- Ez az esemény elmúlt.
A „vörös tatárjárás”
2023. április 28. 21:00 - 22:00
Esemény navigáció
2023. április 28-án, pénteken 21 órától a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában Takács Róbert a Múltunk folyóirat felelős szerkesztője, Csunderlik Péter történésszel, az ELTE BTK oktatójával és a Politikatörténeti Intézet kutatójával – A „vörös farsangtól” a „vörös tatárjárásig” – A Tanácsköztársaság a korai Horthy-korszak pamflet- és visszaemlékezés-irodalmában című 2019-es munka szerzőjével – beszélgetett arról, hogy miként forgatták fegyverként az 1919 utáni magyarországi emlékezetpolitikai küzdelmekben a kommün sokszor tudatosan meghamisított történetét. Hiszen a „tatárjárásként” beállított proletárdiktatúrához képest bármilyen politikai berendezkedést elfogadhatónak lehetett feltüntetni.
A beszélgetést ITT tudja visszahallgatni!
A Horthy-rendszer magát az 1918–1919-es forradalmakkal szemben határozta meg, mert miképp minden népnek kell egy „ellenség” az identitásához, ahogy azt Umberto Eco kifejtette, úgy a politikai rendszereknek is szükségük van egy ellenpontra. A Horthy-rendszer „megalapozó mítosza” szerint a magyar történelem Károlyi Mihály és – az 1919. március 21-i „hatalomátadás” legendájával vele szorosan összekötött – Kun Béla uralma alatt jutott mélypontjára. Az ellenforradalmi rezsim hivatalos értelmezése szerint a baloldali politikai erők 1918–1919-es hatalomra kerülése lényegében csak anarchiát, káoszt és vörösterrort eredményezett, és a felemelkedés csak Horthy Miklós vezetésével kezdődött el, aki kultusza szerint kora Hunyadijaként védte meg nemcsak a magyarokat, de az egész „keresztény Európát” az arra rátörő „keleti veszedelemtől”.
Kapcsolódó olvasmányok:
- „Ez már személyi kultuszra emlékeztet” – interjú Csunderlik Péterrel. Népszava, 2019. július 12.
- Hajdu Tibor: A Tanácsköztársaság görbe tükre. Múltunk, 2020/1. 206–212.