Győri szociáldemokrata nyomdászok tiltakozása a szélsőjobboldali kiadóvállalatuk eljárása ellen

2026. április 8.

 

1938. április 6-án a győri nyomdászok egy csoportja, a Győri Nemzeti Hírlap korábbi munkásai nyílt levélben fordultak az akkor több mint ötvenezres dunántúli város polgáraihoz. A tiltakozás oka a szervezett munkások elbocsátása volt.

A Győri Nemzeti Hírlap 1936 októberétől jelent meg – a Hétfői Újság című helyi hírlap szerint „hónapok óta nyílt titok” volt a lap indulása, ami nem meglepő annak fényében, hogy névleges főszerkesztője Németh Andor földbirtokos lett.[1] A legalább három kontinens – Európa, Afrika, Amerika – mezőgazdaságát tanulmányozó közgazdász doktor édesapja Győr megyei főispán volt, s a fiú az 1930-as évek közepén maga is aktív, eleinte megyei politizálásba kezdett. Ennek a törekvésnek volt része az új, szélsőjobboldali irányultságú lap.

Az 1938 márciusi elbocsátásokat – amelyek néhány héttel előzték csak meg az első zsidótörvény benyújtását – azzal indokolták, hogy kiadóhivatalukhoz új, kizárólag „keresztény és nemzeti alapon álló” nyomdászokat vesznek fel. A szociáldemokrata párthoz kötődő szervezett munkások ezért érezték úgy, hogy egyszerre kell támadniuk és védekezniük.

Támadták a Győri Nemzeti Hírlap tulajdonosait azért, mert szerintük az indoklás hazug volt, és csupán gazdasági okokból bocsátották el őket, hogy helyettük a Nemzeti Munkaközponton keresztül alacsonyabb bérért, hosszabb munkaidőben a kollektív szerződés hatálya alá nem tartozó nyomdászokat alkalmazzanak. A Nemzeti Munkaközpont még Gömbös Gyula miniszterelnök kezdeményezése volt: az 1933 októberében, a világválság idején megalakuló szervezettel olasz mintát követve a szociáldemokrata mozgalom egyfajta jobboldali alternatíváját kívánták megteremteni.[2]

Ám a győri nyomdászok amellett is érvelni akartak, hogy elbocsátásuk a megélhetésükön túl a városuk jólétét is veszélyezteti. A városi polgár idegenellenességére – avagy nevezzük így: lokálpatriotizmusára – is apelláltak, így magukat jó győriként pozícionálták, a helyükre érkezőket pedig afféle gyüttmenteknek, akik idegenként nem járulnak úgy hozzá a város gazdagodásához, mint ők. Hiszen elbocsátásukkal egyrészt kevesebb marad a helyben elköltött pénz, ami fájni fog a győri iparnak is kereskedelemnek is, amelynek alapvető érdeke, hogy a munkásoknak is „módjában legyen kultúrigényeit kielégíteni”. Másrészt befizetőből segélyezetté válnak, így a városi szociálpolitikát is terhelik. A Horthy-korszakban ugyanis nem vezettek be általános munkanélküli segélyt, ezt a védőhálót a szervezett munkások számára elsősorban a szakszervezetek biztosították, de alkalmi segélyeket városi szinten is fizettek.

A győri munkások egyúttal úgy érezték, védekezniük kell a nemzetietlenség vádja ellen, amellyel a szélsőjobboldali lap vezetése indirekt módon illette őket. „Mi legalább olyan jó keresztények és hazafiak vagyunk, mint a Győri Nemzeti Hírlap urai, ha ezt nem is hangoztatjuk állandóan, mert mi nem ebből akarunk megélni” – vetették oda öntudatosan. Fontosnak tartották, hogy hivatkozzanak az első világháborús érdemeikre, a frontszolgálaton túl a helyi nyomdászok „hősi halottaira” és háborús árváira. Sőt azt is kijelentették, hogy soraik között soha egy „hazaáruló” nem akadt. „Sohasem fogunk a Győri Nemzeti Hírlaptól hazafiasságot tanulni és a keresztényi szeretetet is másképpen értelmezzük, mint ők.”[3] A korabeli nyelvezetben a keresztény és nemzeti nemcsak a „zsidó”-nak, hanem a „szociáldemokratának” is ellentéte volt: a polgári lapok vezetésének sajátos dilemmája volt, hogy a nyomdai munkákat a politikai ellenfeleikként kezelt szakszervezetek munkásaival kell elvégeztetniük, akik alkalmanként nemcsak gazdasági, hanem politikai érdekérvényesítésre is felhasználhatták szervezettségüket.

1938 áprilisában – hiába állítottak be az ügyüket elsődlegesen gazdasági-érdekvédelmi kérdésként – a győri munkások politikai érvekkel is küzdöttek. Ezzel szemben az első zsidótörvény előtti pillanatban az antiszemitizmus, a zsidó nyomdászok ellehetetlenítése nem merült fel kiáltványukban, sőt maguk a szervezett munkások nevezték magukat „jó kereszténynek”.

 

Nyílt levél Győr város közönségéhez! (1938. április 6.) Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 668. f. 112. ő. e. 3. lap. (nagyobb méretben lásd a cikk végén)

Az ügy azonban május–júniusban országos nyilvánosságot kapott, elsősorban az idős szociáldemokrata országgyűlési képviselő, Malasits Géza jóvoltából, aki Győr városát képviselte a parlamentben 1924 és 1944 márciusa, a Gestapo általi letartóztatása között.[4] Az eredetileg lakatos és villanyszerelő munkás kétszer is szóba hozta a Győri Nemzeti Hírlap ügyét az országgyűlésben. Malasits azon kevesek közé tartozott, akik felszólaltak a zsidótörvény ellen, következetesen magyarként említve a Magyarországon élő zsidókat, és amellett érvelve, hogy a „zsidójavaslat” gazdaságilag is értelmetlen. „Én az embert nem aszerint bírálom és válogatom meg, zsidó-e vagy keresztény, hanem hogy alkalmas-e vagy sem arra a tisztségre, amelyre megválasztják. Ha történetesen egy okos zsidó és egy ostoba keresztény között kellene választanom, habozás nélkül az okos zsidót választanám.” – állt ki például május 12-i parlamenti beszédében.[5]

Felszólalásában reagált arra is, hogy az országgyűlésben elhangzott, miszerint a munkások hetibérük 25 százalékát adják le a szociáldemokrata pártnak. Malasits hangsúlyozta, hogy a tényleges járulék – amelyekből állami segély híján a munkanélkülieknek is juttatnak – mindössze egy órányi bér. „Mi végezzük el az állam feladatát és kötelességét. Még a hitleri Németországban is fizetnek munkanélküli segélyt, de Magyarországon munkanélküli segély nincs.”[6] A munkásokkal szembeni elfogadhatatlan bánásmód példájént hozta fel szűkebb otthona, Győr szélsőjobboldali lapját, ahol „kidobták a szervezett munkásságot, fölvették a gyülevész embereket”. Magát a zsidótörvényt is osztályalapon értékelte: „nem nyolcmillió magyar érdekeiről van szó, hanem ez a polgári középosztály osztályharca a zsidó polgárság ellen”.[7]

Malasits a zsidótörvény elfogadása után, június 2-án is szóba hozta a Győri Nemzeti Hírlap ügyét az országgyűlésben. E hosszú felszólalásában igyekezett a győri lap vezetését a kormánypárti képviselők és a frissen kinevezett miniszterelnök, Imrédy Béla előtt diszkreditálni. Ehhez azok az érvek, amelyeket a győri nyomdászok a győri polgárok előtt hangoztattak, nem látszottak elegendőnek. Malasits egyik fontos állítása az volt, hogy teljesen hiteltelenné teszi a lapvezetés érveit, a keresztény és nemzeti elkötelezettségét, hogy míg úgymond a tulajdonosok nem tűrték, hogy a szerkesztőségben vagy a nyomdában zsidó származású alkalmazottak dolgozzanak, addig az újonnan felvett, szervezetlen munkások között nemcsak keresztény voltak: „most jó nekik a zsidó munkás is, ha olcsóbban dolgozik”.[8] E ponton a szélsőjobboldali Nemzet Akarata Pártjának turai képviselője, az újságíróként is próbálkozó Csoór Lajos azt kiabálta be: „Van olyan zsidó is, aki olcsóbban dolgozik?”[9]

Másrészt Malasits támadta az fő tulajdonosi kört, az Újlaki-családot. A lap megalakulásakor Újlaki Géza és fia, Andor a Győri Hírlaptól érkezett, a felelős szerkesztő utóbbi lett. Előbbi, aki a nyomdavállalatot vezette, – Malasits előadásában – egy köpönyegforgató karrierista, „a kommunizmus alatti magatartása miatt elbocsátott tanító”, aki 1919-ben „a legvadabb kommunista [volt], aki olyan szólamokat hangoztatott, amelyekért mások 3-4 esztendei börtönt kaptak”, ám összeköttetései révén megúszta a felelősségre vonást.

