• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

1968 újraértelmezése: politikum és társadalom

kedd, 16. szeptember 2008, 09:00
Találatok : 2062

PROGRAM:


2008. szeptember 16. kedd



9.00-9.40: Földes György: 1968 értelme és újraértelmezése


1. Blokk: A lázadás globalitása


9.40-10.20 Danielle Tartakowsky: Politika az utcán: 1968, Franciaország


10.20-10.40 vita


10.40-10.50 kávészünet


10.50-11.10 Erdős Attila: 1968 az Egyesült Államokban

11.10-11.30 Mitrovits Miklós: 1968 Lengyelországban

11.30-11.50 Pankovits József: 1968 és Olaszország

11.50-12.10 vita


12.10-12.30 kávészünet

2. Blokk: 1968 szellemi forrásvidéke és helye a politikai gondolkodásban


12.30-12.50 Kende Tamás: A ’68-as radikális baloldal Kelet-Európában

12.50-13.10 Acsády Judit: Feminizmus az Egyesült Államokban

13.10-13.30 Konok Péter: A reformizmus forró nyara. A szociáldemokrácia 1968-a


13.30-14.00 Vita


2008. szeptember 17. szerda



3. Blokk: Értelmezések, percepciók, utóhatások


10.00-10.20 Balázs Eszter: Az értelmiségi szerepminta és funkció átértelmezése, Franciaország, 1968

10.20-10.40 Ignácz Ádám: Meg-nem-történt lázadás. Ellenművészet és avantgard zene az 1960-as években

10.40-11.00 Göbölyös N. László: 1968 és a rockzene


11.00-11.30 vita



11.30-11.40
kávészünet



11.40-12.00 Takács Róbert: Az új német történészvita

12.00-12.20 Papp Réka Kinga: Forradalmi esztétika és vizuális percepció

12.20-12.40 Csoma Lajos: „Mindent akarunk!” 1968 és az anarchizmus


12.40 vita, zárszó



BESZÁMOLÓ

1968 újraértelmezése: politikum és társadalom címmel kezdődött meg a Politikatörténeti Alapítvány kétnapos konferenciája. Az esemény egy hosszabb kutatássorozat lezárása, és az egész éven átívelő rendezvénysorozat utolsó állomása. A konferencia olyan megközelítést választott, amely szándékoltan elüt a Magyarországra jellemző irányoktól. Nem a magyar reformokat és a prágai tavaszt helyezte a vizsgálódás középpontjába, hanem 1968 egyetemes vonatkozásait, olyan célzattal, hogy elkerülje a nosztalgia buktatót, és a hatvannyolcas mozgalmakat új, mai nézőpontokból közelítse meg.

Földes György bevezető előadása az 1968-as problematika komplexitásának és ellentmondásosságának adta átfogó értelmezését. Rámutatott, hogy 1968 értékelése már a kortárs gondolkodók számára is sok dilemmát okozott, amelyből egymással párhuzamos és egymásnak ellentmondó magyarázatok születtek. Bár a hatvannyolcas mozgalmak sehol sem diadalmaskodtak, mégis komoly nyomokat hagytak maguk után. A nagyhatalmak számára kiderült, hogy a világ nem olyan egyértelműen működik, mint azt korábban gondolták. Ezen felül azonban Kelet és Nyugat – ki a heves protest-megmozdulások, ki Prága révén – igazolva láthatták magukat az események által. 1968 a politikában (és az eszmék terén is) kiváltotta a polgári társadalom immunreakcióját. Ugyanakkor középtávon a társadalmi élet egészét – paradigmaváltásig jutó – új színekkel gazdagította: új politikai aktorok jelentek meg, új politikai és államfelfogás nyert teret, a gazdasági életben gyökeret vert a participáció gondolata, legitimációhoz jutott több kisebbségi (zöld, feminista) tematika.

