapatok kiűzésének függvényében felemelték, kiegészítették. Igaz, megint csak jól átgondolt és részletekre is kiterjedő jogszabály nélkül, erre az Ideiglenes Nemzetgyűlés szüneteltetése miatt sem nyílt lehetőség.

A 231 tagú debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés összetétele az alábbi volt:

     Magyar Kommunista Párt        90
            Független Kisgazdapárt            56
            Szociáldemokrata Párt 43
            Nemzeti Parasztpárt                 16
            Polgári Demokrata Párt           13
            pártonkívüli                              12

Később a csonka és nem is működő parlamentet két ízben egészítette ki a Politikai Bizottság: 1945. április 2-án és július 24-én. Az első alkalommal 108 budapesti, a második esetben 160 dunántúli - illetve salgótarjáni és Zemplén megyei - képviselővel. A nemzetgyűlés létszáma így 498-ra emelkedett, de az egyes pártok aránya nem változott jelentősen.[4]

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés összehívása 1944. december 21-re tehát nélkülözte az alkotmányosság számos elemét, emellett túlságosan is gyorsan zajlott. Ennek ellenére egy, a háborúban vesztes és a nemzetközi közvélemény által helyenként igazságtalanul elmarasztalt nehéz körülmények közé került ország talpraállásának jelentős kísérleteként tarthatjuk számon. Még akkor is, ha legmagasabb "alkotásainak" egy részét ma joggal megkérdőjelezhetjük. A békerendszer kialakítása szempontjából azonban léte különös jelentőséget kapott, s az adott viszonyok, a szovjet megszállás viszonyai közepette az ország belső rendjének biztosítása jelentős ténynek számított a nemzetközi és a hazai belső társadalmi megítélés szempontjából is.

A hatalmi ágak kialakítását, megosztását és egyensúlyát, valamint az emberi szabadságjogok teljességét biztosító köztársasági államforma megteremtésének követelésével azonban alig-alig találkozunk 1944-45 fordulóján. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés új, eddig ismeretlen hatalmi intézményei pedig - legalábbis átmenetileg - szinte lehetetlenné tették ennek előtérbe kerülését. Hiszen éppen a köztársasági államforma lényegét sértették azáltal, hogy kollektív államfői testületet, a törvénykező hatalom, a nemzetgyűlés pótlására pedig Politikai Bizottságot hoztak létre. Ugyanakkor ezek, illetve az egyéb hatalmi intézmények egyben szakítást jelentettek a monarchiával, a király nélküli királyság államformájával anélkül, hogy azt tételesen említették volna.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-én megválasztotta elnökét, Zsedényi Béla pártonkívüli ügyvéd, miskolci jogakadémiai tanár személyében. A két alelnök: Juhász Nagy Sándor pártonkívüli, debreceni jogakadémiai tanár és Sántha Kálmán ugyancsak pártonkívüli, debreceni egyetemi tanár, idegorvos lett. (Elnökké először Kun Béla debreceni egyetemi tanárt jelölték, de a vele szembeni bizalmatlanság láttán az előkészítő bizottság visszavonta javaslatát.) Másnap "az Ideiglenes Kormány megalkotása céljából" megválasztották a 23 tagú Politikai Bizottságot. (Közöttük 5 kisgazdapárti, 4-4 kommunista és szociáldemokrata, 3 nemzeti parasztpárti, 2 polgári demokrata párti és 5 pártonkívüli képviselő volt.)[5]

Az előzetes terveknek megfelelően még ugyanezen a napon megalakult az Ideiglenes Nemzeti Kormány. A miniszterelnökséget Miklós Béla (pártonkívüli) vezérezredes, hadügyminiszter Vörös János (pártonkívüli), a közellátási minisztérium élére Faraghó Gábor pártonkívüli került. A vallás- és közoktatási tárcát Teleki Géza gróf (pártonkívüli), a földművelésügyit Nagy Imre (kommunista párti), a kereskedelemügyit Gábor József (kommunista párti), Molnár Erik (kommunista párti) pedig a népjólétit kapta. A szociáldemokrata Valentiny Ágoston az igazságügy, Takács Ferenc az iparügyi tárca élére került. A kisgazdapártiak közül Gyöngyösi János lett a külügyminiszter, Vásáry István a pénzügyminiszter, míg a parasztpárti Erdei Ferenc a belügyminiszter.[6]

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés azonban, amely magát "a magyar nép egyetlen törvényes képviseleti" szervének tekintette, a továbbiakban nem tartott üléseket egészen 1945 szeptemberéig. Így a törvényalkotás is szünetelt, a kormányzat felügyeletét pedig a Politikai Bizottság látta el, s kinevezte a nemzetgyűlés bizottságait is (Alkotmányjogi, Földbirtok-politikai, Gazdasági, Mentelmi és Véderő Bizottság). Vagyis a nemzetgyűlés határozata nélkül, önkényesen vette át a legfőbb államhatalmi testület jelentékeny részét. Belső ügyrendje szerint elnöke az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke volt, összetétele azonban a politikai erőviszonyok szerint változott és magát kis nemzetgyűlésnek, más alkalommal pedig szuverén nemzetgyűlést helyettesítő szervnek tartotta.[7]

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-22-i ülésének még egy fontos államjogi döntéséről emlékezünk meg, 22-én ugyanis a már működő Politikai Bizottság javaslatára elfogadta az államfőt megillető kinevezési jogkör gyakorlásáról szóló előterjesztést. Ezzel az Ideiglenes Nemzetgyűlés három tagú Elnökségét, továbbá a miniszterelnököt és a szakminisztereket bízta meg. Ebbe a kinevezési körbe tartoztak a politikai államtitkárok, a Magyar Királyi Kúria, a Közigazgatási Bíróság, a Legfőbb Állami Számvevőszék elnökei, a tábornokok és a Politikai Bizottság javaslata alapján esetleg új miniszterelnök megbízása.[8]

Már az eddigiekből is kitűnik, hogy a debreceni állami konstrukció elve gyenge alapra épült és a polgári alkotmányos demokrácia számos feltételét nélkülözi. Hiszen nemcsak az államfői hatalmat juttatta - megosztva - a nemzetgyűlés Elnökségének, illetve Politikai Bizottságának, hanem az utóbbi átvette a törvényhozó hatalom jogkörének jelentős részét is. A jogi kuszaságot még áttekinthetetlenebbé, bonyolultabbá tette a Nemzeti Főtanács létrehozása és jogköre 1945. január 26-án. Ezt a rendeletet a nagyhatalmú Politikai Bizottság és az Ideiglenes Nemzeti Kormány hozta. Tagja lett a nemzetgyűlés és a kormány elnöke - Zsedényi Béla, illetve Dálnoki Miklós Béla -, illetve a Politikai Bizottság egy későbbi, 1945. március 12-i ülése választotta taggá Gerő Ernőt. Őt 1945. május 15-től Révai József váltotta fel. A nemzetgyűlés elnökségének hatáskörébe nem tartozó jogok a Gerőt is tagjai sorába záró Nemzeti Főtanács kezébe kerültek. Hiszen nemcsak egyes, a kormány és a miniszterelnöki jogkört meghaladó kinevezési lehetőségekkel rendelkezett, hanem a kormány tagjainak kinevezésével és felmentésével is és az amnesztia kivételével kegyelmet is gyakorolhatott.[9] Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945 szeptemberi budapesti ülése mindezt megerősítette, sőt a címek, kitüntetések adományozásának jogát is átruházta. Az Ideiglenes nemzetgyűlés Elnökségének maradék államfői jogai az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választások után megszűntek. A Nemzeti Főtanács összetétele is változott, hiszen Zsedényi és Dálnoki Miklós helyett Nagy Ferenc házelnök, Tildy Zoltán miniszterelnök mellett a Politikai Bizottság Rákosit választotta ide harmadik tagként. A Politikai Bizottság nagy hatalmát szimbolizálja a kormány átalakítására vonatkozó, 1945. évi július 21-i ülésének határozata. Eszerint Faraghó Gábor helyébe a kommunistákkal rokonszenvező és együttműködő szociáldemokrata Ries István, Vásáry István helyébe a kisgazdapárti Oltványi Imre került.[10] Ezzel a pártonkívüliek jelentős figurái kiestek a kormányzatból, még mielőtt az Alkotmányozó Nemzetgyűlési választások kiírását tartalmazó javaslataiknak érvényt szerezhettek volna. Felmerült a kérdés: vajon milyen okai lehettek a kommunista párt szemmel látható térnyerésének, hatalmi befolyása növekedésének és a vele szemben fel-felbukkanó tiltakozás gyengeségének? Nem pusztán arról van szó, hogy vezetői a szovjet hadsereggel, sőt közvetlenül Moszkvával is szoros kapcsolatot tartottak fenn, s részben ebből adódóan a nemzeti Tanácsot, valamint a rendőrséget is a befolyásuk alá vonták. Ezen túlmenően azt a körülményt is figyelembe kell vennünk, hogy egyfelől a kommunisták nem törtek ekkor még abszolút hatalomra, fő célkitűzésüknek pozícióik erősítését tekinthetjük, és az országos demokratikus választásokat sem általánosságban és sommásan ellenezték, csupán a választások kiírását tartották korainak. A pártonkívüliek, a kisgazdák és a polgári demokraták ugyanakkor reménykedtek választási sikerükben, ezért nem feszítették a húrt, igyekeztek elkerülni a nagyobb politikai összecsapásokat a kommunistákkal és részben a szociáldemokratákkal azért is, mert éppen szovjet kapcsolataik miatt az ő politikai jelenlétüket tartották az ország szempontjából előnyösnek, pontosabban őket tartották az adott viszonyok között a legkedvezőbbnek tekinthető békeszerződés főszereplőinek. Ennek a nehezen érthető, ellentmondásoktól terhes, ugyanakkor a joghézagok egész sorát magában rejtő, az államhatalmi ágakat összekeverő, ezen belül a hatásköröket összemosó átmeneti, szubjektív elemekkel is átszőtt államkonstrukciónak az alternatívája csak a jogállamiságot biztosító köztársasági államforma lehetett: ez biztosíthatta volna az államhatalmi ágak különválasztását és egyensúlyát, azok működését, alkotmányos garanciáit, a politikai, emberi szabadságjogokat és a köztársasági elnök léte pedig kizárta volna a hatásköre feletti osztozkodást. A kommunista politikusok azonban egyelőre éppen ezt akarták megkerülni és ebben a zavaros államjogi helyzetben megkísérelték a hatalmi pozíciók egy részének megszerzését, sikerrel.

