Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A Gyulai Művésztelep kiállítása – megnyitó

2016. február 9. 18:00

Esemény kategória:
Kategória:

A Napvilág Könyves Galéria

2016. február 9-én, kedden 18 órakor

nyitotta meg a Gyulai Művésztelep kiállítását.

A kiállítást megnyitotta:

Rudolf Anica, az Új Művészet szerkesztője

Közreműködött:

Lakatos József Péter szobrászművész, versmondó

A Gyulai Nyári Művésztelep 1969 óta működik Gyula városában, egyike a legrégebbieknek Magyarországon. Első vezetője, szervezője, a telep arculatának kialakítója Tóth Tibor festőművész (1923-2004) volt. Jelenlegi elnöke Albrecht Júlia képzőművész.

A telep működésének alapja a klasszikus természetelvű látásmód szerinti alkotó munka. Felépítésében a régi nagybányai művésztelephez hasonló: az önállóan alkotó alapító és törzstagokon, meghívott művészeken kívül fontos szempont a szabadiskolában dolgozó fiatalok bekapcsolása a telep szellemiségébe. Olyan gyakorlati és szellemi műhelyről van szó, amely az évtizedek során a természetelvű ábrázolás, a realista stílus képviselőjévé vált. Ez a művészcsoport a természetes látvány élményéből kiindulva, de nemcsak a festőiséget látva benne, olykor kritikus éllel vállalta és vállalja a társadalmi környezet feltérképezését, szemügyre vételét, dokumentarista rögzítését. Munkásságuk a szociográfiai szemlélet és a természetelvű festésmód együttes megjelenésén alapul: új, iskolát teremtő látásmód a magyar képzőművészetben.

A kiállítás eseménye a facebook-on: https://www.facebook.com/events/669478779859133/

A kiállítás 2016. március 11-ig volt megtekinthető.


Részletek

Dátum:
2016. február 9.
Időpont:
18:00
Esemény kategória: