BEGIN:VCALENDAR
VERSION:2.0
PRODID:-//Politikatörténeti Intézet - ECPv4.6.19//NONSGML v1.0//EN
CALSCALE:GREGORIAN
METHOD:PUBLISH
X-WR-CALNAME:Politikatörténeti Intézet
X-ORIGINAL-URL:http://polhist.hu
X-WR-CALDESC:Events for Politikatörténeti Intézet
BEGIN:VEVENT
DTSTART;TZID=UTC+0:20120131T160000
DTEND;TZID=UTC+0:20120131T180000
DTSTAMP:20261017T032304
CREATED:20171006T090848Z
LAST-MODIFIED:20180226T155247Z
UID:5595-1328025600-1328032800@polhist.hu
SUMMARY:Nemzet határok nélkül
DESCRIPTION:A Politikatörténeti Intézet 2012. január 31-én \nNEMZET HATÁROK NÉLKÜL \n  \n  \ncímmel nemzetpolitikai vitát rendezett\, \nmelynek résztvevői többek között az alábbi kérdésekre keresték a választ: \nKulturálisan megosztott a nemzetünk? \nNemzetpolitika / magyarságpolitika / kisebbségpolitika? \nValóban több nemzet él ma egymás mellett Magyarországon? \nNemzetietlen-e a baloldal? \nLétezik-e bal- és/vagy jobboldali nemzet? \nElőadó: \nEgry Gábor (Politikatörténeti Intézet) \nFelkért hozzászólók: \nKántor Zoltán (Nemzetpolitikai Kutatóintézet) \nHegedűs Dániel (politológus\, ELTE TÁTK) \n\nBESZÁMOLÓ A RENDEZVÉNYRŐL \n(Takács Róbert\, PTI) \nTragédia-e a nemzet megosztottsága? A nemzet-e a legfőbb megosztó tényező ma Magyarországon? Hogyan viszonyuljon a baloldal a nemzethez? A Politikatörténeti Intézet nemzetpolitikai vitát rendezett Egry Gábor\, Kántor Zoltán és hegedűs Dániel részvételével. \nEgry Gábor leszögezte: a 19. század embere számára magától értetődő volt\, hogy a nemzet azonos a saját történetével. Ma viszont azt tapasztaljuk\, hogy az emlékezetpolitika maga alá gyűri a történelmet\, hogy annak egy részét kizárva teremtsen új egységet. A nemzet fogalmának ilyen felhasználását lehetővé teszi\, hogy könnyen válhat a politikai mozgósítás eszközévé\, miközben az együttélés természetes\, egyfajta otthonosságot kínáló közössége is. Ez az összetartozás nagy – történelmi – eseményekhez\, és ünnepélyes\, szimbolikus pillanatokhoz kötődik. Hajlamosak vagyunk túldramatizálni a magyar nemzet megosztottságát\, ám más nemzetek is csak kívülről tűnhetnek egységesnek. Igaz\, a megosztottságot a 20. század meghaladt történelme táplálja\, amire viszont a politika erőteljesen épít. Legalább 2002-től van egy olyan olvasata a magyar politikának\, miszerint a köztársaság és a nemzet hívei állnak egymással szemben\, ami mögött két – a konstruált és az organikus – nemzetfelfogás szembenállása rajzolódik ki. Utóbbi azt tartja\, hogy a nemzet egy sajátos küldetést tölt be\, amelyet hivatott vezetői képesek felismerni\, és megvalósítása felé terelni a nemzetet\, amely célnak az egyén alárendelődik. 2010 óta határozottan ez utóbbi koncepció érvényesül a nemzetpolitikában\, ám inkább az a valószínű\, hogy ez az ideológiai nemzetkép több ponton összeütközésbe\, ellentmondásba kerül a nemzet valóságos állapotával\, az örökkévalónak láttatott egység ellenére maga is a nemzeten belüli választóvonalakat hoz létre. A baloldalnak\, amely minduntalan kénytelen a nemzetellenesség vádjával szembenézni\, nincs szüksége bűnbocsánatra: 2010 előtt is egy világszerte legitim álláspontot képviselt egy nagyon megosztott közösségben. Ám Egry Gábor attól is óvott\, hogy bárki azt higgye\, van visszaút 2010 elé: nem lehet a megváltozott környezetre a dac és az ellenállás a reakció. A baloldalnak érdemes a kizártság felől közelítenie\, belaknia a praktikus nemzetet\, őszintén szembenézni az egység lehetőségének korlátaival\, és elfogadni\, hogy nem egy nemzetépítésről van szó\, hanem párhuzamosan folyó nemzetépítésekről. \nKántor Zoltán\, úgy látta\, hogy az utóbbi években a nemzet vált a magyar politikai közösség legfontosabb törésvonalává. A nemzet már a 19. században elsősorban politikai kategória volt – a német és francia történészek akkori vitájában is a hódítás igazolása és delegitimálása volt a cél. A nemzetfelfogás tekintetében a jobboldal egységesebb\, a másik belül nagyobb a megosztottság a nemzethez való viszonyulásban. A nacionalizmus kialakulása a modernizációhoz kötődik\, első fázisa a nyelvi és kulturális homogenizációs törekvések megjelenése volt\, és egy intézményesülési folyamat azóta tart\, és tartott az államszocializmus idején is. Ennek során a nacionalizmus szabályokat állít fel\, amelyek tisztázzák a befogadás és kirekesztés rendjét\, amit természetesen mindig a hatalmon lévők tudnak definiálni. \nHegedűs Dániel megkérdőjelezte\, hogy a nemzethez való viszonyulás lenne az elsődleges törésvonal\, és a köztársasági és nemzeti szembeállítás is mesterséges\, mivel a köztársaság mindig nemzeti is egyben\, míg a szimbolikus nemzeti diskurzus teljes mértékben instrumentális\, politikailag motivált. Ráadásul a mai szimbolikus diskurzus kifejezetten Erdély-központú\, amibe a határon túli magyar közösségek egésze sem fér bele. A nemzetről szóló viták mögött két demokrácia-felfogás konfliktusa húzódik meg: a többségi és a plurális demokrácia. Utóbbiban a nemzeti közösségnél fontosabb az egyén viszonya a politikai közösség egészéhez. Utóbbi azért is szerencsésebb választás\, mert a többségi demokráciában a változások nagy megrázkódtatásokkal járnak. 1989 abból a szempontból volt kitüntetett pillanat a nemzet életében\, hogy azon ritka alkalmak egyike lehetett (1867 mellett)\, amikor a politikai elitek képesek voltak konszenzusra jutni alapvető kérdésekben. A ma kizárólagosságra törekvő jobboldalnak azonban ez az örökség – az állampárt részvétele miatt – terhessé vált. A megosztottság természetes állapot\, a politikai elitek egyik komoly felelőssége\, hogy elmulasztották felkészíteni arra a társadalmat\, hogy a demokráciának a törésvonalak\, szembenállások természetes velejárói. Ám ezen törésvonalak közül nem a nemzeti az egyetlen legitimációs diskurzus\, sőt a jóléti diskurzussal szemben – ahogy a múltban is megtörtént már – akár alul is maradhat. \nSalamon Konrád arra figyelmeztetett\, hogy a köztársaság és a nemzet szembeállítása nem vezet jóra. Felidézte Károlyi Mihály 1918. novemberi kijelentését\, miszerint a köztársaságban demokratikus\, szociális és nemzeti értékeket kell összeegyeztetni\, és ma is ez a három pillér\, amelyen egy emberséges politikát lehet kialakítani. Szarka László úgy vélte\, a köztársaság és a nemzet valójában hívószóként szerepelnek\, és előbbi a plurális demokrácia gyengeségét fogalmazza meg. Az emlékezetpolitika pedig a természetes tagoltságokat élesíti szembenállássá. Feitl István azt húzta alá\, hogy a homogenizáció folyamata valóban lényegi eleme a nacionalizmusnak\, de 1919 után és ma is ellentmondásosan megy végbe: az erőteljes egységesítési politika másfajta – politikai\, szociális – kirekesztéssel párhuzamosan\, ellentmondásosan valósul meg. A baloldal bukásának fő oka éppen az volt\, hogy egy másfajta – a szociális felemelésre építő – homogenizációs ígéretet nem tudta teljesíteni. Földes György azt emelte ki\, hogy a nemzetről folyó diskurzusnak az egészről kellene szólnia\, nem elfogadható az az alapállás\, ha annak célja a kirekesztés\, a másik hagyományainak szisztematikus rombolása. A baloldalnak arra kell ma választ találnia\, hogyan lehet beemelni a nemzetbe azt a több millió magyar állampolgárt\, akik szociális\, kulturális és politikai értelemben kirekesztődtek\, de facto nem egyenrangú tagjai a politikai közösségnek. \n“ \n
URL:http://polhist.hu/programok2/nemzet-hatarok-nelkul/
CATEGORIES:Korábbi
END:VEVENT
END:VCALENDAR