Az államforma ügye periférikusan és inkább csak véletlenszerűen tűnt fel időnként a debreceni alkotmányozás során.[11] A többség ennek eldöntésére a csonka Ideiglenes Nemzetgyűlést nem tartotta illetékesnek, a képviselők különben is azt vallották, hogy fontosabb feladat az ország teljes felszabadítása a nácizmus uralma alól, s ezzel összefüggésben az országra nézve előnyös békeszerződés és megkötése, a földreform és egyéb demokratikus intézkedések előkészítése és végrehajtása a kormány által. Néhány jel azonban szemléletesen tükrözte ebben a kérdésben a megosztottságot. A kormány első, 1944. december 23-i ülésén például a minisztériumok hivatalos pecsétjein a miniszterek a "magyar királyi" jelző megtartását, míg Nagy Imre ennek törlését javasolta. A minisztertanácsi döntés szerint végül a királyi jelzőt törölték, de a "régi, angyalos, koronás" címert megtartották.[12]

A Magyar Köztársasági Párt újjászervezését Veér Imre és Nagy György - az ismert köztársasági politikus fia - kezdeményezte 1945 februárjában. Programjuk teljes szövegét nem ismerjük. Akik azonban azt véleményezték, négy kérdésre tértek ki:

"1. Követeljük a rendtörvény hatályon kívül helyezését s a rendőrség internáló hatalmának és internálótáborainak megszüntetését.

2. Követeljük a magyarlakta területek hozzánk csatolását.

3. A magántulajdonban művelhető földbirtok maximuma a kultúrterületeken 50-500 kat. Hold, amelynek mértéke változik.

4. Követeljük a munkaidő leszállítását, hathetes fizetéses üdülési szabadságot."

Budapesten megkezdődött a párt szervezése. A Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. március 12-én engedélyt adott a párt működéséhez.[13]A miniszterelnök engedélyezte a Köztársaság című napilap megjelentetését.[14] A készülő programról a kommunista párt egyik vezetője így nyilatkozott: "Magyarország mai állapotában hazaáruló követelések csak a társadalom bomlasztására alkalmasak és szabotálás elősegítésére."[15] Veér Imre 1945-ben tárgyalásokat kezdett Tildy Zoltánnal és 1945. április 13-án a Kossuth Párttal együtt, Nagy Vince vezetésével csatlakoztak a kisgazdapárthoz.[16]

Nem meglepő a párt sorsának alakulása az idézett fogadtatás után. Igaz, a legitimista pártok megalakulását is tiltották, s igaz, gyakorlatilag ezek mégis működtek. Ifj. Nagy György írta Veér Imréről:

"Veér Imrét gyermekkoromból ismertem. Tudtam róla, hogy az apám - Nagy György - által 1912-ben alapított és Tisza által néhány hónap után törvénnyel betiltott Köztársasági Párthoz valamikor az őszirózsás forradalom idején csatlakozott. Lelkes volt és agilis. A Horthy-korszak kezdetén az illegálisan működő pártnak már az alelnöke volt és apámnak 1923-ban bekövetkezett halála után ő vette át a párt vezetését. Azt is tudtam, hogy köztársasági tevékenységéért több mint öt évet töltött a szegedi Csillagbörtön falai mögött.

A Wekerle utcai párthelyiségben Veér udvariasan, de nem valami kitörő örömmel fogadott. Talán rossz néven vette, hogy oly sok éven át nem kerestem a vele való kapcsolatot, talán - indokolatlanul - potenciális versenytársat látott bennem - az apai jogon. A népes pártkörben Vass Jánoson, aki régi függetlenségpárti képviselő és 1919 januárjában a Berinkey-kormány minisztere volt, valamint Fenyvesy László tanáron kívül csupa idegen, számomra ismeretlen arc vett körül. Kitűnt közülük egy sokat sürgő és túlságosan is jó svádájú ügyvéd: Josepovich László, aki nem győzte hangsúlyozni, milyen kitűnő kapcsolatai vannak az újonnan szervezett demokratikus pártokkal.

Veér rövidesen útra kelt Debrecenbe, az ideiglenes kormány székhelyére. Kalandos és nem is veszélytelen út után onnan üzente: Rákosi ragaszkodik ahhoz, hogy a Köztársasági Párt olvadjon be a Kisgazdapártba. Arra hivatkozott, hogy sok párt esetén a weimari köztársaság végzete fenyeget. Veér tisztában volt azzal, hogy Rákosinak, aki egyébként rabtársa volt Szegeden, a hozzájárulása nélkül a párt a szovjet hatóságoktól nem kap működési engedélyt, így az irányelvek megjelölése mellett felhatalmazást adott, hogy a fúziót - távollétében - tárgyaljuk le Tildyvel. Ő még egy ideig Debrecenben maradt. Ezután Josepovich nyomban vállalkozott arra, hogy összehozza a Tildyvel való találkozást, mivel Csornoky, Tildy veje és ez időben titkára, neki személyes jóbarátja.

Valamikor február végén vagy március elején került sor a Tildyvel való találkozásra, annak Andrássy úti lakásán. Veér a megállapodás megkötésével Vass Jánost és engem bízott meg Csornoky és Josepovich valóban mint régi ismerősök üdvözölték egymást és perceken belül Tildy dolgozószobájában találtuk magunkat.

Az első követelményről, arról, hogy a Kisgazdapárt nyilvánítsa köztársasági alapon állónak magát, Tildy hallani sem akart. Miközben megemlítette, hogy az apám által a tízes évek elején szerkesztett Magyar Köztársaság annak idején kedvenc olvasmánya volt, nem győzte hangsúlyozni, hogy az államforma kérdése az orosz megszállásra tekintettel nem időszerű és politikailag is hátrányos, mert a közvéleményben azt a látszatot keltheti, hogy a köztársaságot a szovjet kényszerítette az országra.[17]

Az egykori köztársasági párt újjáalakítását tehát 1945. elején meghiúsították, tiltották. A meglevő furcsa államalakulattal szemben a valóságos alternatíva akkor érthetően nem kaphatott komoly helyet a magyar politikai életben. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés szünetelése idején, 1944. december 22. és 1945. szeptember 5. között ehelyett egy-egy részkérdés vitája zajlott az említett államhatalmi szervekben. Főként a pártonkívüli politikusok, Dálnoki Miklós Béla, Juhász Nagy Sándor, Zsedényi Béla, Valentiny Ágoston és Vásáry István vagy Bölöny József alkotmányjogász tettek időnként egyes kritikai észrevételeket az államrendet zavaró jelenségekkel szemben. Ezeket azonban maguk sem hangolták össze, így a már nagy ambícióval, céltudatossággal, ugyanakkor nagyfokú diplomáciai érzékkel dolgozó Rákosi Mátyás, Gerő Ernő és Révai József ezeket mindig könnyűszerrel elszigetelte és elhárította. A köztársaság követelése inkább burkoltan jelent meg a sajtóban. Nyíltan Veér Imréék után a Szociáldemokrata Párt 1945. augusztus 18-20-án tartott XXXIV. Kongresszusának határozatai, céljai között olvashatjuk:

"1. Magyarország államformája: népköztársaság.

2. A köztársaság elnökét három évre választják."[18]

Ugyancsak a Szociáldemokrata Párt az 1945 őszi kormányalakítási tárgyalások idején a köztársasági államforma megteremtését már a halaszthatatlan feladatok közé sorolta.[19] Az újságírók közül 1945 végén különösen Kende Zsigmond - a Magyar Radikális Párt tagja - és a polgári demokrata párti Supka Géza írta a Világ 1945. november 20-i számában: "A huszonötesztendős kétértelműségek korszakát kell ezzel a munkával végérvényesen felszámolnunk. Fokozná ez a munka a belső biztonság érzését, megkönnyítené igen sok tekergős politikai és adminisztratív munka és eljárás leegyszerűsítését s általában a külföld felé a végérvényesség bélyegét nyomná rá állami életükre."[20] Horváth Barna közjogász 1945 újévi nyilatkozatában mondta: "... a modern demokráciának a köztársasági államforma felel meg."[21] Mintául az első világháború utáni osztrák köztársasági példát tartotta. Valamennyien sürgették az új demokratikus választási törvény megalkotását és ennek alapján a nemzetgyűlési választások megtartását, az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívását. Eközben kifogásolták az ideiglenes nemzetgyűlés szünetelését, bírálták összehívásának módját és "kiegészítését" is 1945 márciusában és júliusában. Több ízben szóvá tették a nemzeti bizottságok jogszabályokban nem is biztosított, túlságosan tág hatáskörét és működését, továbbá a rendőrség túlkapásait. (Az új pártok megalakulását és működését például mint valamiféle hatalmi ág, az Országos vagy a Budapesti Nemzeti Bizottság engedélyezte.) Követelték az áttekinthetetlen államfői hatalom anomáliáinak megszüntetését és egységes jogi szabályozását. Juhász Nagy Sándor a Politikai Bizottság 1945. március 12-i ülésén az államfői jogok szétforgácsoltságát bírálta és javasolta, hogy "Magyarország államformája is rendezést nyerjen".[22] Hasonló értelemben vélekedett Bibó István, a Nemzeti Parasztpárt közjogi szakértője is. Az Alkotmányjogi Bizottság 1945. június 7-i értekezletén elismerte ugyan a magyar kormányzat törvényességét, ennek ellenére "alapvető közjogi berendezkedéseinket az ideiglenességnek, rögtönzöttségnek, mondhatjuk nyugodtan a formátlanságnak atmoszférája lengi körül."[23] "A demokratikus Magyarország államformája" című, a Szabad Szó 1945. június 10-i számában megjelent cikkében már újfajta megoldást ajánl. Olyan "... személyes tekintélyekhez szokott országban, mint Magyarország, semmi sem veszedelmesebb, mint az államfői hatalmat személytelenné, névtelenné tenni, s az államfői funkciót soktagú pártbizottságokra ruházni."[24] Figyelembe vették azonban az adott helyzet realitásait, a szovjet csapatok jelenlétét és a békeszerződés előkészítésében megkötésében sokat vártak a hazatért moszkvaiaktól. Ezért a jogi visszásságok jelzésén túl nagyobb akciót nem terveztek Rákosiék ellen, és a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz sem fordultak panaszaikkal.[25]

1945. szeptember 5-re a Politikai Bizottság végre összehívta az Ideiglenes Nemzetgyűlést és az megtartotta második ülésszakát. Időközben az Országos Nemzeti Bizottság engedélyezte a Magyar Radikális Párt és a Demokrata Néppárt megalakulását. Az ülésszak szeptember 5-13. között két alkalommal zajlott le Budapesten. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés budapesti ülésszakának első napján, 1945. szeptember 6-án újjáalakult a Politikai Bizottság. Létszámát 23-ról 31-re emelték és ezáltal teljessé tették. Itt találjuk a pártok "erős" embereit. A Kommunista Párt vezetői közül Rákosi Mátyást, Rajk Lászlót, Farkas Mihályt, Kádár Jánost; a szociáldemokrata Kéthly Annát, Szakasits Árpádot, Szeder Ferencet; a kisgazdapárti Dobi Istvánt, Kovács Bélát, Nagy Ferencet, Sulyok Dezsőt, Varga Bélát, Tildy Zoltánt; a Nemzeti Parasztpártból Farkas Ferencet, Kovács Imrét; a polgári demokrata párti Szent-Iványi Sándort. Hivatalból tagja maradt a testületnek Zsedényi Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöke és alelnökei, Juhász Nagy Sándor és Sántha Kálmán, valamint a miniszterelnök [Dálnoki] Miklós Béla is. A testület törvényerőre emelte a földosztásról és a népbíráskodásról szóló korábbi rendeleteket, elfogadta a nemzetgyűlési választásokról rendelkező demokratikus törvényjavaslatot is, az 1945. évi 8. tc.-t, amely az általános, titkos, egyenlő és közvetlen választójogon alapult. Ezzel jogilag utat nyitott a népképviseleten alapuló többpárti parlamentáris demokrácia számára. Ugyanakkor még érvényben hagyta, sőt megerősítette a korábban létrehozott modern polgári parlamentarizmustól idegen intézményeket, így az Ideiglenes Nemzetgyűlés Politikai Bizottságát és a Nemzeti Főtanácsot is. Nem került ugyanakkor napirendre az államforma és a polgári alkotmányosságot jellemző kritériumok perspektivikus számbavétele sem.[26]

