• A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

Nemzet határok nélkül

kedd, 31. január 2012, 16:00 - 18:00
Találatok : 2192

 

A Politikatörténeti Intézet 2012. január 31-én


NEMZET HATÁROK NÉLKÜL

 

címmel nemzetpolitikai vitát rendezett, 

melynek résztvevői többek között az alábbi kérdésekre keresték a választ:

 

 

Kulturálisan megosztott a nemzetünk?

Nemzetpolitika / magyarságpolitika / kisebbségpolitika?

Valóban több nemzet él ma egymás mellett Magyarországon?

Nemzetietlen-e a baloldal?

Létezik-e bal- és/vagy jobboldali nemzet?

 

 


Előadó:

 

Egry Gábor (Politikatörténeti Intézet)

 


Felkért hozzászólók:

 

Kántor Zoltán (Nemzetpolitikai Kutatóintézet)


Hegedűs Dániel (politológus, ELTE TÁTK)



 


 

 

BESZÁMOLÓ A RENDEZVÉNYRŐL

(Takács Róbert, PTI)

 

Tragédia-e a nemzet megosztottsága? A nemzet-e a legfőbb megosztó tényező ma Magyarországon? Hogyan viszonyuljon a baloldal a nemzethez? A Politikatörténeti Intézet nemzetpolitikai vitát rendezett Egry Gábor, Kántor Zoltán és hegedűs Dániel részvételével.

 

Egry Gábor leszögezte: a 19. század embere számára magától értetődő volt, hogy a nemzet azonos a saját történetével. Ma viszont azt tapasztaljuk, hogy az emlékezetpolitika maga alá gyűri a történelmet, hogy annak egy részét kizárva teremtsen új egységet. A nemzet fogalmának ilyen felhasználását lehetővé teszi, hogy könnyen válhat a politikai mozgósítás eszközévé, miközben az együttélés természetes, egyfajta otthonosságot kínáló közössége is. Ez az összetartozás nagy – történelmi – eseményekhez, és ünnepélyes, szimbolikus pillanatokhoz kötődik. Hajlamosak vagyunk túldramatizálni a magyar nemzet megosztottságát, ám más nemzetek is csak kívülről tűnhetnek egységesnek. Igaz, a megosztottságot a 20. század meghaladt történelme táplálja, amire viszont a politika erőteljesen épít. Legalább 2002-től van egy olyan olvasata a magyar politikának, miszerint a köztársaság és a nemzet hívei állnak egymással szemben, ami mögött két – a konstruált és az organikus – nemzetfelfogás szembenállása rajzolódik ki. Utóbbi azt tartja, hogy a nemzet egy sajátos küldetést tölt be, amelyet hivatott vezetői képesek felismerni, és megvalósítása felé terelni a nemzetet, amely célnak az egyén alárendelődik. 2010 óta határozottan ez utóbbi koncepció érvényesül a nemzetpolitikában, ám inkább az a valószínű, hogy ez az ideológiai nemzetkép több ponton összeütközésbe, ellentmondásba kerül a nemzet valóságos állapotával, az örökkévalónak láttatott egység ellenére maga is a nemzeten belüli választóvonalakat hoz létre. A baloldalnak, amely minduntalan kénytelen a nemzetellenesség vádjával szembenézni, nincs szüksége bűnbocsánatra: 2010 előtt is egy világszerte legitim álláspontot képviselt egy nagyon megosztott közösségben. Ám Egry Gábor attól is óvott, hogy bárki azt higgye, van visszaút 2010 elé: nem lehet a megváltozott környezetre a dac és az ellenállás a reakció. A baloldalnak érdemes a kizártság felől közelítenie, belaknia a praktikus nemzetet, őszintén szembenézni az egység lehetőségének korlátaival, és elfogadni, hogy nem egy nemzetépítésről van szó, hanem párhuzamosan folyó nemzetépítésekről.

