ntézet
lapítvány
2026. július 16.
„Hangsúlyozom és becsületszavamra mondom, nem tudtam, hogy ilyen borzasztó tragédia fog ebből kipattanni” – írta az újpesti Czelba Róza 1937 szeptemberében.[1]
Az eset során – a drámai szavak ellenére – nem sérült meg senki, pláne nem halálosan és a vallomásra sem bíróság vagy akár egy bulvárlap újságírója előtt került sor. Levelét a szerző a nyomdászegyesület választmányának címezte, amely illetékes volt a tagsági ügyekben, és ebben kifejtette azt az esetet, amely – előadásában rossz döntések láncolata végén – a szakszervezetből való törléséhez vezetett.
Eszerint Czelba Róza szakszervezeti tagot egy háromnapos munkára, mélynyomó munkakörbe közvetítették ki, mivel adott állásra más jelentkező nem akadt, ő pedig elvállalta. A mélynyomás során a festéket a nyomóforma mélyedéseiből viszik át a papírra, így a lapon a betűk kissé domborúan jelennek meg. Az 1930-as években ez egy bevett, de meglehetősen egészségtelen eljárásnak számított, mivel veszélyes anyagokkal – toluollal, xilollal, vagyis a festékgyértásban alkalmazott szénhidrogén-vegyületekkel dolgoztak –, amely a Typographia korabeli cikke alapján „fiatalok, nők, valamint szíves, idegbajos, alkoholista egyének” számára több kockázatot hordoztak.[2]
Ám Czelba Rózát nem ez riasztotta el, hanem az, hogy nem volt gyakorlata a mélynyomásos eljárásban. Ezt elmesélte szomszédjának, Szép Gyulánénak, egy szintén munka nélkül maradt nyomdásznőnek, aki viszont értett a mélynyomógép kezeléséhez. Az irányítás ott csúszott ki a kezük közül, amikor Szépnét – papíron Czelba Rózát – az adott nyomdában tovább marasztalták, és neki háromgyerekes anyaként nagy szüksége is volt a munkára. Egy idő után Szépnét átmenetileg elküldték, nem sokkal később mégis visszahívták ugyanabba a nyomdába, de akkor már saját néven szeretett volna munkába állni. Ám a szakszervezeti bizalmi – Szöllősiné – tudott a csalásról, így ekkor már nem lehetett következmények nélkül elmismásolni azt. Az ügy kirobbanásához az vezetett, hogy a bizalmi által „megzsarolt” Szépné a magas nyomást nem bírta elviselni, és „tettlegességre került a sor”.
A „borzasztó tragédia” ezután következett: mindkettőjüket törölték a nyomdászegylet tagjai közül.
A levélben a szakszervezeti ethosz több vonatkozása is megjelent. Egyrészt érdemes elidőzni azon, hogy a szervezett munkásnő a szakszervezeti mozgalomból való kizárását milyen súlyos szégyenként élte meg. Ezzel ugyanis nemcsak létbiztonságát vesztette el – bár az sem volt kis csapás. Elmondása szerint az állás óvatlan elvállalásakor félsegélyen volt, vagyis bizonyosan több hónapja nem volt már munkája, mert a megállapított munkanélküli segélyösszegnek már csak a felét kapta, de számíthatott arra, hogy a szakszervezeten keresztül, a kollektív szerződésben rögzített feltételekkel újra munkába állhat. De ennél jelentősebbet is veszteni vélt: közösségét és identitását. Kötődését azzal is hangsúlyozta, hogy emlékeztetett arra, tíz évnyi munkaviszony után azért lépett ki az Állami Nyomdából, mert „a Szervezettől megvált az üzem”, és ő nem akart szervezetlen munkásként ottmaradni. Czelba itt minden bizonnyal az 1928-as „szakításra” utalt, amikor is az Állami Nyomda felmondta a kollektív szerződést, és azon kívül kezdett nyomdászokat alkalmazni.[3]
Szégyenéhez erősen hozzájárult egy családi vonatkozás is. Apja, aki nem nyomdász volt, hanem vélhetően vasmunkás, hiszen 38 évig dolgozott a Ganz gyárban,[4] de betegsége miatt 68 évesen gondozásra szorult, nem tűrte volna azt, hogy a lánya ne legyen szakszervezeti tag: „apám, ha megtudná, csak addig élnék” – írta Róza.
