2025. augusztus 6.

 

„És ha most háborút is folytatunk, harcot is viselünk, tudjuk, hogy ez nem irányul a más nemzetbeli nincsetlen proletárok ellen, hanem irányul a lelketlen francia soviniszta, a kalmár angol és a barbár meg zsarnok moszkovita politikai uralom ellen. Mikor ezek ellen küzdünk, nem adtunk fel nemzetköziségünkből semmit. És azt is tudjuk, hogy a háború után a különböző országok proletárjai épp úgy egymásra lesznek utalva, mint a háború előtt.” – írta a Typographia hasábjain Grünhut Jakab 1914. október 9-én.[1]

A cikk megjelenésének pillanatában még éppen zajlott Przemyśl ostroma, az oroszok – súlyos, a védőkhöz képest közel háromszoros emberveszteséget elszenvedve – másnap, 10-én tettek le az erőd elfoglalásáról. Legalábbis egy időre. A védők között – ahogy a Tpyographia tudósított róla – nyomdászok is voltak, s egy bajai mester arról számolt be levélben, hogy az ostrom alatt – első ízben – magyar nyelvű újság is készült Przemyślben. A szakmunkás a mintapéldányt is elküldte Budapestre, hozzátéve, hogy a várban magyar betűkészletet sem találtak, és egy szedőre is szükségük lenne. A jelentkezők viszont arra számítsanak, „hogy sorzón és kalapácson kívül Mannlichert is kapnak a kezükbe”.[2]

Bár az ostromra – a Monarchia területén – épp azért kerülhetett sor, mert szeptemberben az orosz csapatok a galíciai csatában visszaszorították a császári és királyi sereget, mindkét említett írás még az első világháború eleji bizakodást képviselte. Az első cikk mindenekelőtt arra szólította fel az itthon maradt munkásságot, hogy nem adhatja fel a fegyelmet, szerveződést, a pártsajtót és az önképző munkát, mert erősen és felkészülten kell várnia a háború – nem távoli, egyúttal győzedelmes – végét. S ezt akkor használhatják a munkásság ügyének előmozdítására, „ha nem csüggedünk és ha a harcban levőket hazatértükkor — ami minden valószínűség szerint diadalmas lesz — nemcsak lelkesedéssel, kalaplengetéssel és hálatelt szívvel, hanem erős, az osztályharc alapján álló szervezetekkel és meg nem gyengült pártsajtóval várjuk és fogadjuk”.[3]

A hosszabb írás annak lenyomata is, hogyan próbálta a szervezett munkásság vezetése kezelni azt a kudarcot és ellentmondásos helyzetet, amelyet az első világháború kitörése jelentett számára. Pontosabban az, hogy az alapvetően internacionalista és az „imperialisták háborújával” szemben elutasító munkásmozgalom is kénytelen volt beállni a háborút elfogadók, támogatók sorába.

A bevezető idézet jól jelzi, hogy ez a „mutatvány” leginkább annak árán sikerülhetett, ha „elfeledkeztek” arról, hogy a front két oldalán – a villámháború helyett ősszel kiépülő lövészárkokban – parasztok és munkások ölik egymást, és a lelketlen francia sovinisztákat, a háborún csak nyerészkedni akaró briteket és a barbár oroszokat emelték ki, mint akik ellen nem lehet nem harcolni.
 

 
A három ellenség közül az orosz barbárság, illetve zsarnokság volt az, amelyet a szociáldemokrata és szakszervezeti sajtó leginkább hangsúlyozott és érvként, önfelmentésként felhozott. Túl a szerbek kárhoztatásán. Szeptemberben egy a szakszervezeti segélyezés folyamatossága mellett kiálló Typographia-vezércikkben a hadviselést a szerbek, „az alattomos orvtámadók és kútmérgezők megbüntetésére, másrészt az orosz kancsuka hatalmának megtörésére” vállalják.[4] Október 30-án így kelt ki a szerbek ellen a lap szerzője: „világpusztító tűzcsóvát az orosz barbárok szolgálatában hajították”.[5]

Az, hogy az oroszok elleni háborús propaganda volt Magyarországon a legintenzívebb, nem számított különlegesnek vagy meglepőnek. Már csak a történelmi sérelmek – így az 1848/1949-es szabadságharc leverésében játszott szerep –, illetve a „szláv tenger” miatt érzett nemzeti fenyegetettség miatt sem. Na meg azért, mert a magyar területek Szerbiával és Oroszországgal voltak határosak, így Magyarország számára eleve a déli és a keleti hadszíntér számított a legfontosabbnak.

Az oroszellenes szólamok – köztük a karikatúrák – rá is játszottak az 1849-es motívumokra. A Borsszem Jankó szatirikus lapban elő is került az oroszok által elvitt honvédzászlók ügye, Vén Kerekes Márton, az egykori 1848-as honvéd alakja pedig afféle idős Toldiként szedi össze maradék életerejét, hogy még egyszer csatába vonuljon a muszka ellen – hol egyéni, hol nemzeti bosszú élteti. Míg II. Miklós orosz cár ábrázolására inkább a félelemkeltés, a kegyetlenség motívuma volt jellemző, semmint a kinevettetés.
 

 
1914 késő nyarán, őszén a szervezett nyomdai munkásságon tehát ugyanúgy megmutatkozott a háborús propaganda hatása, mint a szociáldemokrácia egészén. Mindeközben a – gyakorlat legnehezebb próbáján valójában elbukó – elvek szintjén fenntartották a nemzetközi munkásszolidaritás eszméjét, míg az anyagilag is egyre nehezebbé váló háborús hétköznapokban a helytállást, a segélyezés és szerveződés fenntartását tekintették a legfontosabbnak.

 

Források:

P.: Nehéz napok. Typographia, 1914. augusztus 21. 1.

Grünhut Jakab: Teljesítsük kötelességeinket! Typographia, 1914. október 9. 1–2.

[1] Grünhut Jakab: Teljesítsük kötelességeinket! Typographia, 1914. október 9. 1–2.

[2] Przemysl várát. Typographia, 1914. október 23. 1.

[3] Grünhut Jakab: I. m. 2.

[4] P.: Nehéz napok. Typographia, 1914. augusztus 21. 1.

[5] M. R.: A kötelességteljesítés gyümölcse. Typographia, 1914. október 30. 1–2.

 

---

A projektről

 

A Politikatörténeti Intézet a Britih Library The Endangered Archives Programme (EAP) (Veszélyeztetett Levéltárak Program) keretében 2024 augusztusában induló kétéves projektje során a nyomdaipari szakszervezetek 1848 és 1951 közötti levéltári anyagainak digitalizációját végzi el. A projekt során hangsúlyt fektetünk arra, hogy – korabeli dokumentumok bemutatásával – közelebb hozzuk a közönséghez a szakszervezetek és a munkásmozgalom levéltárunkban őrzött irataikhoz kapcsolódó történetét.