• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

Száz éve történt a szarajevói merénylet

szombat, 28. június 2014Találatok : 1554


Kétségtelen: a modern világ, de legalábbis a tágan értelmezett Nyugat (ami alatt valójában egyre inkább a „globális Északot” értjük) huszadik századának talán legfontosabb eseménysora, fordulópontja az a háború, amelyet azután a század közepe óta a második világháború vészterhes fényében „első világháborúnak” nevezünk.

Az is kétségtelen, hogy az első világháború kitörésének, a casus bellinek visszatekintve különös jelentősége van. Száz éve, 1914. június 28-án, akárhogyan ítéljük is meg, világtörténelmi jelentőségű eseményre került sor. Olyan kitüntetett pillanat ez, ahol a hosszú távú, nagy történelmi folyamatok, az aktuális világpolitikai trendek és az egyéni és egyedi apró véletlenek egyetlen gyújtópontban fókuszálódtak, ahol egymásra csúszó jégtáblákként torlódtak fel a történelem rétegei. Nehéz is lenne elkerülni ezzel kapcsolatban az utólagos mitizálást.

Éppen a három réteg egymásra torlódása miatt lehet könnyen azt gondolni, hogy a pillanatnyi esemény, a “történés” elmaradása a másik két réteget is eltérítette volna, hogy merőben más irányt szabjon a történelem menetének; így válik érthetővé, hogy miért burjánzanak oly dúsan az ezzel kapcsolatos összeesküvés-elméletek és légből kapott történelmi konstrukciók. Az ember mindig hajlamos eljátszani az efféle gondolatokkal. Nem véletlen, hogy annyiféle elmélet, legenda, szétágazó konspirációs mitológiák, vagy éppen a tiszta, illékony véletlent hangsúlyozó konstrukció született Princip halálos lövéseivel kapcsolatban. A fantázia nemigen ismer korlátokat.

A szabadkőművesek álltak Princip mögött; nem is: az anarchisták. Osztrák reformpolitikusok pénzelték. Függetlenségpárti magyarok. Törökök. A Szerb Királyság titkosszolgálatának zsoldjában állt. Nem is ő követte el a merényletet. Egy szendvicset vásárolt, és a boltból kilépve lőtt – ha nem éhezik meg, másként alakul a világtörténelem. Nem is szendvics volt az, kérem: egy csésze kávé, vagy egy kupica pálinka. Egy szivar. És így tovább, vég nélkül.

Persze – hagyjuk egy kicsit a tényeket – ha Ferenc Ferdinánd és felesége, Zsófia hercegnő élve és egészségesen térnek haza Szarajevóból, számos dolog biztosan másként történik. A pillanatnyi történelem változása némileg módosított volna a középhullámú politikai eseményeken is e modellben – a széles hullámra, a nagy történelmi, gazdasági és társadalmi folyamatokra azonban természetesen mindez vajmi kevés hatása lett volna. Talán jobban elhúzódik a háborúra készülődés (az, hogy háború lesz, legalább 1912, a balkáni harcok óta szinte mindenki számára biztosnak látszott). Meglehet, a világ munkásságának, a korabeli világpolitika által sötét lónak tekintett Internacionálénak több ideje lett volna átgondolni stratégiáját, a háborúval szembeni nemzetközi munkásszolidaritást – hiszen a korábbi, harciasan pacifista felhívások dacára 1914-ben az Internacionálé megdöbbentő gyorsasággal hullott darabjaira a proletár internacionalizmus Szküllája és a nemzeti érdekek Kharübdisze között hánykolódva. De ha Ferenc Ferdinánd megmenekül, a történelem – amennyire meg tudjuk ítélni – ettől szinte biztosan nem vett volna merőben más irányokat, nem szül teljesen új politikai konstellációkat.

Bár kétségtelen: az aktuális logikák egy bizonyos szögből, adott távolságból nézve már mindig esetlegesnek tűnnek. Gondoljunk csak arra, hogy miként magyarázza el Hašek bölcs bolondja, szerző-mozgó embere, Švejk Bretschneider detektívnek (az adott valóságot teljesen „félreértve”, de egy komplett, önmagában működőképes logikába rendezve) a világpolitikai leosztást (és mindez milyen eredménnyel járt számára):

- Maga azt hiszi, hogy őfelsége ezt annyiban hagyja? Akkor nem jól ismeri őt. Muszáj, hogy háború legyen a törökökkel. Megöltétek, a nagybácsim? Na jó, majd a pofátokra mászok én. Háború lesz, és kész. Szerbia meg Oroszország majd segít nekünk. Lesz itt haddelhadd.

E prófétai pillanatban Švejk igazán szép látványt nyújtott. Nyílt, egyszerű arca csupa mosoly, mint a telihold, s csak úgy sugárzott a lelkesedéstől. Olyan egyszerűnek látta az egészet.

- Könnyen meglehet - folytatta előadását Ausztria jövőjéről -, hogy ha háborúba keveredünk a törökkel, a német hátba támad, mert a német és a török mind egy követ fúj. Olyan csirkefogók ezek, hogy nincs párjuk az egész világon. De akkor mi összeállhatunk a franciákkal, mert ők már hetvenegy óta állandóan zabosak Németországra. Aztán már úgy fog menni minden, mint a karikacsapás. Háború lesz, nem mondok egyebet.
[…]

A szarajevói merénylet számos áldozattal töltötte meg a rendőrkapitányságot. Egyiket a másik után kísérték be, és az irodában az öreg rendőrinspektor jóságos hangon így fogadta őket: - Ráfizetnek még maguk arra a Ferdinándra!


De az események nem így alakultak. A tények – minden összeesküvés-elmélet dacára – meglehetősen jól ismertek, igazi meglepetésekre ezen a téren már nem igazán lehet számítani.  Ferenc Ferdinánd és Hohenberg Zsófia hercegnő a Monarchia hadseregének boszniai gyakorlatának megtekintésére utaztak Szarajevóba. Világos volt, hogy a látogatásnak vannak veszélyei. Európa még jól emlékezett a századforduló éveinek merénylethullámára, amikor számos koronás fő és vezető politikus lett az – akkor anarchista – merénylők áldozata (köztük Ferenc József felesége, Erzsébet császárné is), és Bosznia 1908-as annektálása óta különféle pánszláv és szerb nacionalista terrorszervezetek több ízben kíséreltek meg merényletet elkövetni a Habsburg-család tagjai és a monarchia vezető tisztviselői ellen. A trónörökös látogatását június 28-ára tervezték, és a Gergely-naptár szerint ez volt az 1389-es (első) rigómezei csata évfordulója is, amely a szerbek számára afféle nemzeti gyásznap volt. A Habsburg-hatóságok azonban – bár az vélhetőleg csak legenda, hogy ezzel éppen provokálni akarták volna a szerb nacionalistákat – figyelmen kívül hagyták a baljós egybeesést. Nem számított amúgy a merénylőknek sem: csupán utóbb, a mítoszgyártók hangsúlyozták előszeretettel e dátum szimbolikus fontosságát.

A 19 éves diák, Gavrilo Princip társaival hetek óta szervezte Ferenc Ferdinánd megölését, amiben szervezete, a Fekete Kéz (maga a név is mutatja a résztvevők életkorából fakadó kamaszos romantikát) mellett más szerb nacionalista szervezetek, a háttérből pedig (bizony, valóban) a Szerb Királyság néhány összekötője is részt vett, bár az kétséges, hogy ők valamiféle központi akaratot követtek volna.


