Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Betiltották, de itt belelapozhat! Nyílt nap a Politikatörténeti Intézetben

2023. május 18.

Esemény kategória:
Kategória:

 

Magyarország 19–20. századi története bővelkedik olyan eseményekben, amelyeket az emberek egyik vagy másik része legszívesebben kiradírozna a történelemkönyvekből. A múlt ellen azonban nem harcolnunk kell, hanem értelmeznünk: megtagadás helyett okulni belőle, és integrálni a közös emlékezetbe azáltal, hogy a vitatott történelmi időszakok tárgyi emlékeit és dokumentumait is hozzáférhetővé tesszük.

A Politikatörténeti Intézet (PTI) egy, a (mindenkori) kormányzattól függetlenül működő, baloldali szellemi műhely, amely jelentős könyvtári és levéltári gyűjteménnyel rendelkezik. Intézményünk, amelynek székhelye évtizedeken át a Parlament közelében, a Kúria korábbi épületében volt, 2021 óta működik a XI. kerületben, a Villányi úti Konferenciaközpontban. A nyílt nap megrendezésével az a célunk, hogy bemutassuk intézetünk működését, gyűjteményeit és azok különlegességeit a közelmúlt történelme iránt érdeklődő újbudaiaknak.

Szeretne látni a 20. század magyar történelmi eseményeihez kapcsolódó olyan különleges dokumentumokat, mint például József Attila levelei, Kádár János könyvei, a Tanácsköztársaság pamfletjei, 1945 után betiltott könyvek, az 1956-os forradalom röplapjai vagy választástörténeti gyűjteményünk kampánytárgyai? Ha igen, akkor legyen a vendégünk 2023. május 18-án, csütörtökön a PTI könyvtárában, ahol 10 órától és 17:30-tól tartunk érdekes bemutatókat gyűjteményünk ritkaságaiból.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, de látogatóink kényelme érdekében (hogy mindenkit le tudjunk ültetni) regisztrációhoz kötött:

Délelőtti esemény (max. 25 fő):
2023. május 18., csütörtök, 10:00 REGISZTRÁLOK

Délutáni esemény (max. 25 fő):
2023. május 18., csütörtök, 17:30REGISZTRÁLOK

 

Helyszín: a Politikatörténeti Intézet könyvtára
(1114 Budapest, Villányi út 11-13., földszint)

 

Ezen a napon intézetünk könyvkiadója, a Napvilág Kiadó legújabb kötetei 30%-os kedvezménnyel, korábbi kiadványai 50%-kal olcsóbban, vagy 900 és 1500 Ft-os áron lesznek megvásárolhatóak.

 

 

 


 

HA ÉRTÉKESNEK ÉS FONTOSNAK TARTJA, AMIT CSINÁLUNK, AKKOR…

…kérjük, támogassa tevékenységünket és ingyenes kulturális programjainkat személyi jövedelemadója 1%-ának felajánlásával, vagy lehetőségeihez mérten szabadon választott összeg átutalásával:

 

Adó 1% felajánlás:

POLITIKATÖRTÉNETI ALAPÍTVÁNY
Adószám: 19661971–1–43

 

Egyéb utalás esetére a Politikatörténeti Alapítvány számlaszáma:
12010879–01412628–00100003 (Raiffeisen Bank)

Köszönjük!

Részletek

Dátum:
2023. május 18.
Esemény kategória: