Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

„Nagy-Magyarország végnapjai” – döntő

2017. április 8. 12:00 - 15:30

Esemény kategória:
Kategória:

A Politikatörténeti Intézet és a Legenda Egyesület a 2016/17-es tanévben kreatív történelmi-művelődéstörténeti vetélkedőt indított középiskolás diákok számára „Nagy-Magyarország végnapjai”. Forradalmak és békerendszerek az első világháború után címmel.

Ez a verseny egy több évre visszanyúló sorozatba illeszkedik, amelynek korábbi évadairól itt olvashat.

A középiskolás korosztályból négyfős csapatok jelentkezését vártuk Magyarországról és a határon túli magyar iskolákból egyaránt. A csapatok tagjai egy iskolából kellett, hogy kikerüljenek ki, de nem volt szükséges, hogy egyazon osztályba járjanak. A verseny három írásbeli fordulóból és egy szóbeli döntőből áll.

Az első három levelező forduló után elért eredményeket, a felhívás részletes szövegét itt találja meg.

A DÖNTŐ:

A verseny döntőjére az előzetes terveknek megfelelően 2017. április 8-án (szombaton) 12 órától kerül sor a Politikatörténeti Intézetben (1054 Budapest, Alkotmány u. 2., a Parlamenttel szemben).

A döntőbe a versenyen elinduló 25 csapatból a tervezett 6 helyett végül 7 jutott be, mert a második helyen holtverseny alakult ki. Mivel ez a 7 csapat egyértelműen kiemelkedett a mezőnyből, végig magas színvonalon teljesített, nem szerettük volna egyiküket sem megfosztani a részvétel lehetőségétől, így kibővítettük a keretet.

A döntős csapatok eredményei (max. elérhető pontszám: 305 pont):

  • 1. helyezett: Fáysták (Soproni Szakképzési Centrum Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakgimnáziuma) 289 pont
  • 2. helyezettek: Nyuszifül (Eötvös József Gimnázium, Budapest) 280 pont Porpáczy I. Hátország (Soproni Szakképzési Centrum Porpáczy Aladár Szakgimnáziuma, Kollégiuma és ÁMK-ja) 280 pont
  • 3. helyezett: TankAranka (Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium) 276 pont
  • 4. helyezett: Soproni 9-es huszárok (Soproni Széchenyi István Gimnázium) 275 pont
  • 5. helyezett: Igazságkeresők csapata (Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Ganz Ábrahám Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskolája és Szakiskolája) 274 pont
  • 6. helyezett: Töriszak-szervezet (Bajai III. Béla Gimnázium) 273 pont

 

Azon csapatok is nagyon szépen teljesítettek, amelyek végül nem jutottak be a döntőbe. Köszönjük a közreműködést mind a diákoknak, mind a felkészítő tanároknak. Nagyon kreatív feladatmegoldásokat kaptunk tőlük. Ezekből szemezgetve hamarosan Vágola Éva, a Legenda Egyesületet képviselő javítótanárunk (és a feladatsorok megalkotója) tesz közzé (itt honlapunkon) egy áttekintést.

Részletek

Dátum:
2017. április 8.
Időpont:
12:00 - 15:30
Esemény kategória: