Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

665.f. Magyarországi Bőripari Munkások Szövetsége

A bőripari szakmák: cipész, csizmadia, cipőfelsőrész készítők, nyerges, bőröndös, bőrdíszműves, szíjgyártó, szűcs, sapkás, kesztyűs, tímár, bőrgyári munkás. Közülük legkorábban a cipészek kezdtek szervezkedni. 1868. július 12-én az Általános Munkásegylet tagjainak kezdeményezésére alapították meg Pesten az Első Általános Cipészegyletet. Működésükről levéltári dokumentum nem maradt fenn. Az Általános Munkásújságban és a Testvériség című lapban megjelent közleményekből és Heckmann Istvánnak, az Általános Cipészegylet alapító tagjának önéletrajzírásából következtethetünk az „úttőrök” céljaira és rövid ideig tartó tevékenységükre. Az egyletet a tőke elleni gazdasági harc, az önsegélyezés és a munkások műveltségének emelése érdekében hozták létre. Alapszabályaikat sohasem hagyták jóvá, ennek ellenére 1872-ig feloszlatásukig rendszeres egyleti tevékenységet folytattak.

1872-ben már új egylet alakult, a Budapesti Cipészsegédek Önképzőegylete. (1894-től Budapesti Cipészsegédek Szak- és Munkaközvetítő Egylete.) Alapszabályaikat csak 1877-ben hagyták jóvá. Szervezkedésük fejlődését és tényeit a Budapesti Cipészsegédek Önképző egyletének alapszabályai, a választmányi és a havi üléseinek jegyzőkönyvei, Poór Árpád Jánosnak és Heckmann Istvánnak, a mozgalom vezetőinek önéletírásai és az 1891-ben megindult szaklapnak, a Cipésznek a cikkei tükrözik.

Az egylet élén álló elnököt és a választmányt a közgyűlés évenként választotta. Az egylet elnökei: 1903-ig Bokros József, Braun Lipót, Járosi Gusztáv, Halász János, Lendvay András, Nagy Ágoston, Gábor József, Vukov Antal, Lázár Aurél, Poór Á. János, Schreier Sándor, Mayer János, Gágyor Lajos, Virág Sándor, Farkas István, Ughy Bálint, Gersics István.

A mindenkori elnök képviselte az egyletet más munkásszervezetek és az állami szervek felé. Feladatkörébe tartozott a választmányi, havi ülések és a közgyűlések összehívása. Jogában állt az egylet pénzügyeinek rendszeres ellenőrzése is. 

A választmány tagjai felosztották és ügyosztályokba sorolták az egyes munkaterületeket. Ezek az ügyosztályok (beíratási, oktatási, könyvtári, ünnepélyügyi, közvetítési, rendügyi, gazdálkodásügyi, segélyezési, művelődésügyi, statisztikai és dalárda ügyosztályok) nemcsak nevükben léteztek. Rendszeres tevékenységük a választmányi ülések jegyzőkönyveiben nyomon követhető.

Az egyletnek 1878 óta jól szervezett betegsegélyzője működött. 1881-ben vezették be a munkaközvetítést. Szabadszervezkedésük nyomaival nemcsak a „Cipész” hasábjain, hanem az iratokban is találkozunk. A fondban megtalálható az 1894-ben létrehozott Szervezkedési és Ellenállási Pénztár tagkönyve, szabályzattal. Ez a gazdasági mozgalmak fedezésére létesített alap hozzájárult az 1893−94−95-ben lezajlott cipészsztrájkok sikeréhez.

Külön szólunk az 1892. évi – a szaklap agitációjának eredményességét bizonyító – I. cipész – csizmadia kongresszusról. A tanácskozás felmérte az országos szakegyesület kiépítésének lehetőségeit és kijelölte a megvalósítás útját. A kongresszust követően az ország különböző területein alakultak meg a cipész- és csizmadia csoportok. A fondban az aradi, debreceni, hódmezővásárhelyi, kassai, kolozsvári, pécsi, pozsonyi, soproni, szegedi egyesületek alapszabályai találhatók meg.

Az 1894. évi II., és az 1896. évi III., az 1900. évi IV. kongresszusok újra felvetik és sürgetik az országos cipész és csizmadia egyesület megalakítását.

Az országos egyesület létrehozásának kérdéséhez tartozik a cipészekhez legközelebb álló rokonszakmák viszonya az egységhez. A cipőfelsőrészkészítők gyakori kiválásaikkal gyöngítették az egységre törekvő cipészmozgalmat. Először 1898-ban, majd 1901-ben váltak ki, s megalakították a Budapesti Cipőfelsőrészkészítő Munkások és Munkásnők Szak-. és Munkaközvetítő Egyletét. 1905-ben és 1908-ban visszatérési kísérletekről számolnak be az iratok. Hosszas előkészítő tárgyalások után, 1918. február 24-én sikerült megegyezni. Az egyesülési kísérletek és a megállapodás iratainak egy része fennmaradt. A csizmadia munkások 1886-ban kezdtek szervezkedni. Ekkor alakult a Budapesti Csizmadia Iparossegédek Segélypénztár Egyesülete. Alapszabályaikat 1889-ben hagyták jóvá. 1894-től 1904-ig a Budapesti Csizmadiasegédek Szakegylete néven tevékenykedtek. Elsők között csatlakoztak a Magyarországi Cipész- és Csizmadia Munkások és Munkásnők Szakegyesületéhez.

A Magyarországi Cipész- és Csizmadia Munkások és Munkásnők Szakegyesületének alapszabályai 1903-ban hagyták jóvá. Az országos mozgalom alapjai ekkor már kiépültek. Ezt a tényt csak akkor értékelhetjük kellőképpen, ha ismerjük a szakma speciális problémáit és az ebből adódó szervezési nehézségeket. A cipészipar kisipari termelésen alapult, a gyári termelés kicsiny és gyenge volt. A szakma szezonjellegű, kereseti viszonyaik – az ipari szakmák között – a legrosszabbak közé tartozott. Ehhez járult még a „sitz” munka elterjedtsége is. Mindezek ellenére, már 1903-ban a vidéki cipész- és csizmadiaegyesületek – Arad, Brassó, Debrecen, Eger, Győr, Kecskemét, Nyíregyháza, Pápa, Pécs, Szombathely – egymás után csatlakoztak a budapesti központhoz.

1905. március végén már 43 vidéki és 7 budapesti csoportjuk volt. 1910-ben 68 csoportról számolnak be az iratok. A legnagyobb vonzerőt a segélyek /munkanélküli, utas, tartózkodási, költözködési, temetkezési és rendkívüli segélyek/ jelentették. Tagjaiknak jogvédelmet és művelődési lehetőségeket is biztosítottak. Szervezett munkaközvetítés is folyt.

A szakegyesület a századeleji gazdasági-politikai küzdelmekben eredményesen vett részt. Immár több mint két évtizedes harci tapasztalat állt mögöttük, hiszen kezdetektől fogva kezdeményezői és résztvevői voltak a hazai munkásmozgalomnak. A MSZDP-vel is szoros kapcsolatokat építettek ki. A sztrájkokhoz megfelelő anyagi fedezetük is volt, országos ellenállási alappal rendelkeztek. Megjegyezzük, hogy a cipészmozgalomban a szabadszervezkedés más formáival is találkoztunk. Akár a bizalmiférfirendszer kiépítésére való törekvésre, akár a szabadszervezkedés bázisára és irányítójára a „Cipész”-re gondolunk.

A szakegyesület szervezeti felépítését az egyesület alapszabályai és a jegyzőkönyvek tükrözik. A legfelsőbb fórum, a közgyűlés, évenként ült össze. A közgyűlésen szavazati joggal rendelkeztek a szakegyesület központjának összes tagjai, a szakosztályok és a helyi csoportok küldöttei. A közgyűlés választotta meg az egyesület élén álló vezetőséget, a választmányt. A választmány tagjai voltak: az elnök, a 2 elnökhelyettes, 16 választmányi tag, 6 póttag és 5 ellenőrző bizottsági tag. Az egyesület elnökei 1903-tól 1928-ig: Farkas István, Dravetz Imre, Hubay János, Virág Sándor, Jakob Ferenc, Borbély László, Szabó Mátyás, Mónus Illés. A közgyűlés feladatkörébe tartozott a felügyelő bizottság megválasztása is. A felügyelő bizottság az egyesület pénzügyeiért felelt. Az egyleti ügyek folyamatos intézésére 1906-tól titkárt alkalmaztak, 1907-től pedig intéző bizottságot választottak. Az egyesület titkárai voltak: Mónus József, Hubay János, Farkas István, Balogh József.

A szakosztályok a közgyűlés határozatai alapján létesülhettek. /az I.sz. cipészcsoport, cipőfelsőrészkészítők szakosztálya./ A helyi csoportok alakulásához a központi választmány jóváhagyása is elegendő volt. A szakosztályok és a helyi csoportok az alapszabályok keretein belül önállóan működtek, élükön választmányaikkal. A közgyűlések, a központi választmányi ülések és az I.sz. cipészcsoport választmányi üléseinek jegyzőkönyvei szinte teljes számban fennmaradtak.