1968-ban a baloldal lépett fel cselekvőként, és utóbb az osztályharcos szemléletet az általános humanizálás gondolata váltotta fel. Ám 1968-at követően nem csupán a baloldali gondolkodás újult meg, hanem a konzervatív teoretikusok is új inspirációt kaptak, és megjelentek az állam szerepét újragondoló filozófiai elméleteik.
1968 negyven évvel ezelőtti kérdései – más alakban, más fogalmakkal – továbbra is nyitva állnak. A mai progresszív gondolkodás ugyanakkor már nem 1968 előtti fogalmakkal kísérli meg a válaszadást. A jelenből visszatekintve 1968 számos tekintetben más színezetet kap. Egyrészt 1968 jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy meggyengüljön a globalizációval szembeni belső ellenállás. Másrészt mérföldkövet jelent a modern és posztmodern korszak között.
Harmadrészt olyan – diákok által vitt – értelmiségi lázadásnak tűnik fel, amelyet az saját meghatározó, értékadó szerepe megőrzése érdekében robbantott ki. Negyedrészt a szocializmus, mint rendszer vereségét jelentette: 1968 után a „baloldaliság” és a „szocialista” fogalmak megszűntek szinonimák lenni. Végül a Kelet-Nyugat ellentét elsődleges helyét fokozatosan átvette az Észak-Dél ellentét.

A konferencia francia előadója, Danielle Tartakowsky 1968 egyik szimbolikus jelenségéről, a párizsi utcákon emelkedő barikádokról, illetve a franciaországi tüntetések sajátosságairól beszélt. Elmondta, hogy a barikádoknak a francia történelemben a XVII. századig visszanyúló hagyományuk van, ugyanakkor a 68-as barikádok újdonságát jelentette egyrészt, hogy új csoportok, így diákok, nyúltak ehhez az eszközhöz, másrészt egy békés, „unalmas” időszakban tértek vissza a Quartier Latinba.
A sok történelmi párhuzam közül az előadó 1934-et emelte ki: akkor a fasiszta államcsínykísérlettel szemben szerveződött egy héten belül ellentüntetés. 1968-ban a május első felében lezajló megmozdulásokat követte a május 30-i, jóval nagyobb tömegeket megmozgató, Párizs 1944-es visszavételét idéző de Gaulle-párti felvonulás. Az 1968-as helyszínek közül mégis a de Gaulle mellett kiálló Párizs barikádjait őrizte meg az emlékezet „hatvannyolcas ikonként”.

Erdős Attila az Egyesült Államok 1968-át mutatta be. Az USA-ban a Kennedy és a Johnson által indított társadalmi reformok – nem kis mértékben a vietnami háború következtében – kisiklottak. A háborút ellenző liberális és radikális csoportok között 1967-re megszakadt a párbeszéd, Robert Kennedy meggyilkolásával pedig a baloldal elvesztette az egyetlen integráló személyiséget. Így Nixon a csendes többség jelszavával és az utcai politizálás elutasításával nyerni tudott az elnökválasztáson. Az előadó ugyanakkor aláhúzta, hogy 1968 jelentőségét az Egyesült Államokban az adja, hogy lehetővé tette az alulról jövő, civil kezdeményezések betörését a politika porondra.

Mitrovits Miklós előadása a szovjet blokk egyik országának 1968-át ismertette. Lengyelországban 1956-ban – valódi tömegtámogatással – sikeres desztalinizáció játszódott le, ám a gomulkai vezetés bürokratikus szocialista állam- és gazdaságszerkezetben hamar megmerevedett. A reformista és radikális rendszerkritika már a hatvanas évek közepére megjelent, és 1968-ban több áramlata volt jelen. A szikrát azonban Miczkiewicz drámájának betiltása idézte elő, a tüntetések társadalmi bázisát pedig a diákság jelentette, miközben a hatalom sikeresen semlegesítette, sőt mozgósította a munkásságot. A lengyel ellenzék 1968 tavaszából azt a következtetést vonhatta le, hogy a rendszer megreformálható, de ehhez nem lehet partner a pártvezetés, hanem a munkásság alulról jövő kezdeményezésére kell támaszkodni.

