Anno Filmklub 2018/2019

 

VÁLASZD AZ ÉLETET!
Eljött a radikalizmus kora?

 

Ahogy az immár közhellyé vált klasszikus mondja: „ahhoz, hogy minden a régiben maradjon, mindennek meg kell változnia”. Egy korszakhatárhoz érve és a bolygónk jövőjéről szóló jelentéseket, jóslatokat olvasva egyre jobban érezzük az aforizma súlyát. Immár nem csak az a kérdés, hogy igaza lesz-e Ady Endrének, aki a magyarországi korrupció mértékéről azt prófétálta, hogy a jövő térképén az elsikkasztott hazánk helyén egy fehér folt lesz, vagy az, hogy Európa megmaradhat-e olyannak, amilyennek megismertük, hanem az is, hogy húsz év múlva lesznek-e még a Kárpát-medencében évszakok. Filmklubunkban olyan jövőnket fenyegető politikai, gazdasági, társadalmi és ökológiai problémákat veszünk sorra, amelyekkel minden magát kicsit is komolyan vevő baloldali formációnak foglalkoznia kell – nem csak sajtóközlemények szintjén. Maradtak-e még alternatíváink a radikális megoldásokon kívül?

(Az ANNO Filmklub korábbi évadjairól, vetítéseiről itt olvashat…)

 

 

TELJES PROGRAM

 

1. Az éghajlatváltozás mint társadalmi kihívás

2018. november 6.
ALFONSO CUARÓN: AZ EMBER GYERMEKE
(angol-amerikai sci-fi, 105 perc, 2006) – Port.hu

A Föld tartalékai teljesen kimerültek, a jövő kilátástalan, 19 éve nem született gyerek. A széthulló társadalmi rendszerek közül egyedül Nagy-Britannia élte túl a belső harcokat. A rendszer diktatórikus eszközökkel tartja fenn a hatalmat, és erőszakkal lép fel az illegális bevándorlók ellen: táborokba hurcolják és deportálják őket. Theo egykor a változás élharcosa volt, de mára kiégett, megkeseredett ember. Minden megváltozik, amikor egykori szerelme, Julian szívességet kér tőle. Egy fiatal nőt kell kijuttatnia az országból. Hamarosan kiderül, hogy Kee nem egyszerű menekült.

Vendégünk: MAROSÁN GYÖRGY fizikus-filozófus

 

2. Centrum és periféria

2018. november 21. 
ROGER SPOTTISWOODE: SZÖVETSÉG AZ ÖRDÖGGEL
(kanadai történelmi dráma, 108 perc, 2007) – Port.hu

Az 1994-es ruandai mészárlás az emberiség történelmének egyik legsötétebb epizódja. Három hónap alatt közel egymillió embert gyilkoltak meg brutális kegyetlenséggel, a nagyhatalmak és a nemzetközi erők pedig tehetetlenül nézték mindezt. Roméo Dallaire tábornok akkoriban az ENSZ erők parancsnoka volt, és hiába figyelmeztette feletteseit, azok nemhogy több katonát küldtek volna a térségbe, hanem további csapatokat vontak ki, meggátolva a beavatkozás legkisebb lehetőségét is.
Dallaire a szörnyűségek idején átélteket később könyvben írta meg, Roger Spottiswoode (A Holnap markában; A hatodik napon) ennek alapján készítette el ezt a megrázó filmet.

Vendégünk: BÚR GÁBOR történész

 

3. Bevándorlás

2018. december 5. 
NAGY VIKTOR OSZKÁR: HIVATAL
(magyar dráma, 52 perc, 2014) – Port.hu

A Hivatal című film egy elképzelt bevándorlási hivatal ügyfélszolgálatának mindennapjairól szól. Főszereplője Anna, a fiatal ügyfélszolgálatis munkatárs, akihez nap mint nap számtalan náció hazánkban letelepedni, vagy itt élni kívánó tagja érkezik legkülönfélébb ügyes-bajos dolgaival. Anna napi rutinján keresztül belelátunk a hivatalba érkező bevándorlók személyes, időnként vicces, máskor elgondolkodtató és sokszor mélyen megrázó történeteibe, és azt is látjuk, hogy milyen megterhelő a hivatali dolgozók számára ezekkel a megrázó sorsokkal és gyakran drámai hatású döntésekkel való találkozás.

Vendégünk: NAGY VIKTOR OSZKÁR filmrendező

 

4. Gazdasági válságok

2019. január 9. 
ADAM MCKAY: A NAGY DOBÁS
(amerikai életrajzi film, 130 perc, 2016) – Port.hu

Amikor négy kívülálló észrevette azt, amit a nagy bankok, a média és a kormány nem akart észrevenni – a gazdaság globális összeomlását -, támadt egy ötletük: A nagy dobás. Bátor befektetésük a modern pénzügyi világ sötét bugyraiba viszi őket, ahol meg kell kérdőjelezniük mindenkit és mindent.

