FÖLDES GYÖRGY: Hárman egy ellen
– avagy a kormány, a Kúria és az Alkotmánybíróság esete a Politikatörténeti Intézettel
Ezen írás rövid változata a Népszava Szép Szó mellékletében jelent meg 2023. július 15-én.
A szövegben hivatkozott épületper dokumentumai ITT, a levéltári iratokkal kapcsolatos per anyagai pedig ITT tekinthetők meg.
2022 decemberében pont került egy hosszú történet végére. Vereséggel zárult a Politikatörténeti Intézet (PTI) egy évtizeden át vívott harca az igazáért, igaz harca egy sokkal erősebb ellenfeléllel: a kétharmados többségű FIDESZ-kormánnyal szemben. Ez a küzdelem cseppet sem volt sportszerű. Egyrészt, mert egy nehézsúlyú harcolt egy pehelysúlyúval. Másrészt, mert a bírók, bíróságok többsége egyáltalán nem volt pártatlan. Különösen igaz ez a legfelsőbb bíróságokra: a Kúriára és az Alkotmánybíróságra.
Az előtörténet
A rendszerváltozás folyamatában kérdésessé vált az állampárt szellemi infrastruktúráját alkotó intézmények, a Politikai Főiskola, a Társadalomtudományi Intézet és a Párttörténeti Intézet jövője. A főiskola megszűnt, a Társadalomtudományi Intézetből a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézete lett. A Párttörténeti Intézet sorsa másképp alakult, amennyiben nevet változtatva Politikatörténeti Intézetként (PTI) az MSZMP jogutódjának, a Magyar Szocialista Pártnak (MSZP) intézménye maradt. Ez következett a jogfolytonosságból, illetve abból, hogy az intézet levéltárában volt a legjelentősebb jelenkortörténeti dokumentumgyűjtemény, benne az MSZMP és jogelődjeinek központi iratanyaga. Ezt a megoldást a békés átmenet, a jogfolytonosság és a nemzeti értékek megőrzésével kapcsolatos kötelezettség alapozta meg és tette lehetővé. Gondoskodni kellett a gyűjtemény és az intézet működési feltételeinek biztosításáról, biztonságos elhelyezéséről. Kézenfekvőnek, észszerűnek és a legkevésbé költségigényesnek tűnt, ha a gyűjtemény és az intézet ott marad, ahol van. 1989 végén erről állapodott meg a Magyar Köztársaság kormánya és az MSZP. A témában kormányhatározat is született. Ennek nyomán 1990 májusában az MSZP a PTI javára lemondott az épület használati jogáról. E jog földhivatali bejegyzésére azonban csak évekkel később került sor egy szándéknyilatkozat alapján létrejött megállapodás nyomán, amelyet a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, mint arra feljogosított állami szervezet jóváhagyott. E folyamat keretében az intézet a Politikatörténeti Alapítvány tulajdonába került és tevékenységét kiemelten közhasznú szervezetként folytatta.
A Politikatörténeti Intézetet nem kedvelték és kedvelik a jobboldali kormányok. Ettől még elviselhetnék. Előbb az Antall-, majd a négy Orbán-kormány sem volt hajlandó egy fillérrel sem támogatni az itt folyó tudományos munkát, a nemzeti értékeket őrző levéltár és könyvtár működését. Bár ennek oka van, de ne vegyük azt magától értetődőnek. Kétségtelen, hogy mint jelenkorral, a közelmúlttal foglalkozó tudományos intézet kutatóinak történelemszemlélete, az annak jegyében készített munkái szemben állnak a több mint egy évtizede érvényesülő hivatalos emlékezetpolitikával. E szembenállás lényege, hogy az itt folyó tudományos tevékenység a baloldal történetét, mint a nemzeti történelem részét tárgyalja, a jelenlegi politikai, társadalmi berendezkedéssel szemben pedig igen kritikus állításokat fogalmaz meg. A mai, magát keresztény-konzervatívként jellemző, hivatalos rangra emelt ideológia és emlékezetpolitika a „nemzeti együttműködés” jegyében valójában a liberalizmus lejáratását és a baloldal perifériára szorítását célozza. A nemzeti identitás erősítését szolgálni igyekvő propaganda nincs tekintettel a tényekre, nem veszi számításba, hogy a reális történelemismeret hiányának milyen káros következményei lehetnek a nemzettudatra. Ehhez a politikához tartozik a baloldali-liberális szellemi infrastruktúra rombolása és egy másik, a jobboldalnak elkötelezett és attól függő új intézményrendszer kiépítése.
A PTI büszkén vállalja, hogy a baloldali szellemi műhely. Ám levéltára, könyvtára mindenki számára rendelkezésre áll, és tudományos tevékenységét a napi politikától függetlenül végzi. Az intézet elismerten jelentős értékekkel gazdagítja a magyar tudományt és szellemi életet. Túl ezen, már csak azért se tartsuk természetesnek az ellene indított támadást, mert a szocialista-liberális kormányzás idején a jobboldalhoz sorolt hasonló intézmények részesültek az állami költségvetésből. Aki csak egy kicsit is tisztában van a magyar történelem- és társadalmi tudományok financiális helyzetével, az tudja, mekkora szerepe van az állami támogatásnak a tudományos intézmények működésében.
Az Antall-kormány 1991 végén államosította a korábbi hatalmi monopóliummal rendelkező kommunista párt 1948–1989 közötti iratait. Tette ezt annak ellenére, hogy ezek a dokumentumok a PTI levéltárában mindenki számára kutathatóak voltak, ráadásul az akkor érvényes 30 éves korlátozás figyelmen kívül hagyásával. Ez a szimbolikus aktus beleilleszkedett a politikai tér békés átmenet (1989. február–1990. május) utáni átrendeződésébe, az általános jobbratolódás folyamatába. Az intézet próbált az államosítás ellen érvelni, de ebben a kérdésben az akkori kormány és az ellenzék nagyobb része közös, antikommunista platformon volt. Ilyen körülmények között kilátástalannak tűnt a harc. Ezért az intézet inkább a túlélésre, a jövőre összpontosított, arra, hogy tudományos teljesítményével, rendezvényeivel alapozza meg helyét a rendszerváltás utáni magyar szellemi életben. Ennek jegyében az MSZP 1994-es választási győzelme után a PTI formálisan is elvált a párttól, alapítványi tulajdonban került, nonprofit intézetté alakult át, majd levéltári és könyvtári szolgáltatásaira tekintettel kiemelten közhasznúvá vált. A Politikatörténeti Alapítvány megalapította a Napvilág Kiadót. 1999-ben letétként az intézet őrzésébe került a megszűnt Szakszervezeti Levéltár anyaga. Ennek megfelelően azóta a levéltár Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltárként működik.
A PTI az alapítvány állami költségvetésből történő kirekesztése ellenére túlélte az első FIDESZ-kormány időszakát, majd 2002 és 2010 között – költségvetési támogatás birtokában – viszonylag nyugodt körülmények között dolgozott. Ebben az időszakban kezdte meg működését az Egyenlítő nevet viselő társadalomkritikai folyóirat és a ma is létező Társadalomelméleti Műhely (TEM).
Igazság szerint a PTI-vel létén, munkáján és beállítódásán túl más gond is akadt. Szálka volt a FIDESZ és kormánya szemében az is, hogy a parlamenttel pont szembeni épületben nyert elhelyezést. Ott, ahol egykor a királyi Kúria kapott helyet.
A 2010-ben győztes FIDESZ-kormány a PTI állami támogatásának megvonásával, az 1956-os Intézet működésének megnehezítésével látott hozzá a magyar tudományos élet máig tartó átrendezéséhez. A baloldali politizálás és hagyomány lejáratása érdekében került be a 2011-ben elfogadott Alaptörvény preambulumába egy passzus, amely az 1944 és 1989 közötti időszakot a szuverenitás hiányával, a diktatúrával jellemzi. Ám két év elteltével kiderült: az állami források megvonása nem volt elég az intézet ellehetetlenítéséhez.