Pankovits József az olaszországi eseményeket elemezte. Hangsúlyozta, hogy a radikális baloldali izmusok forgatagában élő diákság mellett igen nagy hatása volt az eseményekre az egységesnek mutatkozó szakszervezeti mozgalom. Ugyanakkor közös vonás volt, hogy mindkettő a politikai hatalom társadalmi ellenőrzésének igényével lépett fel.

Kende Tamás csehszlovák és lengyel példákon keresztül mutatta be a kelet-európai újbaloldali gondolkodást, amelynek marxizmusból táplálkozó rendszerkritikájában a szabadság, a demokrácia és a szocializmus elválaszthatatlan egységként volt jelen. Mindez egyben a létező szocializmus kíméletlen – ma is tanulságos – kritikáját, illetve a pártvezetéssel való kompromisszum-keresés elvetését is jelentette. Utóbbi szemében különösen azáltal váltak „veszélyessé”, hogy a szokásos értelmiségi körön túllépve a munkássággal való kapcsolatokat is keresték.

Acsády Judit az 1968-cal társított feminizmus jelenségét járta körül. Aláhúzta, hogy bár a feminista mozgalom sok inspirációt kapott a hatvannyolcas mozgalmaktól, a feminizmus második hulláma mégis inkább annak volt a következménye a hetvenes évek elején, hogy az egyén felszabadításának és a tekintélyek megkérdőjelezésének jelszavaival (is) fellépő hatvannyolcasok nem oldották meg a női emancipáció problémáit. Így kapott erőre a feminizmus két irányzata. A nő jogokat előtérbe helyezők szervezett fellépéssel és reformista alapállással a meglévő struktúrák érintetlenül hagyása mellett azonos jogi és részvételi lehetőségeket követeltek. A női liberalizációs irányzat viszont laza csoportosulásokat képezett, rendszerkritikával lépett fel, a nőről való újfajta gondolkodást képviselt, valamint szimbolikus akciókkal vétette észre magát.

Konok Péter a nap záró előadásában azt a kérdést elemezte, hogyan dolgozta fel a reformista szociáldemokrácia 1968 forradalmiságát, annak részben ellene, konformizmusára irányuló kritikáját. A kezdeti bizonytalanság után a szociáldemokrácia sokkal rugalmasabban reagált, mint a „forradalmiságot” hivatalosan képviselő keleti és nyugati kommunizmus. Olyan adaptációs képességről tett tanúbizonyságot a hetvenes években, amellyel sikeresen olvasztott magába 1968 témáit, növelte ifjúsági bázisát, illetve teret tudott engedni keretei között alulról jövő szociális mozgalmaknak, helyi kezdeményezéseknek. Mindez 1989-ben a Szocialista Internacionálé stockholmi Elvi Nyilatkozatával vált egyértelművé: a nem aktuálpolitikai jellegű dokumentum ugyanis számtalan 68-as gondolatot sorakoztatott fel.

A konferencia második napját Balázs Eszternek az értelmiségi szerepek változásáról szóló előadása nyitotta. A francia értelmiség a felvilágosodás óta az elkötelezett, a nagy társadalmi és politikai kérdésekben állást foglaló magatartást tekintette követendő mintának. 1968-ban azonban az addig a kritika alanyaként szereplő értelmiség maga is a kritika tárgyává vált: a diákság szemében a „tudomány letéteményesei” helyett a „hatalom képviselőiként” jelentek meg. Voltak, akik, mint Sartre, a cselekvő szerepvállalás mellett döntöttek, de jellegzetes válaszreakció volt a szakértő és a politikusi én szigorú elválasztása, illetve a Foucault-i „önkritikus” értelmiségi attitűd, amely a kisebbségek, a társadalom peremen élők, a nagy problémák helyett a kisebb, konkrét ügyek képviseletét vállalja fel. A nyolcvanas évektől hallgatásba burkolózó értelmiség pedig az értelmiség végéről szóló vitákat is felszínre hozta.

Ignácz Ádám a nehezen körülhatárolható avantgárd művészet hatvanas évekbeli reneszánszát mutatta be. A fluxus művészeti irányzattal és a happening műfajával szimbolizálható időszak azonban a komolyzenében kevéssé tudott érvényre jutni, a komolyzene képviselői között is csak kivételesen találunk bárkit is, aki társadalomkritikai szándékkal lépett volna fel. Az előadó így arra a következtetésre jutott, hogy az ellenkulturális tartalmak elsősorban beat és rockzenében találták meg kifejeződési formájukat.

Göbölyös N. László rocktörténeti előadása sorra vette az „1968-as évek” legjelentősebb alakjait, Bob Dylantől és Joan Baeztől kezdve John Lennonon át a Doors-ig és Jimi Hendrixig. Aláhúzta, hogy az említettek azért váltanak ki ma is átütő hatást, mert 1968 üzenetei személyüktől és zenéjüktől elválaszthatatlanok.

Takács Róbert az 1968-as év 40. évfordulójának németországi vitáit mutatta be. Az értékeléseknél megjelenik a konzervatív kritika, amely 1968-at egy törésvonalként szemléli, olyan mozgalomként, amely az addigi szilárd értékeket akarta elpusztítani. Sőt, egyes kritikusok az 1968-as mozgalmat a hitleri fasizmussal állítják direkt párhuzamba a totalitariánizmus-elméletek talaján. A baloldali értékelések elismerik 1968 erőszakos vadhajtásait, ugyanakkor olyan momentumokat emelnek ki 1968 tartós hatásai között, mint a politikai kultúra megváltozása, a demokráciáról való újfajta gondolkodás, az oktatás és kultúra nyitottabbá válása.

Papp Réka Kinga a német RAF, illetve Ulrike Meinhof példáján keresztül mutatta be 1968 érzékeléstörténetét. Kiemelte, hogy 1968-ban tudatosult a társadalom számára a nyilvánosság ereje, az a felismerés, hogy az üzenetet – ezáltal a valóság észlelését – a médium, a közvetítő alakítja. A német szélsőbaloldal a média befolyásával szemben jogosnak találta, hogy az utcakőhöz, majd a terrorcselekményekhez forduljon.

Csoma Lajos előadása az 1968-as ideológiai paletta egyik jellegzetes képviselőjének, az anarchista gondolkodás 1968-át járta körül. Ahogy a 20. században máskor is, forradalmi időszakokban az anarchizmus – sok, egymásnak is ellentmondó irányra oszló – tömegmozgalommá szélesedett, majd 1968 után számban és infrastruktúrájában megerősödve, az individualizmus, a belső önmegvalósítás felé fordulva élt tovább, igyekezvén elszakadni az őt körülvevő rendszertől és alternatív társadalmat kiépíteni.

Ezzel lezárult a 40. évforduló alkalmával, 1968 újraértelmezését felvállaló konferencia-sorozat és kutatási projekt.


A kutatási eredményeket az alábbi kötetben olvashatja:


Balázs Eszter - Földes György - Konok Péter (szerk.):

A moderntől a posztmodernig: 1968

(Tanulmányok)


Az Egyenlítő társadalomkritikai és kulturális folyóirat 2008/7-8. száma is az 1968-as év eseményeiről emlékezett meg. A teljes lapszámot letöltheti pdf-formátumban ide kattintva.


Vissza

Események

Utolsó hónap november 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 44 1 2 3 4 5
week 45 6 7 8 9 10 11 12
week 46 13 14 15 16 17 18 19
week 47 20 21 22 23 24 25 26
week 48 27 28 29 30

Támogatóink