
- Ez az esemény elmúlt.
Kádár baloldali ellenzéke – podcast
2025. február 21. 21:00 - 22:00
Esemény navigáció

A kádári hatalomgyakorlás egyik központi tézise volt a „kétfrontos harc”, miszerint a párt első titkára a centrumot képviseli, vitázva mind a baloldali elhajlókkal (szektásokkal), mind a jobboldali revizionistákkal. Mindezt már a forradalom okairól 1956 december elején elfogadott hivatalos pártálláspont rögzítette – de sokkal kifejezőbben mutatta be a Népszabadságban a Mészáros András megrajzolta Politikai Ki Mit Tud? című karikatúra, amelyen Kádár János – diadalmas Odüsszeuszként – magabiztosan siklott át a jobb- és baloldali szirénsziget között.
2025. február 21-én a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában Takács Róbert, a Múltunk folyóirat felelős szerkesztője beszélgetett Varga Zsuzsannával, az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszékének vezetőjével és Pap Milánnal, az NKE Molnár Tamás Kutatóközpontjának kutatójával.
A beszélgetés során az agrárpolitika és a gazdasági reform „baloldali” ellenzőinek körét, motivációit jártuk körbe. Mi is volt az agrárlobbi, s mit ért el a mezőgazdaság, a téeszek szabályozását, lehetőségeit illetően az 1960-as évek végén? Milyen csoportok számítottak ellenérdekeltnek, s miképp igyekeztek korlátok köré szorítani a szövetkezeti vállalkozókedvet? Mikortól kristályosodott ki a kezdetben a pártvezetés egységes támogatását élvező – de 1968-ban szerencsétlen nemzetközi csillagzat alatt születő – gazdasági reform ellentábora, az ún. munkásellenzék? Tekinthetjük-e utóbbit egységes csoportnak, s miután – szovjet beavatkozásra – fő törekvéseik teljesültek, mi lett e kör sorsa?
Az adást itt tudja meghallgatni.