Az ostrom
Ilyen előzmények után érkezett a hír 2012 februárjában: az Országos Levéltárban „szakmai” tanácskozást rendeznek. Tárgy: a magánlevéltárakban őrzött köziratok helyzete. Nem volt nehéz rájönni, a rendezvény valóságos célja, hogy előkészítse a PTI levéltárában elhelyezett iratok nagyobb részének államosítását. Sajnálatos, de a levéltári szakma nem állt ellen annak az abszurd ötletnek, miszerint az 1944–1948 között működött pártok, és később a társadalmi szervezetek közfeladatot láttak el.
A FIDESZ valóságos szándéka nyilvánvaló volt: az átalakított levéltári törvény segítségével elértékteleníteni a PTI levéltárát, és kisebb méretére hivatkozva megfosztani az intézetet attól az elméleti jogalaptól, amelynek alapján az általa birtokolt épületrészt használja. Nem lesz értelme, indoka annak, hogy a PTI-nek ilyen kiemelt elhelyezése legyen, ha nem őriz nemzeti értékű levéltári dokumentumokat.
Nem kellett sokáig várni ahhoz, hogy igazolást nyerjen a feltételezés, miszerint a „szakmai” szempontok, illetve az anyagi, politikai, gazdasági érdekek között közvetlen kapcsolat van. A tanácskozás után a kiköltöztetés ügyében illetékessé tett kormánybiztos, Gál András Levente egyeztetést kezdeményezett az ügyben a PTI-vel. Nem kerülgette a forró kását, megbeszélésünkön összekapcsolta a levéltári dokumentumok és az épület ügyét. Álláspontjának kifejtésén túl erőteljesen sürgette, hogy még 2012. március 9. előtt írjuk alá a PTI kiköltözéséről és új helyre költözéséről szóló megállapodást. Nem volt világos, hogy 23 évvel a rendszerváltás után, miért is ez a nagy sietség. Kérdésemre a kormánybiztos csodálkozva nézett rám, hiszen biztos volt abban, hogy tudom, március 9. Rákosi Mátyás születésnapja. Gál ezen a napon szerette volna visszaszerezni a „nemzetnek” az épületet. Én meg azon töprengtem, vajon mit is gondol rólunk, rólam a kormánybiztos. Talán meg van győződve arról, hogy az épület pincéje egy emlékszobát rejt, ahol a munkanap kezdetén a dolgozók újra és újra leróják kegyeletület az egykori vezér mellszobra előtt. Ez azonban mellékszál. Fontosabb, hogy igencsak elcsodálkozott ellenérveink hallatán. Ezek lényege: az általa felsorolt pártok, társadalmi szervezetek soha nem láttak el közfeladatot, az intézet viszont közhasznú tevékenységet folytat, az épületet törvényesen bejegyzett használati jog alapján birtokolja. E jog ellenértékének megfelelő fizetség vagy épület rendelkezésre bocsátása esetén készek vagyunk kiköltözni.
A kormánybiztos a találkozó utáni napon levelet küldött, amelyben írásban rögzítette álláspontját, elvárásait és ajánlatát. E szerint az érintett iratokat az állam működésének megismerése végett kell állami kezelésbe venni. Alkotmányos szempontból is aggályos, hogy a jogutód kezelje azon pártok iratait, amelyet jogelődje számolt fel. Az épületre bejegyzett használati jog pedig érvénytelen, mert a szerződőknek nem volt joguk megterhelni az épületet. A maga részéről kész közreműködni az intézet elhelyezésében. Válaszlevelünkben megismételtük: az említett szervezetek iratai nem köziratok, egy részük pedig nem is a mi tulajdonunkban van, hanem mint nyilvános magánlevéltár letétként őrizzük. Az összes anyag szabadon kutatható, soha semmilyen szakfelügyeleti vagy kutatói panasz nem fogalmazódott meg ebben a tekintetben. Megismételtük: az épületet illető használati jogunk elvitathatatlan, de készek vagyunk azt megfelelő ellenérték fejében a kormánynak átadni. 2012. március 8-án újabb egyeztetésre került sor. Ezen a kormánybiztos azt javasolta, hogy az épület ügyében egyezzünk meg, kész az igényeknek megfelelő ingatlanrészt (szobákat, raktárakat) biztosítani, bizonyos beruházásokat megtéríteni. Mi ragaszkodtunk ahhoz, hogy a megegyezés a használati jog felmért ellenértékén alapuljon. A közirat-problematika ügyében a kormánybiztos felvetette: kérjünk állásfoglalást a Magyar Tudományos Akadémiától. Azt feleltem, tegyék, ha akarják, az Akadémia nem fog örülni. Három héttel később már csak az intézet elhelyezésére érkezett ajánlat. Az épület használatáról és az intézet kiköltözéséről ettől kezdve hosszabb időn át a színfalak mögött folyt az alkudozás. Erre még visszatérek.
2012 áprilisában a helyzet megváltozott, mert szemben a háttérben folytatott tárgyalásokkal, az épület-elhelyezés problematikával, ekkor a köziratok ügye került előtérbe. A FIDESZ frakció javaslatot nyújtott be az Országgyűlésben a levéltári törvény módosítására. Ennek lényege a PTI levéltárában őrzött 1944 és 1948 közötti pártiratok és az 1944 és 1989 között működött társadalmi szervezetek iratainak közirattá minősítése és államosítása volt. Pontosabban: a májusban elfogadott törvény úgy fogalmazott, hogy az érintett iratok állami tulajdont képeznek. A módosítás a levéltár 3300 irat-folyóméternyi állományát érintő maradandó értékű magánirat államosításához adott jogalapot. Semmibe vette a nemzetközi levéltári demokratikus minimum – a kifejezést az Európa Tanács vezette be – egyik lényeges elemét, amely a levéltári magántulajdon tiszteletén alapul. Akárkié volt az irat a keletkezés időpontjában, a levéltári törvény szerint 1995 és 2012 között minden általunk őrzött anyag magániratnak minősült, s a levéltár, illetve a letevők tulajdonában volt. A módosított levéltári törvény deklaratív módon államosította a felsorolt szervezetek tulajdonát képező magániratokat, mert el akarta kerülni az államosítás esetén kötelező kártalanítást.
Hiába érveltünk, szerveztünk tiltakozást a törvény értelmetlensége és ártalmassága miatt, hiába kértük a köztársasági elnököt, ne írja alá a törvényt és kérjen alkotmányossági vizsgálatot. Hiába mutattunk rá: ez az eljárás előrevetíti annak lehetőségét, hogy – visszamenőlegesen – jelenleg is működő társadalmi szervezetek, egyesületek, civil szervezetek, pártok iratai bármikor állami kezelésbe vehetők legyenek. Hiába tettük fel a kérdéseket. Az egykori NÉKOSZ közfeladatot látott el? A Nőszövetség az elnyomó diktatúra végrehajtó szerve lett volna? Az 1944 és 1948 közötti pártok iratai keletkezésük pillanatában állami tulajdonban lettek volna? S ha nem, akkor nem államosításról van szó? Ha arról, akkor miért nem történik meg a kártalanítás? Miért nem intézkednek az őrzés költségeinek megtérítése ügyében? Hiszen a PTI annak tudatában őrizte, tette kutathatóvá, látta el segédletekkel a dokumentumokat, hogy a birtokában lévő iratok vagy a tulajdonát képezik, vagy letétek. Ezeket a tényeket évtizedeken át senki sem tette kérdésessé, egyik rendszerváltás utáni kormányzat sem vitatta. A kapott állami-alapítványi támogatás jelentős részét az intézet az érintett levéltári anyagra fordította, pedig költhette volna más célra, a többi anyag állagmegóvására, a könyvtár bővítésére és korszerűsítésére, a tudományos tevékenységre stb. Miért kell a levéltár egységét megbontani, miért kell az anyagokat másutt elhelyezni, ha minden megismerési igényt kielégít? Ezekre a kérdésekre nem érkezett elfogadható válasz, minden a kormány akarata szerint történt. Az Országgyűlés 2012 májusában módosította a levéltári törvényt, amely így tételesen felsorolta, mely pártok és társadalmi szervezeteinek iratai képeznek állami tulajdont. Ezeket az illetékes közlevéltárban kell elhelyezni. A törvény hatályba lépett.
