Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Népszabadság és a szilveszteri Népszabi karikatúrái

2018. augusztus 3. 21:00 - 22:00

Esemény kategória:
Kategória:

2018. augusztus 3-án, pénteken 21 órától a Klubrádió Szabad a pálya! című műsorában Takács Róbert sajtótörténésszel Prosinger Lívia beszélgetett a Kádár-kori politikai humorról:

A politikai karikatúra mint cseppben a tenger sokat elárul egy adott kor társadalmáról, politikai életéről. Különösen egy olyan kor esetében, amikor a karikatúra egy felülről irányított, kontrollált médiarendszer egyik népszerű tartozéka volt. Alapvetően csipkelődő, „ellenzéki” műfaj létére szolgálta – egyre ellentmondásosabban, egyre több kétértelműséggel és egyre politikamentesebben a propagandacélokat. A 800 ezer példányszámban megjelenő vezető pártlap karikatúrái még inkább „ki voltak téve” a politikai megrendelésnek – és a politika is közelebb állt hozzájuk. Ha nem is gyakran, de visszatérően szerepeltek a lap hasábjain politikusok, sőt – mintegy tucatnyi alkalommal – maga Kádár János is. A Klubrádióban folytatott beszélgetés a fentieken túl az államszocialista nyilvánosság sajátos szűkebb és tágabb köreivel, belső, bizalmas szegmenseire is kitért, megismertetve a hallgatókat a szilveszteri Népszabi és a Fácán Matyi világával is.

A beszélgetés apropóját egy, a Politikatörténeti Intézetben látható kiállítás adta, amely a Népszabadság 1956 és 1988 között és a szilveszteri Népszabi 1980-as években megjelent politikai karikatúráiból kínált ízelítőt, ami a politikai humor sajátos – a politikai kabaréval mindenképpen kiegészítendő – metszetét adta. Az általunk válogatott anyag a Politikatörténeti Intézet által felvállalt, az EU Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökségének (EACEA) Európa az Állampolgárokért – Európai Emlékezet programja által támogatott éves tematikába is illeszkedett, amely a 20. századi történelmünket több pontjában is fonák oldaláról mutattuk be.

Bővebb információk ide kattintva érhetők el.

 

Hallgassa vissza a beszélgetésről készült hangfelvételt!

 

1. rész:

2. rész:

 

 

Részletek

Dátum:
2018. augusztus 3.
Időpont:
21:00 - 22:00
Esemény kategória: