Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

50 éve írták alá a magyar–vatikáni megállapodást

2014. szeptember 15. 00:00

Esemény kategória:
Kategória:

Konszolidáció és keleti politika – a magyar–vatikáni megállapodás 1964-ben

50 éve, 1964. szeptember 15-én írták alá Budapesten a magyar állam és Vatikán között azt a részleges megállapodást, amely az első államközi szerződés volt a Vatikán és egy szocialista ország között – nem számolva egy 1922. március 12-én aláírt, a polgárháború sújtotta Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság és a Vatikán közötti, az oroszországi éhínséget enyhítendő segélyről szóló egyezményt. A konkordátumon Agostino Casaroli államtitkár-helyettes és Prantner József kézjegye szerepelt. Előbbi az 1960-as évek vatikáni külpolitikájának központi alakja, Vatikán keleti politikájának jelentős alakítója volt, aki 1963 márciusa óta folytatott tárgyalásokat a Magyar Népköztársaság és más szocialista állam képviselőivel. Utóbbi pedig 1961 és 1971 között vezette az Állami Egyházügyi Hivatal nevű állami szervet, amelyet 1951-ben hoztak létre az állam és a nagy hazai egyházak között szerződések kikényszerítése után az egyházakkal kapcsolatos ügyek intézésére.

A részleges megállapodások aláírása esetében lényegében három szál futott össze, ami lehetővé tette azt a diplomáciai kompromisszumot, amelytől természetesen mindkét fél a saját pozícióinak javulását remélte. A legtágabb keretét a megállapodásnak a Sztálin halála után meginduló nemzetközi enyhülés, a hidegháborús feszültség oldódásának tendenciája adta. A tendencia, a bizalom köreinek erősítése, a kapcsolatok bővítésének folyamata annak ellenére előrehaladt, hogy azt súlyos válságok és megtorpanások – a szuezi válság, a magyarországi forradalom, a kubai rakétaválság vagy az U–2-es kémrepülő ügye – kísérték.

Ebben az olvadó nemzetközi klímában választották pápává 1963 júniusában Giovanni Montini bíborost VI. Pál néven – egy olyan időpontban, amikor az egyház belső megújulását célul tűző II. vatikáni zsinat már háromnegyed éve tartott. Az olvadás jele volt, hogy 1962 októberében hetében három magyar egyházi vezető, Hamvas Endre csanádi, Kovács Sándor szombathelyi megyéspüspökök és Brezanóczy Pál egri apostoli kormányzó is ott lehetett a zsinat megnyitásakor. Bár a vatikáni keleti politika VI. Pál nevével fonódott össze, már elődje, XIII. János is elkötelezett híve volt a nemzetközi feszültség enyhítésének: közvetítésre vállalkozott a kubai rakétaválság idején (amiért bár nem vette igénybe, Hruscsov levélben mondott neki köszönetet), majd 1963. március 7-én a pápa magánkihallgatáson fogadta az SZKP főtitkárának lányát és vejét, az „utazó nagykövet” Izvesztyija-főszerkesztőt Alekszej Adzsubejt. A keleti politika – a békés egymás mellett élés időszakában – olyan reálpolitikát jelentett, amely azzal számolt, hogy a Szovjetunió és szövetségi rendszere hosszabb távon is fenn fog maradni.

Harmadrészt 1963-ra – miután a magyar kérdés lekerült az ENSZ közgyűlés napirendjéről, és júliusban U Thant ENSZ-főtitkár Magyarországra látogatott – a Kádár-rendszer nemzetközi konszolidációja is befejezettnek volt tekinthető. A sok fronton már évekkel korábban áttörést elérő belpolitikai konszolidáció szimbolikus dátuma az 1963. április 4-re hirdetett amnesztia. Az egyházakkal azonban még korántsem volt rendezett a kádári hatalom viszonya. A forradalom után erőteljes kampány indult a „klerikális reakció” ellen, míg a nyilvánosság előtt a pártvezetés fel tudta mutatni az 1957-ben újjászervezett békemozgalmat. 1961 és 1973 közt az országgyűlés egyik alelnöke egy pap, Beresztóczy Miklós volt – és az MSZMP már 1958-tól azzal számolt, hogy a marxizmus és a vallás konfliktusos együttélése generációkon át megmarad. „Nem úgy van, hogy fogom a lőcsöt és leverem a vallásos világnézetet” – jelentette ki Kádár János a Politikai Bizottságban. 1961 táján a nyugati utazók körében is megérett a felismerés: a magyarországi valóság sokkal jobb legalábbis annál, amit előzetesen feltételeztek róla. Miközben az ifjúság körében aktív, kórusokat, színjátszó köröket, sportdélutánokat szervező papokat és lelkipásztorokat letartóztatás fenyegette, a külföldi turista azt is meglepődve látta, hogy vasárnap délelőtt az emberek misére gyülekeznek.

Az MTI összeállítása a megállapodásról


A részleges megállapodás mindenekelőtt az egyházvezetés kérdéseiben hozott áttörést: a Szentszék elfogadta, hogy nem nevez ki püspökké a magyar állam számára elfogadhatatlan személyt, illetve azt, hogy a püspököknek a magyar alkotmányra is esküt kell tenniük. Hat püspöki széket töltöttek be, míg négy egyházmegye élére ekkor is csak apostoli kormányzó került. A Pápai Magyar Intézet visszakerült a magyar állam kezelésébe, azaz emigrációs papi központból az államilag felügyelt papnevelés színterévé vált. Nem sikerült azonban rendezni azt a kérdést, amely sokáig úgy tűnt, bármiféle modus vivendi kialakításának akadálya lehet: Mindszenty József bíboros, a magyar katolikus egyház vezetője 1971 szeptemberéig a budapesti amerikai követség „vendége” maradt.

A lapok természetesen nem vezető hírként számoltak be a megállapodásról: a Kádár-kor sajtóviszonyainak megfelelően előzetes információ nem jelent meg a tárgyalásokról, de utólag a közönséget bizonyos szinten informálták az eseményekről. Az MTI által készített összeállítás – amely az új püspöki kinevezéseket is felsorolta – a Népszabadság ötödik oldalán jelent meg. Akkor a nap fő hírét a másképp konfliktusos magyar–jugoszláv viszony rendeződésének látványos aktusa, Tito magyarországi látogatása jelentette.

Takács Róbert


“Éljen a magyar és a jugoszláv nép barátsága!”
“A nagygyűlés elnöksége. A szónoki emelvényen: Kádár János elvtárs”

Részletek

Dátum:
2014. szeptember 15.
Időpont:
00:00
Esemény kategória: