Az első szabad és demokratikus választás
Az 1945. október 7-én megtartott fővárosi törvényhatósági választás több szempontból is különleges volt. Már az is sajátos, hogy egyáltalán sor került rá a 20. század magyar történelem egyik legtragikusabb időszakában, alig több mint fél évvel a Budapestet katasztrofális helyzetbe taszító ostrom után. Ugyanakkor a háború utáni helyzet, a szovjet jelenlét ellenére ezt tekinthetjük az első szabad és demokratikus választásnak Magyarországon, és ennek is köszönhetően ekkor a győztes párt kiléte nem volt előre eldöntött. Végül a Budapesten – és a főváros környékén, az úgynevezett Nagy-Budapest területén – megrendezett önkormányzati választás egyediségét az adja, hogy a II. világháborút követő években csak itt került sor ilyen helyi szavazásra Magyarországon, míg az ország többi területén csak később, 1950-ben volt akkor már tét nélküli tanácsválasztás, a szovjetizálás egyik befejező lépéseként.
Az általános választás megtartása, azaz a demokratikus legitimáció biztosítása Magyarországon a nagyhatalmak jaltai nyilatkozatából következett, és összességében a belső erők, így a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok is szorgalmazták. A háború végével mind országos, mind helyi, fővárosi szinten is ideiglenes hatalmi szervek jöttek létre az újrakezdés irányítására. Budapesten fokozatosan épült ki a közigazgatási szervezet, a korábbi, 1930-as fővárosi törvénynek megfelelő keretben, de természetesen új szereplőkkel és új szellemben. 1945. május közepén került sor a korábbi képviseleti szerv, az ún. Törvényhatósági Bizottság helyreállítására, ideiglenes jelleggel, azaz akkor még nem választás útján. Az előzetes pártközi megállapodások szerint a bizottság elnöke a szociáldemokrata Szakasits Árpád lett, míg a kommunisták szerezték meg a fővárost irányító polgármesteri posztot (Vas Zoltán), és e két párt képviselői adták a fővárosi közgyűlés többségét.
Ugyanekkor mégis pont a kommunisták javasolták a budapesti önkormányzati választások megtartását. A budapesti támogatottságukat ugyanis kiemelkedően jónak gondolták, többek között a számukra sikeres május 1-jei tömegfelvonulás alapján, illetve később az a szempont is felmerült, hogy a remélt fővárosi győzelem jó hatással lesz az utána következő országos választási szereplésükre. A választások, főleg a parlamenti lebonyolításával és időzítésével kapcsolatban a pártok között és egyes pártokon belül is különböző álláspontok ütköztek egymással. Végül augusztus végén pártközi tárgyalásokon állapodtak meg abban, hogy először a fővárosi választást rendezik meg október 7-én, illetve megvitatták az azt szabályozó rendelettervezet is.
A választás szabályozása aztán az Ideiglenes Nemzeti Kormány augusztus végi rendeletével történt, amely általános és egyenlő választójogot, illetve pártlistákra történő titkos és közvetlen szavazást írt elő. Magyarországon ekkor lett először teljesen azonos a nők és férfiak választójoga. A főváros egyetlen választókerületet alkotott, amelyben a mandátumokat a pártokra esett szavazatok szerint, arányosan kellett kiosztani. Mindez egyszerre jelentette a választás demokratizálását és egyben a választójog jelentős kiterjesztését a Horthy-korszakhoz képest. 1945-ben a budapesti lakosoknak kb. 70%-a rendelkezett választójoggal – szemben a Horthy-korszak 30% körüli arányával –, ami a 20. életévet, a választójogi korhatárt betöltött lakosok 85–90%-át jelentette. A háború utáni helyzetben a választójogból kizártak köre a mai fogalmaink szerint a szükségesnél tágabb volt a jogszabályban meghatározott fasiszta szervezetek vezető tisztségviselőinek, továbbá a német nemzetiségűek kizárása miatt – főként utóbbi korlátozás tekinthető problémásnak.
1945-ben szabaddá vált a kampány is, az előző korszak erőteljes korlátozásai eltűntek, így a pártok minden eszközt bevetettek a választók meggyőzésére. Hatalmas példányszámban adtak ki képes és szöveges felhívásokat, plakátokat és röplapokat; általánosokat és speciálisakat, melyek külön a nőkhöz, a fiatalokhoz, a fővárosi kerületek lakóihoz, egyes rétegekhez és különböző foglalkozások képviselőihez szóltak. A pártok nagy hangsúlyt fektettek a szavazólapon kapott listaszámuk propagálására, egyszerű kis versikékkel, rigmusokkal. A plakát- és röplapdömping mellett a kisebb-nagyobb választási gyűlések, valamint az egyes választókat is elérő házi agitáció is rendkívüli méreteket öltött, ahogy a kampányban a pártok mellett más civil szerveződések (szakszervezetek, egyházak, rétegszervezetek stb.) is aktívan részt vettek.
1945-ben a titkos szavazás korábban kötelező jellegét eltörölték, ennek ellenére a fővárosi választáson a jogosultak 92%-a részt vett. Ez az igen magas arány nemcsak a világháború utáni új helyzettel, egy új kezdet lehetőségével magyarázható, hanem a politikum határainak kiterjedésével, más szemszögből a társadalom nagymértékű átpolitizálódásával is. Az új vagy újjászerveződő erők tömegpártokká váltak, hatalmas párttagsággal, aminek köszönhetően jelentős mozgósító erővel bírták.
A fővárosi választáson a Függetlenségi Front öt pártján kívül az ő képviselőikből álló Országos Nemzeti Bizottság döntése alapján vehettek részt új jelentkezők. A testület szeptember közepén két új párt indulását engedélyezte: a Magyar Radikális Pártét (MRP) és a Barankovics-féle Demokrata Néppártét. Az utóbbi, kereszténydemokrata párt végül is nem indult önállóan, míg a kommunista és a szociáldemokrata párt közös listát állított Dolgozók Egységfrontja (DEF) néven. Így végül összesen öt listára lehetett szavazni a fővárosban. A pártkínálat tehát bizonyos szempontból korlátozott és féloldalas volt, ugyanakkor pont ez segítette a kisgazdapárt gyűjtőpárttá válását, amelyben a demokratikus jobboldal képviselői is helyet kaptak.
A választás eredménye: az egyes pártlistákra eső szavazatok és mandátumok
A lista megnevezése
|
Szavazat
|
Mandátum
|
N
|
%
|
N
|
%
|
Független Kisgazdapárt (FKGP)
|
295 187
|
50,5
|
121
|
50,4
|
Dolgozók Egységfrontja (MKP+SZDP)
|
249 711
|
42,8
|
103
|
42,9
|
Polgári Demokrata Párt (PDP)
|
22 392
|
3,8
|
9
|
3,8
|
Nemzeti Parasztpárt (NPP)
|
11 741
|
2,0
|
5
|
2,1
|
Magyar Radikális Párt (MRP)
|
5 013
|
0,9
|
2
|
0,8
|
Összesen
|
584 044
|
100,0
|
240
|
100,0
|
Forrás: Hubai László (2010) A demokrácia főpróbája – 1945 A budapesti választáson meglepetésre a kisgazdapárt abszolút többséget szerzett, amely így a várakozásokkal ellentétben nem javította, hanem csökkentette a baloldal esélyeit az egy hónappal későbbi parlamenti választásra. Az eredmények magyarázatául több tényezőt érdemes kiemelni. Az egyik a férfi és női választói magatartás különbözősége, ami Budapest esetében különösen fontos, mert a háború utáni nőtöbblet miatt a választók 60%-a nő volt. A férfiak körében a két nagy erő között lényegében „döntetlen” született (FKGP: 46,7%–DEF: 46,1%), a női szavazóknál azonban a Kisgazdapárt győzött jelentős különbséggel (53,1%–40,6%). A budapesti választást tehát a nők döntötték el.
A másik befolyásoló tényezőt az egyes pártok társadalmi bázisa jelenti, amelyet a részletes szavazókörönkénti eredmények alapján, a szavazatok térbeli eloszlásával is lehet érzékeltetni. (Lásd a Budapest választ oldal térképeit.) Az FKGP fő bázisát a magas társadalmi státusú városrészek alkották, azaz a fővárosban inkább polgári pártnak számított, ahogy azt a listáján indított polgári hátterű jelöltek is mutatják. A kisgazdák kapott szavazatainak térbeli mintázata egyértelműen a két világháború közötti, jobboldali keresztény pártokéhoz hasonló. A DEF bázisa két nagyobb csoportra osztható. Az egyikben az alacsony státusú területek vannak (leginkább Angyalföld), a másik csoportot viszont a pesti belső városrészek alkotják (kiemelkedően Újlipótváros és a Király utca környéke). A baloldali DEF tehát nemcsak azokon a területeken szerepelt jól, ahol 1945 előtt a szociáldemokraták, hanem a korábbi liberális irányzat bázisán is. A nagyarányú jogkiterjesztés, valamint a háborús népességcsökkenés/csere mellett is Budapesten egyértelműen van bizonyos összefüggés és kontinuitás a Horthy-korszakbeli és az 1945-ös választási szavazatmegoszlások között.
Végül a Vörös Hadsereg fővárosi magatartása, a szovjet katonák által elsősorban az ostrom alatt és után elkövetett egyes cselekmények (főleg a nőkkel szemben nemi erőszak, illetve a civilek hadifogságba hurcolása) valószínűleg negatívan hatottak a baloldali pártok, elsősorban a kommunisták megítélésére.
Az 1945. október 7-én megválasztott törvényhatósági bizottság november 28-án megtartotta alakuló ülését, és ezzel új, legitim önkormányzati testület jött létre. A szabad, demokratikus és tiszta választás következményeként a kommunista Vas Zoltánnak le kellett mondania a főváros vezető tisztségéről, az új polgármester a kisgazdapárti Kővágó József lett. A törvényhatósági bizottság elnöke a szociáldemokrata Szakasits Árpád maradt.
Budapest számára az 1945-ös év a katasztrófát és az ínséget, de egyben az újrakezdést is jelentette. A reménytelen kiinduló helyzetben minden apró lépésért, javulásért meg kellett küzdeni, és az év végén megválasztott új polgármester fő feladata továbbra is a háborús károk felszámolása volt. Ugyanakkor már ebben az évben sikerült rendezni az ideiglenes politikai viszonyokat, és az év végére demokratikusan választott, legitim helyi hatalmat létrehozni. A következő éveket azonban már egyre inkább a szovjetizálás folyamata határozta meg az egész országban.
A témához további olvasmány:
Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873–1950. Szerk.: Feitl István. Budapest, Napvilág. 126–131.
Hubai László (2010) A demokrácia főpróbája – 1945. In: Önkormányzati választások Budapesten, 1867–2010. Szerk.: Feitl István–Ignácz Károly. Budapest, Napvilág. 152–169.
Ignácz Károly (2013) Budapest választ. Parlamenti és törvényhatósági választások a fővárosban, 1920–1945. Budapest, Napvilág.
Készítette: Ignácz Károly
|