A nemzetgyűlési választásokra az új választási törvény alapján 1945. november 4-én került sor. A Kisgazdapárt abszolút többséget szerzett, mivel a választók szavazatainak 57,03%-át megszerezte. A Kommunista Párt 16,9%-ot, a Szociáldemokrata Párt 17,41%-ot, a Nemzeti Parasztpárt 6,87%-ot ért el.[27] A nemzetgyűlés összlétszáma 421 lett. Az új koalíciós kormány 1945. november 15-én alakult meg Tildy Zoltán elnökletével. Az új, már választott parlamentben így lényegesen megváltoztak az egyes pártok képviseleti arányai az Ideiglenes nemzetgyűléshez képest. A választások után Dálnoki Miklós Bélát Tildy Zoltán váltotta fel a miniszterelnöki székben, a házelnök pedig Nagy Ferenc lett.[28] Ezzel egyidejűleg az Ideiglenes Nemzetgyűlés Elnöksége, mint az államfői testület egyik szerve megszűnt. Ám a Nemzeti Főtanács új összetételben tovább élt. (Tagjai: Nagy Ferenc, Rajk László és Varga Béla.) A Politikai Bizottság is megőrizte korábbi státusát, létszáma azonban 36-ra növekedett, elnöke Nagy Ferenc lett. Az új nemzetgyűlés első ülése már tárgyalta az államhatalom gyakorlásának ideiglenes rendezéséről szóló törvénytervezetet és december 16-án elfogadta azt. Az említett két intézmény státusát azonban fenntartotta, pedig a Közjogi- és Alkotmányügyi Bizottság kisgazdapárti képviselői igyekeztek hatalmát korlátozni.[29]

A nemzetgyűlési választások, illetve a Tildy-kormány megalakulása után a politikusok, újságírók, jogászok írásaiban, nyilatkozataiban hirtelen nagy teret kapott az államforma meghatározásának, illetve a köztársaság törvénybe iktatásának követelése. Megfontolásaik más-más forrásból táplálkoztak ugyan, a politikai motívumokat azonban nem nélkülözték. A puszta tények, eseménysorok ezért valamiféle torz tükörre verődve jelenhetnek meg a történeti folyamatokat szemlélők számára, hiszen valamennyi pártnak már korábban is módja lett volna köztársasági elkötelezettségéről tanúságot tennie. Ilyesmivel azonban korábban legfeljebb csak elszórt és végig sem gondolt nyilatkozatfoszlányokkal találkozhatunk. Holott a hagyományaira büszke Szociáldemokrata Párt vagy a Magyar Radikális Párt, a Polgári Demokrata Párt, sőt a Kisgazdapárt is részese volt az 1918. évi polgári demokratikus kormányzatnak, sőt, Nagyatádi Szabó István miniszter is volt. A Kommunista Párt ugyanakkor az őszirózsás forradalom győzelme idején még nem is létezett, és később is a Tanácsköztársaság és nem a demokratikus köztársaság illeszkedett politikai nézetrendszerébe. 1918. köztársaságjogi politikusaival nem vállalt rokonságot akkor sem, amikor 1944/45 fordulóján feltűnően nagy hevességgel sürgette a köztársaság megalkotását. Joggal merülhet fel a kérdés: vajon milyen indítékok, megfontolások biztatták a szovjet rendszer és magyarországi első megjelenési formájának, az 1919. évi Tanácsköztársaság meggyőződéses híveit, hogy az államjogi elgondolásaiktól oly távol eső köztársaság megalkotását sürgették? Igaz, a Kommunista Párt úgy szállt síkra a köztársaságért, hogy közben a tőle idegen, valójában ennek az államformának a lényegét sértő intézményeket védte, sőt erősíteni akarta, mint például a Nemzeti Főtanácsot, amelyben rövidesen meghatározó vezető szerepre tett szert és a Politikai Bizottságot, amelyben a képviselőválasztások eredményeitől függetlenül továbbra is megőrizte befolyását. (A Nemzeti Főtanács tagjai 1946. elejétől Varga Béla lemondása után: Nagy Ferenc miniszterelnök, Rajk László és Szeder Ferenc.)[30] Különben is feloldhatatlan ellentmondás feszült az 1919. évi szovjet rendszert feltételek nélkül magáénak valló, ugyanakkor polgári köztársaságot hirdető párt ideológiájában. Ez aztán az ismert módon, 1948-49-ben oldódott fel, a köztársaság félresöprésével.

A Magyar Kommunista Párt 1945/46. fordulóján látványos köztársasági propagandájának ezért más, elsősorban az adott helyzetből fakadó politikai-taktikai okai voltak és egyúttal jó kül- és belpolitikai helyzetfelismerésről is tanúskodnak. Hiszen a választásokon elért gyenge eredményei alapján az új nemzetgyűlésben korábbi pozíciói is alaposan meggyengültek.[31] Az új, eleve jelentősen korlátozott tartalmú köztársaságban számukra kedvező egyensúlylehetőséget láttak, annak ellenére, hogy ez az államforma céljaiktól kezdettől idegen maradt. Ezen túlmenően alaposan ismerték az ország közhangulatát és a szövetséges hatalmak véleményét, valamint a szomszédos országok immár hagyományosnak tekinthető határozott állásfoglalását a magyar államforma jellegéről. Csehszlovákia, Románia és Jugoszlávia - miként láttuk - már az első világháború után ellenezte a Habsburg restaurációt Magyarországon. Álláspontjuk azóta sem változott, ezért Habsburg Ottó trónra ültetése beláthatatlan következményekkel járt volna éppen a békeszerződés előtti időszakban. A szabad királyválasztók 1920. évi tábora pedig már csak ezért is szétesett, akkori illúzióik elenyésztek, hiszen királyválasztásra végül is nem került sor. Ismerve az 1944. utáni belső állapotokat, pártharcokat, aligha találtak volna olyan politikust, akit királyként elfogadtathattak volna. A dinasztiaalapítást különben valamennyi számottevő párt olyannyira elvetette, hogy még csak tanácskozási tárgysorozatba sem vették. A nemzetközi feltételek egyébként teljességgel hiányoztak, a monarchiák ugyanis a szövetséges hatalmak kívánságai szerint is a vesztes kis államokban még ott is megszűntek, ahol a háború befejezéséig még léteztek (Románia, Bulgária, Olaszország).[32]

A politikai palettán azonban akadtak olyanok is, akik más-más okok miatt ugyan, de az államforma ügyében a döntés elhalasztásáért szálltak síkra. Mindszenty József esztergomi prímás, a katolikus egyház feje és Schlachta Margit dédelgetett, s nem titkolt tervük, a Habsburg restauráció megvalósításához teljes joggal nem tartották alkalmasnak az adott időpontot. Nagy Töhötöm így írja le naplójában Mindszenty 1945. szeptemberi véleményét: "Magyarország királyság, örökös királya, Habsburg Ottó él és a legkevesebb, amit ő, Mindszenty  mint első lépést a nagy ügy érdekében megtehet, a hódolat kifejezése örökös királya iránt."[33] Ezután Nagy Töhötöm és Pallavicini György útján levelet juttatott el Habsburg Ottóhoz. Ebben a királyának tekinti, hódolatáról és hűségéről biztosítja. Ezt fejtegette 1945. november 16-án az őt meglátogató Tildy Zoltán miniszterelnök és Varga Bélának, a Kisgazdapárt alelnökének is, majd az államforma törvényi rendezésének elhalasztását kérte, mert az a választásokon egyik párt programjában sem szerepelt, a parlament így nem kapott erre vonatkozó döntésre a választóktól felhatalmazást.[34]

A kisgazda képviselők egy része ugyanakkor választási győzelmének az állami élet valamennyi területére kiterjedő, következetes kisgazda politika érvényesítését tekintette legfőbb feladatának. Ennek első lépéseként választási eredményeinek megfelelő arányosítást követelt az államélet területein, elsősorban a kis nemzetgyűlésnek számító Politikai Bizottságban és a parlamenti bizottságokban. Sőt, a Politikai Bizottság fenntartását alkotmányjogi anomáliának tekintette, és úgy vélte, hogy az államformáról folyó vita éppen itt említett fő céljait szorítja háttérbe, ráadásul még az egyébként demokratikus jellegű köztársasági intézmény sem működhet demokratikusan a szovjet megszállás viszonyai közepette. Nézeteikben a változás akkor következett be, amikor 1945 decemberében a szövetséges hatalmak külügyminisztereinek moszkvai értekezlete elhatározta, hogy Németország európai szövetségeseivel is békét kell kötni, s ezzel közvetlenül is napirendre került a békekonferencia összehívása. Most már ők is úgy vélték, hogy a múlttal való látványos szakítás kedvezőbb lehetőségeket teremt Magyarország számára a békekötés során. Felfogásuk változásának persze egyéb, belső okai is voltak. A kollektív államfői testületnek számító 3 tagú Nemzeti Főtanács 1946 elején - Varga Béla lemondása után - kommunista vezetésűvé vált és abban bizonyosak lehettek, hogy a köztársasági elnök a parlamentben abszolút többséggel rendelkező Kisgazdapárt tagjai közül kerül ki, a főtanács pedig így feleslegessé válik. Vagyis csak a köztársasági elnöki tisztség megalkotásával lehetséges a Kisgazdapárt számára kínossá vált Nemzeti Főtanács megszüntetése.[35]

A köztársasági államforma törvénybe iktatása elől tehát minden akadály elhárult. Hosszas vita bontakozott azonban ki a köztársasági elnök jogköréről, megválasztásának módjáról, hivatalban maradásának idejéről, a köztársaság címeréről, jelvényeiről, a kitüntetések rendjéről stb. 1946. január első felében elkészültek a legnagyobb pártok tervezetei. Közülük a Sulyok Dezső és Auer Pál által kidolgozott kisgazdapárti javaslat emelkedett ki tartalmi igényességével, a köztársasági államforma tartamára is ható történeti tapasztalatok számbavételével, a hatalmi ágak megosztásának és egyensúlyának megfogalmazásával, a köztársasági elnöki jogkör kimunkálásával, az emberi és személyes szabadságjogokkal, melyek figyelembe vették a klasszikus francia és az első világháború utáni osztrák, sőt csehszlovák alkotmányozás demokratikus eredményeit is. Ezzel szemben a kommunista párt tervezete hevenyészett, laza szerkezetű és tartalmú volt, kiütköztek belőle a sietség és a napi politikai célkitűzések jegyei.[36] Ebben is megtalálható ugyan a szokásos kitétel, vagyis, hogy minden hatalom forrása csak a néptől eredhet, de az új államforma alkotmányos garanciái inkább csak esetlegesen, mintegy felsorolva jelennek meg, az államfőt pedig mindenféle jogtól megfosztotta volna a törvénykezés és a végrehajtás területein egyaránt. A Kommunista Párt tervezetében a politikai, emberi és személyes szabadságjogokra vonatkozó kitételek hiányoznak.

A két javaslattal szemben mintegy kompromisszumként értékelhetjük a szociáldemokraták - Ries István igazságügy-miniszter által formába öntött - tervezetét. S miután a kompromisszumokra egyébként ritkán és nehezen hajló Sulyok Dezső ebben az esetben szót értett Ries Istvánnal, voltaképpen ez vált meghatározóvá a pártközi tárgyalások vitájában. Ennek megfelelően tekintsük át a két egymással szemben álló tervezetet, illetve az elfogadott végleges változatot és villantsuk fel annak 1946. január 30-31-i nemzetgyűlési vitájának egyes mozzanatait, amely egyébként már nem módosította az egyeztetett törvényjavaslatot.[37]

A Kisgazdapárt tervezete abból indult ki, hogy Magyarország államformája köztársaság és az állami, a nemzeti szuverenitás birtokosa a magyar nép, az állami főhatalom csúcsán pedig a választott nemzetgyűlés áll. Az államfő, a köztársasági elnök irányítja viszont a végrehajtó hatalmat az általa kinevezett, de a nemzetgyűlésnek felelős kormány útján. Az elnök a pártok és a Politikai Bizottság megkérdezése nélkül nevezi ki és menti fel a miniszterelnököt. A miniszterek kinevezése is a jogkörébe tartozik, de itt már a miniszterelnöki, egyéb állami főtisztviselők esetében pedig szakminiszteri ellenjegyzés szükséges. A honvédelmi miniszter útján őt illeti meg a hadsereg felügyeleti joga, s megkapná a főkegyúri jog gyakorlásának lehetőségét is. A hadüzenet és a békekötés azonban a nemzetgyűlés kompetenciájába kerül. Részletezte ez a tervezet az államfőnek a nemzetgyűléshez való viszonyát is. Eszerint a nemzetgyűlés összehívása és feloszlatása az elnök joga, 30 napon túl azonban nem napolhatta el a nemzetgyűlést. A törvényeket aláírásával ellátva kihirdeti, legfeljebb egy esetben azonban 15 napon belül visszaküldheti a nemzetgyűléshez. Az elnököt a nemzetgyűlés kétharmados többséggel, titkos szavazással 4 évre választja, egy ízben újra választható. Felelősségre vonásához a nemzetgyűlés 3/4 részének hozzájárulása szükséges. Nagy teret kapott a kisgazdapárti tervezetben az emberi, személyes és a politikai, vallási, gondolati és véleménynyilvánítási szabadságjogok biztosítása. A nemzeti tudat és önbecsülés szándékával vállalta a magyar történelem hagyományos jelképét, a Szent Korona megtartását, mivel azt "a magyar nép továbbra is kegyelete tárgyának és a nemzet egysége jelképének tekinti egy olyan történelmi gondolat külső kifejezésének, amely hosszú időn keresztül egybekapcsolta mindazokat, akik a magyar nemzethez tartozónak vallották magukat."[38]

A Magyar Kommunista Párt tervezete is leszögezi a népszuverenitás érvényesülésének fontosságát az államéletben. A végrehajtó hatalomról, pontosabban a kormány szerepéről már nem tesz említést. Ez a hiány abból a felfogásból ered, hogy az államfő nem lehet a végrehajtó hatalom legfőbb irányítója, nem vehet részt sem a kormányzásban, sem a törvényhozás munkájában. A miniszterelnököt ugyanis csak a Politikai Bizottság kétharmados többségének határozata, a minisztereket pedig abszolút többségének szavazata alapján nevezheti ki. A nemzetgyűlés által hozott törvényeket az államfőnek nem kellett kézjegyével ellátnia. Az államfő a Politikai Bizottság kétharmados többségének hozzájárulásával oszlathatta volna csak fel a nemzetgyűlést, s annak berekesztéséről vagy elnapolásáról sem rendelkezhetett. Nem tért ki a tervezet például az elnök jogaira, a hadsereg vagy a bírói hatalom vonatkozásaiban. 4 évre választanák, de kizárta a tervezet az újraválasztás lehetőségét.[39]

A pártközi értekezlet - miként említettük - a két tervezet kompromisszumaként fogalmazta meg törvényjavaslatát, amely 1945. január 30-31-én került a nemzetgyűlés plénuma elé. Sulyok Dezső előadói beszédében a köztársaság alkotmányjogi történetét idézte, majd indokolta a javaslat időszerűségét.

"Amikor ebben a kérdésben döntenünk kell, akkor mindenekelőtt meg kell állapítanunk: ha a jót erkölcsi szempontból használjuk vagy hasznossági szempontból használjuk, akkor a királyság és a köztársaság államformája egyformán lehet erkölcsös és hasznos is. Sem a morális, sem pedig a hasznossági szempontok nem utalnak kifejezetten sem az egyik, sem a másik megoldás felé, a királyságban éppen úgy megtalálhatja boldogulását valamely nép, mint a köztársaságban. Legjobb példa erre éppen az egymás mellett, fej-fej mellett haladó két angolszász világhatalom, az Amerikai Egyesült Államok és a Brit Királyság példája. Amerika köztársaság, Anglia történelmi alapon nyugvó királyság. Egyik állam fejlődését, hatalmának kifejlesztését sem akadályozta meg államformája: Amerika nagy tudott lenni a köztársasági államforma mellett s a brit birodalom naggyá tudott fejlődni és fenn tudott maradni a királyság intézménye mellett. Ha Washington György, Lincoln Ábrahám és a többi nagy elnökök egészen a legutóbb elhalt nagy Rooseveltig nagy szolgálatokat tudtak tenni országuknak, akkor a Lancesterek, Plantagenetek, Tudorok, Anjouk, normann uralkodók hasonlóképpen nagy szolgálatokat tudtak tenni Angliának és hatalmas fejlődési fokra tudták felvinni az angol állami, társadalmi, gazdasági és tudományos életet.

De ha a kisebb államok között nézünk szét, akkor is megállapíthatjuk, hogy a kisebb államok is éppen úgy meg tudják találni boldogulásukat a köztársasági államforma mellett, mint a királyság mellett. Svájc óriási fejlődést ért el és szinte az emberi kultúra élén áll hosszú idő óta; mellette a kis Dánia, mint királyság szintén valóságos paradicsomot valósított meg állampolgárai számára. Lehet tehát fejlődés mindkét államforma mellett, lehet nagyot alkotni mindkettő mellett, egyik sem jobb vagy egyik sem rosszabb a másiknál.

Amikor most Magyarországon mégis - nyugodtan mondhatjuk - nemcsak a nemzetgyűlés egyhangú elhatározása, de szinte a nagyközönségnek is majdnem ilyen egyhangú elhatározása a köztársaság mellett foglal állást, akkor az a megoldás vezet bennünket, hogy meg kell szüntetnünk és le kell vezetnünk azt a bizalmi válságot, amely a fiatal magyar köztársaság életét ma megnehezíti. Bizonyos antinómiák, feszültségek vannak itt, amelyek megnehezítik, ha ugyan lehetetlenné nem teszik, ennek a nemzetnek további fejlődését, életének helyes irányba terelését. Feszültség és antinómia van egyrészt kifelé, másrészt befelé, az ország lakosságának egyes rétegei között.

A kifelé irányuló feszültség az, amely köztünk, a legyőzött államok és tegnapi ellenfeleink, az egyesült és szövetséges hatalmak, az Egyesült Nemzetek között van. Az Egyesült Nemzetek bennünk még ma is azt látják, hogy mi voltunk esztelen, lelkiismeretlen és ostoba vezetőink intézkedései folytán az utolsó ország, amely a hitlerizmus mellett kitartott. Hiába mondjuk, hogy mi radikálisan megváltoztunk és a tegnapi félfasiszta vagy fasiszta rendszerű államból demokrata állammá alakultunk át, ezt szavakkal bizonyítani és erősíteni nem elég, (Úgy van! Úgy van! a kommunista párton.) ezt tettekkel kell bebizonyítanunk. (Úgy van! Úgy van! - Általában helyeslés és taps.)

Egy ilyen cselekedet, amely az egész világ felé félremagyarázhatatlanul dokumentálja a mi demokratikus elszánásunkat, a köztársasági államforma törvénybeiktatása. (Úgy van! Úgy van! - élénk helyeslés.) Nekünk be kell bizonyítanunk kifelé a világ felé, hogy a múlt után nemcsak betettük az ajtót, hanem be is falaztuk. (Úgy van! Úgy van! - általában helyeslés és taps.) Nincs közöttünk senki, aki ha a tisztességes magyar névre igényt tart, a múltat visszakívánná. (Úgy van! Úgy van!) Nem volt ebben a múltban a magyar nép javára semmi jó (Úgy van! Úgy van!), nem volt ebben az ország egyeteme számára semmi értékes, nincs ebben a vonatkozásban - hangsúlyozom: ebben a vonatkozásban - semmi olyan, amit érdemes volna átmenteni a jövőre. Így tehát, amikor a köztársasági államformát ilyen imponáló módon, egyhangú elhatározással iktatjuk törvénybe, elsősorban az Egyesült Nemzetek felé akarunk tettekben megnyilvánuló dokumentumot adni arra vonatkozóan, hogy igenis demokraták vagyunk és nem is akarunk mások lenni, mint demokraták.

De befelé is van ilyen feszültség, amelyet szintén meg kell szüntetni, mégpedig a munkáspártok és az úgynevezett polgári alapon álló többségi párt között van egy természetes bizalmatlanság. Ennek letagadása vagy elkendőzése nem volna jó szolgálat a magyarság fejlődése szempontjából. Be kell vallani, van ilyen bizonyos bizalmatlanság, de ezt a bizalmatlanságot is ki kell küszöbölnünk magunk közül (Úgy van! Úgy van!) és meg kell győznünk egymást arról, hogy becsületesen, jó szándékkal és fenntartás nélkül a demokráciát akarjuk megvalósítani. (Taps a Ház minden oldalán.) Ezt a célt is szolgálja ez a javaslat, éppen ezért hozzuk ezt a javaslatot most ide és nem halasztjuk el ennek tárgyalását, mert most, azonnal és sürgősen a világ felé meg kell mutatni a magyar nemzet egységét ebben a kérdésben és meg kell teremteni a belső megnyugvás elindításához a legszükségesebb alapot.