 

Kántor Zoltán, úgy látta, hogy az utóbbi években a nemzet vált a magyar politikai közösség legfontosabb törésvonalává. A nemzet már a 19. században elsősorban politikai kategória volt – a német és francia történészek akkori vitájában is a hódítás igazolása és delegitimálása volt a cél. A nemzetfelfogás tekintetében a jobboldal egységesebb, a másik belül nagyobb a megosztottság a nemzethez való viszonyulásban. A nacionalizmus kialakulása a modernizációhoz kötődik, első fázisa a nyelvi és kulturális homogenizációs törekvések megjelenése volt, és egy intézményesülési folyamat azóta tart, és tartott az államszocializmus idején is. Ennek során a nacionalizmus szabályokat állít fel, amelyek tisztázzák a befogadás és kirekesztés rendjét, amit természetesen mindig a hatalmon lévők tudnak definiálni. 

 

Hegedűs Dániel megkérdőjelezte, hogy a nemzethez való viszonyulás lenne az elsődleges törésvonal, és a köztársasági és nemzeti szembeállítás is mesterséges, mivel a köztársaság mindig nemzeti is egyben, míg a szimbolikus nemzeti diskurzus teljes mértékben instrumentális, politikailag motivált. Ráadásul a mai szimbolikus diskurzus kifejezetten Erdély-központú, amibe a határon túli magyar közösségek egésze sem fér bele. A nemzetről szóló viták mögött két demokrácia-felfogás konfliktusa húzódik meg: a többségi és a plurális demokrácia. Utóbbiban a nemzeti közösségnél fontosabb az egyén viszonya a politikai közösség egészéhez. Utóbbi azért is szerencsésebb választás, mert a többségi demokráciában a változások nagy megrázkódtatásokkal járnak. 1989 abból a szempontból volt kitüntetett pillanat a nemzet életében, hogy azon ritka alkalmak egyike lehetett (1867 mellett), amikor a politikai elitek képesek voltak konszenzusra jutni alapvető kérdésekben. A ma kizárólagosságra törekvő jobboldalnak azonban ez az örökség – az állampárt részvétele miatt – terhessé vált. A megosztottság természetes állapot, a politikai elitek egyik komoly felelőssége, hogy elmulasztották felkészíteni arra a társadalmat, hogy a demokráciának a törésvonalak, szembenállások természetes velejárói. Ám ezen törésvonalak közül nem a nemzeti az egyetlen legitimációs diskurzus, sőt a jóléti diskurzussal szemben – ahogy a múltban is megtörtént már – akár alul is maradhat.

 

Salamon Konrád arra figyelmeztetett, hogy a köztársaság és a nemzet szembeállítása nem vezet jóra. Felidézte Károlyi Mihály 1918. novemberi kijelentését, miszerint a köztársaságban demokratikus, szociális és nemzeti értékeket kell összeegyeztetni, és ma is ez a három pillér, amelyen egy emberséges politikát lehet kialakítani. Szarka László úgy vélte, a köztársaság és a nemzet valójában hívószóként szerepelnek, és előbbi a plurális demokrácia gyengeségét fogalmazza meg. Az emlékezetpolitika pedig a természetes tagoltságokat élesíti szembenállássá. Feitl István azt húzta alá, hogy a homogenizáció folyamata valóban lényegi eleme a nacionalizmusnak, de 1919 után és ma is ellentmondásosan megy végbe: az erőteljes egységesítési politika másfajta – politikai, szociális – kirekesztéssel párhuzamosan, ellentmondásosan valósul meg. A baloldal bukásának fő oka éppen az volt, hogy egy másfajta – a szociális felemelésre építő – homogenizációs ígéretet nem tudta teljesíteni. Földes György azt emelte ki, hogy a nemzetről folyó diskurzusnak az egészről kellene szólnia, nem elfogadható az az alapállás, ha annak célja a kirekesztés, a másik hagyományainak szisztematikus rombolása. A baloldalnak arra kell ma választ találnia, hogyan lehet beemelni a nemzetbe azt a több millió magyar állampolgárt, akik szociális, kulturális és politikai értelemben kirekesztődtek, de facto nem egyenrangú tagjai a politikai közösségnek.

 

 

Vissza

Események

Utolsó hónap augusztus 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 31 1 2 3 4 5 6
week 32 7 8 9 10 11 12 13
week 33 14 15 16 17 18 19 20
week 34 21 22 23 24 25 26 27
week 35 28 29 30 31

Támogatóink