A szakegyesület 1928-ig működött. Kezdeményezésükre jött létre a Magyarországi Bőripari Munkások Szövetsége.

A bőripari munkások mozgalmairól alkotott képünk csak akkor lehet teljes, ha a rokonszakmák szervezeteinek fejlődését is felvázoljuk.

A bőröndös, szíjgyártó, nyergesmunkások 1866-ban alapították meg a „Szíjgyártó Ifjúság” elnevezésű betegsegélyező egyletüket. 1882-ben jött létre a Budapesti Bőröndös, Szíjgyártó és Nyergesmunkások Betegsegélyző, Önképző és Munkaközvetítő Egylete. 1892-ben a Budapesti Könyvkötő, Vonalzó, Bőröndös, Szíjgyártó, Nyerges, Dobozkészítő Munkások és Munkásnők Szakegylete néven tevékenykedtek. A könyvkötő munkások 1894-ben /egyes forrás szerint 1897-ben/ váltak ki az egyesületből. Önálló szakegyletet alapítottak.

A szakma országos szervezete a Magyarországi Bőröndös, Szíjgyártó, Nyergesmunkások, Segédmunkások és Munkásnők Szakegyesülete 1904-ben jött létre. Az egyesület 1906-ban a bőrbútor-készítők, 1908-ban a bőrdíszművesek csatlakozásával erősödött. A tevékenységük során keletkezett iratokból csupán alapszabályok, tagsági könyv és munkabérszerződések maradtak fenn. Esetükben a kutatás alapja a sajtóanyag. Szaklapjuk a „Törekvés” 1906-ban indult meg 1920-ig, megszűnéséig, jelent meg rendszeresen.

A szakegyesület 1928-ig tevékenykedett, majd beolvadt a Magyarországi Bőripari Munkások Szövetségébe.

A szűcsmunkások 1873-ban alapított szakegyletéről csupán a korabeli újságok számolnak be. Korai szervezkedésükről irat nem maradt fenn.

A tímárok, bőrgyári munkások szervezkedése az 1880 − 81-es években kezdődött. 25 éves helyi szervezkedés után 1904-ben, I. kongresszusukon határozták el a Magyarországi Általános Bőrmunkásszövetség megalakítását. 1905-ben zajlott le a szövetség alakuló közgyűlése. 1906. december 10-én a Budapesti Szűcsök és Sapkások Szakegylete is csatlakozott az Általános Bőrmunkásszövetséghez. A szövetség szakosztályaként tevékenykedtek tovább. Az Általános Bőrmunkásszövetségnek csak néhány irata maradt fenn, sajtójuk is hiányos.

A kesztyűmunkások szervezkedése 1892-ben kezdődött. Ekkor alakult meg a Kesztyű- és Sérvkötőszer Munkások Szakegylete. A Szakszervezeti Tanács jelentései szerint 1945-ig önálló szakegyesületként működtek, a közleményeik is a Szakszervezetői Értesítőkben jelentek meg. A kesztyűsök 1945 óta a Bőripari Dolgozók Szabad Szakszervezetéhez tartoznak.

Szervezeti különállásuk okai még tisztázatlanok.

Iratanyaguk viszonylag teljes. /jegyzőkönyvek, tagnévsorok, levelezés/

A századforduló után a magyar szakszervezeti mozgalomba egyre inkább előtérbe kerül az a törekvés, hogy a külön szakegyletekbe szervezkedő rokonszakmák munkásai egy közös szakszervezet fogja össze, amely az eddigieknél sokkal hatásosabban tudja munkásainak érdekeit védelmezni.

A bőrös szakmák közös szövetségének létrehozása érdekében már a Tanácsköztársaság idejében megindultak a tárgyalások. Az ellenforradalom hatalomra jutása után fél évvel, 1920. január 1-én a bőripari szervezetek vezetői megegyeztek, hogy együttműködésüket a Bőripari Munkások Országos Szövetsége keretei között folytatják tovább. Megindították a Bőripari Munkás című közös szaklapot. Közös erőfeszítés eredménye volt a Budapesti Bőripari Munkásotthon megszervezése is /1927/. Ezeket a törekvéseket bizonyítják az Archívumunkban található dokumentumok. /jegyzőkönyv a bőripari szakmák egyesüléséről a Tanácsköztársaság idején, a Bőripari Munkásotthon létrehozására alapított bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, egyéb a székházzal kapcsolatos iratok/

Az 1920-as megállapodást gyakorlati lépések is követték, de a teljes fúzióra nem került sor. Az alapszabályokat 8 évig nem hagyták jóvá, de maguk az egyesülni szándékozók sem jutottak közös nevezőre, főként a pénzügyi kérdésekben.

