2025. november 17.

 

A nyomdászszakszervezet küldöttközgyűlése 1932. október 30-án úgy határozott, hogy támogatja egy Duna-menti strand- és sporttelep létesítésének a tervét. A nyomdászstrand 1934 nyarán meg is nyitott, és a strandért felelős felügyelőbizottság jelentése szerint abban az évben 3175 vendéget fogadott. A strandalapítás kétéves történetét áttekintve nemcsak azt érthetjük meg, hogy miért volt fontos a szakszervezetek számára a sportélet, és ezen belül a saját sportlétesítmények és -egyesületek működtetése, hanem azt is, hogy milyen módon gazdálkodták ki a szakszervezetek, hogy az alapvető segélyezési feladatokon túl hasonló jellegű fejlesztésekre is jusson erőforrásuk.

*

A Duna-menti strandok története a 18. század legvégéig nyúlik vissza, ám a fürdőzés még a 20. század kezdetén sem volt elterjedt időtöltés a munkásság körében. Már csak azért is, hiszen efféle kikapcsolódásra mindössze a heti egy pihenőnapjukat használhatták. A nyomdászstrand megnyitásakor elmondott avatóbeszéd szerint 1928-tól kezdtek rendszeresen eljárni a fiatalok a Budapesthez közeli Duna-partra, kezdetben Budakalász vidékére, majd az akkor még gyakran Monostorszigetként emlegetett Szentendrei-sziget déli partjaihoz.[1]

1932-ben tehát a nyomdászok egy „kis primitív strandot” használtak, amit a szigeten béreltek. Ennek – ne feledjük, a nagy gazdasági világválság időszakában vagyunk – ekkor jóléti funkciója is volt, a strand területe – főleg nyáron – lakhatást is biztosított az állástalan nyomdászoknak és családjaiknak. „Munkanélküli szaktársaink közül is sokan ott találnak menedéket nincstelenségükben. A rendkívüli segélyből úgy ahogy csak táplálkoznak. Lakbérre, ruhára ebből nem telik és erre a strandon nincs is szükség.”[2] A „sok” persze nem jelentett tömegeket: 1932-ben 10-12 sátor állt a „monostorszigeti weekend-telepen”, amelyekben olyan családok éltek, amelyeknek „a rossz gazdasági helyzet és egyéb körülmények folytán nincs a városban állandó lakásuk”.[3]

A nagyobb és külön strand kialakítása ugyanakkor nem elsősorban szociális kérdés volt. Magától értetődő szempont volt az egészséges környezet biztosítása azoknak a munkásoknak, akik a kifejezetten ártalmas nyomdai körülmények között dolgoztak heti hat napon át, és zsúfolt, rossz levegőjű otthonuk sem kínált felfrissülést. Herzog Salamon egy 1933-as írásában összefoglalta, mely szezon milyen aktivitást kínál a nyomdászoknak. Eszerint a tél elsősorban a tanfolyamok, előadások ideje, amelyet az öntudatos munkások „művelődésre, intelligenciájuk gyarapítására” használnak fel. Tavasszal viszont immár a szabad levegőn tölthetik a vasárnapokat: az „emberi tüdő erre a balzsamos levegőre vágyódik és nagyon jól teszi mindenki, ha a tüdőnek ezt a vágyát kielégíti és szabad idejében kimegy a hegyekbe”. Nyáron viszont a „nyomdai munkásnak levegőre, napsugárra és vízre van szüksége”, amelyre a fővárosiaknak kiváló terepet kínált a Duna.[4] Az egészséges munkás pedig nemcsak önmagáért számított értéknek, a mozgalom számára is hasznos volt: „a víz, a levegő, a napfény nemcsak testben, de lélekben is egészséges utánpótlást fog biztosítani az elkövetkezendő nagy harcok idejére” – érvelt a strandlétesítés mellett Lerner Gábor.[5]

A strand ugyanis nemcsak az egészséges test, hanem az edzett, fegyelmezett munkás gondolatköréhez is kapcsolódott, vagyis a munkás sportmozgalom egészéhez. 1932 októberében az ügy előterjesztője, Brumiller László azt is hangsúlyozta, hogy a létesítmények tekintetben a nyugati munkássporttól a magyarországi még jelentős elmaradásban volt: „a külföldi szakszervezetek mindenütt modern tornatermekkel, s a szabadtéri sportok űzésére alkalmas sporttelepek fölött is rendelkeznek”.[6]

Brumiller is aláhúzta, a testedzés a munkásság számára másfajta tevékenység, mint az „uraknak”. Mert bár lehetőségek híján nem volt példátlan, hogy munkásként dolgozók polgári egyesületekben gyakoroltak, a mozgalom szempontjából fontos volt, hogy ezt inkább elkülönülten, saját sportegyesületeikben tegyék. Egyrészt azok esetében, akik „keveredtek”, a testmozgás mögül elveszett a közösségi ethosz, más értékekkel találkoztak, „eltávolodás jelentkezett náluk a munkásideológiától”.[7] A munkásklubokban viszont éppenséggel a torna, a labdarúgás vagy a strandolás révén is a közösség erősödött, és így a mozgalom az érdekképviseleten túl a képzés-önképzés, kultúra és sport egész vertikumát áthatotta.[8] A Duna partjára sem pusztán strandolni jártak, hanem a szolidaritást, a közös kultúrát és az összetartozást erősíteni. Ezt mutatja a strand 1934 júliusi megnyitójának programja is, amelyen munkásindulót (Ne csüggesszen) énekelt a Budapesti Könyvnyomdászok vegyeskara, a beszéd után felhangzott a Gutenberg-induló, majd kézilabda-mérkőzést játszottak a fövenyen.[9]

Sőt, külön hangsúlyt kapott, hogy nem egyszerűen munkásstrandot hoztak létre, hanem nyomdászstrandot, tehát egy adott szakma művelőit szolgáló infrastruktúra jött létre – vagyis a kollegialitásnak és a szolidaritásnak egy szűkebb, kifejezetten a szakmára korlátozódó megnyilvánulását látjuk. Munkásstrand és nyaralótábor – az ún. gödi Fészek – már létezett ekkor, a Munkás Testedző Egyesület 1924-ben vett ott telket.[10] Ez a fajta elkülönülési igény az akkor legnépszerűbb munkás testedzői körben, a Természetbarátok Turistaegyesületében is tetten érhető, hiszen annak nyomdászosztálya működött, s a strand működtetését is arra bízták. Az 1910-ben önállósult – addig a Munkás Testedző Egyesület keretében létező – turistáskodók közt a meghatározó csoportot már a századelőn a nyomdászok és könyvkötők alkották. S Brumiller 1932-ben is abból a pozícióból beszélt, amely szerint a nyomdászok teremtették meg a természetjárás intézményes feltételeit – és tegyük hozzá: infrastruktúráját – a munkások egészének: „a munkásság szélesebb rétegei számára nyitják meg a legegészségesebb szabadtéri sportot, a turisztikát”. Ahogy az 1930-as években I. osztályú futballklubbal is rendelkező vasasoknak volt saját sportegyesülete, a nyomdászok is alapítottak ilyet: a Typographia Nyomdászok Testedző Egyesülete, amely – az 1919-ben megszűnt klub helyett – 1930-ban szerveződött újjá.[12]

Az egészségen és a munkáskultúra építésén túl azonban megszólalt a morális pánik hangja is, amely a fiatalabb munkásgenerációk megóvása, az ifjúságvédelem jelszavaival operált. Eszerint a szervezett munkásélet keretében nyíló strand meggátolja azt, hogy a fiatal munkásokat káros szenvedélyek, „nemkívánatos »szórakozások«” és politikai hatások térítsék el a mozgalomtól.[13] „A sport is ezt a célt szolgálja és ezzel élnünk kell, ha azt akarjuk, hogy a fiatalság ne tévedjen olyan utakra, amelyeken nem velünk, hanem esetleg olyanokkal kerülnek egy mesgyére, akiknek érdekük a fiatalság megnyerése és velünk való szembeállítása.”[14] Világos, hogy a lehetőségek közül a strand elsősorban az ifjúmunkások körében volt népszerű – de a szakszervezeti vezetés úgy látta, hogy alkalmas lehet a generációk közötti szolidaritás megerősítésére is: „A fiatalság mókázik, tréfál és az idősebbek fölvidulva újra átélik fiatalságukat a szabadban.”[15]

Maga az a mód, ahogy a Gutenbergről elnevezett strand elkészült, feltárja azt is, hogyan gazdálkodtak a munkásegyesületek, milyen erőforrásokat használhattak fel törekvéseik eléréséhez.[16] A szigetmonostori strand ügyét tekinthetjük egy tipikus projektnek, amelyről a döntés 1932 őszén megszületett, s amely bő 20 hónap alatt – a gazdasági válság ellenére – megvalósult. A közgyűlés az operatív szervre, a választmányra bízta a projekt lebonyolítását azzal a kiegészítéssel, hogy próbáljanak meg külső erőforrást bevonni. A fővárosi önkormányzat segítségében bíztak, leginkább abban, hogy az a Duna mentén egy strand létesítéséhez alkalmas telket ajánl fel a nyomdászoknak. Mint Lévai Sándor kiegészítő indítványában kiemelte, ez volna a városvezetéstől a méltányos döntés tekintettel a munkásság szükségleteire és súlyára, mivel „jelentéktelen sportegyesületek és más testületek ilyen kedvezményben már részesültek”.[17]

A főváros azonban nem tett ilyen gesztust, és 1933 folyamán úgy tűnt, a kezdeményezés megfeneklik. Előzetesen két pengős négyszögölárral számoltak, amelyet nem banki, hanem belső kölcsönnel biztosítottak volna. A nagyvonalú gazdaságossági számítások szerint a 10 filléres strandbelépő is középtávon már a költségek megtérülésével kecsegtetett.[18] A megfelelő területet végül 1934 tavaszán – Budapesthez viszonylag közel, de azon kívül, a korábbi bérelt strand közelében – találták meg. A választmány egy háromtagú bizottságot választott az alkalmas partszakaszok szemlézésére, amely nemcsak a fővárostól északra kutakodott, hanem az akkor szintén elővárosnak számító Budafokon és Soroksáron is. Majd két taggal kiegészülve immár konkrét gazdasági számítást készített a szigetmonostori beruházás költségeire. A telek ára az előzetesen becsültnél némileg drágább, négyszögölenként 2,80 pengő lett,[19] a telekért így összesen 4480 pengőt fizettek ki. További 1500 pengő kölcsönt is megszavazott a választmány a strand munkálataira, a felszerelés előteremtésére.[20]

A megvalósításban azonban fontos szerep jutott az önkéntes munkának: a nyomdai munkások leginkább ezzel járulhattak hozzá a projekt sikeréhez. Mindez pedig szervezett módon zajlott: a szakszervezet munkatúrákat hirdetett a telekhez, amelynél már az odautazás is kollektív módon történt. Ahogy a korábbi évek hasonló túrái alkalmával a Berlini tér (a mai Nyugati tér – a Berlin elnevezést még 1914-ben, az első világháborús szövetség jegyében kapta) szolgált találkozóhelyül, például a tér egyik eltéveszthetetlen, ma már nem létező épülete, a Banán-toronyként emlegetett trafik. Onnan egy átszállással villamossal mentek a Megyeri csárdáig, majd gyalog a parthoz, ahol az egyesület csónakján keltek át. „Épülnek a weekend-házak, emelkednek a sátrak, fúrják a kutat, szerelik az átkelést szolgáló csónakmotort” – számolt be a Typographia az előkészületekről 1934. június végén.[21] Ilyen munkatúrákat előtte a bérelt terület feladatai, majd 1934 utolsó hónapjaiban a fásítási és egyéb talajmunkák elvégzése érdekében is szerveztek.[22]

Végül fontos szempont volt a megfizethetőség – konkrétan az olcsóság – és a fenntarthatóság összeegyeztetése. A szakszervezet forrást biztosított a telekre és a munkálatokra, és úgy igyekeztek meghatározni a strand költségeit, hogy a nyomdaipari dolgozók meg tudják fizetni azt, de a befektetett összeg a használatból visszajöjjön. Így a strandbelépő és a motorcsónakos transzfer együttes árát 30 fillérben határozták meg. Ennél a villamosjegyek ára is több volt, oda-vissza 48 fillér. Az igazolt munkanélküliek ugyanakkor ebből is kedvezményt kaptak, s mindössze 10 fillért fizettek, a gyerekek pedig ingyenesen strandolhattak.