Vendégünk: POGÁTSA ZOLTÁN közgazdász

 

5. Menekültválság

2019. január 23. 
VRANIK ROLAND: AZ ÁLLAMPOLGÁR
(magyar dráma, 109 perc, 2016) – Port.hu

Az állampolgár főszereplője az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson (Dr. Cake-Baly Marcelo), aki menekültként él Magyarországon. Wilson évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb vágya és célja, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán.
A felkészülésben a vele egykorú, magyar-történelem szakos tanárnő, Mari (Máhr Ági) segít neki, de a tanulás közben tanár és tanítvány között mély szerelem szövődik. Mari hatalmas döntést hoz: elhagyva férjét a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is sikerül, úgy tűnik, hogy hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja magát.
Azonban váratlanul berobban a történetbe Shirin (Arghavan Shekari), a fiatal perzsa bevándorló lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a lakásukban bújtatja Shirint, így a helyzet lassan, de biztosan tarthatatlanná válik: a férfinak mindenképp döntenie kell a menekülttárs iránt érzett felelősség és a szerelem között.

Vendégünk: CSEPELI GYÖRGY szociálpszichológus

 

6. A politikai elit korrumpálódása

2019. február 6. 
FÁBRI ZOLTÁN: GYERTEK EL A NÉVNAPOMRA
(magyar filmdráma, 121 perc, 1983) – Port.hu

Karinthy Ferenc Házszentelő című drámája szolgál irodalmi alapul az 1970-es évek társadalomrajzának, amelyben egy gyilkosság tárul föl egy újságírónő magánnyomozása során. A kisváros gazdasági és politikai hatalmasságai László-napi ünneplésre gyűlnek össze egy luxusvillában. Minden úgy kezdődik, ahogy máskor, ám egy incidens ezúttal megzavarja a férfimulatságot. Bíró Andrea barátja kíséretében bejelenti édesapjának, a Vasmű igazgatójának, hogy elköltözik otthonról. Bíró egy keze ügyébe akadt vadászfegyverrel, felindultságában meglövi a fiút. A jelenlévők véletlen balesetként állítják be az esetet. Péteri Luca, a helybeli lap újságírója az akadályok és életveszélyes fenyegetések ellenére nyomozni kezd az ügyben.

Vendégünk: FÖLDES GYÖRGY történész

 

7. A rendőrség korrumpálódása

2019. február 20. 
SIDNEY LUMET: SERPICO
(amerikai krimi, 129 perc, 1973) – Port.hu

A fiatal Serpico, a rendőr akadémia elvégzése után, egy New York-i rendőrőrsre kerül, ahol az iskolában tanult elvek szerint akar dolgozni: becsületesen és a törvénytisztelő módon. Azonban a hetvenes évek elején működő amerikai bűnüldöző szervekről merőben más kép rajzolódik ki. A fiatal rendőr mindenhol korrupcióval, kenőpénzzel és a működési szabályzat által megszabott korlátokkal találkozik. Minden szolgálatban töltött napon be kell látnia, hogy a szervezeten belüli bűnözés szálai egyre feljebb nyúlnak. Franket kollégái egyre ellenségesebben kezelik. Serpico kockára teszi az életét, amikor nem törődik bele a helyzetbe, és egyre elszántabban harcolni kezd az alvilággal. Kiderül, hogy halálos ellenségeket nem a bűnözők, hanem a rendőrök között kell keresnie.

Vendégeink:
BEZSENYI TAMÁS történész, kriminológus
LASKA PÁL forgatókönyvíró

 

8. A magára hagyott kisember

2019. március 6. 
JOEL SCHUMACHER: ÖSSZEOMLÁS
(amerikai-francia-angol krimi, 112 perc, 1993) – Port.hu

William Foster (Michael Douglas), a hétköznapi tisztviselő egy reménytelennek tűnő forgalmi dugóban várakozva váratlanul bekattan. Kocsiját maga mögött hagyva gyalogosan elindul hazafelé. Kislányának születésnapja van, ezért olyan fontos idejében hazatérnie. A baj csak ott kezdődik, hogy a hazafelé vezető úton többen is az útjába kerülnek, és az akadályokra az elkeseredett férfi agresszióval válaszol. Hamarosan a rendőrséggel a nyomában menekül, és csak Prendergast nyomozó (Robert Duvall) sejti, mi lehet az ámokfutás hátterében.

Vendégeink:
BALÁZSY ISTVÁN filmideológus
VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS író, rendező

 

9. Kábítószer-problémák

2019. március 20. (szerda) 17.30
EGY NAP AZ ÉLETÜNKBŐL: A DROGFOGYASZTÓ EMBEREK VILÁGA
(dokumentumfilm magyar felirattal, 85 perc, 2016) – Link

A filmben nyolc ember egy napját követhetjük nyomon a világ hét különböző országában. Egy dolog közös az életükben: mindannyian illegális drogokat használnak, elsősorban heroint.
Ezeknek az embereknek azonban nem a droghasználat az egyetlen jellemzőjük. Saját személyiségük, élettörténetük és társas kapcsolataik vannak. Viszont a környezet, amiben élnek, az előítéletek velük szemben, a törvények amelyeknek tárgyai és a szociális és egészségügyi segítség amelyhez vagy hozzáférnek, vagy nem, nagyban meghatározzák a sorsukat.
Ez a film arra vállalkozik, hogy megkérdőjelezze a kábítószerekkel és használóikkal kapcsolatos általános sztereotípiákat. Hangot kíván adni azoknak, akik a világ egyik legkirekesztettebb csoportjához tartoznak, hogy elmondhassák történeteiket szeretetről, gyűlöletről, szenvedésről és boldogságról.

Vendégeink:
SÁROSI PÉTER jogvédő, történész, a Jogriporter Alapítvány igazgatója
TAKÁCS ISTVÁN GÁBOR rendező, Jogriporter Alapítvány

 

10. A vesztesek reménytelensége

2019. április 3. (szerda) 17.30
TÖRÖK FERENC: SZEZON
(magyar vígjáték, 92 perc, 2004) – Port.hu

2003 nyarán három huszonéves fiatal – Guli, Virág és Nyéki Peti – tengődik Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban. Néhány éve végeztek a debreceni vendéglátó-ipari szakközépben, és most a helyi Flash diszkóban dolgoznak pultosként. A történet főszereplője Guli, nehezen találja helyét a sivár kisvárosi közegben. Anyja, aki férje halála miatt, születésétől kezdve egyedül neveli a fiút, a kabai cukorgyár üzemi fogorvosa. Guli utálja a cukrot. Andi, Guli volt szerelme most a Flash diszkó tulajával jár. Guli mosogatás közben eltör egy poharat, s egy vendég elvágja a száját, emiatt pedig kirúgják a diszkóból. A fiú az anyja pénzéből tengeti eseménytelen hétköznapjait. A srácok a karcagi strandon megismerkednek három fiatal lánnyal, elhívják őket bulizni a Flash diszkóba, Guli volt munkahelyére, ahol Virág és Nyéki még mindig pincérként dolgozik. Guli viszi ki a lányokat kocsival és jól indul az este, Virág áll a kapuban, Győri a pultos, nem kell semmiért fizetni. Váratlanul azonban betoppan a főnök társasága.

Vendégünk: TÖRÖK FERENC rendező

 

11. Alkalmazkodás a változó világhoz

2019. április 15. (hétfő) 17.30
CLINT EASTWOOD: GRAN TORINO
(amerikai filmdráma, 116 perc, 2008) – Port.hu

Walt Kowalski, az egykori koreai veterán és nyugdíjas autószerelő felesége halála után egyedül él. A régi szomszédok is kihaltak vagy elköltöztek, a helyükre délkelet-ázsiai bevándorlók jöttek. Kowalski rossz szemmel nézi őket, nem rejti véka alá a velük kapcsolatos ellenérzését. Mindez csak fokozódik, amikor egyik éjjel a szomszéd fiú el akarja lopni a féri féltve őrzött autóját, a gyönyörű 1972-es Gran Torinót. Kiderül, hogy a környéket uraló banda kényszerítette erre. Miután a srácot megmenti a bandától, a hálás szomszédok ragaszkodnak hozzá, hogy Thao neki dolgozzon. Különös kapcsolat veszi kezdetét.

Vendégeink:
PUZSÉR RÓBERT kritikus

 

12. Az egészségügyi ellátás katasztrófája

2019. április 30. (kedd) 17.30
MICHAEL MOORE: SICKO
(amerikai dokumentumfilm, 113 perc, 2007) – Port.hu

A film több átlagos amerikai állampolgár ügyének bemutatásával nyit, akiknek életét szétzilálta, tönkretette – és néhány esetben bevégezte -, valamiféle egészségügyi ellátási katasztrófa, így nyilvánvalóvá válik, hogy a válság nem csupán azt a 47 millió polgárt érinti, akik biztosítás nélkül élnek, hanem azokat is, akik lelkiismeretesen fizetik járandóságaikat, ám a bürokrácia bármikor lesújthat rájuk is. Miután bemutatja, hogyan is került ilyen szörnyű állapotba a rendszer (a rövid válasz a profittermelés és Nixon elnöksége), a rendező magával visz minket egy földkörüli útra, amely során olyan országokat is meglátogatunk, mint Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország, ahol minden állampolgár alanyi jogon részesül ingyenes egészségügyi ellátásban. Végezetül Moore a 9/11-es katasztrófa hőseinek egy csoportját gyűjti maga köré – olyan mentőmunkásokat, akik ma immunrendszeri betegségekben szenvednek, ám az Egyesült Államokban megtagadják tőlük a megfelelő orvosi ellátást. A rendező a legváratlanabb helyre viszi el ezeket az embereket, ahol, amellett, hogy megfelelő ellátásban részesülnek, diplomáciai bonyodalom részesei is lesznek.