A védekezés
Ebben a helyzetben a PTI és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége előtt nem maradt más lehetőség igazának, jogainak és érdekeinek védelmére, mint a jogi eszközökhöz fordulni. Csakhogy ezek az eszközök nemcsak lehetőséget adtak az intézet számára, hanem kényszerpályára is vezényelték. Az az elképesztően abszurd ötlet, miszerint az 1944 után keletkezett iratok állami tulajdont képeznek, azt a célt szolgálta, hogy a FIDESZ-kormány elkerülje a konfiskálást, vagyis azt a vádat, hogy kártalanítás nélkül államosít. Ebből viszont az következett, hogy az érintett dokumentumok már keletkezésük pillanatában állami tulajdont képeztek. Egy ilyen állítás minden valóságalapot nélkülöz és teljesen ellentmond a józan észnek. E pártok vezetőségei nem vezettek volna jegyzőkönyveket, nem leveleztek volna, ha tudják, éppen mit tesznek. Ám nemcsak ők, hanem az állam sem tudta magáról majd hetven évig, hogy ezen iratok tulajdonosa. Nem tulajdonosként viselkedett a rendszerváltás utáni bő két évtizedben sem. Kétségtelen volt az is: a PTI megőrizte, óvta, mindenki számára ingyenesen hozzáférhetővé tette ezeket az államévá nyilvánított értékeket. Rendben, ne kapjon ezért jutalmat, de miért kap büntetést? Miért nem kap kárpótlást a most elvesző értékekért, évtizedes munkájáért.?
Kérdés volt, mit kezd majd a bíróság ezekkel a nyilvánvaló tényekkel.
A PTI nem késlekedett., több fronton is jogorvoslatért folyamodott. 2012 júniusában pert indított az állam ellen. Jogorvoslati kérelme az elfogadott törvényszövegre épült, eszerint amennyiben az érintett iratok eddig állami tulajdonban voltak, akkor az előző évtizedekben ezt a tulajdont a PTI elbirtokolta. Az erre vonatkozó törvényi rendelkezés szerint tíz év háborítatlan birtoklás, használat után a birtokában lévő anyag, a letétbe helyezett szakszervezeti anyag kivételével automatikusan a tulajdonába került. Ezt követően a PTI és az MSZOSZ az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, kérte, hogy alaptörvény-ellenesség címén semmisítse meg a levéltári törvényt. Beadványunk az államosításra vonatkozó alkotmányos előírások megsértését tette szóvá. Az alaptörvény ugyanis kimondja, hogy államosításra csak kivételesen és közérdekből, azonnali és teljes kártalanítással kerülhet sor. Törvénnyel nem lehet államosítani, az ingóságokról – a levéltári anyag ilyen – a szabályok nem szólnak. A levéltár a törvényeknek megfelelően működött, ezért nem állt fent a nyomós indok, és nem sérült a közérdek sem. Az iratok eredetileg nem voltak, nem lehettek állami tulajdonban, ezért kisajátításuknak kártalanítással kellett volna együtt járnia. Ez elmaradt. Ily módon a levéltári törvény nem felel meg az Alaptörvényben rögzített szabályoknak. Néhány nap múlva a PTI levélben kérte az alapjogi biztost (ombudsmant), járjon el az AB-nél a levéltári törvény megsemmisítése érdekében. Ezt – lényegében elfogadva az érvelésünket – az év novemberében meg is tette. Beadványában – elkerülve a köziratokkal kapcsolatos vitát – nagy súlyt helyezett arra, hogy a kutatásnak eddig semmilyen akadálya nem volt, a köz érdekei nem sérültek.
A jogvédő lépések sorában a PTI és az MSZOSZ közös kérelemmel fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához. A levéltári törvény módosítása által érintett és kárt szenvedett felekként kezdeményezték, hogy a bíróság mondja ki, hogy az államosításnak nem volt indoka, politikai céllal történt, ezért sérti az emberi jogi egyezmény tulajdonnal, illetve államosítással kapcsolatos előírásait. Az intézet kettő, a szakszervezet, mint tulajdonos és korábbi levéltár-fenntartó egy milliárd forint jóvátétel megítélését kérte.
E lépések gyors megtételére azért is szükség volt, mert a PTI abba a helyzetbe akart kerülni, hogy jogosan tagadhassa meg az érintett levéltári anyag kiadását az állami szervezeteknek. Teljesen nyilvánvaló volt ugyanis, hogy ha az intézet feladja birtokosi pozícióját és utólag kér jogi úton kárpótlást, akkor attól a kormánytól, amely ilyen kegyetlenül és ilyen mondvacsinált ürüggyel akar vele leszámolni, semmi jóra nem számíthat. Nem beszélve arról, hogy szinte kizártnak tartottuk, hogy a FIDESZ-kormány rá nézve kedvezőtlen bírósági ítéletek hatására visszaszármaztatná a megszerzett levéltári anyagokat. Ez már csak azért sem volt feltételezhető, mert az ellenünk indított akció kezdeményezőinek ott lebegett a szemük előtt a másik cél: az intézet épületének megszerzése. Ebből következőleg – élve a törvény adta lehetőséggel –, és a kormány részéről gyakorolt nyomás ellenére a PTI megtagadta az iratok kiadását. Közöltük, a megindított perek lezártáig nem adjuk át az iratokat. Ennek ellenére 2012. augusztus végén az ügyben addig központi szerepet játszó, de a levéltári ügyekben nem illetékes kormánybiztos megkísérelte kikényszeríteni az államosított levéltári anyag átadását. Nem járt sikerrel.
A PTI védekezésére párját ritkító akcióval válaszolt a FIDESZ, amikor 2013. február 1-én a „gránitszilárdságú” Alaptörvény negyedik módosítását kezdeményezte. Az újonnan beiktatott „U” cikk bűnöző szervezetnek nevezte a Magyar Szocialista Munkáspártot és jogelődeit, nemzetárulóknak és az európai civilizációs értékek pusztítóinak minősítve azokat. Szövege szerint felelősségük jogutódaikat – vagyis az MSZP-t – is terhelik. Az új alaptörvény-cikkely végül általános formában átvette a levéltári törvény vonatkozó szövegrészét: „10) A kommunista állampártnak, az annak közreműködésével létrehozott, illetve a közvetlen befolyása alatt álló társadalmi és ifjúsági szervezeteknek, valamint a szakszervezeteknek a kommunista diktatúrában keletkezett iratai az állam tulajdonát képezik, azokat a közfeladatot ellátó szervek irattári anyagához tartozó iratokkal azonos módon, közlevéltárban kell elhelyezni.”
Történészi munkásságom, könyveim, tanulmányaim tükrözik a véleményem e bekezdés elvi felvezetéséről, az „U” cikkben kifejtett történelemszemléletről. Megérdemelne néhány szót az a felfogás is, amely az európai civilizáció értékeinek védelmében az utódokat felelőssé teszi elődeik vétkeiért. Nem kívánok itt azon „töprengeni”, mi az oka annak, hogy több mint két évtizeddel a rendszerváltás után ilyen szigort tanúsít egy politikai formáció egy korábbi rendszerrel és annak már nagyobbrészt nem élő vezetőivel szemben. Itt és most csak ezzel a tizedik bekezdéssel foglalkozom. Nem ismerek és elképzelni sem tudok olyan alkotmányt, amely rendelkezne arról, hogy valamely történelmi dokumentumot, hol kell őrizni. Ez nem „normális” témája egy, az állami, társadalmi, politikai viszonyokat, az állampolgárok jogait és kötelességeit rögzítő normagyűjteménynek. A történelmi dokumentumokról a levéltárak működését szabályozó törvényeknek kell rendelkezniük. A PTI és az MSZOSZ hiába tiltakozott, írt nyílt levelet, lepattant a FIDESZ-es parlamenti többségről.
Az itt tárgyalt kérdéskör, helyesebben a jogállamiság, alkotmányosság szempontjából az is fontos, hogy az alaptörvény ezen módosításával az állam a maga javára alakította a PTI-vel folytatott vita jogi környezetét. Az egyik peres fél – jelesül a FIDESZ-kormány, az állam – már folyamatban lévő peres eljárások közben a legmagasabb rendű jogszabályt módosította annak érdekében, hogy megkösse a bíróságok kezét! Ez példátlan, de mint utóbb kiderült, sikerrel járó eljárás volt. Mint történetünk mutatja, alig akadt bíróság, bíró, amely és aki fennakadt volna ezen a beavatkozáson. Pontosabban akadt néhány bíró és bíróság, amely nem bújt el a törvényszöveg mögé, amely és aki talált olyan törvényhelyeket, amelyek lehetővé tették számára a józan észnek és erkölcsnek megfelelő ítélethozatalt. Ugyanez vonatkozik az iratok államosítására. Vaknak kellett tettetnie magát egy bírónak, hogy ne lássa, ami az érintett iratokkal történik az konfiskálás, vagyis kártalanítás nélküli államosítás. Nem kellett ennek felismeréséhez az, hogy valaki szimpatizáljon a PTI működésével, a benne megtestesülő szellemiséggel. Látni fogjuk: később a különböző perekben sem az állam jogi képviselői, sem a bíróságok nem tudták más időponthoz kötni az állam tulajdon „képződését”, mint a levéltári törvény-módosítás 2012-es hatályba lépéséhez.
Sikertelen kitörési kísérletek a csapdából
Az első bírósági tárgyalásra 2013. január 31-én került sor. Majd a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) március végén ítéletében elutasította, hogy az általunk több helyen megindított jogorvoslati kérelmek elbírálásáig felfüggessze a pert. Nem látott módot arra, hogy megállapítsa az elbirtoklást, bár 1998 és 2008 között eltelt az ehhez szükséges tíz év. A Bíróság szerint a 2012-es törvény nem vonatkoztatható erre az időszakra. Elutasította az elbirtoklás tényének megállapítására irányuló keresetünket is. Érvelése szerint a történeti értékű dokumentumok őrzésére hivatott nyilvános magánlevéltár nem birtokolhat el, kötelessége az anyagok védelme, amelyet önként vállalt. A PKKB eltekintett attól a ténytől, hogy a levéltárunk abban a tudatban őrizte a szóban forgó iratanyagot, hogy az egyik része a sajátja, a másik része a szakszervezeteké. Nyilván nem tette volna, ha tudja, ezek az iratok államiak, miért őrizte, gondozta volna, miért nem adta volna át azokat az erre hivatott közlevéltárnak? Miért kellett eltelnie több mint két évtizednek, hogy az állam és a levéltárügy rájöjjön, ezek az anyagok az övéi? Ezen az alapon fogalmazódott meg a PTI fellebbezése a Fővárosi Törvényszékhez, amely érvelésünket nem fogadta el. Ítélete fenntartotta: a magánlevéltár, mint őrzésre hivatott intézmény törvényi felhatalmazás okán nem birtokolhat el. (2013. október 1.)
Két héttel később a Dr. Paczolay Péter elnökletével az Alkotmánybíróság is döntött. Befogadta ugyan a PTI-MSZOSZ panaszát, de mint nem eléggé megalapozottat, elutasította. Legfőbb hivatkozása: az „U” cikk Alaptörvénybe beiktatása után megváltoztak az elbírálás jogi lehetőségei. A törvényben felsorolt szervek közfeladatot láttak el. A levéltári törvény és e cikk 10. bekezdése között nincs ellentétesség, de ha lenne, akkor is az Alaptörvény a felsőbbrendű jogszabály, ugyanez vonatkozik a tulajdonlás kérdésére. Nem számítottunk túl sok jóra, de az meghökkentő volt, hogy az AB egyetlen szóval sem foglalkozott azzal, mikor és milyen céllal módosították a levéltári, majd az Alaptörvényt. Egyszerűen elhárította azt a tényt, miszerint az érintett iratok keletkezésük pillanatában nem lehettek az állam tulajdonában. Nem vizsgálta az AB azt sem, lehet-e deklarációval és kártalanítás nélkül államosítani. Nem hatottak rá az emberi jogi biztos érvei sem.
Az AB döntése nem a sérelmet orvosolta, hanem az állam érdekét szolgálta, nem a józan észre és erkölcsre alapozva született. Túl ezen, ez eljárás kényszerpályára „terelte” az intézetet, ezen mozogva kellett jogainkat és érdekeinket védenünk. Az ítélet után, 2013 novemberében a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) követelte az iratok kiadását. Ezzel kapcsolatban december elején egyeztetésre került sor a felek között. Ekkor közöltük, felülvizsgálati kérelemmel fordulunk az elbirtoklási perben a Kúriához. A szakszervezeti anyagok letétben vannak nálunk, nem adhatjuk ki azokat az MSZOSZ hozzájárulása nélkül. Jogaink fenntartásával készek vagyunk az átadásra, ha felelős őrzési költségeinket a törvényi előírásoknak megfelelően megtérítik. (A tárgyaláson az épület ügye is felmerült.) A kiadás ügyében több levélváltásra is sor került az Országos Levéltár, az MNV és a PTI között a kiadás, illetve a felelős őrzés költségei tekintetében. Elvált egymástól az intézet tulajdonában lévő és a letéti anyagok ügye.
A PTI 2013 végén kérelmet nyújtott be a Kúriához az elbirtoklás ügyében. Az egyik legdöntőbb érvünk az volt, hogy nem lehet azonosítani a tulajdonjog alanyát és tárgyát, ahogy azt a PKKB és a Főv. Törvényszék tette. A PTI mint tulajdonos hozta létre a levéltárat, nem a levéltári anyag teremtett magának tulajdonost, hanem fordítva, az intézet lett a tulajdonosa az általa őrzött anyagnak. A letéti (szakszervezeti) dokumentumok esete ennél is egyszerűbb.
A Kúria azonban nem fogadta el egyik a most és a korábbi perekben felsorolt érvünket sem. 2014. június 11-ei ítéletében az AB határozatához igazodva kijelentette: a pártiratok állami tulajdonba vétele más alkotmányos megítélés alá esik. A Dr. Orosz Árpád vezette kúriai bíróság hivatkozott az Alaptörvény 28. cikkére, miszerint a bíróságoknak a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezniük, és abból kell kiindulniuk, hogy a jogszabályok a józan észt és a közjónak megfelelő erkölcsöt és gazdaságos célt szolgálják. Előírás az is, hogy a korábban hozott törvényeket összhangba hozzák az Alaptörvénnyel. A Kúria szerint a tulajdonos személyében történő változás nem jár önmagában a tulajdon védelmének sérelmével, az csak az új tulajdonra vonatkozó kötelezettség. Az egyes rendelkezések közötti ellentmondás vizsgálatára a Kúriának nincs jogköre. Az „U” cikkely többletrendelkezés a levéltári törvényhez képest. A kizárólagos állami tulajdont nem lehet elbirtokolni. Sokatmondó, ahogy a Kúria a jogszabályok értelmezése során elsőbbséget adott a törvényhozó céljának a tényekkel szemben, vagy hogy „nem vette észre”: az adott esetben az Alaptörvényt igazították a törvényhez és nem fordítva. Az ítélet megkerülte az államosítás problémáját. Ahhoz elég, ha a törvényhozó deklarálja a szándékát? A tulajdonos személyében történő változás nem érinti a tulajdonviszonyt? Hol itt a józan ész, a közjó és az erkölcs? Az AB után a Kúria is elzárkózott az ellentmondások vizsgálatától, legalább annyira ragaszkodott a törvények szelleméhez, mint a betűjéhez.
Az MNV már másnap jelentkezett és felszólított minket, jelöljük meg, milyen jogi alapon tartunk igényt kártalanításra, a felelős őrzés költségeinek megtérítésére. Megtörtént. Azonban továbbra is megtagadtuk az érintett iratok kiadását, ragaszkodtunk a pozíciónkhoz. Válaszul az MNV 2015 februárjában pert indított a PTI által addig tulajdonolt párt- és társadalmi szervezeti dokumentumok kiadása érdekében. Ezt a kérelmet márciusban a PKKB elutasította. Hosszú idő után ez volt az első eset, amikor egy bíróság nekünk adott igazat. Újabb levélváltás és fellebbezés következett. A PKKB 2016 nyarán igazságügyi szakértőt kért fel az őrzési költségek megállapítására. Az MNV végül, 2017 januárjában elismerte a felelős őrzés tényét és jogosságát, elfogadta az ezzel kapcsolatos igényeket megalapozó igazságügyi szakvéleményt. Kijelentette: az MNV kész az összeg kifizetésére, de ítéletet kér. Ez volt az a ritka „történelmi” pillanat, amikor a kormány héjái a galambjai mögé szorultak.
Ez a pillanat nem tartott sokáig. Az „állam” a levéltári perben megfellebbezte az ítéletet, mondván, hogy pert kellett volna indítanunk a felelős őrzés költségeinek megtérítése ügyében. Miért kellett volna nekünk perelni, amikor mi voltunk birtokon belül – gondoltuk mi. Minden hivatalos aktusban, beleértve az MNV-vel folytatott levelezéseket, nyilvánvalóvá tettük, igényt tartunk a felelős őrzés költségeinek megtérítésére. Mindenesetre a Főv. Törvényszék hatályon kívül helyezte a PKKB végzését és új határozathozatalra utasította. A PKKB 2017 májusában ítéletet hozott, e szerint a PTI-nek ki kell adnia az iratokat, az államnak pedig fizetnie kell. Ez meg is történt. A PTI sajátjának tekintett levéltári anyagának 2012–2017 közötti őrzési költségeit az MNV megtérítette. Azért csak erre az időszakra kértük, mert biztosak voltunk abban, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság elmarasztalja a magyar kormányt a kártalanítás nélküli államosítás miatt. Gondoltuk, hogy ebből kifolyólag a korábbi évek költségeit kártalanítás formájában lesz kénytelen megtéríteni a magyar állam (a kormány).
Egy hónap kellett csak, hogy kiderüljön ebben a várakozásunkban csalódnunk kellett. A kártalanítás nélküli államosítás tárgyában az MSZOSZ-szel közös beadványunkat az Emberi Jogi Bíróság érdemi tárgyalás nélkül elutasította. A határozatban rögzített tényállás szerint az MSZMP és a társadalmi szervezetek szorosan összefonódtak, a párt és a szakszervezet köziratokat állított elő. A bíróság nem emelt kifogást a levéltári törvény Alaptörvénybe emelése ellen. A határozat az elbirtoklás címén indított jogorvoslati kérelmünket sikertelen tulajdonszerzési kísérletnek tekintette. Az Emberi Jogi Egyezmény csak a meglévő tulajdont védi, a tulajdonszerzést nem. A strasbourgi bíróság tehát nem vette figyelembe, hogy az elbirtoklási per a jogvédelemre kínált lehetőség volt, amit nem hagyhattunk kihasználatlanul. Hiszen az európai bírósághoz fordulás feltétele a hazai jogorvoslati lehetőségek kimerítése. Az Emberi Jogi Bíróság nem foglalkozott azzal, hogy a parlamenti többség utólagosan deklarálta az állami tulajdonlást. E furcsa döntés megértését nagyban segíti, ha figyelembe vesszük a tényt, miszerint a testület magyar tagja, az ügy előterjesztője ugyanaz a Dr. Paczolay Péter volt, aki már egyszer ítélt ebben az ügyben, amikor az Alkotmánybíróság elnökeként nem talált kifogást a kormány eljárásában, a jogszabályok, magának az Alaptörvénynek a perközbeni megváltoztatásában, a deklarációval történő államosításban. Az ő összeférhetetlenségét nem tettük szóvá, mert előzetesen nem ismertük, ki lesz az ügy előterjesztője. Ő pedig nem emelt kifogást önmaga ellen.
A második front
2017 tavaszán azért is felgyorsultak az események, mert az MNV az előző év őszén pert indított, amely az épületre vonatkozó használati jogunk törlésére, vagyis érvénytelenítésére irányult. Ezt a keresetet a Fővárosi Törvényszék 2016 decemberében elutasította, ítélete szerint az MSZP-nek, mint korábbi kezelőnek joga volt lemondani az épület használati jogáról, a bejegyzés határidőn belül történt, amit az állam sok évig maga sem kifogásolt, évekig nem élt jogorvoslattal a földhivatali bejegyzéssel szemben. A Fővárosi Ítélőtábla 2017 márciusában – az MNV fellebbezése nyomán – új eljárásra kötelezte a Főv. Törvényszéket, mert szerinte a PTI jogszerzése kapcsán kérdéses a határidő. Ekkor felmerült a felek között egy esetleges peren kívüli megegyezés gondolata.
Erre már korábban is mód lett volna, hiszen a PTI nem az épülethez, hanem a jogaihoz, a megfelelő elhelyezés feltételeinek megteremtéséhez ragaszkodott. Egyúttal fenntartotta álláspontját, és nem adta ki a letétben lévő szakszervezeti anyagot, ragaszkodott az őrzési költségei megtérítéséhez, illetve az épület vagyonértékű használati jogának pénzügyi, és/vagy épület rendelkezésre bocsátásával történő ellentételezéséhez. Az „elvi” szemponton túl azért tette ezt, mert a sajátnak tekintett iratok esetében a bíróság elismerte a felelős őrzés tényét. Ítélete alapján az intézet megkapta az ezzel kapcsolatos költségeit. Az épület ügyében csak a bejegyzés időpontját vizsgáltatta meg újra az Ítélőtábla. A használati jog átengedésének jogszerűségét nem kérdőjelezte meg. Nem alaptalanul reménykedtünk, hogy mindkét ügyben nekünk adnak igazat a bírói fórumok. A kormány képviselői is elbizonytalanodtak. Egyfajta patthelyzet állt elő: az „állam” nem tudta tagadni őrzési költségeinket, a használati jogunk meglétét. A perek elhúzódtak, a kormány pedig eredményt várt a megbízottjaitól. 2017. május elején egyeztető megbeszélésre került sor az MNV székházában Ezen részletesen megjelöltük, milyen épület felelne meg az igényeinknek, ismételten kijelentettük, megfelelő elhelyezés, ellentételezés esetén záros határidőn belül átadjuk az épületet. Az MNV képviselői nyitottnak mutatkoztak, vállalták, saját költségen ingatlanforgalmi becslést készíttetnek, amelyet három hónapon belül megküldenek az intézetnek. Megegyeztünk a bírósági perek elhalasztásáról, hat hónapra történő felfüggesztéséről. Ez meg is történt. Az intézet a megoldás és a gyorsítás érdekében maga is felkért egy ingatlan-értékbecslőt, aki a feladatot teljesítette. Eltelt a nyár, de a vagyonkezelő nem jelentkezett. Eltelt az ősz – semmi.
Félév lejártával kiderült, a kormány elparancsolta az MNV-ét a tárgyalóasztaltól. Az állami vagyonkezelő 2018 januárjában kérte a felfüggesztett per folytatását. Ekkor a használati jog törlése érdekében az 1990. májusi és az 1996. januári megállapodások érvénytelenné nyilvánítását indítványozták. A Főv. Törvényszék februárban, majd júliusban az Ítélőtábla is elutasította keresetüket. Egybehangzó érvelésük szerint az MSZP-t megillette a használati jog, nem a bejegyzés a lényeg, hanem a kormánnyal kötött megállapodás és az arról rendelkező kormányhatározat. A művelődési célra történő átengedéshez nem kellett előzetes jóváhagyás. Ráadásul az 1996-os magállapodás megteremtette a földhivatali bejegyzés feltételeit. Az intézet épülethasználati joga megfelel a Polgári Törvénykönyv vonatkozó paragrafusának. Az ítélet jogerős.
Azt is hihettük volna, győztünk, lezárult az ügy, visszatérünk a tárgyalásokhoz. Azt is tudtuk azonban, hogy a kormány nem hajlandó elismerni a vereséget, csak a legvégső esetben vonul vissza. Tudtuk: vannak még kártyái, eszközei és emberei a nyomásgyakorláshoz. A FIDESZ-kormány nem volt hajlandó fizetni és nem akart hozzájárulni egy tőle független, vele ellenséges szellemi műhely működéséhez, de nyílt erőszakot sem kíván alkalmazni. Ezért az MNV 2018 augusztusában felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához. Szeptemberben értesítést kaptunk: az ügyet nem három, hanem öttagú tanács tárgyalja.
Rossz előjel volt. Különösen akkor, amikor megismertük az MNV jogi képviselőjének beadványát, amely semmi újat nem tartalmazott a korábbiakhoz képest. Kérdés volt, miért reméli, hogy a Kúria más döntést hoz ugyanarról a jogi tényállásról? Az ügyvéd igyekezett, de nem tudott semmilyen jogszabálysértést bizonyítani a két bíróság eljárásában, ítélkezésében, beadványa és az előkészítő irata ismételten felsorolta azokat a jogszabályokat, amelyeket szerinte az eddig ítélkező bíróságok nem helyesen értelmeztek. Álláspontját erősítendő, hangsúlyozta: az MSZP nem is volt jogutód, kezelői joga megszűnt, a PTI sem jogutód, mert nem átalakulás révén vált közhasznú társasággá. Újdonságnak számított a jogi képviselő azon állítása, miszerint a PTI jogi értelemben nem létezik. A szöveg olyan nem jogi okfejtéseket is tartalmazott, miszerint az MSZP megkárosította a nemzeti vagyont, és az eddigi bírói ítéletek legitimálták a visszásságokat. Ezek a kitételek egyértelműen a politikai nyomásgyakorlást szolgálták, és meglétéről tanúskodtak.
E szöveg láttán akár hátra is dőlhettünk volna. Az MNV felülvizsgálati kérelmében nem merült fel egyetlen új érv sem, amely megkérdőjelezte volna az előző két ítélet helyességét. A politikai nyomásgyakorlásról tanúskodó kitételek pedig ellenkező hatást is kiválthattak volna egy a függetlenségére és pártatlanságára adó bíróságból.
Ám, ami nem sikerült az MNV jogi képviselőjének, tudniillik, hogy jogi támpontot találjon a jogerős ítélet megváltoztatására, az sikerült a Kúriának. A Dr. Wellmann György vezette öttagú tanács 2018. novemberi 26-i ítélete szerint a használati jog 1990. május 31-ei szerződéssel történő átengedése az ügy szempontjából nem releváns. A Kúria érvénytelennek nyilvánította az 1996. március 20-i megállapodást. Indoklása szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak nem volt joga megterhelni az állami tulajdont képező épületet. Az eljáró bíróságok hibásan bírálták el a törlési keresetet, mert a keresetlevél benyújtásakor az ingatlannyilvántartási törvény nem megfelelő paragrafusát tekintették irányadónak. Ezért a Kúria elrendelte az intézet használati jogának törlését, amit kiterjesztett a jogelődökre is. Ugyanakkor elutasította az MNV kiürítési keresetét, de úgy, hogy egyúttal megmutatta az utat a számára., amelyen eljuthat a céljához, az intézet kilakoltatásához. Ítéletének indoklása szerint az 1996-os megállapodás kötelmi jellegű, s mint ilyen „atipikus, tartalmilag ahhoz legközelebb álló haszonkölcsönnek tekinthető jogviszony.” A kötelmi jogi szabályok szerint a szerződés megszüntetése a szerződők autonóm döntése. A bírói tanács nem vette figyelembe, hogy az érintett felek, az állam és a PTI szándékegységével született meg a használati jog biztosításáról és átengedéséről szóló szerződés.
Nem derűs égből jött a villámcsapás, de azért lesújtott minket a Kúria határozata. Volt min megrökönyödnünk és elgondolkoznunk. Először is, mert a haszonkölcsön-probléma fel sem merült a több éve folyó perekben, maga a felperes (az állam) sem hivatkozott arra, hogy ő nem használati jogot adott, hanem haszonkölcsönt. Másodszor, mert nem értettük azt sem, miért terjed ki a törlés a jogutódokra is. Harmadszor, mert ez az újdonság: a haszonkölcsön, akkor és úgy került kimondásra, amikor már nem érvelhettünk ellene, nem védekezhettünk, nem fellebbezhettünk. A Kúria dönthetett volna úgyis, hogy új eljárásra utasítja az alsóbb szintű bíróságot. Ez a kúriai határozat azért sem volt tiszta, mert az eljárásjogi szabályok lehetővé tették a bíróságnak, hogy elzárkózzanak a jogkérdés további vizsgálatától. Nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy a hatékony eszközöktől megfosztva már csak vigaszágon küzdhetünk tovább a jogainkért. Mégis úgy döntöttünk, nem adjuk fel, harcolunk, és nem csak magunkért, hanem a jogállami normák betartatásáért is.
Az utóvédharcok
Az MNV azonnal kihasználta az ajándékba kapott lehetőséget, nem várt sokáig és 2019. január elején felmondta a szerződést. A magyar kormány mindenféle ellentételezés nélkül az utcára akarta tenni az ország egyik legfontosabb levéltárát, könyvtárát és tudományos intézetét. Egy árva raktárat sem, egy irodahelységet sem ajánlott fel levéltári anyagaink, könyvárunk, munkatársaink elhelyezésére, nem érdekelte a kiemelten közhasznú minősítésünk. Ezért sem fogadhattuk el a felmondó nyilatkozatot és perújítást kértünk az MNV ellen arra hivatkozva, hogy használati jogunk van. Csakhogy – mint várható volt – a következő eljárásokban a bíróságok már akarva-akaratlan haszonkölcsönként kezelték az ügyet, tartották magukat a Kúria trükkjéhez, jogi álláspontjához. A Főv. Törvényszék formai hiányosságokra és arra hivatkozva, hogy a beadvány nem tartalmaz új bizonyítékot, visszautasította a felmondás érvénytelenítését célzó keresetünket. Újabb, 2019. január végi beadványunkban bizonyítani igyekeztünk, hogy az 1990-ben érvényben lévő jogszabályok lehetővé tették a használati jog átengedését. Kimutattuk: az 1990-ben, illetve 1996-ban érvényes jogszabályok szerint történt a használati jog átengedése, az állami vagyonkezelő megterhelhette az ingatlant
Következő lépésként a PTI és az MSZP panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Ebben felhívta a figyelmet arra, hogy a perrendtartás szerint a bíróság kötve van az előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz. A bíróság olyan jogi tényállásra és olyan jogszabályra hivatkozott, amely nem vonatkoztatható a PTI-re, amelynek használati joga van. A beadvány utalt rá: az 1996-ban érvényes államháztartási törvény felhatalmazta a KVI-t az épület megterhelésére. Amennyiben az 1990-es, 1996-os megállapodások semmisek, akkor az MSZP lemondása használati jogáról is semmis, vagyis akkor vissza kell származtatni rá ezt a jogot. Ez igencsak magától értetődőnek tűnt a józan ész számára, hiszen így az MSZP nemhogy elismerést kapott a lemondásért, hanem büntetést. Egyébként miért is mondott volna le Budapest egyik legfrekventáltabb épületének használati jogáról.? (Ekkor jöttünk rá, miért is tartalmazta a Kúria ítélete a jogelődök jogainak érvénytelenítését.) Az Alkotmánybíróság nem sietett a beadvány elbírálásával, pedig esetleges pozitív döntése kihatott volna a folyamatba helyezett peres eljárásokra.