Ezt a gesztust, t. Nemzetgyűlés, követniük kell továbbiaknak is; ez csak az alap, a ma még Magyarországon fennálló társadalmi osztályok közt az ellentétek alapjait kell kiküszöbölnünk, mert nem szabad a történelem során valaha is megismétlődnie annak, hogy a nemzet, osztályok szerint elkülönülve, különböző utakon akarja a maga boldogulását megtalálni. (Úgy van! Úgy van!) Együvé tartozunk, nincs köztünk különbség, valamennyien dolgozó polgárai vagyunk ennek az országnak (Úgy van! Úgy van!), kezet kell tehát nyújtani, mert csak így tudjuk a magyar jövőt megfelelő módon biztosítani. (Taps és éljenzés.)

T. Nemzetgyűlés! Nagy dolog, ha egy ilyen alkotást egyhangú elhatározással lehet elvégezni. A történelem tanúsága szerint a viszonyok megjavítására irányuló törekvéseket valamely államban a kisebbség csak akkor szokta erőszakos úton megvalósítani, ha azok megvalósítására alkalmas többség nem tud kialakulni. (Úgy van! A kommunista párt oldalán.) Ha azonban egy többség alakul ki, amely a viszonyok megjavítására irányuló törekvéseket magáévá teszi és ha ez a többség egybe tudja forrasztani az árnyalati különbséget feltüntető emberi véleményeket, akkor a kisebbségek erőszakos fellépésére nincs szükség és akkor a forradalom útja helyett eljutottunk az egészséges fejlődés, kiválasztódás, evolúcionizmus útjára, amelyen keresztül nagyot, szépet lehet alkotni, anélkül, hogy a fejlődés útján áldozatok, véres áldozatok vagy megkínzott emberi áldozatok volnának.

T. Nemzetgyűlés! Ezt a célt kívánjuk ezzel a törvénnyel megvalósítani s ezt a célt, amennyire gyenge emberi erőnktől telik, valószínűleg meg is fogjuk valósítani.

Maga a javaslat, amely eszköz ennek a célnak megvalósítására, lényegében két részből áll, egy rövidebb bevezető részből és ezenkívül  húsz szakaszból, amelyek a részletes rendelkezéseket tartalmazzák. A bevezető rész tulajdonképpen nem rendelkezést tartalmaz, hanem egy elvi deklarációt, amely szerint Magyarország határozottan odaáll az emberi szabadságjogok mellé s ezeket mint alkotmányos hitvallást foglalja bele az államformáról szóló törvénybe."[40]

Rajk László, a kommunista párt szónoka is hosszasan beszélt az elmúlt évszázadok, évtizedek történetéről. Az államformáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételeiből idézünk fel néhány tanulságos gondolatot. Amikor ugyanis a szomszédos országok államformáiról beszélt, azonosította például a szovjet köztársaságot az osztrákkal. Általánosságban beszélt a szabadságjogok korlátozásának szükségességéről, a belső ellenség kirekesztéséről.

"A magyar köztársaság törvénybe iktatásával Magyarország visszatalál az európai népek szabad családjába, a köztársaságok családjába is. Magyarországot demokratikus államok, demokratikus köztársaságok övezik: a Jugoszláv Köztársaság (Éljenzés a kommunista párton.), az osztrák köztársaság, a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjet Köztársaság (Lelkes éljenzés a kommunista párton.), amely megvalósította a világtörténelem legfejlettebb demokráciáját, a szocialista demokráciát.

Elképzelhetetlen az, hogy Magyarország idegenül álljon a Duna völgyében, amikor köztársaságok koszorúzzák. Ebből a szempontból is az egyetlen lehetséges államforma, amelyet választhat, a köztársaság. A magyar köztársaság törvénybe iktatása növeli a magyar demokrácia hitelét szomszédainknál s megerősíti nemzetközi súlyát és tekintélyét.

Örömmel üdvözöljük ennek a javaslatnak bevezető soraiban azt a megállapítást, hogy a magyar köztársaság más népekkel való békés együttműködésre törekszik. Elengedhetetlen előfeltétele ez az önálló, független magyar állam megmaradásának és legjobb előkészítési módja a magyar békeszerződésnek.

A magyar köztársaság törvénybe iktatásával a magyar nemzet éppen ezért egyszersmind kinyilvánítja azt is, hogy szakítani akar a múlttal, fel akarja számolni a sovinizmus maradványait, baráti viszonyban akar élni szomszédaival és velük egyetértésben akar résztvenni a duna-völgyi kérdések rendezésében.

T. Nemzetgyűlés! Pártom helyesli és üdvözli, hogy a törvényjavaslat törvénybe iktatja az állampolgárok természetes és elidegeníthetetlen jogait, a személyes szabadságot, a jogot az elnyomatás-, félelem- és nélkülözésmentes emberi élethez, a gondolat és vélemény szabad nyilvánítását, a vallás szabad gyakorlását, az egyesülési és gyülekezési jogot, a tulajdonhoz, a személyi biztonsághoz, a munkához, a méltó emberi megélhetéshez és a szabad művelődéshez való jogot. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az állampolgári jogokat a törvényjavaslat csak az államrend demokratikus keretein belül biztosítja az állampolgároknak. A demokratikus állampolgári jogok tehát nem illethetik meg a nemzet belső ellenségeit. (Helyeslés a kommunista- és szociáldemokrata párton.) Ez nem nemzetépítő politika lenne, hanem öngyilkos politika. Az emberi és állampolgári jogokat biztosító törvényt éppen ezért sürgősen ki kell egészítenie a demokrácia, a köztársaság védelméről szóló törvénynek, amely javaslatot tudtommal az igazságügy-miniszter úr már kidolgozott és amelyet a nemzetgyűlés remélem nemsokára törvényerőre is fog emelni.

Pártom helyesli és üdvözli a törvényjavaslat 1. paragrafusában kimondott alapgondolatot, amely szerint az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a magyar nép. Meg kell azonban állapítanom, hogy ezt az elvet a törvényjavaslat nem valósítja meg teljes következetességgel. A népszuverenitás elvéből az is folyik, hogy a végrehajtó hatalmat is a szuverén magyar népet képviselő nemzetgyűlésnek kell alávetni. A nemzetgyűlés jogait ilyen szempontból sem lehet csorbítani. ...

Mi, kommunisták, nagyon jól tudjuk azt, hogy a köztársasági államformát különféle tartalommal lehet megtölteni. A köztársasági államformában megférnek reakciós, népellenes törekvések is. Nagyon jól ismerjük a weimari köztársaság tapasztalatait, okuljunk belőlük mi magunk is, most, köztársaságunk törvénybe iktatásánál. A weimari köztársaságnak az volt a veszte, hogy szembefordult a néppel, a munkássággal, megerősítette és nagyra növelte a »Junker«-kasztot, a nagytőkét, a nagybirtokot, a porosz militarizmust és nagyon jól tudjuk, hogy nálunk Magyarországon is vannak olyan törekvések, amelyek a magyar köztársaságot weimari mintára szeretnék berendezni. Nagyon jól tudjuk, hogy nálunk is vannak olyan törekvések, amelyek a munkásság és parasztság, a dolgozó magyar nép érdekeinek megvédése helyett a nagytőke, a régi nagybirtokosok, a demokráciával szembenálló magas klérus támaszává szeretnék tenni a köztársaságot.

Mi rajta leszünk, hogy a köztársaság ne a nagytőke, a nagybirtok, a magas klérus köztársasága legyen, hanem a nép védelmezője, a munkásság, parasztság és haladó értelmiség köztársasága (Éljenzés és taps minden oldalon.) és világosan látnunk kell azt is, hogy mi lesz a magyar köztársaságból, amelynek kereteit most alkotjuk meg, ugródeszka-e a politikai és gazdasági reakció számára, vagy pedig fegyver a nép kezében a reakció megsemmisítésére. Ez a kérdés azokban a harcokban fog eldőlni, amelyeket a magyar demokrácia harcos táborának kell megvívnia a földreform megvédelmezése érdekében (Egy hang a kommunista párton: Úgy van!), az ország újjáépítése érdekében és az állami közigazgatás a reakciós elemektől való megtisztítása érdekében. (Taps a kommunista párt soraiban.)"[41]

A Szociáldemokrata Párt részéről elsőként Kéthly Anna fűzött megjegyzéseket a törvényjavaslathoz. A Szociáldemokrata Párt legendás hírű, bátor nőalakja már nem a távoli múltat, hanem érzelmi húrokat is pengetve az előző évtizedek történéseit idézte fel.

"Huszonhatéves ellenforradalom van mögöttünk, Európa leghosszabb ellenforradalma azon a földön, amely az Európa fasizmus kísérleti telepéül szolgált. Ez a negyedszázad olyan megpróbáltatásokkal járt, amelyek megkeményítették a közélet harcosait. Mégis úgy érzem, valamennyiünk nevében állíthatom, hogy nem lehet meghatottság nélkül olvasni e törvényjavaslat bevezető sorait (olvassa): »Magyarországon 1918. november 13-án megszűnt a királyi hatalom gyakorlása. A nemzet visszanyerte önrendelkezése jogát. - Az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés most a magyar nép nevében és megbízásából megalkotja azt az államformát, amely a nemzet akaratának és érdekeinek legjobban megfelel: a magyar köztársaságot.« (Taps.)

A nemzetgyűlés a legszélesebb körű választójog alapján él ezzel a felhatalmazással, amelyet a magyar demokrácia alapjainak letételére a legilletékesebb tényezőtől, a magyar nemzettől nyert. Ezt a felhatalmazást különösen azért kell hangsúlyoznunk, mert a legutolsó hónapokban támadásba lendült reakció a köztársasági államforma megteremtésével kapcsolatban különösen két vádat hangoztat. Az egyik vádja az, amely a nemzetgyűlés illetékességét vonja kétségbe, másik pedig az, amely a királyságnak a magyar nép lelkében állítólag élő ideáljával ellentétben állónak tartja a köztársaságot.

A magyar nemzetgyűlés mindkét vádat visszautasítja annak a felhatalmazásnak az alapján, amelyet a magyar néptől kapott. (Úgy van! Úgy van! A szociáldemokrata párt soraiban.) Az 1848-as történelmi törvényhozás óta, amikor megszületett a közvetlen népképviseleti rendszer, egészen 1945-ig Magyarország népe parlamentáris eszközökkel saját akaratát még soha ki nem fejezhette. (Úgy van! Úgy van!) Egy borzalmas háborús összeomlásnak kellett bekövetkeznie, hogy a magyar nép nemzetté emelkedhessék saját hazájában (Úgy van! Úgy van!), saját történelmében és választójogot teremthessen magának. Ezek a legelső szabad választások pedig azt bizonyították, hogy a magyar demokratikus pártok programját, belső tartalmát, az elmúlt rendszerekkel való teljes és tökéletes szakításra irányuló akaratát a magyar nép túlnyomó többsége a választásokon való részvételének puszta tényével is helyeslőleg vette tudomásul. (Úgy van! Úgy van! A szociáldemokrata és kommunista párt oldalán.) Nem volt még választás Magyarországon, amelyen az ország lakosságának ilyen arányszámban volt választójoga és nem volt még választás Magyarországon, amelyen a választásra jogosultaknak ilyen nagy százaléka szavazott volna le az urnáknál. (Úgy van! Úgy van! A szociáldemokrata párt oldalán.) Még a néma tiltakozás eszközét sem használta senki, amivel a demokratikus átalakulással szemben elfoglalt álláspontjának adott volna kifejezést. Ez a mi felhatalmazásunk ennek a törvénynek a megalkotására (Élénk taps a Ház minden oldalán.) és nem csupán az, amit az I. Jakab angol király letartóztatására megjelent katonatiszt felelt a királynak, aki a felhatalmazást kérte tőle. Az angol tiszt az ablakok alatt álló tömegekre mutatva, azt mondotta: Sir, ez az én felhatalmazásom! A magyar nép nemcsak tömegével, hanem szavazatával is megmutatta, nyilvánította ebben a kérdésben a maga akaratát.

A magyar nép lelkében állítólag élő királyságeszmény legendájával szemben pedig azt állítom, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz. A legitimisták és szabad királyválasztók egy képtelen optikai csalódásban szenvednek, amikor az érdekeiken nyugvó vágyaikat a néphangulattal azonosítják. (Úgy van! Úgy van! - Taps a szociáldemokrata és a kommunista párt oldalán.) A magyar nép lelkében a modern idők két hőse él: az egyik Kossuth Lajos, a másik Károlyi Mihály. (Taps a szociáldemokrata és a kommunista párt oldalán. - Buchinger Manó (szd): Éljen a földosztó Károlyi! Éljenzés és taps a szociáldemokrata és a kommunista párt soraiban.) Vitathatatlan, T. Nemzetgyűlés, hogy mindkettő a köztársaság szimbóluma és nemcsak a Habsburg-ellenességnek, hanem a közösség együttmunkálkodásának, egy nemzet társulásának, a köztársaságnak is kifejezője.

Ha a magyar népnek ezt a véleményét, amely éppen úgy táplálkozik érzelmi, mint értelmi gyökereikből, az uralkodóház védelmében, majd a király nélküli fából vaskarika királyságuk alatt az elmúlt huszonhat évben tűzzel és vassal el is fojtották, e gyökerek erejét éppen az bizonyítja, hogy ettől a véleményétől a magyar népet semmiféle üldözés el nem tántorította.

A Szociáldemokrata Párt, amely október forradalmát a magyar történelem legfényesebb napjai közé sorolja, az októberi forradalmat úgy tekinti, mint első komoly kísérletet a magyar nép történelmi felszabadítására. (Taps a szociáldemokrata és a kommunista párt soraiba.) A törvényjavaslat bevezetője nagyon helyesen hivatkozik az ónodi és a 49-es országgyűlésre, de ezen a két országgyűlésen egy aránylag szűk réteg nyilatkozott meg, míg Októberben és ebben a nemzetgyűlésben az egész nemzet állott a trónfosztás, illetőleg a köztársaság fogalma mellé.

Az októberi forradalomban kifejeződő köztársasági gondolat az elmúlt korszak leggyűlöltebb fogalma volt. Nagyon jól tudjuk azt, hogy csak történelmileg kiégett, túlhaladott és saját erejükben és hatásukban nem bízó intézmények védői képesek arra a vak, vad és eszközökben nem válogató üldözésre, amellyel király nélküli királyságunk Október és a következő forradalom hősei és intézményei után vetette magát. Az a hullacsarnok azonban, amelyben Ady szerint sem élni, sem meghalni nem tudtak a hullák, s amelynek elején és végén egyformán a szabadsághősök sírja volt a Duna, nem tudta a saját gyalázatához lerángatni Októbert és a két magyar forradalmat, annak tiszta, feddhetetlen embereit, akik a politikusi és az államférfi legfőbb parancsát maradék nélkül betartották, azt, hogy szívedet tartsd melegen, agyadat hidegen, kezedet tisztán. (Nagy taps a Ház minden oldalán.)"[42]

Támogatta a törvényjavaslatot a parasztpárti Darvas József, Szent-Iványi Sándor a Polgári Demokrata Párt nevében és Eckhardt Sándor a Demokrata Néppárt szónoka is. Az utóbbi reményei szerint ebben a nagyon fontos államjogi kérdésben népszavazásnak kellene döntenie. Emellett ismertette pártja programját is, mert nem volt lapjuk, amelyben ezt közzétehették volna. "A politikai, gazdasági és társadalmi demokrácia hitvallói vagyunk - fejtegette -, küzdünk a nép valóságos önkormányzatáért a parlamentáris rendszer formájában, az emberek uralma helyett a törvények uralmáért, a személyi és vagyoni biztonság megerősítéséért, (Helyeslés a kisgazdapárton.) a közélet tisztaságáért, (Helyeslés a kisgazdapárton.) a bírálat jogáért és így főleg a kisebbség jogainak elismertetéséért. (Helyeslés a kisgazdapárt oldalán.)

A gazdasági rend kérdésében a legteljesebb szociális igazságosság pártján állunk, tekintet nélkül arra, hogy milyen világnézetű az az ember, aki ennek hasznát élvezi. A természetjog helyes értelmezése szerint követeljük a magántulajdon tiszteletben tartása mellett a földi javak olyan arányú elosztását, amely nincs a közjó kárára."[43] Egyetért a földosztással, de az "régi intézményeinek" fenntartásáról gondoskodni kell és ehhez az egyházak számára biztosítani kell az anyagi feltételeket.

A következő, s egyben utolsó vitanapon, 1945. január 31-én hangzott el Slachta Margit pártonkívüli képviselő nagy feltűnést keltő, a közbekiáltások miatt a jegyzőkönyvben alig-alig követhető hozzászólása. Az ezeréves hagyományt törné meg az államforma megváltoztatása - hangoztatta többek között - ezért a döntés elhalasztását kérte. Eközben arra is hivatkozott, hogy sokan még internálótáborokban vagy hadifogságban vannak, a békeszerződés ugyanakkor egyes területeket Magyarországnak ítélhet és lakosságukat nem kellene eleve kizárni ebből a jelentős döntésből. A Szent Korona pedig nemcsak a király, hanem a nemzet jelvénye és nagy kincse is, ezért a sorsáról megfontoltabban kellene döntenie a nemzetnek. Sztálin pedig Mihály román királynak győzelmi jelvényt küldött, a szövetséges hatalmak tehát nem kívánják Magyarországon sem a köztársasági államformát. Sokat beszélt a Habsburgok, elsősorban Mária Terézia és II. József megnyerő, a jobbágyság felemelésére irányuló érdemdús cselekedeteiről is, ami csak olaj volt a tűzre. Végül már az előadó, Sulyok Dezső is a közbekiabálók sorába állt. Először hangzott el a nemzetgyűlésben az Éljen Sztálin! Közbeszólás is. Rákosi államminiszter azonban hallgatott, sőt a beszédét nehezen befejező Slachta Margittal derűsnek tűnő beszélgetésbe kezdett. Vas Zoltán rájuk mutatva hangosan mondta, a jegyzőkönyv is megörökítette: "Rákosi és Slachta!"[44]

Ezután kezdődött, ám gyorsan véget is ért a részletes vita, sőt a szavazás is. Az elfogadott javaslat 19 paragrafust tartalmazott. Idézzük:

"1. Az államhatalom kizárólagos forrása és birtokosa a magyar nép. A magyar nép a törvényhozó hatalmat az általános, egyenlő, közvetlen és titkos választójog alapján megválasztott Nemzetgyűlés útján gyakorolja.

2. (1) Magyarország köztársaság.

(2) A köztársaság élén az elnök áll. A köztársasági elnököt a Nemzetgyűlés négy évre választja.

3. Köztársasági elnökké minden magyar állampolgár megválasztható, aki harmincötödik életévét betöltötte és akinek nemzetgyűlési képviselői választójogosultsága van.

4. (1) A köztársasági elnök választását jelölés előzi meg. A jelölés érvényességéhez a Nemzetgyűlés legalább ötven tagjának írásbeli ajánlása szükséges. A jelölést a Nemzetgyűlés elnökénél a szavazás elrendelése előtt kell benyújtani. A Nemzetgyűlés minden tagja csak egy jelöltet ajánlhat. Annak, aki több jelöltet ajánl, mindegyik ajánlása érvénytelen.

(2) Ha a szükséges ajánlást csak egy jelölt nyerte el, ez a nemzetgyűlés legalább kétharmad részének jelenlétében közfelkiáltással köztársasági elnökké választható. Egyébként a választás titkos szavazás útján történik. A szükséghez képest többszöri szavazásnak van helye. Az első szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki a Nemzetgyűlés összes tagjai legalább kétharmad részének szavazatát elnyeri.

(3) Ha az első szavazás alkalmával ezt a többséget egyik jelölt sem nyeri el, az (1) bekezdésnek megfelelő új ajánlás alapján újból szavazást kell tartani. A második szavazás alapján való megválasztáshoz ugyancsak a Nemzetgyűlés összes tagjai legalább kétharmad részének szavazata szükséges.

(4) Ha a második szavazás alkalmával egyik jelölt sem nyerte el a megkívánt többséget, harmadszori szavazást kell tartani. Ez alkalommal csak arra a két jelöltre lehet szavazni, akik a második szavazás alkalmával a legtöbb szavazatot kapták. A harmadik szavazás alapján megválasztott köztársasági elnök az, aki - tekintet nélkül a szavazásban résztvevők számára - a szavazatok többségét elnyerte.

(5) A szavazási eljárást legfeljebb három egymásra következő nap alatt be kell fejezni.

5. Egymás után két ízben köztársasági elnökké senkit sem lehet választani.

6. (1) A köztársasági elnök a Nemzetgyűlés előtt esküt vagy fogadalmat tesz.

(2) Az eskü szövege a következő:

»Én, ...... becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alkotmányához hű leszek. Törvényeit és törvényerejű szokásait megtartom és másokkal is megtartatom és köztársasági elnöki tisztemet a Nemzetgyűléssel egyetértésben a magyar nép javára gyakorolom.«

7. A köztársasági elnök megválasztásáról és esküjének, illetőleg fogadalmának letételéről jegyzőkönyvet kell készíteni. Ezt a jegyzőkönyvet a köztársasági elnök is aláírja: aláírását a miniszterelnök ellenjegyzi. A jegyzőkönyvet a hivatalos lapban közzé kell tenni.

8. Az első ízben megválasztott köztársasági elnök eskü-, illetőleg fogadalomtételével a Nemzeti Főtanács intézménye megszűnik.

9. A köztársasági elnök tizenöt napon belül aláírja és a kihirdetést elrendelő záradékkal látja el a Nemzetgyűlés által alkotott törvényeket. A kihirdetés elrendelése előtt az említett határidőben a törvényt újabb megfontolás végett, észrevételeinek közlésével, egyízben visszaküldheti a Nemzetgyűlésnek; a Nemzetgyűlés által hozzá másodízben áttett törvényt azonban tizenöt napon belül kihirdettetni köteles.

