· KÖZTÁRSASÁG · ÜNNEPEK




Untitled Document

Pankovits József

A köztársaság ünnepe Olaszországban

Az olasz köztársaság megszületéséről 1946. június 2-án népszavazás döntött. 24 947 187 választó járult az urnákhoz. Közülük 12 718 641 szavazó a köztársaságra, 10 718 502 a monarchiára adta a voksát. Az érvénytelen szavazatok száma másfél millió volt. A száraz számok mögött bonyolult politikai csatározás zajlott, a monarchiának nagy tábora volt, és nehezen adta meg magát, jóllehet a sorsa a fasizmussal összefonódott előélete, a vesztes háború és a velejáró szenvedések miatt megpecsételődött már a háború lezárulása előtt. Amint Leo Valiani - az antifasiszta Ellenállás és a köztársaság megteremtésében részes politikus, egyben tudós történész - a köztársaság születésének 40. évfordulóján tartott előadásában mondotta, már 1944. január 29-én a felszabadult déli országrészben, Bariban összegyűlt politikai erők képviselőinek jelentősebbik és az Ellenállásban aktívabb fele a monarchiát idejétmúltnak minősítette. Az akciópártiak és a szocialisták ellenében azonban például Benedetto Croce, a modernkori egyetemes filozófiatörténelem kiemelkedő alakja, liberális politikus azt vallotta, hogy egyelőre csupán III. Viktor Emánuel király hatalomról való lemondását kell biztosítani és a későbbi fejlemények függvényében kell dönteni az államformáról. Az ország területén a németek ellen háborút viselő szövetséges hatalmak részéről Sir Winston Churchill szintén a monarchiát támogatva küldte üzeneteit és mozgatta embereit. A széles antifasiszta összefogás érdekében a háború gyors és sikeres befejezése céljából a kommunista párt is javaslatot tett a monarchistáknak a németellenes harcba való bevonására, hangsúlyozva, hogy a háború után népszavazás döntsön a vitás kérdésben. Végülis ez történt, de közben a monarchia mellett felsorakozott a prefasiszta Itália több neves liberális demokratája, továbbá a kereszténydemokrata párton belüli nem elhanyagolható csoportosulás: 1946 áprilisában tartott kongresszusukon a küldöttek 60%-a a köztársaság, míg 17%-a (száznál több küldött) a monarchia mellett nyilatkozott (a többiek "agnosztikusnak" nyilvánították magukat).

A politikai erőviszonyokra jellemző az is, hogy az 1946-os intézményi népszavazással egyidejűleg az Alkotmányozó Nemzetgyűlésbe küldendő pártokról és képviselőikről rendezett választásokon a következő eredmények születtek: A kereszténydemokraták (DC) 35,2; a szocialista párt (PSI) 20,7; a kommunista párt (PCI) 18,9 százalékot kapott. Hármuk alapvető egyetértése az alkotmány, az intézményi rendszer demokratikus szellemű berendezkedésében tulajdonképpen meghatározta a háború utáni olasz közélet arculatát. Ehhez az egyetértéshez csatlakoztak a kisebb antifasiszta polgári erők, mint az Akciópárt vagy - egyes csoportjainak habozása ellenére - a liberális párt is. 1946. június 2-i népszavazás eredménye tehát - szorossága ellenére - várható volt.

Június 2-át azután az 1949. május 27-én elfogadott 260. számú törvény deklarálta nemzeti ünneppé és ettől fogva az állam és intézményeinek keretében és szervezésében a megadott külsőségek közepette évről évre országszerte méltán megemlékeztek a köztársaság létrejöttének dátumáról.

A megemlékezések az idő előrehaladtával, a tudományos-történészi munka eredményeinek felszínre hozatalával az ünnep tartalmasabbá és gazdagabbá vált. Kiemelkedő eseményszámba ment a Központi Állami Archívum 1986-os történelmi-dokumentációs kiállítása, amelynek bevezető előadásából a fentiekben itt alkalmuk volt idézni Leo Valiani szavait. Ugyanúgy említhetjük Aldo G. Riccinek, az archívum vezetőjének ismertetőjét, aki a kiállítás anyagáról a rendelkezésre álló forrásokról nyújtott tudományos megalapozottságú átfogó képet.

Az 1986-os évfordulóra előkészített központi kiállítás fontos állomás volt a későbbi rendezvények sorában. Tudományos színvonalához a politikus megemlékezőknek is tartaniuk kellett magukat, még akkor is, ha minden egyes megszólaló szónok saját pártjának egy-egy interpretációs szempontját előtérbe helyezte.

A köztársaság megszületésének történelmi összefüggésein, a tényeken a hangsúlyeltolódások mit sem változtattak, s az összefüggések életrajzi válogatásunkban is tetten érhetők. Fő szempontunk volt a köztársasági gondolat és eszme néhány 19. századi előfutárának, majd tényleges és tevőleges harcosainak bemutatása a 20. századból, akik a monarchia, a fasizmus elleni küzdelmükben értékelhető jelentőségű helyet foglalnak el Olaszország politikatörténetében.

 

Irodalom

La nascita della republica. Mostra storico-documentaria a cura dell’ Archivio Centrale dello Stato Quaderni di Vita Italiana (Speciale) n. 2. trimestrale aprile-giugno, 1987.

Claudio Pavone: La continuità dello Stato. Istituzioni e uomini in Italia. 1945-1948. Le origini della Repubblica, Torino, Giappichelli, 1974.

Aurelio Lepre: Storia della Prima Repubblica. L’Italia dal 1942 al 1994. Società editrice il Mulino, Bologna, 1995.

Dizionario storico dell’Italia unita. Laterza, Roma-Bari 1996.

Storia dell’Italia republicana. 3 voll. in 5 tomi, Einaudi, Torino 1994-1997.