Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Borsos Miklós emlékszoba – NYÁRI ZÁRÁS július 6. és augusztus 3. között

2022. február 1.

Esemény kategória:
Kategória:

 

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy az emlékszoba 2022. július 6. és augusztus 3. között zárva tart. Ezt követően továbbra is szerdánként látogatható ELŐZETES BEJELENTKEZÉSSEL 12-16 óra között. 

Időpontfoglalás a lenti elérhetőségeinken lehetséges, a legközelebbi foglalható időpont augusztus 10. szerda lesz.

Együttműködésüket köszönjük, és Önöknek is kellemes nyarat kívánunk!

 


 

Borsos Miklós szobrász, éremművész, grafikus élete utolsó éveit a Budai Várban, az Úri utca 6. szám alatt lévő lakásban töltötte. 84. évében, 1990. január 27-én Budapesten hunyt el. A művész halálát követően felesége, Kéry Ilona kérésére emlékszobát alakítottak ki a művész szobájának berendezési tárgyaival és alkotásaival. Az örökösök később ezeket a tárgyakat a Budavári Önkormányzatnak adományozták. A Borsos Miklós hagyatéktárgyaiból berendezett emlékszoba újra látogatható.

 

Cím: 1014 Budapest, Úri utca 6. (12-es kapucsengő, majd az udvarból nyíló hátsó lépcsőházon keresztül I. emelet, 12-es ajtó).

Látogatási idő: szerdánként 12 és 16 óra között. 

 

Az emlékszoba látogatásához előzetes időpont-egyeztetés szükséges:
e-mailen: 
telefonon: hétfőtől csütörtökig 10–15 óra között: +36 1 381 8111

 

Látogatási időn kívül, előre egyeztett időpontban a kutatók számára lehetőség van a hagyatékban őrzött dokumentumok, művészeti alkotások tanulmányozására is egy külön, erre fenntartott helyiségben.

A látogatóknak be kell tartaniuk az aktuális járványügyi szabályokat. Erről a bejelentkezés során kapnak további tájékoztatást.

 

BUDAPEST 100

2022. május 14-15-én a Borsos Miklós emlékszoba is sok érdeklődő látogatót fogadott, akiknek fél óránként tartottunk tárlatvezetést.

További részletek a házról és a programról itt olvashatók.

 

Részletek

Dátum:
2022. február 1.
Esemény kategória: