Műveltség és demokrácia

Műveltség és demokrácia
Kutatásvezető: Knausz Imre

A Műveltség és demokrácia kutatás a Társadalomelméleti Kutatócsoport egyetlen olyan projektje, amely mindkét kutatássorozatban szerepelt.

A. Műveltség és demokrácia 2007-2008
A kutatás célja annak a jelenségnek a körüljárása, hogy a 21. századra a hagyományos műveltségeszmény problematikussá vált. Ennek számos összetevője van az infokommunikációs forradalomtól a médiakultúra kibontakozásán keresztül tömegdemokráciák átalakulásáig és a gazdasági globalizáció érdekstruktúráiig. Mindennek politikai következményei is vannak. A modern baloldali gondolkodás, a baloldali mozgalmak önmeghatározása számára különösen fontos, hogy kialakítsa viszonyát ezekhez a fejleményekhez. Kiinduló feltevésünk szerint az elit- és tömegkultúra végletes kettészakadása ellentmond az állampolgárok aktív részvételén alapuló köztársaság gondolatának. Márpedig mind a hagyományos műveltségeszmény megmerevedése, elzárkózása a posztmodern fejleményektől, mind ugyanennek a hagyományos műveltségeszménynek az elméleti leértékelése és egy utilitarista, pragmatikus tudásfogalommal való felváltása ebbe az irányba mutat. Kutatásunk fontos célja, hogy az elméleti háttér kidolgozásával segítse egy új műveltségeszmény kialakítását, illetve egy ezt elősegítő közpolitikai stratégia megfogalmazását. Az első évben még nem törekszünk ennek a szerteágazó problémakörnek a szintetikus áttekintésre. A közvetlen cél egy tanulmánykötet, amely 2-3 íves tanulmányokban tárja fel a legfontosabb kérdések némelyikét, továbbá egy a fő tanulságokat összefoglaló zárótanulmány.
Az individuum létrejötte a modernizációban c. tanulmány a műveltséget az individuum fogalmával kapcsolja össze. Történeti összehasonlítások segítségével kívánja alátámasztani, hogy az individuum kialakulása nagy mértékben függ a műveltségtől, attól, milyen mértékben rendelkeznek az egyének a saját testükre, a természetre és a társadalomra vonatkozó autentikus tudással. A Műveltség az információs, illetve a tudás alapú társadalomban c. írás célja, hogy a műveltségfogalom átalakulását az információs és kommunikációs technológiák által kialakított kontextusba állítsa. A legjelentősebb változás az, hogy megszűnőben van a kultúra előállítóinak és fogyasztóinak hagyományos különválása, azaz uralkodóvá válik a magas fokon individualizált populáris, vagy kiberkultúra. Egy további írás (Viták Magyarországon a kívánatos műveltségről a szocializmus évtizedeiben) arra vállalkozik, hogy a műveltségi kánon tervszerű újragondolására tett legutóbbi hazai nagyszabású kísérlet tanulságait elemezze. A tanulmány választ keres arra a kérdésre, hogy milyen maradandó eredményei voltak ennek a munkának, de arra is, hogy az akkor kialakított koncepciók a maguk korában mennyire voltak relevánsak. A műveltség közvetlen politikai relevanciáját állítja középpontba A választójog kiszélesítése és az állampolgártól elvárható műveltség kérdése a 19-20. században c. tervezett tanulmány. A tanulmány nemzetközi kitekintéssel, de a magyar folyamatokat a középpontba állítva tekinti át, hogy a választójog kiszélesítésének programja, hogyan hatott a műveltségkoncepciókra. A műveltség helye a 20. századi baloldali politikai programokban és ideológiákban c. részkutatás arra a kérdésre keres választ, hogy a 20. századi, és különösen a második világháború utáni európai szociáldemokrata és más baloldali pártok, illetve politikai mozgalmak hogyan kezelték a műveltség kérdését, és mit vallottak az állampolgári műveltség és a demokratikus részvétel összefüggéseiről. A történeti kutatásokon belül különös figyelmet érdemelnek azok az időszakok, amikor tudatosultak is a nagy kulturális átalakulások. A Tömegkultúra és ellenkultúra a 60-as években munkacímű tanulmány egy ilyen korszak önreflexióját kívánja feldolgozni. Végül szólni kell arról, hogy műveltség és politika összekapcsolódásának kiemelt fontosságú, bár korántsem kizárólagos területe a politikai műveltség. Bár a rendszerváltás óta sok minden történt a társadalomismeret-oktatás és a demokráciára való nevelés hazai meghonosítása érdekében, és ennek során valóban megkezdődött a külföldi törekvések megismerése és kritikai feldolgozása is, átfogó és modellalkotó tanulmány a nemzetközi gyakorlatról mindez ideig nem született. A demokráciára nevelés nemzetközi gyakorlata. Politikai törekvések a demokratikus nevelés előmozdítására az ezredfordulón c. tanulmány ezt a hézagot próbálja meg betölteni.

