FES30 ösztöndíjprogram

 

A Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) 2021-ben ünnepelte magyarországi irodájának 30 éves fennállását. A FES elkötelezett a szociáldemokrácia, valamint az Európai Unió céljai és alapértékei mellett. Ennek szellemében és e kerek évforduló alkalmából az alapítvány először hirdetett ösztöndíjprogramot fiatal, társadalompolitikai területen aktív, 30 évesnél nem idősebb mesterszakos egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára anyagi támogatást és tanulási lehetőséget kínálva.

A FES 2022-ben második alkalommal, néhány társszervezetével, köztük a Politikatörténeti Intézettel együttműködve hirdeti meg felsőoktatási ösztöndíjprogramját olyan 30 év alatti fiatalok számára, akiknek fontosak a szociális igazságosság és a demokrácia értékei.

 

 

Ki pályázhat?

 

Pályázati feltételek:

  • Legfeljebb 30 éves életkor, magyar állampolgárság, magyarországi lakcím.
  • Aktív hallgatói státusz magyarországi mester- vagy doktori képzésben az ösztöndíj ideje alatt.
  • Egyidejűleg más ösztöndíjprogramban való részvétel felfüggesztése (tanulmányi vagy szociális alapú ösztöndíj nem kizáró ok).
  • Ellenőrizhetően dokumentált és meggyőzően szemléltetett szerepvállalás a demokrácia, a jogállamiság, az európai integráció, a társadalmi részvétel és a szolidaritás értékeiért (önkéntes igazolás, ajánlás).
  • Elkötelezettség azok mellett az értékek mellett, melyekben a FES is hisz.
  • Kiváló német vagy angol nyelvtudás.
  • A FES a régiók közötti esélyegyenlőségre törekszik, ezért a fővároson kívüli egyetemekről jelentkező diákok pályázatai az elbírálás során előnyt élveznek.

 

Az ösztöndíj tartalma

 

A. Az ösztöndíj első, szeptemberben induló szakasza

2022. szeptember 1-jével kezdődően a FES a program első szakaszában féléves időtartamra ítél meg ösztöndíjakat havi 130.000 Ft összegben.

 

B. Az ösztöndíj első, szeptemberben induló szakasza

Az ösztöndíj első szakaszát követően a különösen sikeres résztvevők lehetőséget kapnak arra, hogy további hat hónapon keresztül havonta 130.000 Ft ösztöndíjban részesüljenek. Az ösztöndíj maximális időtartama ezekben az esetekben 1 év. Az ösztöndíjprogram első szakaszában való részvétel önmagában nem ad jogosultságot a második szakaszba való automatikus átlépésre. Az ösztöndíjprogram második szakaszában támogatottak köréről a FES az egyéni kérvények benyújtását követően dönt.

Az ösztöndíj mindkét szakaszban két célt követ: egyfelől a tudományos elemzőkészség fejlesztését, másfelől a tények gyakorlati és társadalompolitikailag releváns módon történő feldolgozását és közvetítését. Ezen kettős cél érdekében a résztvevőknek az anyagi támogatás mellett a következő lehetőségeket, tevékenységeket kínáljuk:

  • A FES legalább két szabadon választott rendezvényén való részvétel.
  • Részvétel az ösztöndíjprogram keretein belül, az ösztöndíj teljes időtartama alatt a tanulmányokat kísérő mentorprogramban a FES egyik magyar társszervezeténél. A szervezetek listája a kiírás alján található. Kérjük, adja meg preferenciáit a jelentkezési lapon.
  • Hozzáférés az ösztöndíj időtartama alatt a németországi FES-ösztöndíjprogram ösztöndíjasai által szervezett szakmai találkozó(ko)n való részvételre. (Ennek feltétele a kiváló német nyelvtudás, illetve az utazást és az eseményt lehetővé tevő járványügyi szabályozás.)
  • Német nyelvtanfolyam a Goethe Intézetnél. Ennek költségeit a FES sikeres vizsga esetén átvállalja.

 

A pályázás módja

 

A. Pályázási feltételek az ösztöndíj első, szeptemberben induló szakaszára

 

Az ösztöndíj első szakaszára a pályázatokat a magyar nyelven kitöltött és aláírt jelentkezési lappal és az alábbiakban felsorolt dokumentumokkal minden évben május 15-ig a FES budapesti irodájához kérjük benyújtani a következő címre egy egyesített PDF-dokumentumban: .

Kitöltött és aláírt jelentkezési lap. Kérjük, mindenképp nevezzen meg három szervezetet a mentorprogramban résztvevő szervezetek közül. A szervezetek listája megtalálható a pályázati kiírásban.

1. Rövid német vagy angol nyelvű önéletrajz.

2. 2-3 oldalas német vagy angol nyelvű motivációs levél, amely tartalmazza a pályázó társadalompolitikai tevékenységének leírását.

3. Iskolai és egyetemi végzettségek igazolása:

  • Az érettségi bizonyítvány másolata
  • Az egyetemi bizonyítványok minden érdemjegyet tartalmazó másolata
  • PhD-hallgatók esetében a mesterfokozat vagy egyéb felsőfokú bizonyítvány (diploma) érdemjegyeket is tartalmazó másolata
  • Hallgatói jogviszony igazolása a félévre való beiratkozást követően.(*A státusz igazolása az ösztöndíj előfeltétele.)

4. Nyelvtudást igazoló dokumentum.

5. Opcionális: Előnyt jelent egy ajánlólevél, mely a pályázó által végzett politikai és szociális tevékenységet írja le és értékeli.

A döntésről az értesítést a FES augusztus folyamán küldi meg a jelentkezőknek e-mailen. A döntés a pályázó által benyújtott aktív hallgatói jogviszonyt igazoló dokumentummal válik véglegessé. Az első havi ösztöndíj szeptemberben kerül kifizetésre.

B. Pályázási feltételek az ösztöndíj második, márciusban induló szakaszára

 

Az ösztöndíj második szakaszára kizárólagosan az ösztöndíj első szakaszának ösztöndíjasai nyújthatnak be pályázatot. Az ösztöndíj második szakaszára pályázók minden év január 20-ig kell eljuttatni az  e-mail címre. A jelentkezéshez az alábbi dokumentumokat szükséges csatolni:

  • Kitöltött és aláírt „Beszámoló, Értékelési és Pályázati Űrlap Ösztöndíjasoknak“ – lap.
  • Aktív hallgatói jogviszony igazolása a nyári szemeszterre való beiratkozást követően. (A státusz igazolása az ösztöndíj folyósításának előfeltétele.)

A FES társszervezetei, melyek részt vesznek a mentorprogramban

 

  • Debreciner.hu
  • Magyar Helsinki Bizottság
  • Magyar Szakszervezeti Szövetség
  • Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület
  • Mérce
  • Népszava
  • Női Érdek – Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség
  • Nyugat.hu
  • Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont
  • Policy Solutions
  • Political Capital
  • Szabad Pécs
  • Szegeder
  • Andrássy Egyetem
  • Politikatörténeti Intézet
  • Új Egyenlőség
  • Unhack Democracy
  • Szolidáris Gazdaság Központ (SZGK)
  • Fordulat folyóirat
  • Indokolt esetben, külön kérelmezés esetén a FES budapesti irodája is fel tud ajánlani mentorprogramot némettudással rendelkező pályázók számára

 

Fotó: Annie Spratt
Quelle/Copyright: unsplash.com