10. (1) A köztársasági elnök a Nemzetgyűlést egy ülésszakban harminc napnál nem hosszabb időre legfeljebb egy ízben elnapolhatja. Az elnapolás tartama alatt a Nemzetgyűlés elnöke legalább száz képviselőnek írásban előterjesztett indítványára az indítvány kézhezvételétől számított nyolc napnál nem távolabbi időpontra a Nemzetgyűlést összehívni köteles.

(2) A köztársasági elnök jogosult a Nemzetgyűlés feloszlatására, ha aziránt a kormány előterjesztést tesz vagy ha ezt a nemzetgyűlési képviselőnek legalább kétötöd része felterjesztésében kéri.

11. (1) A köztársasági elnök képviseli Magyarországot nemzetközi viszonylatokban. Követeket küld és fogad, konzulokat nevez ki és megadja az idegen konzulok részére a működési engedélyt. A minisztérium útján szerződéseket köthet, ha azonban a szerződés tárgya a törvényhozás hatáskörébe tartozik, a szerződés megkötéséhez a Nemzetgyűlés hozzájárulása szükséges.

(2) A köztársasági elnök hadüzenetre, a hadiállapot beálltának megállapítására, békekötésre, a honvédségnek az ország határán kívül alkalmazására csak a Nemzetgyűlés előzetes felhatalmazásával jogosult.

12. (1) A köztársasági elnököt megilleti az államfő kegyelmezési joga, úgyszintén a törvényes akadályok alól az államfő részére fenntartott felmentés joga. Általános kegyelmet, valamint a miniszteri felelősség érvényesítéseképpen vád alá helyezett vagy elítélt miniszternek, illetőleg legfőbb állami számvevőszéki elnöknek kegyelmet csak a Nemzetgyűlés adhat.

(2) Háború vagy mozgósítás esetében a honpolgári kötelékből való elbocsátás felől a minisztérium előterjesztésére a köztársasági elnök határoz.

13. (1) A végrehajtó hatalmat a köztársasági elnök a Nemzetgyűlésnek felelő minisztérium által gyakorolja.

(2) A köztársasági elnök nevezi ki és menti fel a Nemzetgyűlés politikai bizottságának meghallgatása után a parlamenti többségi elv tiszteletben tartásával a miniszterelnököt, a miniszterelnök előterjesztése alapján pedig a minisztereket.

(3) A kinevezett minisztérium a kinevezéstől számított nyolc nap alatt köteles a Nemzetgyűlés ülésében bemutatkozni. Ennek megtörténte előtt a köztársasági elnök a Nemzetgyűlést nem oszlathatja fel.

(4) A köztársasági elnök minden rendelkezéséhez és intézkedéséhez a miniszterelnök vagy az illetékes felelős miniszter ellenjegyzése szükséges.

14. (1) A köztársasági elnök nevezi ki az illetékes felelős miniszternek a miniszterelnök útján tett előterjesztésére az V. és az ennél magasabb fizetési osztályba tartozó állami tisztviselőket, valamint fizetési osztályra való tekintet nélkül az összes ítélőbírákat. A köztársasági elnök tölti be az illetékes felelős miniszternek a miniszterelnök útján tett előterjesztésére azokat az egyéb tisztségeket, amelyeknek betöltését a törvényes rendelkezések az államfő hatáskörébe utalják.

(2) A köztársasági elnök adományozhatja a Nemzetgyűlés által alapított érdemrendeket és a hivatali állások címeit.

15. (1) A köztársasági elnök tisztségéről csak a Nemzetgyűléshez intézett nyilatkozatban és a Nemzetgyűlés hozzájárulásával mondhat le. A Nemzetgyűlés tizenöt napon belül kérheti a köztársasági elnököt, hogy elhatározását újból fontolja meg. Ha a köztársasági elnök elhatározását fenntartja, a Nemzetgyűlés a lemondás tudomásulvételét nem tagadhatja meg.

(2) Ha a köztársasági elnök meghal, a köztársasági elnöki szék más okból megüresedik vagy a köztársasági elnök tisztségének ellátására egyéb okból tartósan képtelenné válik, az új köztársasági elnök megválasztásáig a köztársasági elnöki jogkört a Nemzetgyűlés által alkotott törvényt, a Nemzetgyűlésnek újabb megfontolás végett nem küldheti vissza, a Nemzetgyűlést nem oszlathatja fel és a kegyelmezés jogával csak jogerősen elítéltek javára élhet.

(3) Ha a köztársasági elnöki szék megüresedik vagy a köztársasági elnök tisztségének ellátására tartósan képtelenné válik, a Nemzetgyűlés elnöke gondoskodni köteles arról, hogy a Nemzetgyűlés az új köztársasági elnök megválasztása végett harminc napon belül összeüljön. Ha a Nemzetgyűlés megbízatása a köztársasági elnök választását szükségessé tevő körülmény bekövetkezése előtt megszűnt vagy a köztársasági elnök a Nemzetgyűlést feloszlatta, a minisztérium köteles a választások megtartásáról olyan időpontban gondoskodni, hogy az új köztársasági elnök a választást szükségessé tevő körülmény bekövetkezésétől számított hatvan napon belül megválasztható legyen. Ilyen esetben a köztársasági elnök jogait a (2) bekezdésben meghatározott korlátozással a feloszlatott Nemzetgyűlés elnöke, illetőleg annak a Nemzetgyűlésnek az elnöke gyakorolja, amelynek a megbízatása a köztársasági elnöki szék megüresedése előtt megszűnt.

16. (1) A köztársasági elnök személye sérthetetlen; büntetőjogi védelmét külön törvény biztosítja.

(2) Ha a köztársasági elnök az alkotmányt vagy a törvényt megszegi, a Nemzetgyűlés őt - legalább százötven tag írásbeli indítványa alapján - összes tagjai legalább kétharmad részének jelenlétében és a jelenlevők legalább kétharmad részének szavazatával felelősségre vonhatja. A bíráskodás a Nemzetgyűlés tagjaiból az 1946: III. tc. 34. paragrafusának megfelelő alkalmazásával alakított bíróság joga.

17. (1) A Nemzetgyűlés a köztársasági elnök részére tiszteletdíjat állapít meg.

(2) A köztársasági elnöki tiszt ellátására szükséges hivatalt a minisztérium szervezi, a hivatal költségeiről az állami költségvetés keretében kell gondoskodni.

18. A bíróságok a bírói hatalmat a köztársaság nevében gyakorolják és ítéleteiket, valamint egyéb ügydöntő határozataikat »A Magyar Köztársaság nevében« hozzák.

19. Ez a törvény a Nemzetgyűlésben való kihirdetésével azonnal hatályba lép, kihirdetésével hatályukat vesztik a megszűnt királyságra és kormányzói intézményre vonatkozó összes jogszabályok.[45]

A legtöbbet vitatott államfői, elnöki jogkör tehát végül is közepesen gyengének tekinthető. Mindez a kompromisszumos tárgyalások, alkudozások eredményeként alakult így.

1946. február 1-jén az előzetes pártközi megállapodás és az elfogadott törvényjavaslat 4. paragrafusa szerint a köztársaság elnökévé Tildy Zoltánt - miután egyedüli jelölt volt - közfelkiáltással választották meg.[46] Az elnök megválasztásának módjáról rendelkező 4. cikkely ugyanis a már említett kompromisszumot tükrözi a két egymással szembenálló felfogás között. Egy jelölt esetében ugyanis nyílt szavazást, sőt közfelkiáltást ír elő, míg több jelölt választásánál titkos szavazásról rendelkezik. Korábban a Kisgazdapárt a titkos, a Kommunista Párt pedig a nyílt szavazás elvét vallotta, arra hivatkozva, hogy a zűrzavaros viszonyok között nem kívánatos személyek neve is a szavazólapra kerülhet. Ezt vallotta egyébként a Szociáldemokrata Párt is. Felfogását személyi okok motiválták. Amíg ugyanis a Szociáldemokrata Párt elsősorban Károlyi megválasztását javasolta, a Kisgazdapárt többsége inkább a Tildynél határozottabb, a kisgazda álláspontot nagyobb elszántsággal védelmező Nagy Ferencben bízott jobban. Az elhúzódó pártközi tárgyalások idején azonban a szovjet kormány Tildyt látta volna szívesebben a köztársasági elnöki székben, a kiútkeresés ebbe az irányba fordult. Károlyi jelölését Rákosiék azzal hárították el, hogy idáig nem jött haza és 27 évi távolléte után - miután nem ismeri jól a hazai viszonyokat - megválasztása nem lenne szerencsés. A jelöltek közül tehát egyedül a kommunisták számára is elfogadható, kompromisszumra kész Tildy maradt és ebben a helyzetben a választás módja mellékessé vált számukra. A kisgazdák többsége pedig azzal vigasztalhatta magát, hogy a pártegyeztetés után miniszterelnökké Nagy Ferencet, házelnökké pedig Varga Bélát választották meg.[47]

A köztársasági elnök megválasztásával az államfői jogokat is gyakorló Nemzeti Főtanács megszűnt, ám a továbbra is jelentős hatalommal rendelkező Politikai Bizottság 1949 augusztusáig, az új szovjet típusú alkotmány elfogadásáig, más szóval a népköztársaság intézményének megszületéséit, a kollektív államfői testület, az Elnöki Tanács megalakulásáig fennmaradt. S a Politikai Bizottságban Rákosiék hatalmi-politikai taktikáját folytathatták. Ám ezt tették egyéb módokon is. Még az elnökválasztás napján megjelent a Révai József nevéhez fűződő, a "Magyar Köztársaság" című plakát, amely már nem 1918 októberét, inkább 1919. márciusát idézte. A plakát szövege kilátásba helyezte a nagy leszámolást "a régi rend hívei" ellen, akik izgatnak a földreform, a demokrácia vívmányai ellen és a hivatalokban sikkasztják az állam pénzét. Drózdy Győző régi ellenzéki politikus a Kisgazdapárt képviselőjeként interpellációt nyújtott be Nagy Imre belügy- és Ries István igazságügy-miniszterhez, s rágalmazás vádjával a büntetőeljárás megindítását kérte vagy a sikkasztók, vagy a plakát szövegének szerzője, vagy szerzői ellen.[48]

Az interpellációnak azonban nem lettek következményei.

