Események betöltése

« Összes Események

1968 ellenkultúrája

2018. június 27. 17:00 - 18:30

Esemény kategóriák:
Kategória:

1968 alapjaiban határozta meg politikai és társadalmi viszonyainkat. Új típusú mozgalmakat indított el, amelyek azóta is hatást gyakorolnak a nyugati politikára.
1968 a régi baloldal “vége” volt mind Nyugaton, mind Keleten, annak jelképrendszerével, céljaival és szervezeti formáival egyetemben.
1968 tehát gyökeresen átalakította a nyugati társadalmakat, nem csak szimbolikus értelemben, de valóságosan is.
1968 és a rákövetkező évtizedek velünk élnek.

A Politikatörténeti Intézet beszélgetés-sorozatot szervez, amelynek során megvizsgáljuk 1968 eszméit, hatásait az oktatásra, valamint a fiatalság és a művészet kapcsolatára.

 

 

Harmadik, 1968 és a művészetek témáját körbejáró beszélgetésünkre
2018. június 27-én (szerdán) 17 órakor kerül sor:

1968 ellenkultúrája

Részvételi szándékát kérjük, az címen jelezze! Köszönjük!

 

Talán nem volt olyan erős évtizede a popkultúrának, mint az 1960-as évek dekádja. A kor máig legtöbbet hallgatott slágereit a hippikorszak szellemisége, a „peace, flowers, freedom, happiness” jelmondata és ellenkulturális üzenete hatotta át, mindennek emblémájává az 1969-es woodstocki fesztivál vált. De ahogy Bob Dylan megjegyezte: „semmi sem olyan stabil, mint a változás”. Szinte a woodstocki fesztivállal egy időben Charles Manson bandája brutálisan végzett Roman Polanski nyolc hónapos terhes feleségével, Sharon Tate-tel és a Polanski-ház más vendégeivel, a Rolling Stones 1969. december 6-i altamonti koncertje és Meredith Hunter halála pedig végleg lezárta a hippikorszakot: „minden Egész eltörött”. A békés megoldások és a társadalomból kivonulás illúziójának végét jelezte, ahogy a korszakzáró filmnek tekinthető, a Pink Floyd zenéjétől kísért 1970-es Zabriskie Point végén Michelangelo Antonioni eljátszik a fogyasztói társadalom felrobbantásának gondolatával, és ezzel bevezeti az 1970-es évtizednek az optimista, tarkabarka helyett már inkább pesszimista, sötétebb korszakát. Kik voltak a hippikorszak legjelentősebb előadói, honnan jöttek, miért így öltözködtek és miről szóltak a slágerek? Mi volt a „hippik” viszonya az 1968-as politikai követelésekhez? És a feketébe öltöző, napszemüveges Jim Morrisonnak és Lou Reednek a hippikhez? És kik voltak azok, akik 1969 után, az 1960-as évek eszményeit „elárulva” már yuppiek-nak játszottak diszkózenét, és kik voltak azok, akik Iggy Pop és a Stooges vezetésével protopunkok lettek és ráléptek a destrukció útjára?

 

Vendégeink:

Klaniczay Gábor, történész, a CEU oktatója

Wessely Anna, szociológus-művészettörténész, a BUKSZ főszerkesztője

Moderátor: Csunderlik Péter

 



KORÁBBI RENDEZVÉNYEINK:

 
2018. április 25. – 1968 és eszméiVIDEÓ

2018. május 23. – 1968 és az oktatásVIDEÓ

 

KAPCSOLÓDÓ ESEMÉNY:

1968 hatásaival a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelye által szervezett,

„A poszt-hatvannyolcas szituáció” című Nyári EgyeTEM is foglalkozik.

Részletes felhívásért kattintson ide!

Részletek

Dátum:
2018. június 27.
Időpont:
17:00 - 18:30
Esemény kategóriák:
,