(Pereszlény, Csehszlovákia, 1926. július 31.- Budapest, 2004. december 15.)

a történettudomány doktora

az ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékének ny. egyetemi tanára

a Politikatörténeti Intézet igazgatója: 1989–1991

a Politikatörténeti Alapítvány első elnöke: 1990–2004

In.: Az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1944–1945. Szerkesztette: Feitl István. Politikatörténeti Alapítvány, Budapest, 1995. 21–28.

In: Múltunk, 1993/2–3. 230–247.

 

1996-ban emlékkönyv jelent meg Balogh Sándor 70. születésnapjára. E kötet első írásának bevezetője olvasható alább:

Balogh András: A magyar külpolitika és a nemzetközi rendszer (Reflexiók Balogh Sándor műveinek újraolvasásához) (részlet)

„Amikor szóba került Balogh Sándor születésnapja alkalmából megjelenő tanulmánykötet és felvetődött, hogy magam is írjak ebbe, azonnal igent mondtam. Ennek a gyors elhatározásnak részben az volt az oka, hogy Balogh Sándor több mint három évtizeddel ezelőtt tanárom volt, és azóta is tisztelője vagyok, részben pedig az, hogy nyilvánosan is kifejezhessem tiszteletemet egy általa képviselt és meglehetősen kevés elődre és követőre emlékeztető tudományos felfogás iránt. Ennek a tudományos felfogásnak a központi részét az képezi, hogy Balogh Sándor úgy képvisel humanista, demokratikus és nemzeti értékeket, hogy egyetlen pillanatig sem adja fel a tudós objektivitását, forrástiszteletét és bátorságát. Balogh Sándor azok közé a kivételes képességű és látásmódú történészek közé tartozik, akik Magyarország társadalma, politikai rendszere, uralkodó ideái tanulmányozása során nem tévesztik szem elől azt, hogy Magyarországon komoly elemzéseket végezni, csakúgy mint a gyakorlati politikában részt venni, a nemzetközi környezet meg-határozó szerepének figyelembevétele nélkül nem lehet.

Ezt a szemléletmódot mutatja Balogh Sándor egész munkássága és ezek közül az egyik legérdekesebb az 1982-ben megjelent „A népi demokratikus Magyarország külpolitikája 1945-1947” című monográfiája. Amiért ezt a kötetet külön kiemelem, annak magyarázata az, hogy két drámai fejezetet tartalmaz: az egyik a magyarok felvidéki, a másik a németek magyarországi kitelepítésének története. Elgondolkoztató az, hogy ennek a problémakörnek nemcsak a felvetése, hanem máig legteljesebb feldolgozása is a hetvenes években íródott, amikor a magyar szellemi életnek azok az ismert alakjai, akik ma minden második mondatukban a demokratikus intézményekről, kisebbségi jogokról, szuverenitásról beszélnek, még semmi jelét nem adták annak, hogy az előbb említett nemes elveket együttesen kezelni tudnák, sőt arra sincs bizonyíték, hogy idevágó ismeretekkel rendelkeztek volna. Nem kétséges, hogy Balogh Sándor már a hetvenes években az említett értékeket nemcsak maguktól értetődően összekapcsolta, és ezen értékrend alapján a magyar történelem és a magyar nemzeti sors számára égető kérdéseket kutatta, hanem kutatásainak eredményeit publikálta is. Túlzás nélkül állítható, hogy már akkor modernebb gondolkodásmódot képviselt, mint a mai szellemi életnek azok a meghatározó irányzatai, amelyek a 100-150 évvel ezelőtti liberális, nacionalista, illetve vulgármarxista frázisokat szajkózzák, és ennek alapján csoportosulnak.

Balogh Sándornak volt bátorsága ahhoz, hogy valós képet rajzoljon a második világháború utáni Magyarország jövője formálásában jeleskedő nagyhatalmak cinizmusáról és önzéséről, csakúgy mint a háború után felszínre kerülő különféle irányzatú magyar politikai erők szűklátókörűségéről és vazallusi mentalitásáról. Balogh Sándornak az a felfogása, hogy a nemzeti történelmi fejleményeket nemzetközi összefüggésekbe helyezi, teljesen természetes, akár egy világbirodalom történelmének megírásakor is. Magyarország esetében viszont elkerülhetetlen, ám mégis külön figyelmet érdemel annak okán, hogy máig zavartalanul él az a provinciális magyar történetírói hagyomány, amely úgy értelmezi a hazai történelem különféle korszakait, mintha Magyarország egy nagy óceán megközelíthetetlen szigete lenne.”

(Izsák Lajos–Stemler Gyula (szerk.): Vissza a történelemhez… Emlékkönyv Balogh Sándor 70. születésnapjára. Napvilág Kiadó, Budapest, 1996. 7–8.)