A fentieknél fogva a Győri Nemzeti Hírlapot az állami szubvencióra méltatlan lapnak minősítette, amely csak az Újlaki-családnak termel hasznot, de nemcsak a szervezetlen munkásokat nem fizetik meg rendesen (ebben a felszólalásában heti 8-10 pengős fizetést említett), de az eszméiket hirdető újságíróikat sem, akiknek némelyike csak 20, de a jobban fizetettek is csak 60 pengőt vihettek haza hetenként. S hiába kapott támogatást a kiadó a vármegyétől és Győr városától is, Malasits szerint nem fizették rendesen az adót és az Országos Társadalombiztosító Intézetnek járó járulékokat sem.[10]

A szociáldemokrata politikus a szélsőjobboldali lap vezetőinek képmutatását pellengérre állító felszólalásainak ellenére – ahogy az várható volt – a győri nyomdászok nem kapták vissza addigi állásukat. Utóbbi persze egy – nem példa nélküli, de – morális szempontból szorító helyzet volt, hiszen másfél évig szociáldemokrata szervezett munkások dolgoztak egy szélsőjobboldali újságnak. De nem lett az ügynek más következménye sem, a Győri Nemzeti Hírlap 1945. március 25-ig megjelent, vagyis csak néhány nappal azelőtt szüntették be, hogy a Vörös Hadsereg megérkezett a városba.

 

Forrás:

Nyílt levél Győr város közönségéhez! (1938. április 6.) Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 668. f. 112. ő. e. 3. lap.

 

Jegyzetek:

[1] 30.000 pengővel új napilap indul Győrött. Hétfői Újság, 1936. október 12. 5.

[2] Strausz Péter: Korporáció vagy hivatásrend? Az érdekképviseleti rendszer átalakításának kérdése Európában és Magyarországon, 1926–1940. Múltunk, 2010/1. 102–103.

[3] Nyílt levél Győr város közönségéhez! (1938. április 6.) Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 668. f. 112. ő. e. 3. lap.

[4] Malasits Géza. In: Haeffler István (szerk.): Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről.

MTI Rt. nyomdája, Budapest, 1940. 246.

[5] Az országgyűlés képviselőházának 311. ülése 1938 május 12-én, csütörtökön. In: Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett Országgyűlés nyomtatványai. Képviselőház – Napló XVIII. Athenaeum, Budapest, 1938. 290.

[6] Uo.

[7] A felszólalásról a Népszava tudósított: Három szociáldemokrata tiltakozás a kisembereket egymásra uszító zsidójavaslat ellen. Népszava, 1938. május 13. 3.

[8] Lapszubvenció és családvédelem. Typographia, 1938. június 10. 1.

[9] Az országgyűlés képviselőházának 322. ülése 1938 június 2-án, csütörtökön. In: Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett Országgyűlés nyomtatványai. Képviselőház – Napló XIX. Athenaeum, Budapest, 1938. 290.

[10] Lapszubvenció és családvédelem. I. m.

 

Nyílt levél Győr város közönségéhez! (1938. április 6.) Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 668. f. 112. ő. e. 3. lap.

 


 

A projektről

 

A Politikatörténeti Intézet a Britih Library The Endangered Archives Programme (EAP) (Veszélyeztetett Levéltárak Program) keretében 2024 augusztusában induló kétéves projektje során a nyomdaipari szakszervezetek 1848 és 1951 közötti levéltári anyagainak digitalizációját végzi el. A projekt során hangsúlyt fektetünk arra, hogy – korabeli dokumentumok bemutatásával – közelebb hozzuk a közönséghez a szakszervezetek és a munkásmozgalom levéltárunkban őrzött irataikhoz kapcsolódó történetét.