A Kisgazdapárt ugyanakkor sürgette a köztársaság büntetőjogi védelméről szóló törvényjavaslat előkészítését és elfogadását, az 1945: VII. tc.-t alábbi címen: "A demokratikus államrendszer és a Köztársaság büntetőjogi védelméről". Zsedényi Béla, Sulyok Dezső és mások kifogásolták a köztársaság és a nehezen megfogható demokratikus rend egy befűzését, továbbá azt is, hogy a törvény nem nevesítette tételesen a védelemre szoruló intézményeket. A minisztertanács 1946. február 28-i ülésén Rákosi már ingerülten és fenyegetően válaszolt Sulyokék kritikai észrevételeire: "Az, ami a nemzetgyűlésben tegnap történt - mondotta többek között -, a magyar parlamentarizmus szégyene, és súlyos következményei lesznek. Kijelentjük, hogy ez súlyos hiba volt és ezt tovább nem tűrjük. Nem lehet azt sem tűrni, hogy a köztársaság védelmének három olyan őre legyen, mint Vásáry, Sulyok és Pfeiffer. Ha a Kisgazdapárt nem tud jobb garnitúrát felállítani, akkor magára vegye a politikai felelősséget."[49] Ez a nyilatkozat megadta a jelet az ismert szalámitaktika, s ezáltal az egypárti diktatúra előkészítése számára. Innentől kezdve az események - miként ezt történeti munkák egész sora bizonyítja - ebbe az irányba mutattak.

A Magyar Dolgozók Pártja megalakulása után Tildyt lemondásra szólították fel s a pártközi értekezleten hozott döntés szerint Szakasits Árpád, az MDP elnöke lett az új köztársasági elnök.[50] Az 1949. évi XX. törvény pedig a köztársaságot megszüntette és létrehozta a 21 tagú Elnöki Tanácsot, amelynek élén az elnök állt. Mindez az 1936. évi szovjet alkotmány egyszerű átvételét jelentette, amely a hatalom egységének elvére épült.[51]

Az MDP időközben teljesen megszüntette a polgári jogállamot. Felszámolta a többpárti parlamentarizmust, a hatalmi ágak önállóságát, a politikai, emberi és egyéni szabadságjogokat és a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom a megmaradt egyetlen párt önkényének eszközévé vált.

1956 nyarán, őszén, miként ez ismeretes, egymást követték a Rákosi-éra felszámolását célul kitűnő forró hangulatú gyűlések, majd az október 23-i forradalom, újjáéledtek a korábban elnémított pártok és újak is születtek. Ám még az ő programjaikban sem szerepelt a jogállamiság teljességét jelentő köztársaság megteremtése a hatalomkoncentrációt megtestesítő népköztársaság helyett, holott a politikai törekvések kétségtelenül ebbe az irányba mutattak. Vagyis nem a jogi konstrukciók kialakítása, hanem a napi célkitűzések maradtak a középpontban. Ezért is feltűnő, hogy a forradalom alkotmányjogi megoldásának fő vonalait Bibó István csak a szovjet támadás után, 1956. november 6-án tette közzé, és "Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldásra" című tanulmányában fogalmazta meg.[52] Az Alkotmánytörvény tervezete szerint Magyarország államformája az 1946: I. tc. szerint köztársaság, berendezkedésének lényege a független, felelős kormányon, népképviseleten és a szabadságjogok teljességén alapuló parlamentáris demokrácia. Tervezete tartalmazza még a közigazgatás újjászervezését, az államfő megválasztását, a választójogi törvény megalkotását, a vallásszabadság biztosítását.[53] Tíz nappal később, 1956. november  16-án a Független Kisgazdapárt tervezete a Politikai kibontakozás biztosítása című programja is tartalmazza már a köztársasági államforma visszaállítását. A tervezetet Antall József, Göncz Árpád és Vörös Vince tette közzé.[54] A hosszú, több évtizedig tartó Kádár-korszakban az államformára vonatkozó program tudomásom szerint nem született, és nem lelhetünk fel erre vonatkozó terveket, az 1980-as években felerősödő ellenzéki irányzatok elképzelései között sem. A köztársasági államforma igényének konkrét megfogalmazására csak az 1989-90. évi kerekasztal-tárgyalásokon került sor. Ekkor az adott rendszer belső tartalékai már kimerültek, a pártállam további fenntartása lehetetlenné vált, külső támasza, a Szovjetunió is az összeomlás szélére sodródott. (A folyamat természetesen korábban kezdődött, és az 1980-as évek közepén szemmel láthatóvá vált.) Ám csak a végkifejletnél körvonalazódtak a polgári jogállamiság alapvető kritériumai, a hatalmi ágak különválasztása és a politikai szabadságjogok megvalósítása, a többpártrendszeren nyugvó parlamentáris demokrácia létrehozása révén. Ennek megfelelően fogadta el 1989. október 18-án a parlament a köztársasági államformát, majd az 1990-es parlamenti választások után viszonylag hosszú, kompromisszumos tárgyalások eredményeként került sor a köztársaság elnökének megválasztására. A köztársaság kivívása így megnyitotta az utat a jogállamiság teljes megteremtése, a többpárti parlamentáris demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztása, valamint a szabadságjogok érvényesítése számára. Az egyeztető tárgyalások eredményeként Göncz Árpádot 1990. augusztus 3-án választották köztársasági elnökké.


[1] Balogh Sándor - Izsák Lajos: Pártok és pártprogramok Magyarországon (1944-1948). Budapest, 1977. 7.

[2] Feitl István: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés létrejötte és jogalkotása. In: A magyar parlament 1944-1945. Tanulmányok. Készült Balogh Sándor egyetemi tanár szakmai irányításával. Budapest, 1991. 10.

[3] Uo. 13.

[4] Uo. 25-26.

[5] Föglein Gizella: Államforma és államfői jogkör Magyarországon 1944-1949. Budapest, 1993. 7.

[6] Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1992. Negyedik, bővített és javított kiadás. Az 1987-1992. közötti időszakot feldolgozta és a kötetet sajtó alá rendezte: Hubai László. Budapest, 1992. 95.

[7] Föglein Gizella: i. m. 8.

[8] Uo. 7.

[9] Uo. 13-14.

[10] Bölöny József: i. m. 95.

[11] Föglein Gizella: i. m. 7., 13., 18.

[12] Ruszoly József: "Magyarország köztársaság". Az államfői jogok 1944-45-ben és az 1946: I. tc. létrejötte. I. rész. Állam és Igazgatás, 1986. 2. sz. 125.

[13] Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban BFL) Budapesti Nemzeti Bizottság iratai. Közli: Balogh Sándor - Izsák Lajos: i. m. 49.

[14] Politikatörténeti Intézet Levéltára (a továbbiakban PIL) 274/7-235. Közli: Balogh Sándor - Izsák Lajos: i. m. 49.

[15] Uo.

[16] Kis Újság, 1945. április 14.

[17] Borszéki György: Ahogy a köztársasági Nagy Györgyöt láttam. Szivárvány (Chicago, USA), 1987. február. 87-98.

[18] A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt határozatai 1944-1948. Szerk.: Rákosi Sándor és Szabó Bálint. Budapest, 1967. 106.

[19] Népszava, 1945. november 11.

[20] Világ, 1945. november 20.

[21] Világ, 1946. január 1.

[22] MOL Jelenkori Gyűjtemény XVIII-5. 1. doboz. Közli: Föglein Gizella: i. m. 18.

[23] MOL Jelenkori Gyűjtemény XVIII-1. 10. doboz. Közli: Föglein Gizella: i. m. 24.

[24] Bibó István: A demokratikus Magyarország államformája. In: Bibó István: Válogatott tanulmányok. Második kötet, 1945-1949. Szerkesztette: Vida István. Budapest, 1986. 9.

[25] Feitl István: i. m. 17-30.

[26] Uo. 35-36.

[27] Balogh Sándor: Parlamenti és pártharcok Magyarországon 1945-1947. Budapest, 1975. 98.

[28] Uo. 109.; Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója. Hiteles kiadás. I. k. Budapest, 1946. 8-10.

[29] Föglein Gizella: i. m. 34-35.

[30] Uo. 37-38.

[31] Balogh Sándor - Izsák Lajos: i. m. 59.

[32] Mezey Barna: A köztársasági elnök a magyar joghistóriában. In: A köztársasági eszme és mozgalom Magyarországon. i. m. 97-110.

[33] Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek. Buenos Aires, 1963. 155.

[34] Mindszenty József: Emlékirataim. Negyedik kiadás. Budapest, 1989. 105.

[35] Föglein Gizella: i. m. 49-50.

[36] Vida István: Törvénytervezetek az államforma 1946. évi rendezéséről. Jogtudományi Közlöny, 1982. 12. 956.

[37] Az 1945. évi november hó 29-re összehívott nemzetgyűlés naplója. 150-265.

[38] Dokumentumok az államforma kérdésének 1946. évi rendezéséhez. Összeállította és közreadta: Vida István. Jogtudományi Közlöny, 1982. 12. 971-973.

[39] Uo. 970-971.

[40] Az 1945. évi november hó 19-ére összehívott nemzetgyűlés naplója. i. m. 255-257.

[41] Uo. 272-274.

[42] Uo. 275-277.

[43] Uo. 287-188.

[44] Uo. 297-314. és 315.

[45] 1946. évi törvénycikkek. Budapest, É. N. 3-12.

[46] Az 1945. évi november hó 29-ére összehívott nemzetgyűlés naplója. i. m. 350.

[47] Uo. 361., 366.

[48] Föglein Gizella: i. m. 93-94.

[49] Vida István: A Független Kisgazdapárt politikája 1945-1947. Budapest, 1976. 155.

[50] Mezey Barna: i. m. 104.

[51] 1949. évi XX. tc.

[52] Bibó István: Tervezet a magyar kérdés kompromisszumos megoldására, 1956. História, 1988/6. 15-16.

[53] Antall József, Göncz Árpád, Vörös Vince: A politikai kibontakozás biztosítása. História, 1989/6. 31-36.

[54] Az 1989. évi XXXI. Törvény az 1949. évi XX. törvény módosítása útján megalkotta a Magyar Köztársaság államformáját. A törvényt az Országgyűlés 1989. évi október 18-i ülésén fogadta el. Többek között kimondta, hogy:

"1. §. (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam, amelyben a polgári demokrácia és a demokratikus szocializmus értékei egyaránt érvényesülnek.

(2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a hatalmat a népszuverenitás választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja.

(3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg szemben törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.

(...)

3. §. (1) A Magyar Köztársaságban a pártok az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok tiszteletben tartása mellett szabadon alakulhatnak és szabadon tevékenykedhetnek.

(2) A pártok közreműködnek a népakarat kialakításában és kinyilvánításában.

(3) A pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak. Ennek megfelelően egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet. A pártok és a közhatalom szétválasztása érdekében törvény határozza meg azokat a tisztségeket, közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy tisztségviselője nem tölthet be.

(...)

5. §. A Magyar Köztársaság állama védi a nép szabadságát és hatalmát, az ország függetlenségét és területi épségét, valamint a nemzetközi szerződésekben rögzített határait.

6. §. (1) A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől.

(2) A Magyar Köztársaság együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.

(3) A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.

7. §. (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.

(2) A jogalkotás rendjét alkotmányerejű törvény szabályozza.

8. §. (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége." Magyar Közlöny, 1989. október 23.

A törvény a továbbiakban - többek között - részletezi a törvényhozó, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás szerkezetét, jellegét, valamint a köztársasági elnök jogkörét is.