A nyomdászokkal – a kékgallérosok fehérgallérosaival – ellentétben, akiknek a szerveződése egészen a 19. század közepéig nyúlik vissza, az állami – avagy városi, községi – alkalmazottak szakszervezetei csak az első világháború utolsó éveiben jelen(het)tek meg hazánkban. A Magyarországi Tanítók Szakszervezete pedig csak az őszirózsás forradalom győzelme után, 1918 decemberében alakult meg.

• Milyen – például egyesületi – formában volt lehetőség szakmai szerveződésre a Monarchia idején?
• Milyen tényezők tették lehetővé és kívánatossá e sokszor belülről is rendkívül hierarchizált csoportok (gondoljunk a falusi tanítók és az elitgimnáziumok kutatótanárai közti távolságra) érdekvédelmi tevékenységét?
• Milyen helyzetbe kerültek e csoportok az ellenforradalom győzelme után, illetve az 1920-as és 1930-as évek gazdasági válságai folytán?
• Miképp indult el – immár legálisan – 1945-ben a szakszervezeti szerveződés a tanítók-tanárok, orvosok, közszférában dolgozók között?
• Miképp látták szakszervezeteik a helyüket az új politikai viszonyok és a rekordinfláció, majd a fizetési viszonyok átrendezése közepette?

Többek között a fenti kérdésekről beszélgettünk Csóti Csaba levéltárossal, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnökével a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában 2026. március 6-án. A kérdező Takács Róbert, a Múltunk folyóirat felelős szerkesztője.

 
Az adás meghallgatható a Klubrádió oldalán.

 
Kapcsolódó írásokat olvashat itt a honlapunkon, amelyek a British Library Veszélyeztetett Levéltárak Programjának (Endangered Archives Programme) keretében készültek.

 
Kép: A magyarországi tanítók első tömegtüntetése helyzetük jobbítása érdekében a kultuszminisztériumnál 1918. június 8-án. Forrás: Érdekes Újság, 1918. június 13. (Müllner János felvétele)