A bőrös szakmák szervezeteinek teljes fúziójára csak 1928 óta beszélhetünk. 1928. január 1-én a Magyarországi Cipész és Csizmadiamunkások és Munkásnők Szakegyesülete, A Magyarországi Általános Bőrmunkásszövetség és a Magyarországi Bőröndös, Szíjgyártó és Nyergesmunkások, Segédmunkások és Segédmunkásnők Szakegyesülete a Magyarországi Bőripari Munkások Szövetsége néven egyesült.

A szövetség munkáját a központi vezetőség irányította. A központi vezetőséget a közgyűlés évenként választotta. A központi vezetőségi ülések és közgyűlések jegyzőkönyvei szinte hiánytalanok.

Az eredetileg önálló egyesületek a szövetség szakosztályaiként /cipész és cipőfelsőrészkészítők; szűcsök és sapkások; autónyerges, bőröndös, bőrdíszműves, szíjgyártó szakosztály/ működtek tovább.

Az egyesület helyi csoportjai a szövetség helyi csoportjai lettek.

Az egyes szakosztályok anyag, illetve a vidéki csoportok és a központ kapcsolata során keletkezett iratanyag hiányos. A legteljesebb a szegedi csoport anyaga.

A szakosztályok és a csoportok saját vezetőséget választottak, és bizonyos fokú autonómiával rendelkeztek.

A szakszervezet tevékenysége alatt két lényeges szervezeti változás történt. 1936−37-ben a szűcs és bőröndös szakosztályok közgyűléseik határozati alapján, kiléptek a szövetségből. A kilépés után a Magyarországi Szűcs és Szőrmeipari Munkások Egyesülete és a Magyarországi Bőröndös, Bőrdíszműves, Nyerges, Szíjgyártó és Rokonszakmabeli Munkások Egyesülete néven működtek tovább. Alapszabályaikat 1940−41-ben hagyták jóvá. A két egyesülete szoros szervezeti kapcsolatban álltak egymással. Közleményeik közös szaklapjukban, a „Bőr és Szőrmeipari Munkások Lapjában” jelentek meg.

A bőrös szakszervezetben már a 20-as évek elején erős kommunista frakció szerveződött. Az ellenforradalmi kormányok, s a jobboldali szakszervezeti vezetés támadásai ellenére megnőtt a kommunisták befolyása. A szövetség legnagyobb szakosztályában, az I.sz. cipészcsoportban 1925-ben és 1931-ben is a kommunisták kerültek többségbe. A reformista szakszervezeti vezetés a kommunistákat mindkét alkalommal kizárta. Balogh István, Holové János, Bossák Ferenc, Brezina Károly, Deák Sándor, Fürstmann Lajos, György Benedek, Geri Gergely, Hafner Márton, Hegedüs József, Héjja István, Ispánki Lajos, Kereskedő Antal, Kiss Károly, Levák József, Lökös Vilmos, Molnár Gábor, Pásztor János, Pető János, Szerdinánsz Illés, Szucsin Demeter, Hidassy György nevét nyilvánosságra hozták, így akarták további tevékenységüket lehetetlenné tenni. Felfüggesztették az I.sz. cipészcsoport autonómiáját is. A kizártak az ESZE munkájába kapcsolódtak be. Létrehozták a bőrös ellenzéket. A fasiszta veszély erősödésekor, az egység érdekében, a kommunisták visszatértek a szakszervezetekbe.

1945. február 5-én alakult meg a Magyar Bőripari Munkások Országos Szabad Szakszervezete, s azonnal bekapcsolódott az ország újjáépítésébe.

A tájékoztató csupán szűk vázlata a bőripari munkások szervezkedésének, pontosabban szervezeti fejlődésének. Ezért sok fontos kérdésről nem is beszéltünk, vagy éppen csak érinthettük azokat. Például: a szabadszakszervezetek, kapcsolatuk az MSZDP-vel, a kesztyűsmunkások szervezeti különállásának okai, a bőrős ellenzék története, a bőrös sajtó szerepe, stb. A tájékoztató megírásához a fondban található iratanyagok, visszaemlékezések és a sajtó adatait használtuk fel. Figyelembe vettük a szakszervezeti mozgalom történetével foglalkozó munkák eredményeit is.

                                                     *         

A Magyarországi Bőripari Munkások Szövetségének kb. 2 fm-nyi iratanyaga van Archívumunkban.

Az anyag jelentős része 1952. februárban érkezett a Bőripari Dolgozók Szakszervezetétől, a szakszervezet által kronológiába rendezett állapotban, jegyzékkel. A kísérőlevélből kiderül, hogy a felszabadulás előtt keletkezett anyagot – a Szaktanács által megadott szempontok szerint − már a szakszervezetben selejtezték. A beérkezett anyagból Archívumunkban kiválasztották az újság- és könyvanyagot, melynek nagy részét Intézetünk könyvtárának adták át, másik részét 1952. április 10-én a szakszervezetnek visszaküldték.

1967-ben és 1972-ben 2 doboz dokumentummal egészült ki a Bőrös Szakszervezet anyaga. Ezek az iratok más, az Archívumunkban található, fondok rendezése során kerültek elő.

Az iratokat 1954-ben szakmák, ezen belül kronológia és tárgykör szerint ideiglenesen rendezték- Segédletként jegyzék készült hozzá.

                                                                       *

 A fond időhatára: 1753−1946

A fondban két nagyobb egységet alakítottunk ki. Az első alapegység a bőripari munkások szakmánkénti szervezkedésének iratai tartalmazza. Időhatárát tekintve 1753-tól 1928-ig. A második alapegység a Magyarországi Bőripari Munkások Szakszervezetének iratanyagát öleli fel, 1928-tól 1946-ig.

A bőripari munkások korai szervezkedésének iratain belül minden bőrős szakma külön – alcímmel ellátott – egységet képez.

·        Cipész, csizmadia, cipőfelsőrészkészítő munkások szervezkedésének iratai

·        Bőröndös, bőrdíszműves és rokonszakmáik szervezkedésének iratai

·        Az iratanyag hiányos volta miatt a szűcs- és sapkásmunkások, a tímárok és bőrgyári munkások iratai nem kaptak külön alcímet.

Ezek a Magyarországi Általános Bőrmunkásszövetség címszó alatt találhatók meg;

·        A kesztyűsmunkások szervezkedésének iratai

·        Vidéki csoportok és befizetőhelyek iratai

Az alcímekkel jelezett egységeken belül alakítottuk ki az őrzési egységeket. Az őrzési egységek sorrendje az egyes szakmák szervezeti fejlődésén alapul. Az őrzési egységeken belül kronologikus rendet alkalmaztunk.

A vidéki anyagokon a helyi csoportok, befizetőhelyek és a központ közti kapcsolat során keletkezett dokumentumokat értjük. Ezeket az iratokat a helyi csoportok küldték fel a szakszervezet központjába. Minden helység anyaga külön őrzési egységet képez, s ezek betűrendben követik egymást. Az őrzési egységeken belül a kronologikus rendet alkalmaztuk.

A Magyarországi Bőripari Munkások Szakszervezete iratai /1928−1946/ alkotják a fond gerincét. Ide tartoznak a bőripari munkások szakszervezete közvetlen előzményeit tükröző dokumentumok; valamint a szakszervezet tevékenysége során keletkezett iratok.

A közvetlen előzményeket tükröző iratok közül egy őrzési egység lett a Tanácsköztársaság alatti egyesülés anyaga. Önálló őrzési egységet alakítottak ki az 1928-as fúzió előzményeiből és a fúzió irataiból, a szövetség alapszabályaiból, alapszabály-tervezeteiből és az ezekkel kapcsolatos dokumentumokból.

A szakszervezet iratai rendjének kialakításánál a struktúra elvét követtük. Szétválasztottuk a központi vezetőség, a szakosztályok és a vidék anyagát. A központi vezetőség anyagában témák, illetve irattípusok szerint alakítottuk ki az őrzési egységeket. Az őrzési egységeken belül a kronológia elvét alkalmaztuk. A szakosztályok iratait hasonló elvek szerint rendeztük. A vidék iratainak /a vidék és a központ kapcsolatának dokumentumai/ rendezése azonos az 1928 előtti vidéki anyag rendezésével. Egy helység iratai egy őrzési egységet képeznek. Az őrzési egységek betűrendben követik egymást.

A fondból csak a duplumokat selejteztük. Az 1945 után keletkezett dokumentumokat átadtuk a SZOT Levéltárnak.

A fondhoz segédletként őrzési egység leltárt készítettünk. A vidéki csoportok, befizetőhelyek iratanyaga kutatásának megkönnyítésére /korszaktól függetlenül/ helynévmutatót állítottunk össze. Külön feltüntettük a jelenlegi közigazgatása határok szerint be nem sorolható helységeket is.