Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A tőke 150 éve

2017. október 18. 09:30 - 2017. október 19. 16:00

Esemény kategóriák:
Kategória: ,

 

Tudományos konferencia a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének szervezésében

 

Az idei évben több fontos évfordulóról is érdemes megemlékezni a baloldal eszme- és politikatörténetéből. Köztük van Marx A tőke című műve, amely éppen százötven éve jelent meg, ezzel adván apropót a Politikatörténeti Intézetben rendezett tudományos konferenciának. Az univerzális igényű elméleti koncepciók iránt elkötelezett Társadalomelméleti Műhely rendezvényének célja, hogy sokszínű és érdekes képet adjon Marx egyik legnagyobb hatású munkájának mai értelmezési és továbbgondolási lehetőségeiről, hatásáról napjainkban és az elmúlt évtizedekben.

 

 

PROGRAM

 

2017. október 18., szerda

 

Megnyitó – Egry Gábor, Antal Attila (videó)

 

Nyitó előadás: Tamás Gáspár Miklós (videó)

 

Felkért előadók

Artner Annamária: Marx „A tőke” c. művének jelentősége a globális kapitalizmus mozgásformáinak megértésében (videó)

Csáki György: Világgazdaság és kapitalizmus – Marx világgazdaság-felfogása „A tőke” alapján
(videó/1 + videó/2 + videó/3)

Vita (videó)

 

I. Panel

Böcskei Balázs: Marx és a társadalomelmélet mint „tudomány” és a politika elveszett konkrétsága (videó)

Marosán Bence Péter: Mélyökológiai motívumok a kései Marxnál (videó/1 + videó/2)

Vita (videó)

 

II. Panel   

Gerőcs Tamás és Pinkasz András: Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan? (videó)

Amelie Lanier: A kapitalizmus Marxnál és ami nem változott. Amit Marxtól lehet megtanulni munkáról és gazdagságról a tőkés rendszerben (videó)

Sebők Miklós: A pénztőke, az „organikus közgazdászok” és a magyar pénzügyi kapitalizmus fejlődése (videó)

Vita (videó)

 

16 órától   

A Helyzet Műhely kerekasztala (videó)

Hogyan segítheti A tőke (1867) a félperifériás kelet-közép-európai poszt-államszocialista újkapitalizmus gazdasági és társadalmi viszonyainak megértését? 

 

Résztvevők:

Csányi Gergely doktorandusz, PTE BTK, KSH

Éber Márk Áron PhD, ELTE TáTK

Gerőcs Tamás doktorandusz, BCE, MTA KRTK Világgazdasági Intézet

Pinkasz András doktorandusz, BME GTK

A felkészülésben részt vett: Gagyi Ágnes PhD, Göteborgi Egyetem

 


 

2017. október 19., csütörtök

 

III. Panel (videó/1 + videó/2)

Kalous Antal: A „Werth” marxi fogalmának interpretációi az orosz fordítások tükrében

Wiener György: Az osztályelmélet A tőkében és azon túl: hányféle osztályelmélete van Marxnak? Mit kezdenek a mai osztálykoncepciók A tőkével?

Mészáros György és Tóth Tamás: Kritikai pedagógia: Marx A tőke neveléstudományi újraértelmezései

Vita

 

IV. Panel (videó/1 + videó/2)

Pitti Zoltán: Egészen eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon

Pogátsa Zoltán: A marxiánus közgazdaságtan állása

Szigeti Péter: Kapitalizmus-fogalmak és a tőkés termelési mód elmélete

Vita

Zárszó

 
Helyszín:
Politikatörténeti Intézet (1054 Budapest, Alkotmány u. 2.)

 
Az esemény a facebookon:
https://www.facebook.com/events/1960003204289126/
 


 
ABSZTRAKTOK

 

Artner Annamária: Marx „A tőke” című művének jelentősége a globális kapitalizmus mozgásformáinak megértésében

„A tőke” foglalja össze Marx gazdasági tanait, amelyek szervesen illeszkednek történelemfelfogásához, a társadalmi formációkra vonatkozó elméletéhez, s amelynek kapitalizmuskritikáján alapul Marx kommunizmus-elmélete. Legfontosabb eredményei közé tartozik az árutermelő munka kettős jellegére épülő értékelmélet, az ennek bázisán kifejtett értéktöbblet-, növekedés-, egyensúly- és válság-elmélet, s ez utóbbiakon belül a legtöbbet vitatott termelési ár, a csökkenő profitráta és a proletáriátus elnyomorodásának mint a tőkefelhalmozás „abszolút, általános törvényének” elmélete. A globális kapitalizmus a világrendszer szintjére emelte a tőke mozgástörvényeit és válságait, ennyiben módosította, de egyszersmind lényegileg igazolja „A tőke” megállapításait.