Czelba Róza azt is említette, hogy az adott munkára az ott lévők közül más nem jelentkezett, így juthatott ahhoz hozzá. Szépné viszont azzal nyugtatta, hogy amennyiben ő is jelen lett volna a munka felajánlásakor és jelentkezik, megkapta volna, annak ellenére, hogy nem volt „soros”, vagyis nem ő lett volna a következő kiközvetítendő munkásnő.
Egy héttel később Szép Gyuláné is kérte a döntés felülvizsgálatát. Mindketten hasonlóképp érveltek. Erősen hangsúlyozták nehéz körülményeiket, családi helyzetüket: anyagi gondjaik mellett egyikük idős, beteg, gondozásra szoruló édesapjára hivatkozott, másikuk három kisgyermekére. Ahogy Czelba, úgy Szépné is úgy érezte, hogy naivitásukkal, tudatlanságukkal érdemes magyarázni azt a tettüket, amely egy öntudatos szervezett munkás részéről elfogadhatatlannak látszott. Ezzel a képpel persze ellenmondásban állt másik hangsúlyos állításuk, miszerint hosszú ideje szakszervezeti tagok.[5]
A választmány úgy találta, hogy a két munkásnő mellett a bizalmi, Szöllösi Gáborné is felelős, mivel nem jelentette a tudomására jutott személycserét, ám azt is megállapították, hogy nem csak ő mulasztotta azt el, ezért az adott alapszervezetnél további vizsgálatot rendeltek el.[6]
A szakszervezeti választmány a minden hónap végén tartott ülésein döntött a tagok törléséről, a kizárás fenntartásáról, illetve a korábban kizártak visszavételéről. „A törölt tag a legközelebbi választmányi ülésen kérheti régi jogaiba való visszahelyezését. Ha ezt elmulasztja, a tagsági joga végleg megszűnik.” – mutatta be az eljárást a nyomdászok lapja.[7] A leggyakoribb ok a tagság törlésére a járulék elmaradása volt – ennélfogva a tartozás rendezése állt rendszerint a tagsági viszony visszaállítása mögött is. A két levél annak bizonyítéka, hogy Czelba Róza és Szép Gyuláné időben kérte „jogaikba visszahelyezését”. Esetük azonban nem volt olyan egyszerű, mint a fizetésben elmaradóké. Tettüket „súlyos csalásnak” minősítették – így az ő fellebbezésüket egy további szaktársukéval együtt elutasították.[8]
Forrás:
Czelba Róza levele a választmányi bizottsághoz, 1937. szeptember 5. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 668. f. 166. ő. e. 161–165. lap.
Jegyzetek:
[1] Czelba Róza levele a választmányi bizottsághoz, 1937. szeptember 5. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (PIL) 668. f. 166. ő. e. 161–165. lap. – A munkásnő Celbaként írta alá a levelet, míg a nyomdászlap Czelba változatban közölte a nevét. A cikkben az utóbbi változatot használjuk.
[2] Surányi Rezső: A toluolmérgezésekről. Typographia, 1937. január 8. 2.
[3] Mi történt az Állami nyomdában? Typographia, 1928. április 13. 1.
[4] Elképzelhető, hogy Czelba Ferencről volt szó, akit az 1928-as lakcímjegyzék a Ganz gyár művezetőjeként tartott nyilván. Budapesti Czím- és Lakásjegyzék, 1928. Második rész. 124.
[5] Szép Gyuláné levele a választmányi bizottsághoz, 1937. szeptember 14. PIL 668. f. 166. ő. e.
[6] A választmány feljegyzése. PIL 668. f. 166. ő. e.
[7] Egyleti tudósítások. Typographia, 1937. május 21. 4.
[8] Egyleti tudósítások. Typographia, 1937. október 1. 4.; Grosz Ernő: Jegyzőkönyvi kivonat az Egyesület választmányának 1937 szeptember 23-i üléséről. Typographia, 1937. október 8. 4.
Czelba Róza levele a választmányi bizottsághoz, 1937. szeptember 5.
Szép Gyuláné levele a választmányi bizottsághoz, 1937. szeptember 14.
A projektről
A Politikatörténeti Intézet a Britih Library The Endangered Archives Programme (EAP) (Veszélyeztetett Levéltárak Program) keretében 2024 augusztusában induló kétéves projektje során a nyomdaipari szakszervezetek 1848 és 1951 közötti levéltári anyagainak digitalizációját végzi el. A projekt során hangsúlyt fektetünk arra, hogy – korabeli dokumentumok bemutatásával – közelebb hozzuk a közönséghez a szakszervezetek és a munkásmozgalom levéltárunkban őrzött irataikhoz kapcsolódó történetét.
