Utópia-e a „tudományos politika”? – Az első magyar agytröszt, a 125 éve alapított Társadalomtudományi Társaság

125 éve, 1901 januárjában alapították a Társadalomtudományi Társaságot (1901–1919), első magyar agytrösztöt, amelynek segítségével Jászi Oszkár és társai – a Huszadik Század (1900) szociológiai folyóirat munkatársai – tudományos alapra akarták helyezni a magyarországi politizálást. Jászi Oszkárék újítása az volt, hogy az 1867 után domináló, közjogi kérdésekkel bíbelődő kurucos „jelszópolitikát” „tudományos politikává” akarták változtatni.

Mi az értelmiségiek szerepe a politikában? És a politikusok honnan tudják, ha nem az értelmiségtől, hogy „merre van az előre”?

Ezekről a kérdésekről is beszélgetett 2026. február 20-án CSUNDERLIK PÉTER, a Politikatörténeti Intézet kutatója PÓK ATTILA történésszel, A magyarországi radikális demokrata ideológia kialakulása (1990) és A haladás hitele (2010) című munkák szerzőjével, miközben áttekintették a Társadalomtudományi Társaság történetét.

Tekintse meg a beszélgetésről készült felvételt:

A Társadalomtudományi Társaságnak kezdetben nemcsak radikális, hanem konzervatív-liberális tagjai is voltak: „Táborkarához igen különböző pártállású és világnézetű emberek tartoztak, de akiket egybefűzött a haladás utáni vágyon kívül a kutatás abszolút szabadságának és az erkölcsi önfegyelemnek skrupulózus tiszteletben tartása” – emlékezett vissza Jászi Oszkár a Magyar kálvária – magyar föltámadás (1920) című művében.

Az 1905–1906-os belpolitikai válság során azonban a radikális és a konzervatív-liberális értelmiségiek szakítottak egymással a Bécsből a magyar választókra erőszakolt, de reformokat ígérő „darabontkormány” eltérő megítélése miatt. A Társadalomtudományi Társaság innentől már tisztán a baloldali radikálisok agytrösztjeként működött. A programot Jászi az „Új Magyarország felé” című írásában ismertette a Huszadik Században, illetve a hasonló címmel megjelent kátéban tette közzé népszerű formában, 1907-ben.

Jászi és köre távlatos politikát szerettek volna megvalósítani, szociográfiai felmérésekre és szociológiai elemzésekre építve, hogy ne a szoboravatások és újratemetések legyenek a magyar közélet központi eseményei. Ez előremutató program volt, Jásziban azonban a politikus, a tudós és a publicista keveredett egymással, és sajnos ezek a különböző „Jászik” nem mindig erősítették, hanem sokszor gyengítették, nem egyszer kioltották egymást. Bár Ady Endre azt írta Jászi Oszkárról, hogy „hitvallásom és hős őrületem / az ő diktáló, tiszta lelkétől függ”, és szerepet vállalt az Országos Polgári Radikális Pártban is, amikor az urbánus értelmiségiek 1914 júniusában pártba tömörültek, az „Új Magyarország” létrehozását célzó intellektuális politizálás azonban kudarcot vallott.

Amikor az őszirózsás forradalom idején kormányra kerültek ezek a kiváló szakemberek, elsöpörte őket a vesztes első világháború utáni csődhullám, Jászi Oszkár is elbukott a Károlyi-kormány nemzetiségügyi minisztereként, noha a nemzetiségi kérdés korát megelőző szakértője volt. „Az átlagemberek bölcsebbek, mint a radikális értelmiségiek” – írta pályája vége felé, keserűen Jászi, aki akkor már élete legnagyobb hibájának azt tartotta, hogy értelmiségiként pártpolitizálni kezdett.