 

Csáki György: Világgazdaság és kapitalizmus – Marx világgazdaság-felfogása „A tőke” alapján

Nehezen eldönthető kérdés, hogy a klasszikus angol közgazdaságtan alapelveit továbbfejlesztő, betetőző Marx elvont elemzései a nemzetgazdaságra vagy a világgazdaságra vonatkoznak-e – legalábbis a főművében, A tőkében (azaz: A tőke első kötetében) írottak alapján –, ezért akár azt is mondhatjuk, hogy a marxi politikai gazdaságtannak „van is, meg nincs is nemzetközi gazdaságtana”.
Az előadás A tőke első három kötetére támaszkodva próbálja meg rekonstruálni és értelmezni Marx világgazdaság-felfogását – többek között – az alábbi kérdéseket érintve:
A világgazdaság kialakulása – Marx felfogásában – következménye és egyben előfeltétele is a kapitalizmus kialakulásának, megszilárdulásának és fejlődésének.
„Az áruforgalom a tőke kiindulópontja. Az árutermelés és a fejlett áruforgalom, a kereskedelem, azok a történelmi előfeltételek, amelyek mellett a tőke létrejön. A világkereskedelem és a világpiac nyitja meg a XVI. században a tőke modern élettörténetét.” A nagy földrajzi felfedezések nyomán kialakult új gazdasági viszonyok, a gyarmati rendszer kialakulása vált a kapitalizmus forrásává.
Marx a külkereskedelemben – azaz a világpiacon – kialakult árakat értékalapú árként értelmezi, azaz a külkereskedelemben kialakult árak is az áruk újratermeléséhez szükséges munkamennyiségeket teszik egyenlővé. Az arany mint pénz összeköti a különböző országok gazdaságát, mintegy „közös nevezőre hozva” a nemzetgazdasági szintű értékeket, s az egyenértékű csere feltételezése alapján nem szükséges az egyes országok, nemzetgazdaságok közötti eltérések vizsgálata.
Marx a külkereskedelem, a világpiac alakulásából vezeti le azt, amit csaknem egy évszázaddal később a „gyarmati típusú munkamegosztás” kategóriájával írnak le, tudniillik azt, hogy a perifériális helyzetben lévő országok nyerstermékek és nyersanyagok exportjával, s ezek ellenértékeként iparcikkek importjával kapcsolódnak a világgazdasághoz.
Marx a szabadkereskedelmet a modern tőkés termelés, a modern tőkés piacgazdaság normális állapotának tekintette, az eltéréseket – az egyes kormányok protekcionista gazdaság- és kereskedelempolitikáját – mindig történelmileg meghatározott egyedi okokra vezette vissza.
Marx meg volt győződve arról, hogy a gyarmatosítás – történelmileg viszonylag rövid idő alatt – felszámolja a hagyományos társadalmi-gazdasági viszonyokat, s a helyükön megteremti a kapitalizmust. Marx a tőkét elsősorban termelési viszonyként értelmezte, így felfogása szerint a tőke terjedése a tőkés termelési viszonyok, a kapitalizmus terjedésével egyenlő. A tőke írásakor meg volt győződve arról, hogy az archaikus társadalmi-gazdasági viszonyokat nemcsak szétrombolja, de fel is számolja a gyarmatosítás révén terjedő kapitalizmus.