A Gutenberg-strand azonban csak 1938-ig működött. December végén a nyomdászegyesület választmánya arról számolt be, hogy a főváros kisajátította a strand területét, amelyért 7302 pengőt térített meg, amiből a Nyomdász Természetbarátok 246 pengőt, Révai Nyomda ott házat épített személyzete pedig 532 pengőt kapott meg.[23]

 

---

 

Források:

Lerner Gábor: Nyomdászstrandot. Typographia, 1932. szeptember 23. 3.

A küldöttközgyűlés tanácskozása. Typographia, 1932. november 11. 4.

A nyomdászszolidaritás. Typographia, 1934. július 27. 1.

 

---

 

Képek forrása:

Testgyakorlók csoportképe a Gödi-szigetről, 1930. Forrás: Fortepan / Eredeti: Szávoszt-Vass Dániel

Strandolók a Gödi-szigeten. Forrás: Fortepan / Eredeti: Szávoszt-Vass Dániel

 

---

 

[1] A nyomdászstrandtelep avatása. Typographia, 1934. július 13. 2.

[2][2] H. S.: A nyomdász-strand. Typographia, 1933. augusztus 4. 3.

[3] Lerner Gábor: Nyomdászstrandot. Typographia, 1932. szeptember 23. 3.

[4] Herzog S.: Ki a szabadba! Typographia, 1933. március 31. 2.

[5] Lerner Gábor: Válságos időket élünk. Typographia, 1932. október 7. 2.

[6] A küldöttközgyűlés tanácskozása. Typographia, 1932. november 11. 4–5.

[7] Uo.

[8] A munkás és a polgári sport eltérő ethoszáról lásd: Kormány Ákos: „A sport úri passzió, nem való a munkásságnak!” A magyar szervezett munkásmozgalom sportideái a 20. század első felében. Múltunk, 2023/2. 104–143. DOI: https://doi.org/10.56944/multunk.2023.2.5

[9] A nyomdászszolidaritás. Typographia, 1934. július 27. 1.

[10] A gödi Fészek. Forrás: https://kassakmuzeum.hu/hu/esemeny/online-muzeum/godi-feszek (Letöltés: 2025. 10. 13.)

[11] A küldöttközgyűlés tanácskozása. Typographia, 1932. november 11. 4–5.

[12] Megidézzük múltunk néhány jeles fordulópontját, eseményét. Forrás: https://www.5mp.eu/web.php?a=tip1903&o=_UNpV6ciXj (Letöltés: 2025. 10. 12.)

[13] Egyről–másról. Typographia, 1932. december 30. 2.

[14] A küldöttközgyűlés tanácskozása. I. h.

[15] Herzog S.: Ki a szabadba! I. m.

[16] Lásd erről bővebben: Kormány Ákos: A munkássport-egyesületek pénzügyi gazdálkodásának főbb vonásai a két világháború között. Múltunk, 2024/2. 58–95. DOI: https://doi.org/10.56944/multunk.2024.2.3

[17] A küldöttközgyűlés tanácskozása. I. h.

[18] H. S.: A nyomdász-strand. Typographia, 1933. augusztus 4.

[19] Egyleti tudósítások. Jegyzőkönyv az Egyesület 1934. április 26-i rendes választmányi üléséről. Typographia, 1934. május 4.

[20] A küldöttközgyűlés tanácskozása. Typographia, 1934. július 6.

[21] Folynak a munkálatok a nyomdászstrand- és weekendtelepen. Typographia, 1934. június 29.

[22] Lásd például: Kultúr és sportmozgalmak. Typographia, 1934. november 19.

[23] Jegyzőkönyvi kivonat az Egyesület választmányának 1938. évi december hó 29-én megtartott rendes havi üléséről. Typograhia, 1939. január 20.

 

---

 

A projektről

 

A Politikatörténeti Intézet a Britih Library The Endangered Archives Programme (EAP) (Veszélyeztetett Levéltárak Program) keretében 2024 augusztusában induló kétéves projektje során a nyomdaipari szakszervezetek 1848 és 1951 közötti levéltári anyagainak digitalizációját végzi el. A projekt során hangsúlyt fektetünk arra, hogy – korabeli dokumentumok bemutatásával – közelebb hozzuk a közönséghez a szakszervezetek és a munkásmozgalom levéltárunkban őrzött irataikhoz kapcsolódó történetét.