polhist logo
Események Nyomtat help
Flat View
Év szerint
Havi nézet
Hónap szerint
Weekly View
Hét szerint
Daily View
Mai nap
Categories
Kategória szerint
Search
Keresés

70 éve hunyt el Sárközi György költő

vasárnap, 8. március 2015Találatok : 3751


70 éve hunyt el Sárközi György mártír költő, szerkesztő


Illyés Gyula 1947-ben így emlékezett meg barátja haláláról:

„Mint mindig, a bajban lévők sorsát vállalta. A nyugat-magyarországi Balfon érte utol a vég, 1945 áprilisának valamelyik napján. Végelgyengülésben halt meg, negyvenhat éves korában.
A reményt, a lelket utolsó percéig megőrizte. Az utolsó percig bíztatta és vigasztalta a mellette haldokló Halász Gábort és Szerb Antalt. Készült a jövőre.”


A róla szóló emlékezésekből idézünk:

„E versek szerzője szerkesztette esztendőkig a két világháború közti idő legjelentősebb írói és paraszti mozgalmának csata-folyóiratát, a Választ; ő indította útjára a Magyarország Felfedezése című könyvsorozatot; az üldöztetések alatt az ő baráti otthona volt a mozgalom legmeghittebb találkozóhelye; a Márciusi Front legfontosabb kiáltványait és elv-lerögzítéseit az ő íróasztalán, az ő tollával fogalmaztuk.”
(Részlet Illyés Gyula bevezetőjéből, amit Sárközi György 1947-es kiadású összes verseihez írt.)

Sárközi György problematikus közéleti személyiség volt, Sárközi György a megújhodó Magyarország mártírja volt, finom elme volt és feledhetetlen kedvességével hódító emberi jelenség”
(Részlet Bóka László Szépség és felelősség című írásából.)

„Megrendültség, tisztelt és rajongás nélkül le sem írhatnám Sárközi György nevét, – de nem ő volt-e az, akinek költői sorsa az egész második nemzedék magatartásának végzetét példázza? Bátorságában, becsületében és következetességében ő meg is mert érkezni oda, ahová nemzedéktársai, kevésbé sietős léptekkel, csak elindultak: feláldozta a felelősségnek s a hivatottságnak – a költőt. És micsoda költőt áldozott fel!”
(Részlet Sőtér István Tisztuló tükör című írásából.)

„Sárközi a felszabadulás után elsősorban modellként hat tehát: az elhallgató, elfojtó író, sőt: az írót föláldozó író szimbóluma. Gellért Oszkár úgy emlékezik, hogy – csekély vigasz – a fasizmus idején a Nyugat első nemzedékéből őt, a másodikból Sárközit tekintették és becsülték igaz magyarnak.”
(Részlet Kőháti Zsolt Sárközi Györgyről írt monográfiájából.)

„Az angyali doktorok fajtájához tartozott. Műve nemcsak a versben öltött formát, nemcsak szellemének kritikai villanásaiban, a művészt éppúgy elárulták a rímek, mint csodálatos mosolya, vagy egy felejthetetlen kézmozdulat. Varázsa volt, ám ő is ezt a varázst kereste azoknál, akikkel mint műfordító, vagy kézirat-olvasó kapcsolatba került. Nyugtalan szellem maradt mindvégig, de egyre lomhább versíróvá vált; utolsó, tragikusan elmélyült tíz esztendejének egész termése belefér a Higgy a csodában vékony kötetébe.
A verseket rendszerint nyáron írta, rövid pihenői alatt, amikor elmenekülhetett a városban reátornyosuló papíroshegyek elől. Keveset írt, de ezek a versek oly szépek voltak, hogy az olvasók szívükben megrendültek tőle, keresték a csend mélyebb okát, amely elfullasztotta a költőt, aki csak akkor szólalt meg, amikor „múltjára borult”…
A vers mestere volt, egyike a legnagyobb jelenkori magyar költőknek, ám mint ember nagyon csendes, türelmes, kissé félszeg volt, elzárkózott a szereplés hangosabb formáival szemben. Míg szerkesztette a Válasz-t, vagy olvasta az Athenaeumhoz benyújtott kéziratokat: ugyanolyan mély, lelki finomság áradt belőle, az a különös tapintat, mely éppúgy hozzátartozott lényéhez, mint meleg szemének lélekbelátó mosolya. Három verseskötetének címe is hordja magában e belső finomság igézetét: az „Angyalok Harca”, a „Váltott Lélekkel” s a „Higgy a Csodában” láncszeme annak a férfiműnek, mely a balfi táborban, irodalmunk e nagy temetőjében örökre megszakadt.”
(Részlet Passuth László 1945. júliusi megemlékezéséből)


           













Sárközi György és Sárközi Márta közös sírja a Kerepesi temetőben



S végül néhány strófa verseiből:

Szenvedni kell, lakolni, pajtás, minden bűnért,
s a szenvedést viselni, amit a sors kimért,
a kórházat, a börtönt, s utóbb avagy előbb,
vállalni kell s viselni, pajtás, a temetőt.
(Rabok – részlet)

Holtan is élek, míg irgalma tart
a papirosnak s míg a fölkavart
korok örvénye majdan elnyeli
mint szólt a dal, az ősi nyelvet is.
(Esőcseppek – részlet)

Hol van fiam? Hol feleségem?
Hol hazám? Hol vannak a jobbak?
Köd ül, sűrű köd, földön-égen.
(Köd – részlet)

Mikor baljós üstökös gyúl az
égen s ránkmutat
A küzdők kettétörik és eldobják
kardjukat.
Ürgelyukba súgja a költő utolsó
dalát
És nyögi a régi nép új urak
diadalát,
Higgy a csodában…

Vissza