A merénylet


A terroristák már hetekkel a merénylet előtt (amint ismeretessé vált a látogatás terve) „sejtekbe” szerveződve várakoztak Szarajevó környékén. A trónörökös tervezett útvonala pedig már napokkal korábban nyilvánosságra került az újságokban. A főhercegi pár június 28-án reggel érkezett meg a szarajevói pályaudvarra, ahonnan egy nyitott gépkocsiban (a Gräf & Stift márkájú autó utóbb maga is külön legendárium tárgyává vált) a város polgármesteréhez hajtattak.  Útvonalukon Princip mellett még hat merénylő sorakozott fel, akik bombákkal és – szükség esetére – revolverekkel szerelkeztek fel. Az első kettő nem dobta el bombáját: Muhamed Mehmedbačić tétovázott, nem ismerte fel biztosan a főherceget, Vaso Čubrilović pedig Zsófia hercegnőt sajnálta meg. Végül csak Nedjelko Čabrinović (aki, biztos, ami biztos, egy rendőrtől kérdezte meg, melyik a főherceg kocsija) hajította el gránátját, ami az árnyékoló ponyváról lepattanva célt tévesztett, és csak egy katonatisztet sebesített meg a kíséretből.

A merénylők ezután szétszaladtak, Čabrinović pedig a tervek szerint ciánnal próbált öngyilkos lenni, de a méreg hatástalan volt, és Čabrinovićot végül elfogták. A merénylet tehát első körben fiaskónak bizonyult: Ferenc Ferdinánd végigunatkozta a polgármester üdvözlő beszédét, majd a kórházba látogatott, hogy meglátogassa a merényletben megsebesült tisztet. Szarajevó katonai kormányzója közben óvatosságból megváltoztatta a konvoj útvonalát, de a menetet felvezető sofőrök belezavarodtak az új útitervbe, ezért (a korabeli mértékkel mérve) óriási káosz és dugó támadt. Ferenc Ferdinánd kocsija egy szűk utcában rekedt meg. Pont ott, ahol a merénylet tervét már feladó Princip állt. És ekkor, ha szabad így megszemélyesítve gondolni rá, a világtörténelem egy pillanatra valóban megtorpant, és visszafojtotta lélegzetét.

Princip a tömegben az ott veszteglő kocsihoz nyomakodott, majd közvetlen közelről Ferenc Ferdinándra és Zsófiára lőtt (a hercegnőt nem akarta lelőni, és ezt utóbb meg is bánta). Egy órán belül mindketten belehatlak sebesülésükbe. Ferenc Ferdinánd utolsó szavai így hangzottak: „Es ist nichts!” - Semmiség!

A folytatás még jobban ismert: a Monarchia ultimátuma Szerbiának; az Orosz Birodalom nyilatkozata, majd – az osztrák hadüzenetet követően – a szövetségi szerződések rendszerének megfelelően az európai államok hadba lépése. Egy nyeszlett kis cowboy belelőtt a lámpába, és néhány pillanat múlva a globális (vad)nyugati csehóban (a műfaji elvárásoknak megfelelően) kitört az általános tömegverekedés.

Sok történész szerint ezzel a száz évvel ezelőtti nappal zárult le a „hosszú 19. század”, értek véget a „boldog békeidők”, a kifejlődő szabadversenyes kapitalizmus, a klasszikus imperializmus és a modern nacionalizmusok kora, hogy mindez átadja helyét az új, ijesztő 20. századnak, a forradalmak, ellenforradalmak, a rettenetes népirtások és az ijesztő népességrobbanás, a „szélsőségek” korának.

Mindennek fényében igen érdekes Gavrilo Princip későbbi megítélése. Botcsinálta szabadságharcos volt, aki jórészt véletlenül hághatott fel a világtörténelem színpadára, hogy ott statisztaként is egy pillanatra a rivaldafénybe kerüljön. Börtönében többször meglátogatta őt dr. Martin Pappenheim (utóbb Freud egyik munkatársa), aki személyében egy jó eszű, de zavaros személyiségű fiatalemberrel beszélgethetett. Principben összekeveredtek a szerb nacionalizmus, a pánszlávizmus, az anarchizmus és a szocializmus elvei, tanításai; társai között akadtak baloldaliak – például a korábban sztrájkokat szervező, szociáldemokrata és szindikalista Čabrinović – és szerb soviniszták egyaránt. Tetteit, írta kissé banálisan Pappenheim doktor, „a szeretet és a gyűlölet” vezérelték. Nem volt benne semmi démoni. Hiszen a valódi, hús-vér emberek sosem szoktak démoniak lenni.


