Nyomdászok első János-ünnepe

2025. július 23.

 

Johannes Gutenberg a Rajna mentén fekvő Mainz városában született 1400 körül. A pontos évet sem tudjuk utólag meghatározni, hát még a napot: mégis június 24-ére szokás tenni születésnapját, mivel az Keresztelő Szent János ünnepnapjára esik, s a középkorban elterjedt szokás volt a gyermek születése napjának védőszentjét névadóul választani. Gutenberg gazdag családba született, apja textilkereskedő volt, aki egy időben a városi pénznyomdát is vezette. Az ötvösmesterséget kitanuló Johannes 1440 körül fejlesztette ki nyomdagépét, amely mozgatható ólomötvözetből készült betűkkel, olajbázisú tintával a korábbinál jóval hatékonyabb technikát ígért. Találmánya néhány évtized alatt egész Európában elterjedt. Érthető, hogy Gutenberget a nyomdászok nemcsak tisztelték, hanem körükben bizonyos kultusza is kialakult.

Gutenberg János portréja ifj. Emich Gusztáv és Szabó József nyomdatörténeti kiadványában.
Gutenberg János portréja ifj. Emich Gusztáv és Szabó József nyomdatörténeti kiadványában.

1860-ban a pesti nyomdászok első ízben János napi Gutenberg-ünnepet ültek[1] – nem az akkori Pest-Budán, hanem a Duna mentén. A derék nyomdászok ugyanis nem egy pesti vendéglőben mondtak beszédeket, hanem a Nádor gőzhajón utaztak Visegrádig – a korabeli tudósítás szerint 350-en. (A Nádor ekkor már a dunai gőzhajózás veteránjának számított: a Dunai Gőzhajózási Társaság gőzöse 1836-ban tette meg első útját.) Persze ne öntudatos munkásgyűlést képzeljünk el, hanem egy harsány társasági eseményt, amelyre együtt utaztak a nyomdaüzemek tulajdonosai és (sokszor egyben) mesterei, írók, szerkesztők, hölgyek és zenészek – és persze a nyomdai munkát végzők is.

Három nyomdász-betűszedő mondott beszédet, Kovács, Rothberger és Sólymosy – a középső német nyelven, ami jól jelezte, a pest-budai nyomdászok jelentős része ekkor – s még egy jó ideig – németül értett jobban. A hajón pedig a 15. századi német feltaláló arcképét a nyelvújító Kazinczy Ferenc és az akadémia-alapító Széchenyi István portréja közé helyezték el. Utóbbinak ekkor nem kevés aktualitása és egyfajta ellenzéki, illetve függetlenségi éle is volt (Rákóczi-nótát is énekeltek), hiszen a rendőri zaklatásoktól megviselt gróf az év áprilisában lett öngyilkos a Bécs Döbling nevű kerületében fekvő elmegyógyintézetében. A visszaúton pedig az ünnepelt színész – az akkor már 52 éves, 1848-ban a Nemzeti Színházban a Nemzeti dalt elszavaló – Egressy Gábor mondott verseket.

Visegrád nem számított Gutenberg-emlékhelynek, de hogy valami mégis legyen, két magyar nemzeti zászló kitűzése mellett a várrom falába Gutenberg nevét is bevésték. Megemlékeztek az „első magyar nyomdászról” is, vagyis Hess Andrásról, aki Itáliából érkezett Budára, ahol 1472-ben állított fel nyomdát.

Szedett himzőminta ifj. Emich Gusztáv és Szabó József nyomdatörténeti kiadványában.
Szedett himzőminta ifj. Emich Gusztáv és Szabó József nyomdatörténeti kiadványában.

„A nap órái úgy voltak felosztva, mint midőn ünnepet szoktunk tartani. A reggel a szellemé volt, a délután felderítő mulatságokra lett szánva.” – összegzett a Vasárnapi Újság. A mulatság helyszíne pedig a Duna bal partján Verőce volt, az elhagyatott Migazzi-kastély parkja. (A kastély névadója és építtetője Migazzi Kristóf váci püspök – és bécsi érsek – volt, akinek közel húszéves püspöksége idején nemcsak kastély épült, hanem templom, papnevelde és árvaház is.) Az ünnepléshez és tánchoz csatlakozott a verőcei elit is.

A magas presztízsű szakmunkásokkal kiegészült előkelő társaság nemcsak szórakozott, röptetett léghajót, s élvezte a csárdást a kastély udvarán, valamint a tűzijátékot a Dunán, jótékonykodott is. Tombolán mintegy száz nyereményt sorsoltak ki, s a bevételt – 120 forintot (mai értékén több mint félmillió forintot[2]) – a beteg nyomdászoknak ajánlották.

Az alkalomra a nyomdászok két kiadvánnyal is készültek. A magyar könyvnyomdászat történetét Szabó József nyomdász írta, s a szöveget az akkor a Lipcsei Egyetemen tanuló ifj. Emich Gusztáv saját kezűleg szedte ki, a kötet pedig apjának neves nyomdájában készült el.[3] A szerzők saját koruk pesti nyomdaviszonyait így jellemezték: „Buda-Pesten jelenleg 14 nyomda működik mintegy 300 nyomdásszal, 42 gyorssajtóval (a kézi sajtókat nem is számítván), és számos segéd-munkással, s ha tekintetbe vesszük, hogy mindegyik gyorssajtó egy órában 1000 példányt nyomtat, akkor az összes gyorssajtók naponkint (10 órát számítva), 420,000 ívet nyomhatnak.”[4] A másik kiadvány – Kalauz a pesti nyomdászok kirándulásához Visegrádra, írta Ray G. – pedig magának az ünnepségnek állított emléket.

 

Források:

A pesti nyomdászok Gutenbergünnepe tegnap (vasárnap) végbement. Pesti Napló, 1860. június 26. 2.

y: Guttenberg, s a Velenczéből behívott első magyar nyomdász. Vasárnapi Újság, 1860. július 1. 327.

 

[1] A két legfőbb beszámoló: A pesti nyomdászok Gutenberg ünnepe tegnap (vasárnap) végbement. Pesti Napló, 1860. június 26.; y: Guttenberg, s a Velenczéből behívott első magyar nyomdász. Vasárnapi Újság, 1860. július 1. 327.

[2] Lásd Danyi Pál: Magyar pénzértékindex – árak és devizák alapján 1754-től. Forrás: https://artortenet.hu/magyar-penzertekindex-arak-es-devizak-alapjan-1754-tol/ (Letöltve: 2025. 07. 01.)

[3] Ifj. Emich Gusztáv–Szabó József: A könyvnyomdászat története Magyarországon. Budapest, 1860. 5–6.

[4] Uo. 26.

 


 

A projektről

 

A Politikatörténeti Intézet a Britih Library The Endangered Archives Programme (EAP) (Veszélyeztetett Levéltárak Program) keretében 2024 augusztusában induló kétéves projektje során a nyomdaipari szakszervezetek 1848 és 1951 közötti levéltári anyagainak digitalizációját végzi el. A projekt során hangsúlyt fektetünk arra, hogy – korabeli dokumentumok bemutatásával – közelebb hozzuk a közönséghez a szakszervezetek és a munkásmozgalom levéltárunkban őrzött irataikhoz kapcsolódó történetét.