Sipos Levente (1940–2015)

 
2015-ben, 75. életévében hunyt el Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos folyóiratának, a Múltunknak alapító szerkesztője. Pályafutása mindvégig az intézethez kötötte. 1964-ben kezdte munkáját, a Párttörténeti Közlemények egyik szerkesztője volt. 1989. január 1-től e mellett a Tudományszervezési Osztály, 1990-től a Könyvtári és Tudományszervezési Osztály vezetője, majd 1996-ig a Politikatörténeti Intézet igazgató helyettese volt. 1990-ben meghatározó szerepe volt a Múltunk Alapítvány létrehozásában, amelynek elnöki tisztségéről betegsége miatt volt kénytelen lemondani. 2001-ben tudományos tanácsadóként ment nyugdíjba, de 2005-ig továbbra is felelős szerkesztője volt a Múltunk folyóiratnak.

Különböző tisztségeket töltött be a Magyar Történelmi Társulatban. Legutóbb a társulat Igazgatóválasztmányába választották. E mellett a Nagy Imre Alapítvány kuratóriumának tagja volt.

A folyóirat szerkesztése és tudományszervezői tevékenysége mellett közel húsz könyv szerkesztésével és számos tanulmánnyal, dokumentum közreadásával járult hozzá a magyar történettudomány gazdagításához.

 
Sipos Levente műveinek bibliográfiája
 


2014 őszén ünnepelte a Múltunk folyóirat fennállásának 25. évfordulóját. Ezen betegsége miatt már nem tudott jelen lenni, de írásban elküldött üzenetével köztünk volt.

Sipos Levente emlékezik a Múltunk történetére
Budapest, 2014. szeptember 14.

Kedves vendégek, szerzők, kollégák!

A Múltunk kiadásának 25. évfordulója alkalmából szervezett rendezvényen a folyóirat történetének egyetlen mozzanatát szeretném megvilágítani.
Hogyan született a Múltunk cím?

Már az 1970-es évek második felében úgy láttam, hogy az intézet folyóiratának, a Párttörténeti Közleményeknek a címe nincs összhangban a tartalmával. A szorosabb értelemben vett párttörténet mellett tematikája felöleli a teljes munkásmozgalom-történetet, beleértve a szakszervezetekét is. Jelentek meg benne agrártörténeti, gazdaságtörténeti, művelődéstörténeti, a demokratikus mozgalmakról, a fasizmusról stb. szóló írások is. Körülbelül 1980-ban javaslatot nyújtottam be az intézet vezetésének a cím megváltoztatására. Szabó Bálint felelős szerkesztő nem ellenezte a kezdeményezést, de a címváltoztatás ügye valahogy mégis elsikkadt. Az írásos javaslat megvan valahol az irataim között, néhány éve a kezembe került. Hogy milyen címeket vetettem föl, már elfelejtettem.

Miután 1988-ban Balogh Sándor lett az intézet igazgatója, fölelevenítettem az ötletemet. Arra gondoltam, hogy olyan cím legyen, amely kifejezi a folyóirat történeti jellegét. Fogódzó volt, hogy a Magyar Történelmi Társulat folyóiratát Századoknak nevezték. Így jutottam el a múlt szóhoz. Eszembe jutott, hogy régebben létezett egy Századunk című folyóirat, és egy időben olvasgattam a kolozsvári Utunk című hetilapot, és később a kolozsvári Korunkat is. A többes szám első személyű birtokragot hozzátettem a múlthoz, és készen volt a Múltunk cím. A többes szám első személlyel azt akartam kifejezni, hogy ez a folyóirat egy baloldali intézményé, elsősorban haladó, demokrata-demokratikus, szocialista irányultságú, a mienk. Balogh Sándor egyetértett az ötlettel, Szabó Bálint felelős szerkesztő is elfogadta, így az 1989. évi 1–2. szám Múltunk címen jelent meg. Én 1989 őszén lettem a felelős szerkesztő, amikor Szabó Bálint nyugdíjba vonult. Tudatosan folytattam a profilváltást, a közelítést a nemzeti történethez. Arra törekedtem, hogy a 20. századi történelem, a jelenkor megkerülhetetlen folyóiratává fejlődjön. Ebben partner volt az intézeti vezetés, és segítségemre volt a szerkesztőbizottság. Egyedül Jemnitz János nem értett egyet a profilváltással, és kilépett a szerkesztőbizottságból. Hogy törekvésünk milyen sikerrel járt, nem az én tisztem megítélni.

Kívánom, hogy a Múltunk gárdája az újra súlyossá vált viszonyok között is sikeres, eredményes munkát végezzen.