A PTI pedig kérelmezte, függesszék fel a Kúria-ítélet végrehajtását a perek lezárulásáig. Ezt a kérelmet a Főv. Törvényszék elutasította, így párhuzamosan folyt az MNV által kezdeményezett kiürítési per és a PTI felmondás-érvénytelenségi igényének és perújítási kérelmének elbírálása. Az MNV végig azzal igyekezett érvelni, hogy a PTI jogszabályt értelmez, de a perújítás csak olyan tényállás alapján indítható, amelyet a kezdeményező önhibáján kívül nem ismerhetett az eredeti eljárás idején. Ezzel szemben a PTI pedig rámutatott azokra a jogszabályokra, amelyeket a Kúria nem vett figyelembe az ítéletében. Ez tényállás és nem jogvita. E kérdések körül egymást követték a perek. Ezek lényege, hogy az érintett bíróságok a tényleges tényállás vizsgálata helyett eljárásjogi szabályokra hivatkozva elvetették a PTI próbálkozásait jogai érvényesítésére. Végül a Kúria 2019 november elején elutasította a felülvizsgálati kérelmünket. A Főv. Törvényszék decemberben kötelezte az intézetet az épület harminc napon belüli kiürítésére. Az ítélet indoklása szerint az állam jogai nyilvánvalóan sérültek a használati jog bejegyzésével, a jogalap nélküli birtokos, a PTI térítési igényei nem adnak alapot a kiköltözés elutasítására. A bíróság nem foglalkozott azzal, hogy az „állam” 1989-ben a maradást tartotta hasznosnak, és ezt a döntését 1996-ban megerősítette. Mellékesnek bizonyult az a tény is, miszerint az „államnak” 2010 után még évekig „nem jutott eszébe”, hogy az épületet tévedésből adta használatba és az végképp nem, hogy haszonkölcsönbe. S ha az állam tévedett, akkor a saját hibájának árát, miért a PTI-vel fizetteti meg?
2020 februárjában a Főv. Törvényszék a használati jog értékének megtérítése és egyéb ellenértékeink megtérítésével kapcsolatos keresetünket is elutasította azzal, hogy nem tudtuk hitelesen bizonyítani igényeink jogosságát., jogképességünket, pénzügyi igényeinket eleve viszontkeresetben kellett volna megfogalmaznunk. (Miért kellett volna? A tulajdonos felé megfogalmaztuk, a perekben kifejtettük. Érdemi mérlegelés helyett ismét eljárásjogi érvek.) A PTI a Főv. Ítélőtáblához benyújtott jogorvoslati kérelmében megismételte: az 1996-os megállapodás óta 24 év telt el, a Kúria nem vette figyelembe az 1996-os tényleges jogi környezetet, de ha az állam hibázott, akkor sem hivatkozhat saját felróható magatartására. Kértük a kiürítési per felfüggesztését arra hivatkozva, hogy közben zajlik a levéltári költségek pere, amely kihatással van a kiköltözésre, mert az csökkentheti az ebben az ügyben megfogalmazott teljes költségtérítési igényünket.
Az Ítélőtábla nem fogadta el érvelésünket, utalt a jogelődökre kiterjedő törlési határozatra, és arra, hogy az általunk benyújtott ellenkérelem megváltoztatására nincs lehetőség. Nem dologi, hanem kötelmi jogról van szó, ezt tartalmazza a Kúria ítélete. Ekkor már csak a felülvizsgálatban reménykedhettünk. Ez iránti kérelmünkben megismételtük: a szerződés az MSZP és a PTI között jött létre, az állam, a KVI nem is volt szerződő fél. Két eset lehetséges tehát: 1. az Alkotmánybíróság megsemmisíti a Kúria ítéletét, 2. Érvényben hagyja. Eben az esetben a dologi használati jog az MSZP-nél marad, mint jogszerű szerződő félnél. Hiszen az nem az állam, hanem a PTI javára mondott le használati jogáról. Az MSZP nem támadta meg az érvényes szerződést. Utaltunk rá, az anyagi követeléseket nem kötelező viszontkereset segítségével érvényesíteni. 2020 szeptemberében a Kúria Dr. Orosz Árpád vezette tanácsa megtagadta a kiürítési perben hozott ítélet felülvizsgálatát. Itt is a perrendtartás volt az eszköz. E szerint a Kúria csak akkor engedélyezhetné a felülvizsgálatot, ha korábbi ítélete sértené a joggyakorlat egységét, segítené továbbfejlesztését.
Végül az Alkotmánybíróság saját „irányadó gyakorlatára” hivatkozva 2020 novemberében elutasította a PTI és az MSZP beadványát, amely a Kúria ítéletének érvénytelenítésére irányult. Az „irányadó gyakorlat” szerint panasz nem alapítható általános elvek sérelmére (ilyen például a jogállamiság), tartalmaznia kell a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet. Ezt a beadványunk nem bizonyította. Leszögezte az AB azt is, hogy „irányadó” gyakorlatához ragaszkodva nem bírálja felül a bíróságok jogalkalmazását. Ebből következőleg csak a panaszunknak azon részeit vizsgálta az AB, amely a Kúria ítéletének túlterjeszkedéséről, a tisztességes eljárás hiányáról szólt. E két téren nem állapított meg hiányosságot. Az Alkotmánybíróság arra a kérdésre, miért nem állította vissza a Kúria a megállapodások előtti használati jogot, azt válaszolta: a tulajdonos személye nem változott, a használati jog kötelmi joggá alakítása közvetlenül nem érintette a PTI használati jogát. Nem foglalkozott az AB a birtoklás és használat problematikájával, mint a tulajdonjog attribútumaival, vagyis a dologi jog kötelmi joggá történő átminősítésének problémájával. Átsiklott azon a tényen is, hogy nem az állam, hanem az MSZP mondott le használati jogáról., és nem az állam, hanem a PTI javára.
Az már szinte mellékes, hogy 2021 elején az épületen végrehajtott beruházások megtérítésével kapcsolatos követelésünket is elutasította a Főv. Törvényszék.
A PTI vereséget szenvedett a jogaiért, a kiköltözés anyagi/elhelyezési ellentételezéséért folytatott harcban. 2021 januárjában kiürítettük az épületet. Egy kapaszkodónk maradt, a remény, miszerint megkapjuk a letétben lévő szakszervezeti anyag felelős őrzési költségeit. Ez a problematika érintette a költözést is, mivel az érintett levéltári anyag jelentős része az épületben lett elhelyezve. Költözéskor az érintett levéltári dokumentumokat a raktárhelységben hagytuk, erről a lépésről értesítettük az MNV-t és az Országos Levéltárat is. Az általuk hozott közjegyző lepecsételte a raktárat.
A levéltári anyag ügyében hosszabb ideig csend volt. Ez a Kúria épülettel kapcsolatos novemberi döntése után tört meg. Ezután a nemzeti levéltár kérte, adjuk át az iratjegyzéket, a szakszervezeti iratokat. Ebben a témában 2019 februárjában egyeztető megbeszélésre került sor, amelyen résztvevők megállapodtak: kölcsönösen elfogadható megállapodásra törekszenek. Az MNV sokallotta az általunk megjelölt összeget, illetve felvetette: kezeljük együtt a levéltári anyag és a PTI elhelyezését. Ezt mi elvetettük, mondván itt nem alkukról van szó, hanem törvényben biztosított jogaink elismeréséről és gyakorlásáról. Készek vagyunk az iratok kiadására, a költözésre – jogaink és érdekeink tiszteletben tartása esetén. Mindenesetre érdekes volt, hogy az MNV a levéltári anyag dolgában megértőbbnek bizonyult, hajlandónak mutatkozott bizonyos engedményekre az évek óta tartó huzavona mielőbbi lezárása érdekében. Igaz, csak kevés idő kellett, és ez a kompromisszumkészség eltűnt. Ismét a jogi megoldás került előtérbe.
