Tudományos konferencia a Politikatörténeti Intézetben
(a részletes beszámolót a program alatt olvashatja)
PROGRAM:
9.30 – 9.50
Megnyitó
Földes György, a PTI főigazgatója
9.50 – 10.50
1. panel - INTÉZMÉNYEK, MOZGALMAK, EMBEREK
Levezető elnök: Földes György
Konok Péter (PTI): A végtelenben találkoznak? Párhuzamos, merőleges és komplementer baloldaliságok a két világháború közötti Magyarországon
Birkás Anna (PTA-ösztöndíjas - doktorandusz, ELTE Atelier): Ügyvédi politika: egy kommunista védőügyvéd helye a két világháború közti politikai büntetőügyekben
Cora Zoltán (Szegedi Tudományegyetem, Angol Tanszék): A Beveridge-terv recepciója Magyarországon a második világháború idején
11.50 – 11.10 Vita
11.10 – 11.30 Szünet
11.30 – 12.30
2. panel - KULTÚRÁK, HELYEK, STRUKTÚRÁK, EMBEREK
Levezető elnök: Balázs Eszter
Ilyés Zoltán (Miskolci Egyetem, Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék): Szociáldemokraták egy Pest környéki agglomerációs település önszerveződésében
K. Horváth Zsolt (ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet): Horizontális társadalmi szerveződés és a munkáskultúra helye: a horányi Telep
Varga Krisztián (történész, rendőr százados, Pest Megyei Rendőr főkapitányság): A politikai rendőrség és a baloldal (1919–1939)
12.30 – 12.50 Vita
12.50 – 13.30 Szünet
13.30 – 14.50
3. panel- ÖNKÉPEK, KULTÚRÁK, ÉLETUTAK, EMBEREK
Levezető elnök: Konok Péter
Balázs Eszter (Kodolányi János Főiskola): Egy ember élete - a baloldaliság, a baloldalivá válás történetei Kassák Lajosnál
Szolláth Dávid (MTA Irodalomtörténeti Intézet): A Külvárosi éj szociáldemokrata közköltészeti kontextusai
Jablonczay Tímea (Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció és Művelődéstudományi Intézet): A nő és szocializmus, Gárdos Mariska prózája (értekező és szépirodalmi) tükrében
Balogh Magdolna (MTA Irodalomtudományi Intézet): Sinkó Ervin (1896-1967) kommunistasága: a messianizmustól a titóizmusig
14.50 – 15.20 Vita, Zárszó
Beszámoló a konferenciáról (Takács Róbert - Konok Péter, PTI) A baloldaliság jelentései a két világháború között - önképek, kultúrák, értékelések címmel rendezett konferenciát a Politikatörténeti Intézet. Ahogy a cím is jelzi – emelte ki bevezetőjében Földes György, a PTI főigazgatója – a konferencia, és az annak alapját képező kutatási projekt a baloldaliságot tágan értelmezi, bevonva a kulturális és művészeti dimenziót az elemzésbe, továbbá arra törekszik, hogy feltárja a baloldaliság európai hálózatait, a kulturális transzferek működését és hatásait. Kiemelte, hogy ma – túl a baloldaliság defenzívába szorulásán – nagyon is aktuális egy ilyen kutatás olyan szempontból is, hogy tanulmányozzuk, hogyan születnek meg az alternatívák egy modern társadalomban. Másrészt fel kell tenni a kérdést, hogy amikor az eszmék és osztályok feloldódásának korszakát éljük, nem válik-e parttalanná a baloldaliság fogalma.
(Ilyés Zoltán, Varga krisztián, Balázs Eszter, K. Horváth Zsolt) Konok Péter, a kutatási project vezetője kiemelte, hogy a baloldaliság egy rendkívül bonyolult képlet volt már a két világháború közti időszakban is, ugyanakkor az akkori baloldal kulturális teljesítménye – bármennyire is jellemző ma egy védekező alapállás – igen jelentős volt: változatos kérdésfeltevésekkel élt és azokra sokszínű válaszokat adott, színvonalas rendszerkritikát gyakorolt. A két világháború közötti időszakban ugyanis már nem volt kizárólagos a 19. század derekén kialakult modern baloldaliságnak az az alapvetése, amely két szembenálló erő – kizsákmányolók és kizsákmányoltak – küzdelmében látta a társadalmi fejlődés lényegét. Ekkor már a baloldaliság párhuzamos, komplementer és merőleges formái léteztek, amelyek identitásukat egymással szemben is megfogalmazták, miközben a mozgalmi hétköznapokban létezett átjárás ezek között, sőt, a tulajdonképpen vett baloldaliságok nagyrészt éppen ezekben a köztes terekben konstruálódtak. Középponti szerepe természetesen a legálisan működő szociáldemokrata pártnak volt, ám az egyben infrastruktúrát is jelentett a többi irányzat számára. Mindez azt is jelenti, hogy a párttörténet, amely sokáig szinte kizárólagos volt a történetírásban is, közel sem elégséges a színes miliő elemzéséhez.
Mindezt K. Horváth Zsolt egy konkrét esettanulmányon keresztül szemléltette. A munkásmozgalomban nagyon jelentős szerepet játszottak a szavalókörök, kórusok, testgyakorló és természetjáró stb. egyesületek. Ez lehetővé tette a „kivonulás kultúrájának” a megalapozását is, amelynek egyik példája a Természetjárók Turista Egyesülete volt, amelynek telepe Horány határában, a Duna-parton épült ki. A hely itt nem földrajzi fogalom, hanem az ahhoz társított jelentések sokasága, amely a munkásidentitás megteremtésében központi jelentőségű volt. Ez egyben azt is mutatja, hogy a középpontban nem a politika, nem a forradalmi hevület állt, ahogy az egyesület alapszabálya tiltotta is a direkt politikai agitációt – ennél sokkal fontosabb cél volt a pedagógiai tevékenység, a kulturális önazonosság kialakítása.
(Ilyés Zoltán, Varga krisztián, Balázs Eszter, K. Horváth Zsolt)
Ilyés Zoltán előadása egy másfajta baloldali közösség működésébe engedett bepillantást. A Budapest határában fekvő – zömmel munkások által lakott, de közigazgatásilag a sváb többségű Vecséshez tartozó – Ganz-kertváros és Ganz-telep lakóinak a hatalommal való kapcsolatrendszerét vázolta fel. A baloldali többségű telepek életében a szociáldemokrata párton a legfontosabb lakóhelyi szervezőerőt a háztulajdonosok szövetkezete jelentette – sőt a kettő vezetése is összeért. A szövetkezet egyben a hatalommal való dialógus legfőbb csatornájaként is működött, miközben a vezetői az 1930-as évek végétől egyre gyakrabban szembesültek a hatalmi kontroll korlátozó törekvéseivel is.
Több előadás szólt a hatalom és a baloldal viszonyáról. Mint többen is megjegyezték, Sombor-Schweinitzer Józsefnek, a rendőrség politikai nyomozócsoportja vezetőjének nem egyszer alaposabb képe volt a szerteágazó baloldali mozgalmak struktúrájáról, mint maguknak a különböző irányzatokhoz tartozó aktivistáknak. A Horthy-korszak egészében a baloldal kezelése több szakaszra bontható, emelte ki Varga Krisztián. A tanácsköztársaság bukása utáni években a baloldali mozgalmakat a politikai rendőrség differenciálatlanul kezelte, és komoly szélsőjobboldali-fajvédő befolyás alatt azok teljes felszámolására törekedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kormány és politikai rendőrsége aszinkronba került, hiszen a Bethlen-Peyer paktummal megteremtődött a szociáldemokrácia legális működésének lehetősége. Az 1920-as évek közepétől már ez a különbségtétel érvényesült, és a rendőrség számára már „csak” az MSZDP vonalától való bármilyen „elhajlás” számított gyanúsnak, míg mind a bal- mind a jobboldali szélsőségek ellen felléptek – de ezeket nem egyenlő mércével mérték. Az akut veszélynek a kommunizmust tekintették, a „vörös pestis” terjesztőit – egyben mint szovjet kémeket, a nemzetközi forradalom ügynökeit – a legszigorúbban üldözték. 1938 után viszont a jobboldali hatalom stabilitása számára a nyilas mozgalmak jelentették a nagyobb veszélyt, igaz az ellenségképet úgy alapozták meg, hogy a kommunista bűnlajstromot vetítették rá a szélsőjobboldalra.
