FELHÍVÁS – Hidegháború és soft power az államszocializmusban

 

 

A Politikatörténeti Intézet és a CEU Demokrácia Intézete 2025. június 19-én konferenciát szervez a Hidegháború és soft power az államszocializmusban témában, amelyre április 22-ig várjuk a jelentkezéseket.

 

A soft power (puha hatalom) meglehetősen tágan értelmezhető fogalom. Joseph Nye számára azt jelenti, hogy „egy ország sikeresen veszi rá a többi országot, hogy azt akarják, amit ő akar”. Ennek megfelelően leggyakrabban a világ amerikanizációjának kulturális és fogyasztási jelenségei jutnak róla az eszünkbe: a hollywoodi filmre, az utóbbi révén is közvetített nőideálra, az 1958-as moszkvai Amerikai-kiállításon is felszolgált – s 1968-tól Magyarországon is palackozott – kólára, illetve az ott bemutatott modern konyhai gépekre, IBM-számítógépekre gondolunk, vagy akár a John F. Kennedy által 1961-ben létrehozott segélyalapra, az USAID-ra. De – többek közt David Ellwood, illetve Victoria de Grazia nyomán – a soft power részének tekintjük azt is, amikor egyes országok tipikus gyakorlatait átveszik mások, például vállalati menedzsmentben, termelésszervezésben, marketingben, vagy a kiskereskedelmi gyakorlatban. A Tervhivatal megszervezése, a gazdasági reform vagy éppen az amerikai nagyáruház is lehet a soft power része.

A soft power jelentősége a Szovjetunió és a szovjet blokk országai számára is megnőtt az enyhülés időszakában, vagyis 1953 után. Már csak azért is, mert a békés egymás mellett élés szakaszában a küzdelem hangsúlyai áttevődtek a gazdasági és ideológiai területre. Ugyanakkor a szocialista országok megosztottsága miatt a soft power „táboron” belül is szerepet kapott.

A Politikatörténeti Intézet és a CEU Demokrácia Intézete által szervezett konferencia azt tekinti át, milyen területeken rendelkeztek ténylegesen vagy potenciálisan a szovjet blokk országai a fent említett „soft powerrel”, és miképp igyekeztek felhasználni azt a két világrendszer gazdasági és ideológiai küzdelmeiben Nyugaton, illetve a Globális Délen.

 

A konferenciára az alábbi – és más, a témához kapcsolódó – kérdésekben várjuk a jelentkezéseket:

  • a magyar – és más államszocialista országok – soft power brandjei;
  • a szocialista soft power a tudomány, a kultúra, illetve a sport világában;
  • állam és soft power – a nem katonai erőn alapuló nemzetközi tekintély lehetőségének felismerése és állami kiaknázása;
  • a szovjet blokk egyes országainak „soft power” sajátosságai;
  • a szovjet blokk országainak Globális Dél irányába folytatott politikája;
  • a szovjet modelltől vagy irányvonaltól való eltávolodás, mint világpolitikai vonzerő

 

HELYSZÍN: CEU Demokrácia Intézet (1051 Budapest, Nádor utca 15.)

IDŐPONT: 2025. júnus 19., csütörtök

A konferencia nyelve angol és magyar.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: a legfeljebb 2000 leütéses absztraktokat 2025. április 22-ig küldjék el a e-mailcímre.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓ: a felmerülő kérdések esetén kérjük, forduljanak Takács Róberthez a emailcímen keresztül.