Az elkészült tanulmányok jegyzéke
Vajda Zsuzsanna: Az individuum létrejötte a modernizációban
Ropolyi László: Műveltség az információs, illetve a tudás alapú társadalomban
Knausz Imre: Viták Magyarországon a kívánatos műveltségről a szocializmus évtizedeiben
Nagy Péter Tibor: A választójog kiszélesítése és az állampolgártól elvárható műveltség kérdése a 19-20. században
Takács Róbert: A demokráciára nevelés nemzetközi gyakorlata.

A kutatócsoport tagjai
Eszterág Ildikó
Knausz Imre
Nagy Péter Tibor
Ropolyi László
Takács Róbert
Vajda Zsuzsanna

*

B. Műveltség és demokrácia 2003-2005

1.   A probléma
Műveltség és demokrácia viszonya általában kétféle formában merül fel a társadalomelméleti diskurzusban. Az egyik szokásos megközelítés az iskolai szelekciót és a társadalmi mobilitást állítja a középpontba, és általában közömbös a műveltség tartalmával szemben. Elfogadja az iskolai tanterveket olyan intézményekként, amelyek autentikus módon kanonizálják a műveltséget, vagy legalábbis nem kérdőjelezi meg explicit módon ezen szerepüket.
A vizsgálódás középpontjába azokat a mechanizmusokat állítja, amelyek egyeseket előnyös, másokat hátrányos helyzetbe hoznak a jobb iskolákért, illetve végső soron a jobb állásokért, a társadalmi felemelkedésért folyó versenyben. A másik megközelítés ezzel szemben az oktatás tartalma iránt érdeklődik: arra kérdez rá, mit kell tudni egy demokratikus társadalom polgárának, rejtett vagy nyílt célja a hagyományos műveltségi kánonok felülvizsgálata, a műveltség újrakanonizálása. Kutatásunk lépés lehet abba az irányba, hogy egyrészt összekapcsoljuk ezt a két kérdést, másrészt meg is haladjuk a bennük rejlő egyoldalúságot. Kérdésünk nem az iskolai versenyben megmutatkozó hátrányokra irányult, hanem a műveltségbeli deficitre. Mi az oka annak, hogy az egységes tananyag és az oktatási expanzió dacára drámai különbségek mutatkoznak a műveltséghez való hozzáférés vonatkozásában a különböző társadalmi rétegekből származó fiatalok között? (Ez a különbség annyira közismert, jól dokumentált – pl. a PISA 2000 és 2003 vizsgálatok által -, hogy jelen kutatás nem is tematizálta.) Ha azonban az esélykülönbségeket így definiáljuk, elkerülhetetlen, hogy feltegyük a műveltség mibenlétére vonatkozó elméleti kérdést: mi a műveltség?
Ez viszont rendkívül lényeges felvetés, és szükségszerűen magában foglal egy további témát: mire jó a műveltség, azaz mi legitimálja a műveltségi kánont?
Mindez természetesen szorosan összefügg a demokrácia és a műveltség viszonyával. Milyen műveltségbeli előfeltételei vannak a demokratikus részvételnek? A hagyomány által közvetített műveltség vajon legitimálható-e még a tömegdemokráciák korában? Elképzelhető-e a hagyományos műveltség demokratizálása, vagy éppen ellenkezőleg: a menthetetlenül elitisztikus műveltségeszmény maga képezi a demokrácia megvalósításának egyik fő akadályát? Kezdeti kutatásunk természetesen nem adott választ ezekre a kérdésekre, de talán sikerült azokat némileg új megvilágításba helyezni.

 

2.   A kutatás módszerei

  • Elméleti kutatás és szakirodalom-feltárás (Károlyi Júlia, Knausz Imre)
  • Kvalitatív empirikus kutatás (Károlyi Júlia)
  • Történeti kutatás (Mihály Ottó, Nagy Péter Tibor)

 

3.   A főbb eredmények

3. 1.   Adalékok a műveltségi kánon meghatározásához
A műveltség első megközelítésben olyan tudásnak mutatkozik, amelynek tartalma valamiképpen kanonizálódott.
Kutatásunk során kísérletet tettünk a műveltségi kánon, a kulturális kánon, a tanítási kánon és a tantervi kánon definiálására, illetve ezeknek a fogalmaknak egymástól való megkülönböztetésére.

3. 2.   Kánonvédelem és kánonkritika
A kulturális kánon lényegét tekintve szelektív intézmény, a kánon története ezért belefoglalások és kizárások története. Kutatásunk kiterjedt – az angolszász szakirodalom feltárásával – azokra a vitákra is, amelyek e szelekció körül forogtak a huszadik század második felében, különös tekintettel a kritikai kultúrakutatás műhelyeiben kialakult álláspontokra. A kritikai kultúrakutatás a kánonképződést nem tekintette magától értetődő folyamatnak, és felvetette azt a kérdést is, hogy milyen hatalmi viszonyok állnak a háttérben.

3. 3.   Kánon és normativitás
Kutatásunk során megkerülhetetlen volt az oktatási tartalmak normativitásának kérdése. Az alapkérdés ezzel kapcsolatban az, beszélhetünk-e társadalmi egyetértésről az oktatási tartalmak vonatkozásában, illetve amennyiben igen, min alapul ez a konszenzus. Ezzel kapcsolatban különböző elméleti modelleket vázoltunk fel és vizsgáltunk meg.

3. 4.   Kánon és befogadás
Mi lesz a kánonból, a kanonikus művekből a befogadás folyamatában. Ezt a kérdést állította a középpontba Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című verséről szóló érettségi dolgozatokat elemző kutatásunk. E folyamatban megmutatkoznak azok a jellegzetes mechanizmusok, amelyek közreműködésével a kanonikus mű a befogadók – esetünkben az érettségiző diákok – számára átértelmeződik: jelentést nyer, vagy éppen jelentés nélkül marad. A kutatás részben ezeknek a mechanizmusoknak a feltárására és elemzésére irányult. Másfelől a dolgozatok elemzése arra is rávilágított, hogy az iskolai oktatás folyamata milyen értelmezéseket próbál kanonizálni, azaz milyen tudást vár el a tanulóktól a verssel – illetve általában a versekkel, vagy még általánosabban a “művekkel” kapcsolatban.

3. 5.   Műveltség és értelmezni tudás
Ha azonban komolyan vesszük azt az összefüggést, hogy a befogadás során a művek átértelmeződnek, pontosabban jelentésüket csak a mindenkori befogadó közösség, diskurzusközösség közegében nyerik el, akkor végig kell gondolni a műveltség fogalmának olyan kitágítását is, amely túllép a kanonizált művek és a kanonizált értelmezések ismeretén, és az értelmezés képességét, az értelmezni tudást állítja a középpontba. Kutatásunk során érveket vonultattunk fel a műveltség ilyen értelmezése mellett.

3. 6.   Műveltség és nyitottság
A műveltség befogadásának és aktív értelmező sémaként való működtetésének, azaz az “írástudásnak” elemi előfeltétele a mások gondolatai iránti nyitottság. Annak az elvi elfogadása, hogy egy szöveg képes lehet arra, hogy valami számunkra releváns dolgot mutasson meg a világból. Enélkül a szöveg csak lélektani vagy történeti dokumentum, az iskolás befogadó szempontjából pedig: feladat, az előrejutás érdekében leküzdendő akadály.
Másfelől azonban a nyitottság nemcsak előfeltétele, hanem eredménye is a műveltségnek, sőt akár azt is mondhatjuk, hogy legmélyebb értelemben éppen ez a nyitottság teszi műveltté az embert. Ugyanis minél többször és minél mélyebben áll módunkban megtapasztalni, hogy a világról kialakított képünk, tudásunk nem tökéletes, hanem éppenséggel módosulni képes mások tapasztalatainak a hatására, annál inkább válunk jóindulatú olvasóvá, aki a szövegben a számára releváns mondanivalót keresi, azaz nyitott mások gondolatai és tapasztalatai számára.

3. 7.   Nyitottság és demokrácia
A demokratikus attitűd egy lehetséges meghatározása, hogy a saját álláspontommal ellentétes vagy attól eltérő tartalmú közléseket kihívásnak tekintem és mérlegelem ahelyett, hogy mérlegelés nélkül elhárítanám őket már kialakult álláspontomra hivatkozva. Nagy hagyománya van a kritikai gondolkodás és a demokratikus politizálás összekapcsolásának, tegyük hozzá, teljes joggal. Ugyanakkor kevesebb figyelmet kapott ebben az összefüggésben a gondolkodás önkritikai jellege, azaz az a képességünk, hogy mások – és ebben az összefüggésben most közömbös, hogy ezek a mások klasszikus gondolkodók, műalkotások vagy kortársaink – nézeteinek hatására, azok igazságigényét elfogadva és mérlegelve felül tudjuk vizsgálni meggyőződésünket, azaz képesek vagyunk a “ki kit győz le” logika helyett a közös álláspont konszenzuális keresésére összpontosítani. Három olyan összefüggést elemeztünk a kutatás során, amelyekben az így értelmezett nyitottság a demokrácia előfeltételének bizonyul: a felelős döntéshozatal, a tömegmédiával szembeni személyes autonómia és a közösségi identitás problémakörét.

3.8.   Vitára ajánlott javaslatok
Kutatásunk eredményeként gyakorlati javaslatokat is megfogalmaztunk az iskola számára.
Nyitottság az ifjúság kultúrája iránt. Ha az iskola azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a tanulók elméjét megnyissa a múltból örökölt tudás befogadása céljából, magától értetődik, hogy az iskolának is nyitottnak kell mutatkoznia a tanulók kultúrája iránt. És fordítva: a tanár soha nem lesz fontos személy a tanulók számára, ha elzárkózik azon jelenségek elől, amelyeket a tanulók értéknek tekintenek, és amelyek világukat meghatározzák.
A szelekció és a verseny visszaszorítása. Tanár és tanuló között nem bizalmi viszony, hanem ellenségeskedés van, és nem kétséges, hogy ennek az ellenséges légkörnek egyik, ha nem legfőbb oka a tanár felvett bírói szerepköre. A tanár folyamatosan ítélkezik a tanulói teljesítmények fölött, és ítéletének tétje van: a jó osztályzat a majdani jó pozíció prognózisa, bizonyos helyzetekben pedig egyenesen előmozdítója. Ezek a veszélyek csökkenthetők az oktatási rendszer komprehenzív vonásainak erősítésével.
Szakítás az egységes tananyag délibábjával. A fenti két elv következetes végigvitele lehetővé teszi, de egyben feltételezi is a döntő lépést: az egységes tananyag dogmájával való szakítást. Ennek a kutatásnak központi gondolata, hogy az egységes tananyag nem segíti elő a műveltség demokratizálását, sőt könnyen lehet, hogy éppenséggel elmélyíti a műveltségbeli különbségeket. Magától értetődik, hogy a tananyag felszabadítása önmagában nem teszi fejlesztővé és műveltségközvetítővé az iskolát. Ehhez szükség van egyebek mellett arra is, hogy képesek legyünk és akarjuk is mérni a gyerekek szövegértési, helyzetértelmezési képességeinek előrehaladását saját korábbi teljesítményükhöz képest. Azaz képesek legyünk bizonyítani, hogy a fejlődés valóban megtörténik – anélkül, hogy valamiféle egységes tudáskorpusz délibábját kergetve és a gyerekeket ennek megszerzéséért versenyeztetve folyamatosan egymáshoz akarnánk hasonlítani a tanulói teljesítményeket. Ez olyan szakmai feladat, amely még jelentős részben előttünk áll.

Az elkészült tanulmányok jegyzéke
Károlyi Júlia: Gondolatok a könyvtárról
Károlyi Júlia: Kié a kánon? Kánon, műveltség és iskolai tudás budapesti középiskolák érettségi dolgozatainak tükrében
Knausz Imre: Doxoszophia. Műveltség, demokrácia, iskola
Mihály Ottó: Kísérlet a műveltség értelmezésére a 20. század elején
Nagy Péter Tibor: A műveltség demokratizálása az elitoktatásban, 1867-1918

