100 éves a Nemzetközi Nőnap |
|
|
|
kedd, 8. március 2011 | Találatok : 3918 |
|
"Nemzetközi Nőnap megalapítását kezdeményezte 1910-ben a Koppenhágában ülésező Szocialista Internacionálé. A következő évben – akkor még március 19-én – Ausztriában, Németországban és Svájcban számos nagyvárosban tartottak gyűléseket – egyedül Berlinben negyvennél is többet –, amelyek központi követelése a nők választójogának megadása volt. A Népszava német nyelvterületről szóló korabeli beszámolója kiemelte, hogy a munkába állás, a gazdasági önállósodás megváltoztatta a nők gondolkodását, érzelemvilágát, ráébresztette őket a nyomasztó társadalmi igazságtalanságokra, így érthető, ha a kötelességek mellett a jogokból is részt kérnek. Ugyanakkor hozzátette: a nők teljes körű emberi jogai a kapitalizmus keretei között megvalósíthatatlanok. A magyarországi baloldal ugyan nem csatlakozott a kezdeményezéshez, ám március 19-én az MSZDP is nagyszabású tömeggyűlést szervezett, amelyen nem kifejezetten a női, hanem az általános, titkos és egyenlő választójogot követelték. A két vezérszónok egyike a szociáldemokrata nőmozgalom vezető alakja, Gárdos Mariska volt, aki a nőket úgy jellemezte, mint a „társadalom legszánalmasabb helyzetben lévő leigázott emberrétege". Azt, hogy a változásra a hazai viszonyok még nem érettek meg, az égiek is jelezték: a szónok beszédét jelentősen lerövidítette az egyre hevesebben szakadó jeges eső." Részlet Százéves a Nemzetközi Nőnap - Egyenlítő körkérdés című cikkből.
A körkérdést az Egyenlítő folyóirat 2011. márciusi számában olvashatja!
|
Vissza
|