polhist logo

Anno Filmklub - I. világháború

E-mail Nyomtatás PDF

         



Az ANNO Filmklub 2014–2015-ös évada

A Politikatörténeti Intézet az első világháború centenáriuma alkalmából Hadszíntér és hátország címmel egy átfogó projektet indított, ami széles körben lehetővé teszi a társadalmi emlékezet közös formálását. A 2014. évi témánk: Emlékezés, emlékezet; ehhez kapcsolódnak idei rendezvényeink, így filmklubunk újabb évada is.

(Az ANNO Filmklub korábbi évadjairól, vetítéseiről itt olvashat...)


Anno 1914–1918 – I. világháborús filmklub

2005 óta létező filmklubunk immár kilencedik alkalommal jelentkezik, ezúttal 100 év alkotásaiból adunk képet az érdeklődőknek a megszokott keretben, a beszélgetéssel egybekötött vetítéseken. A Nagy Háború már a harcok idején a mozik műsorán szerepelt: A Somme-i csata (Battle of Somme) 20 millió embert vonzott akkor nagy-britanniai mozikba.

Tizennégy részes sorozatunk elsősorban a háború emberi és társadalmi hatásait, következményeit vizsgálja mind a frontokon harcolók, mind a hátországban élők körében. A filmek összeállításában arra törekszünk, hogy a széles európai nézőpont bemutatása mellett a kontinensünkön túlra is tekintsünk, sőt műfajilag változatos programot kínáljunk, hiszen a háború véres valóságát és hősi pátoszát feldolgozó filmdrámákon és izgalmas kémtörténeteken túl musicalek, illetve a háború fonákját, az egyszerű ember öldökléstől iszonyodó, nagyhatalmi politikától távol álló világát szatirikusan ábrázoló művek is születtek.



PROGRAM

1.

2014. október 2. csütörtök
A fehér szalag
(fekete-fehér, szinkronizált, német-osztrák-francia-olasz filmdráma, 144 perc, 2009)

Vendégünk: SOMLAI PÉTER szociológus

Beszámoló: „Ők lesznek a totális diktatúrát elfogadó fogaskerekek”


2.

2014. október 15. szerda
Fegyverszünet karácsonyra
(színes, szinkronizált, francia-német-angol-román háborús filmdráma, 116 perc, 2005)

A beszélgetést vezeti: TAKÁCS RÓBERT történész

Beszámoló: A véres háborúban is kitört az emberség


3.

2014. október 29. szerda
Gallipoli

(színes, feliratos, ausztrál háborús filmdráma, 110 perc, 1981)

Vendégünk: LUGOSI GYŐZŐ történész

Beszámoló: Egy csata, amelyben három nemzet született

4.

2014. november 12. szerda
A dicsőség ösvényei
(színes, feliratos, amerikai háborús filmdráma, 84 perc, 1957)

Vendégünk: NARDAI DORINA filmkiritikus

Beszámoló: A Monarchia hadserege volt a legveszélyesebb a saját katonáira

5.

2014. november 26. szerda
A Somme-i csata
(fekete-fehér brit némafilm, 74 perc, 1916)

Vendégünk: BÁLINT FERENC hadtörténész

Beszámoló: A milliós vérfürdőt eltitkolta a sikeres propagandafilm

6.

2014. december 10. szerda
A nagy háború
(fekete-fehér, magyarul beszélő, olasz vígjáték, 135 perc, 1959)

Vendégünk: ANDREIDES GÁBOR történész

Beszámoló: Az olaszok Mohácsa

7.

2015. január 7. szerda
Az admirális
(színes, magyarul beszélő, orosz filmdráma, 124 perc, 2008)

Előadónk: KONOK PÉTER történész

Beszámoló: Ellentengernagyból lett ellenforradalmár

8.

2015. január 21. szerda
Afrika királynője
(színes, magyarul beszélő, amerikai-angol kalandfilm, 101 perc, 1951)

Vendégünk: BÚR GÁBOR történész

Beszámoló: Házilag bütykölt torpedóval süllyesztették el a német cirkálót

9.

2015. február 4. szerda
A nagy ábránd
(fekete-fehér, magyarul beszélő, francia háborús filmdráma, 109 perc, 1937)

Vendégünk: STŐHR LÓRÁNT filmkritikus

Beszámoló: „A falon a családi fénykép – csupa halott”

10.

2015. február 18. szerda
Csárdáskirálynő
(színes, magyarul beszélő, NSZK-magyar-osztrák operettfilm, 101 perc, 1971)

Vendégünk: LÁSZLÓ FERENC kritikus

Beszámoló: Gulasch-puszta-csárdás nélkül megbukott a magyar világsiker

11.

2015. március 4. szerda
A vörös báró
(színes, magyarul beszélő, német-angol akciófilm, 120 perc, 2008)

Vendégünk: BÁLINT FERENC hadtörténész

Beszámoló: 25 évesen halt meg a leggyilkosabb pilóta

12.

2015. március 18. szerda
Nyugaton a helyzet változatlan
(színes, magyarul beszélő, amerikai-német háborús filmdráma, 123 perc, 1979)

Vendégünk: POLLMANN FERENC hadtörténész

Beszámoló: Kávéházi Konrádok okoskodtak a háborúról

13.

2015. április 1. szerda
Fábián Bálint találkozása Istennel
(színes, magyar játékfilm, 105 perc, 1980)

Vendégünk: JABLONCZAY TÍMEA irodalomtörténész

14.

2015. április 15. szerda
Utrius
(színes, magyar filmdráma, 78 perc, 1993)


Az ANNO Filmklub korábbi évadjairól, vetítéseiről itt olvashat...



Módosítás dátuma: 2017. február 22. szerda, 01:57