A PTI 2019 májusában levelet írt a nemzeti vagyonkezelésért felelős miniszternek az államosított, általunk korábban letétként őrzött szakszervezeti anyag ügyében. Válaszában az MNV vitatta a felelős őrzés időtartamát, mivel szerinte nem a letéti szerződés kezdetétől (1998), hanem csak a 2012-es állami tulajdonba kerüléstől kész tárgyalni az őrzési összegről, de elvárja, hogy közelítsük álláspontunkat az általa képviselthez. Majd érdemi tárgyalás helyett az MNV 2019 novemberében a szakszervezeti anyag ügyében kiadatási keresetet nyújtott be a bírósághoz. A PKKB ezt a keresetet 2020 októberében elutasította, mert az MNV nem vitatta a felelős őrzés tényét és az ezzel kapcsolatos költségtérítési igényt. A Főv. Törvényszék 2021 áprilisában megerősítette ezt az ítéletet. Bár azt megjegyezte: ha még érvényben volna a PTI és az MSZOSZ között létrejött letéti szerződés, akkor nem lehetett volna a felelős őrzés szabályaira hivatkoznunk. E szerződés érvénytelenségéről a PTI már 2012-ben szóban megállapodott a szakszervezettel. Az új tulajdonos – az állam – maga is érvénytelennek tekintette a letéti megállapodást, amint ezt jogi képviselője a bíróság előtt is megemlítette.
Ez a kis siker – mint kiderült – nem vitt közelebb a megoldáshoz. Az MNV a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának közreműködésével 2021-ben közjegyző jelenlétében önkényesen kinyitotta az általunk lepecsételt raktárat, és szabályos átvételi eljárás nélkül elszállította a szakszervezeti levéltári anyag épületünkben őrzött részét. Így még az ügy ésszerű befejezése érdekében tett lépésünk is ellenünk fordult, mondván, „önként” mondtunk le a birtoklásról. (Az már más esett, hogy dr. Völlner Pál igazságügyi államtitkár bizonyítandó, milyen kárt tettünk az épületben, rohanvást lefényképeztette magát egy felbontott padlórész mellett. Erről azonban kiderült: nem mi törtünk-zúztunk, hanem – kérésükre – a mi jóváhagyásunkkal bontották fel az épületfelújítás előkészítésével megbízott munkatársak. Ezért a hamis hírért persze sem ő, sem más hivatalos személy nem kért elnézést.)
Ezután következett az utolsó mozzanat, amikor a Főv. Törvényszék 2022 februárjában elutasította a felelős őrzés költségeinek megtérítésére vonatkozó igényünket is. Indok: letéteményesként őriztük az anyagot. Tette ezt annak ellenére, hogy a két egymással perben álló fél egybehangzóan állította: a letéti szerződés megszűnt. Három hónappal később a Főv. Ítélőtábla megerősítette az előbbi ítéletet, és arra hivatkozása szerint igényeinket a letevővel (a szakszervezettel) szemben kellett volna érvényesítenünk. (Hogy érvényesíthettük volna, ha nem ő volt a tulajdonos, és 2012-től ténylegesen sem volt az, miután az államosítással megszűnt a letevői szerepe is!) Az érvelés szerint a PTI-nek kellett volna felszólítania a tulajdonost az anyag átvételére. (Kit és hogy?? Hiszen 2012-ig maga az állam sem tudta magáról, hogy tulajdonos lenne! Utána pedig jogi eljárások sokasága folyt. Mindenki tudott, mindent. A PTI ne kérjen pénzt, ha már költött, az állam ne fizessen, ha már saját szerepét sem ismerte?!)
Ez volt az a pont, amikor be kellett látnunk, nincs értelme a további harcnak. Véget ért egy évtizedes küzdelem. Utólag – mondhatnánk – sok energiát, pénz is megspórolhattunk volna, ha belátjuk: „az erősebb kutya…” – szabályt. Mentségünkre – mondhatjuk – bíztunk igazunkban és a magyar igazságszolgáltatásban. Ha azonban a kutya valójában farkas, és ha a legfelsőbb bíróságok betagozódnak az éppen hatalmon lévő politikai struktúrába, ha az állam védelmét tartják elsődlegesnek, ha az anyagi jogi kérdések eldöntésétől sokszor eljárásjogi indokra hivatkozva zárkóznak el, akkor valójában nincs esély a győzelemre az egyenlőtlenek jogvitájában.
Összegzés
E nemcsak számunkra, de a magyar tudományosság, szellemi és közélet számára is szomorú történet végére érve és a végeredményt látva célszerű, ha röviden rögzítem a tényeket.
1. Az 1944 és 1989 között keletkezett párt és társadalmi szervezeti iratok 2012-ig nem képeztek állami tulajdont. A 2012-ben módosított levéltári törvény, majd az Alaptörvény kiegészítése deklarálta az állam tulajdonlását. Az államosításra kártalanítás nélkül került sor. Az ezzel kapcsolatos perekben és tárgyalásokon az állam képviselői és később a bíróságok sem tudták más dátumhoz kötni az állam tulajdonlását, mint 2012-höz.
2. Az 1944 és 1948 között működött pártok és társadalmi szervezetek nem láttak el közfeladatot, következésképpen nem termeltek köziratokat. Az 1948 utáni helyzeten lehet szakmai, történészi alapon vitatkozni, de nem a tulajdonnal kapcsolatban.
3. Tény, hogy a PTI levéltárában mindenki szabadon kutathatta az államosított iratokat. Hivatalos szervek részéről soha semmilyen kifogás nem hangzott el ebben a tárgyban.
4. A levéltári törvény vonatkozó részének Alaptörvénybe emelése két szempontból is párját ritkító eljárás. Egyfelől azért, mert példátlan, hogy egy ország alkotmánya rendelkezik arról, hogy levéltári iratokat hol kell őrizni. Másfelől azért, mert a magyar állam egy ellene már elindult jogi eljárásban a maga javára változtatta meg a vitatott ügyre vonatkozó jogszabályt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megkösse az ítélkező bíróságok kezét.
5. Tény, hogy 1989 és 1998 között az MSZOSZ, majd a PTI őrizte a szakszervezeti iratokat, levéltáruk fenntartására, az anyag őrzésére és kutathatóvá tételére az évek során százmilliós összeget költöttek. Azután jött az állam és azt mondta: ez az enyém. Tény, hogy az őrzési költségek megtérítése elmaradt.
6. Tény, hogy az intézet érvényes jogi alapon, állami (kormány) határozatok által biztosított lehetőség révén használta épületét. A használati jog – a tulajdonlás részjoga, mint ilyen vagyonértékű, amely általában az ingatlan feltételezett forgalmi értékének 30-40%-a. A használati jog meglétét nem vitatta az Antall-és az első Orbán-kormány sem. Sőt – a jogi helyzetet felmérve 2015 után az MNV többször is készséget mutatott a megegyezésre. Végül azonban a PTI sem pénzügyi, sem dologi ellentételezést nem kapott, haszonkölcsönné nyilvánított jogát az állam az első adandó pillanatban elvonta.
7. Tény, hogy a Kúria három alkalommal is úgy ítélt az állam, vagyis a kormány javára, hogy nem annak jogi képviselője által felhozott érvelésre támaszkodott, hanem a saját maga által meghatározott jogi tényállásra. Túl ezen sem a Kúria, sem az Alkotmánybíróság nem akadt fent a józan ésszel is belátható tényeken, illetve a kormány és az általa vezényelt parlamenti többség által alkalmazott eljáráson. Mind a levéltár, mind az épület ügyében lett volna lehetőségük a független ítélethozatalra és ellenállhattak volna a rájuk nehezedő politikai nyomásnak. A tárgy megítélésétől, a döntéseik felülvizsgálatától általában eljárásjogi ürügyekkel zárkóztak el a legfelsőbb bíróságok. Nem állítom, hogy magatartásukban az is szerepet játszott, hogy a Kúria be akar beköltözni korábbi épületébe, de ítéleteik kétségtelenül átsegítették a kormányzatot a holtpontokon.
Egy biztos: a Politikatörténeti Intézetet harminc évvel a rendszerváltás után – és harminc éves eredményes, közhasznú munkája ellenére – az Orbán-kormány a felső bíróságok aktív közreműködésével az utcára kényszerítette.
Ez az írás tisztelgés is Dr. Répászky Miklós, Dr. Kun Tibor emléke előtt, akik teljes erőbedobással küzdöttek a Politikatörténeti Intézet jogainak védelmében. Köszönet Dr. Kiss Elemérnek, amiért segítette és folytatta munkájukat, illetve Dr. Marosi Andrásnak a támogatásáért.