• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Történelmi vetélkedők középiskolásoknak

E-mail Nyomtatás PDF


Intézetünk a történettudomány követelményeinek eleget téve igyekszik árnyaltan, ellentmondásaival együtt bemutatni a magyar történelmet, minél alaposabban feltárva a nemzeti hagyományokat, értékeket. Tudományos funkcióinkon túl lényeges közművelődési feladatunknak tekintjük, hogy segítsük a történelem oktatását a középiskolákban és felsőoktatás történelem szakos képzésében, továbbá hogy a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönséghez közvetítsük a történetírás legújabb eredményeit.

A fenti feladatok közül a középiskolás korosztály történelmi ismereteinek elmélyítése, a múlt örökségének élőbbé tétele kap kiemelt szerepet azáltal, hogy 2008 óta szervezünk komplex középiskolai történelemversenyeket magyarországi és határon túli iskolák számára.

A versenyek formája csapatverseny: a középiskolás korosztályból (a gimnáziumok és szakközépiskolák 9-12/13. évfolyamából) négyfős csapatok jelentkezését várjuk Magyarországról és a határon túli magyar iskolákból. A verseny három írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntőből áll. A Budapesten megrendezett döntőben az addigi fordulókon legtöbb pontot szerzett hat csapat méri össze tudását.


AKTUÁLIS VERSENYÜNK:

2016/2017-es tanév
"Nagy-Magyarország végnapjai". Forradalmak és békerendszerek az első világháború után


KORÁBBI VERSENYEINK:

2015/2016-os tanév
Magyarország az I. világháborúban - a riporter szemével

2014/2015-ös tanév
Hadszíntér és hátország - Magyarország az I. világháborúban

2012/2013-as tanév
Magyarország története a két világháború között

2011/2012-es tanév
A hátország Budapestje – Az első világháború színe és fonákja

2010/2011-es tanév
A hosszú hatvanas évek Budapestje

2009/2010-es tanév
A Boldog Békeidők Budapestje, 1873-1914

2008-as vetélkedőnk
1968 és hatvanas évek története




    






Módosítás dátuma: 2017. március 23. csütörtök, 15:40  

Események

Utolsó hónap május 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 18 1 2 3 4 5 6 7
week 19 8 9 10 11 12 13 14
week 20 15 16 17 18 19 20 21
week 21 22 23 24 25 26 27 28
week 22 29 30 31

Támogatóink



Keresés