.

Tudományos fokozat: történelemtudományok kandidátusa (1978).

Szakterület: 20. századi olasz történelem, nemzetközi politika, magyar-olasz kapcsolatok

Publikációs jegyzék – Pankovits József

 

 

 

Pankovits tanár úr

Andreides Gábor emlékező írása
(2026. 07. 15.)

 

„Elkészültem – kissé keményebbre sikerült a tervezettnél, szeretném, ha nem vennéd rossz néven. Azért lett ilyen, mert nem sok alkalmam van már, és még kevesebb lesz elmondani bizonyos dolgokat. Kérlek, ebből a szempontból olvasd el, és szólj, ha problematikusnak találod írásod gesztióját tekintve…” Néhány évvel ezelőtt ezekkel a már-már elnézést kérő sorokkal küldte el nekem egyik tanulmányomról írt lektori bírálatát, amely – természetesen – nem kemény, ellenben szigorúan alapos, mindenre kiterjedő volt, akkor is, ha abban a pillanatban talán egy kicsit másképp is éreztem.

Nem tudom pontosan felidézni, mikor találkoztam vele először. Arra viszont jól emlékszem, hogy húsz esztendeje, amikor hírügynökségi kutatások miatt gyakran megfordultam a Politikatörténeti Intézet régi épületében, az „olasz kapcsolat” révén már személyesen ismertem. Pankovits tanár úr az intézet tudományos osztályának munkatársa volt; számos alkalommal beszélgettünk az Alkotmány utcai szobájában a második világháború utáni magyar–olasz kapcsolatok alakulásáról, különösen az olasz baloldal történetéről, amelynek egyik legjelentősebb magyarországi kutatója volt.

Mesteréhez, Sallai Géza italianista professzorhoz hasonlóan Pankovits tanár úr is figyelemmel kísérte a fiatalabb generációk pályájának alakulását. Nem ismerek olyan olaszos kollégát, aki, ha tanácsért fordult hozzá, vagy véleményét kérdezte, akkor ne kapott volna választ. Egy másik Alkotmány utcai emlék: műhelyvita zajlik korán elhunyt barátom és kollégám, Simon István eurokommunizmusról szóló monográfiájának megjelenése előtt. Pankovits tanár úr halk, őszinte és nagyon alapos. Szinte már bosszantó részletekbe menően hívta fel a figyelmet a hiányosságokra, véleménye ezúttal is „kemény” volt, de egyáltalán nem bántó, tanulni lehetett és kellett belőle.

Annak az utazásnak is sokkal több mint tíz esztendeje, amikor Itáliával foglalkozó kollégákkal – politológusokkal, történészekkel – egy autóban utaztunk Budapestről a Balaton melletti Lovasra. Nagy terveket forgattunk a fejünkben: az 1945 utáni demokratikus Olaszország történetét akartuk megírni, már fel is osztottuk egymás között a fejezeteket. Pankovits tanár úr – meggyőződésem – azonnal ráérzett, hogy minden lelkesedésünkkel együtt a tervezetünk nem kellőképpen előkészített, ennek ellenére rögtön vállalta a közreműködést. Lovason vendéglátónk a szintén Itáliával foglalkozó Horváth Jenő volt, akivel még az Eötvös Collegiumból ismerték egymást. Ott tartózkodásunk alatt jót beszélgettünk az elmúlt hetven esztendő olasz történelméről, aktuálpolitikájáról. A tervezett könyvből pedig – természetesen – nem lett semmi.

Nyitott volt és közreműködő. „Benne volt” mindenben, ami Itáliáról, a huszadik századi olasz politikáról és történelemről szólt. Amikor 2012 őszén az Alkotmány utcában rendeztünk konferenciát a mozgalom alapításának kilencven éves évfordulója apropóján a fasizmusról, tanár úr „Az olasz baloldal fasizmusképe” címmel tartott előadást a rendezvényünkön. Elkötelezett, tántoríthatatlanul baloldali gondolkodó volt. Világnézetének formálásában –mások mellett – nagy szerepet játszott az olasz szakos tanulmányai színhelyén megtapasztalt szellemi közeg. Az ELTE olasz tanszéke kis létszámú tudományos műhely volt még abban az időben. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a hallgatók szinte személyesen kaphatták meg azt a „szellemi poggyászt” a már említett Sallai Géza tanszékvezetőtől, amely későbbi életükre hatással volt. Pankovits tanár úr mestere 2012-ben bekövetkezett halálakor írt megemlékezésében maga írta: „közel álltam hozzá emberileg, nem utolsósorban a társadalomtudományok és a társadalompolitika megközelítésében és felfogásában, sőt azt is mondhatom, azt is el kell mondanom, hogy felfogásom formálódásában sokat, felbecsülhetetlenül sokat köszönhetek neki.”

Pankovits József történész és diplomata azok közé a szakemberek közé tartozott, akik évtizedeken át kitartóan foglalkoztak az 1945 utáni Olaszország politika- és társadalomtörténetével. Kutatásai elsősorban az olasz baloldal, az Olasz Kommunista Párt történetének, valamint a magyar–olasz kapcsolatok fejlődésének megismeréséhez, áttekintéséhez járultak hozzá. Olyan kollégát veszítettünk, akitől nemcsak tanulni lehetett, de kérdezni is. Ő pedig mindig kész volt válaszolni. Nagytudású italianistától búcsúzunk.

Grazie di tutto, Professore!