Érdekes perspektívát kínált a baloldaliság kutatására Birkás Anna, aki Domokos József, az MKP egyik védőügyvédjének esetén keresztül mutatta be egy a legalitás és illegalitás határán mozgó ember nézőpontját. Domokosnak ugyanis egyszerre kellett védőként a hatalom ideológiájának nyelvén beszélnie, ugyanakkor a társadalomkritikus álláspontot védelmeznie. Egyúttal betekintése volt a ügyészi-bírósági anyagokba, azaz hatalom értelmezéseibe, miközben a sejtszerűen működő illegális kommunista csoportok hálózatáról keveseknek volt nagyobb rálátásuk, mint neki. A perek anyaga pedig a baloldaliság értelmezéseiben jelent fontos forrástípust. Cora Zoltán pedig – némi nemzetközi perspektívát adva a tematikának – azt mutatta be, hogy a brit William Beveridge által kidolgozott jóléti tervezetnek milyen magyarországi fogadtatása volt, különös tekintettel arra, hogy az milyen jelentős szerepet játszott az MSZDP szociálpolitikájának alakulásában. A szociáldemokrata párt második világháborús szociálpolitikai diskurzusában, így az univerzalizmus vagy például a munkanélküli biztosítás indoklásaiban visszatérő elemmé vált a brit terv fogalmi készlete és érvrendszere.
(Balogh Magdolna, Jablonczay Tímea, Konok Péter, Balázs Eszter, Szolláth Dávid)
A harmadik szekcióban a baloldaliság jelentéseit az előadók egy-egy baloldali művész – Kassák Lajos, József Attila, Gárdos Mariska és Sinkó Ervin – munkásságán keresztül értelmezték, akiknek életútja és baloldalivá válása a mentalitás és identitás kialakulására és változataira adtak lehetséges példákat. Balázs Eszter Kassák baloldalivá válásának, a sajátos mentalitás kialakulásának kezdeti szakaszát elemezte; kihangsúlyozta a munkásegyletek formatív szerepét, illetve kitért arra is, hogy – Kassák és Simon Jolán kapcsán – hogy a baloldaliság keretein belül is tovább élhettek hagyományos sztereotípiák, például a patriarchális viszonyulások. Szolláth Dávid számos példával illusztrálva azt mutatta be, hogy hogyan használja József Attila a munkásköltészet elkoptatott toposzait, hogyan épített fel korszakos-klasszikus verseket a Népszava versrovatának és a május-elsejei zengemények poétikai kliséiből. József Attila úgy gondolta, hogy az elkötelezett művészet semmit nem ér, ha úgy teszik a művészetet közérthetővé, hogy közben leegyszerűsítés örvén leszállítják a színvonalát.
Jablonczay Tímea a nők és a baloldaliság szerepét a nők szemszögéből, Gárdos Mariska értekező- és szépprózáján, illetve élettörténetén keresztül mutatta be. Gárdosra óriási hatással volt Bebel a Nő és a szocializmus című munkája, és prózája – kiemelkedő baloldali nőkről, így Jenny von Westphalenről vagy Louise Michelről szóló regényei – egy baloldali, osztályalapú feminizmus alapvetéseit fogalmazták meg, amely szemben állta a polgári feminizmussal. A konferenciát Balogh Magdolna előadása zárta, aki Sinkó Ervin fordulatos életútján át illusztrálta a kommunista, majd keresztény messianizmustól a megújított kommunista hiten keresztül egészen egyfajta titóizmusig vezető fejlődéstörténetet. Sinkó életének egy jelentős része kulcsregényének, az Optimistáknak a kiadása körül zajlott, a híres bőrönd körül, amely a terjedelmes kéziratot tartalmazta. Az előadó – a korábbi előadásokra is reflektálva – hangsúlyozta Sinkó feleségének, Rothbart Irmának a szerepét, aki a fellegekben járó Sinkó mellett – bár a kezdeti messianizmusban maga is osztozott, és meggyőződését megtartotta – a józan észt képviselte, arról nem beszélve, hogy anyagilag is eltartotta Sinkót.
|