Felhívás Támogatóinkhoz – adó 1%

 

Ahogy telnek az évek, a jelenlegi kormányzattól függetlenül működő civil szervezetek helyzete úgy válik egyre nehezebbé, és úgy értékelődik fel egyre inkább bármilyen kis összegű támogatás.

 

A személyi jövedelemadó 1%-a éppen ilyen.

 

Kérjük, amennyiben önt érinti a bevallás, a felajánláskor gondoljon ránk, hiszen különlegesen nehéz éven vagyunk túl. Tíz évnyi pereskedés után, több mint 100 tonna irat és könyv megmozgatásával kénytelenek voltunk elhagyni korábbi székelyünket, majd nemcsak működésünket kellett új alapokra helyeznünk, de a járványügyi korlátozások miatt hagyományos rendezvényeinket is nélkülöztük egy ideig. A költözés során nyújtott adományokat (amelyeket ezúton is köszönünk minden támogatónak!) teljesen felemésztették az akkori költségek, tartalékaink tehát továbbra is végesek. Az érdemi munkát viszont addig végezzük, amíg erre lehetőségünk nyílik.

Természetesen keményen dolgozunk mi magunk is a megkezdett tevékenységeink folytatásához szükséges források előteremtésén (pályázatok, ösztöndíjak, együttműködések révén), de Önre is számítunk. Kérjük, személyi jövedelemadója 1%-ával vagy bármilyen összeg felajánlásával 2022-ben is támogasson minket!

 

A Politikatörténeti Alapítvány adószáma: 19661971-1-43

 

Ha adója 1%-a helyett vagy mellett adománnyal (is) tudja támogatni a munkánkat, azt külön megköszönjük!

A Politikatörténeti Alapítvány számlaszáma:
12010879-01412628-00100003 (Raiffeisen Bank)

Adománnyal a Politikatörténeti Intézet is tudja támogatni az itt található bankszámlaszámokon.

 

2021-es évünk rövid összegzése és az alábbi videó is bizonyítja, hogy érdemesek vagyunk az Ön támogatására, mert tevékenységünk mást kínál, mint a hatalom kultúr- és emlékezetpolitikája:

  • könyvtárunk és levéltárunk túlélte a kilakoltatást, és ismét várja kutatóit a Villányi úton
  • egyre több hallgatója van a 2021 márciusában indult podcastunknak
  • immár önálló társoldalunk van a Mércén, ahol fontos évfordulókkal, vitatott történeti kérdésekkel, társadalmi problémákkal is foglalkozunk
  • közös szervezésben szinte az összes, eredetileg tervezett rendezvényünket sikerült megvalósítanunk (legyen az hibrid vagy klasszikus formátum), emellett Intézetünk három nemzetközi, EU-s projekt budapesti rendezvényének is házigazdája lehetett
  • Napvilág Kiadó töretlenül teljesíti küldetését, hogy fontos társadalomtudományi könyveket jelentessen meg (amelyek egy részével a Partizán nemrég indult, Mi a teendő? című podcastja is foglalkozik majd)
  • Múltunk folyóirat még mindig létezik, és segíti a történettudomány új eredményeinek gyors közzétételét és a tudományos vitát
  • 2022-ben is változatos rendezvénytervvel készülünk (benne egy választástörténeti sorozattal)

 

Köszönjük az elmúlt esztendőben nyújtott segítséget és együttműködést (legyen az anyagi támogatás, rendezvényhelyszín vagy raktár biztosítása, hozzájárulás egy könyv kiadásához, avagy tevékenységünk követése és hírleveleink olvasása). Mi továbbra is itt vagyunk, és mint szabad és szolidáris közösség, 2022-ben is együtt küzdjük le a nehézségeket.