A merénylő letartóztatása


Principnél magánál persze sokkal érdekesebb az, hogy miként lett belőle Princip-mítosz, a különféle történeti konstrukciókba illeszthető elem. A ház, ahol Gavrilo Princip Szarajevóban lakott, az első világháborúban romba dőlt. A háború után azonban a Jugoszláv Királyság hatóságai emlékhelyként újjáépítették. Mikor a második világháborúban a náci Németország (magyar segítséggel) megszállta Jugoszláviát, Szarajevó a „független” horvát állam része lett, és az usztasák ismét lerombolták a Principhez köthető házat (ami azt mutatja, hogy a maguk részéről ők is a szerb nacionalistát, és nem az általuk is gyűlölt Osztrák-Magyar Monarchia ellenségét látták a merénylőben). A szocialista Jugoszláviában a házat megint helyreállították, és múzeumot rendeztek be benne, hogy a jugoszláviai háború idején az 1990-es években ismét lerombolják. Hasonló történt obljaji szülőházával is, amelynek újjáépítésére ma a boszniai szerbek gyűjtést folytatnak, míg a bosnyákok igyekeznek megakadályozni azt. Ma – jellemző kettősség – a ház falai felújítva, megerősítve, de tető és ablakok nélkül állnak…

Princip a szerbiai és a boszniai szerb tankönyvekben nemzeti hős, de legalábbis érthető és értékelhető szándékok mozgatta hazafi. A makedón gyerekek afféle politikai kalandorként tanulnak róla, bár az ő könyveik inkább a bolgár, mint a szerb expanziós törekvéseket hangoztatják a merénylet és a háború okai közül. A horvát és a bosnyák tankönyvekben Princip terroristává, szabályos korai bin Ladenné avanzsál. És ezek még csak az egykori Jugoszlávia területén bevett főbb értelmezési keretek.

Idén áprilisban az évfordulóhoz közeledve a vajdasági Tovarisevóban, egy főként szerbek lakta faluban, szobrot emeltek Principnek, akinek életében semmi köze nem volt a településhez. Az apropót az adta, hogy – amint arról az avatáson a polgármester beszélt – a faluból származó, akkoriban Szarajevóban tanuló fiatalok közül sokan a szerb nacionalista mozgalmak szimpatizánsai voltak. Még az is meglehet – de ezt már én teszem hozzá – hogy egyikük-másikuk találkozott is Princippel. Az avatáson beszédet mondott a világhírű rendező, Emir Kusturica, aki éppen filmet forgat a merénylőről. Ő a következőket mondta: „Mivel az országok különböznek egymástól, gyakran előfordul, hogy azok, akiktől azt várnád, hogy magasztalják Principet, megfeledkeznek róla, azok viszont, akiktől semmit sem várnál, mindent megtesznek érte.”

Az 1914. június 28-i merénylet, és benne Gavrilo Princip világtörténelmi szerepe vitathatatlan. Az értékelések pedig, ez közhely, mindig sokfélék. Itt, Kelet-Európában, az egykorvolt Monarchiában és környékén, sokszor még mindig százados előítéletek, vélt és valós nemzeti sérelmek diktálják az emlékezet és az emlékezetpolitika számos aktusát.


Emlékbélyeg 1914-ből


1918-ban, nem sokkal halála előtt – mivel még nem volt nagykorú, nem ítélték halálra, de a börtönben tüdőbaja végzett vele – Gavrilo Princip a következő versikét véste terezíni cellájának falába:

Az idő tovabiceg; nincs semmi új,
a ma akár a tegnap; és változást
a holnaptól se várjunk.


Sajátos, megrázóan fatalista üzenet ez attól az embertől, akire úgy tekintünk, mint a modern kor egyik legátfogóbb, legradikálisabb változását elindító történelmi esemény szimbolikus főszereplőjére.


Konok Péter

Vissza

Események

Utolsó hónap június 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 22 1 2 3 4
week 23 5 6 7 8 9 10 11
week 24 12 13 14 15 16 17 18
week 25 19 20 21 22 23 24 25
week 26 26 27 28 29 30

Támogatóink