Célkitűzések
Napjainkra a műveltség fogalma felettébb problematikussá vált. Az első kihívást ezen a téren a tömegdemokráciák kibontakozása jelentette. Hagyományosan a műveltség fogalma bizonyos kiválasztottság jegyeit hordozta magán, a művelt ember a művelt osztályokhoz, esetleg a “művelt középosztályhoz” tartozott. Ahhoz a társadalmi csoporthoz, amely a kultúra letéteményeseként a nemzet vezető erejének számított. A demokratizálódás azonban mindenütt azt jelentette, hogy a műveltség többé nem feltétele a politikai részvételnek: egy dolog műveltnek, és egészen más dolog befolyásos embernek lenni. A műveltségnek ezt a relativizálódását egy másik oldalról felerősítette a tőkés piacgazdaság uralkodóvá válása, amely egyértelművé tette, hogy a gazdagság és az ezzel járó befolyás nem kapcsolódik össze szorosan a műveltség birtoklásával.
Ugyanakkor részben a 19. század nacionalista mozgalmai, majd különösen a szocialista munkásmozgalom és más baloldali mozgalmak a műveltség tömegesítésének, a kultúra demokratizálásának jelszavát is zászlajukra tűzték.
Különösen a szociáldemokrácia érvrendszerében játszott fontos szerepet “a tudás hatalom” baconi jelszavának felelevenítése és aktualizálása. Ebben az értelmezési keretben a műveltség a társadalmi érdekérvényesítésnek, és különösen a képviseleti demokrácia adta lehetőségek hatékony kihasználásának a feltételeként jelenik meg. “A kultúra várainak meghódítása a tömegek által” a baloldali pártok programjának integráns részévé válik.
A fenti folyamatokkal párhuzamosan átalakul a műveltség fogalma is. Egészen különböző, sőt gyakran ellentétes irányba mutató társadalmi hatások következményeként megnő az érdeklődés a tömegkultúra iránt, illetve az az elitkultúrával szembeállítva, annak komplementereként mint érvényes műveltségi tartalom jelenik meg a közgondolkodásban. Az ún. hagyományos műveltség, amelyet a 19. században a baloldali mozgalmak is még egyértelműen respektáltak, a 20. századi relativista gondolkodás perspektívájából már csak egyike a lehetséges kulturális reprezentációknak. Más oldalról kezdték ki a hagyományos műveltség tekintélyét a 20. század elejének antitradicionalista, avantgardista mozgalmai, amelyek a politikai szférában mind a szélsőjobb, mind a szélsőbal felé megtalálták az utat. Közismert, de témánk szempontjából nagyon is releváns jelenség a korai bolsevizmus ambivalens viszonya a kulturális hagyományhoz.
A század második felétől mindenekelőtt a média kiterebélyesedése, növekvő kulturális dominanciája jelent kihívást a műveltség hagyományos mintázatai számára. Ma már az elektronikus média egyértelműen hatékonyabb szocializációs és kultúraközvetítő tényező, mint az iskola. A tradicionális kánonok ismerete részben egyre szűkebb körre szorul vissza, részben  ezek a kánonok – mivel a tömegoktatás keretei között mégis széles körben áthagyományozódnak – folyamatosan átértelmeződnek az elektronikus média által meghatározott befogadói közegben. Mindez szorosan összekapcsolódik alapkérdésünkkel, a műveltség és a demokrácia bonyolult kapcsolatrendszerével is. Hiszen a nagy tőkés csoportok által befolyásolt tömegkommunikáció egyértelműen a kereskedelmi és politikai befolyásolás, sőt manipuláció eszközévé is válhat kérdésessé téve az autonóm állampolgári magatartás lehetőségét. A kérdés ezek után így fest: vajon nem a hagyományok aktív elsajátításából táplálkozó műveltség visszahódítása jelent-e bizonyos védettséget korunk manipulatív tendenciáival szemben?
A problémát különösen bonyolulttá teszi az információs forradalom, a társadalmi tudás exponenciális növekedése, amely rendszeresen és egyre rövidülő időközönként újraírja a műveltségi kánonokat, vagy ami ugyanaz: relativizálja és ezzel megkérdőjelezi őket. Sürgető feladatként merül fel a műveltség fogalmának újraértelmezése az új kihívások fényében. Immár nemcsak abban az értelemben, hogy mi tartozik bele a kánonba, és mi marad ki belőle, hanem sokkal inkább a műveltség mibenlétéről van szó: szövegek ismeretét jelenti-e – amit korábban mindig is jelentett -, vagy inkább a szövegek értését, azaz értelmezni tudását.
A műveltség és demokrácia kapcsolatát elméletileg és történetileg feltáró kutatás a fentiek alapján három főágra oszlik:
(1) a műveltségfogalom alakulásának történeti vizsgálata;
(2) műveltség és közéletiség kapcsolata, a közéleti ember számára szükséges műveltség alakulásának történeti vizsgálata;
(3) elitkultúra és tömegkultúra viszonya, a mindenkori műveltségi kánon értelmezése és átértelmezése a tömegkultúra horizontján.
A végső cél, amely a három kutatási irányt közös mederbe tereli: kísérlet az autonóm állampolgári magatartást megalapozó korszerű műveltségfogalom felvázolására.

A kutatócsoport tagjai
Knausz Imre – kutatásvezető
Eszterág Ildikó
Károlyi Júlia
Mihály Ottó
Nagy Péter Tibor