 

Böcskei Balázs: Marx és a társadalomelmélet mint „tudomány” és a politika elveszett konkrétsága

A társadalomelméleti gondolkodásnak része, hogy a társadalom vagy a kapitalizmus leírására vonatkozó fogalomhasználat egyben a praxis módjára vagy elutasítására vonatkozó döntés is. Napjainkban a radikális társadalomelméleti szövegekkel viszont éppen az történik, mint amit utóbbi a szaktudományos, akadémiai munkáknak felró, mégpedig hogy nem meghaladják az etika és tudomány különállását, a tény és érték dichotómiáját, hanem maguk is tudománnyá lesznek.  A szövegekhez való hozzáférés immáron nem közvetlen, hanem „élcsapatjellegű”, olyan sztenderdekkel készülnek el, amelyek mind módszertanukban, módszerükben – a kapitalizmus minél interdiszciplinárisabb leírása –, mind autonómiájukban kiágyazódnak abból a társadalomelméleti szokásból, hogy annak diskurzusa a társadalmi konfliktusok, az osztályharc területén zajlik. Az így születő értelmezési és írásmód olyan absztrakt nyelvvel és absztrakcióteremtéssel jár, amely nemcsak a szöveg absztrakciós szintje, hanem fogalomhasználatának absztraktsága miatt sem adja annak a lehetőségét, hogy a társadalomelméleti hagyományból következőleg a „mi a teendő” kérdésére választ lehessen belőle adni.

 

Marosán Bence Péter: Mélyökológiai motívumok a kései Marxnál

Előadásommal Marx ökológiai recepciójához szeretnék kapcsolódni. Marxnak a jelenlegi zöld mozgalmak, és speciálisan a zöld baloldal számára való alkalmazhatóságáról folytatott vitákban sokak számára evidensnek tűnik, hogy Marx a modernitás naiv módon meg nem kérdőjelezett emberközpontú felfogását képviselte. Eszerint a természet kizárólag instrumentális értékkel bír, a haladás során mindenekelőtt az emberi társadalom érdekeire kell tekintettel lenni, és az ember magától értetődő joga, hogy uralkodjon a természeten és annak minden egyes teremtményén; hogy a természeti környezetet és a nem-emberi élőközösségeket tökéletesen tetszése szerint használja föl. Röviden: Marxnak egy „prométheuszi perspektívát” tulajdonítottak, mely szerint az ember természetes joga, hogy rendelkezzék minden nem-emberivel (pl. Benton 1989, Löwy 1997, McLaughlin 1990, Mingione 1993). Noha a Marxot (és Engelst) a linkább foglalkoztató problémakör természetéből adódik, hogy ők mindenekelőtt a társadalom humanizálásának lehetőségeire összpontosítottak, és az ökológiai kérdések számukra nem voltak még olyan módon jelen, mint egy évszázaddal később; én mégis azokat a motívumokat szeretném Marx kései munkásságából kiemelni (elsősorban A tőkéből és a Grundrisséből), melyek a hagyományos antropocentrikus nézőponton és a természet merőben instrumentális (csak az ember számára való hasznosság szempontja felől értelmezett) felfogásán túlmutatnak egy nem-emberközpontú világnézet irányába.
Ezzel, néhány megszorítással, Burkett és Foster munkáihoz szeretnék csatlakozni, akik kritikusan szemlélik Marx leegyszerűsítően antropocentrikus és „prométheuszi” olvasatát (Burkett 1999, Foster 2000, Burkett & Foster 2016). Burkett és Foster egész pontosan úgy érvelnek, hogy Marx közeli olvasata számára az „ökocentrikus versus antropocentrikus” megközelítés egy rossz és meghaladandó alternatívának bizonyul. Szerintük ez a szembeállítás egy olyan dualisztikus világnézetre utal (nevezetesen ember és természet merev szembeállítására), amelyet egy dialektikus, monista, de a különbségekre mégis érzékeny, rugalmas ontológiával Marx éppenséggel szeretett volna meghaladni. Szerintük kifejezetten felbukkannak Marxnál (és néhol különösen az idős Engelsnél) olyan megfontolások, amelyek a természetnek nem pusztán csak hasznossági, hanem önmagában vett értéket is tulajdonítanak.
Noha az „emberközpontú versus természetközpontú” szembeállítás relativizálásával bizonyos mértékig egyetértek, úgy gondolom, hogy ez az alternatíva nem teljesen jogosulatlan abból a szempontból, hogy a nem-emberi környezet és populációk javára mennyire hajlandó az ember korlátokat szabni tevékenységének, illetve, hogy egyáltalán érzi-e szükségét (vagy erkölcsi kötelességének érzi-e) az önkorlátozásnak. Úgy vélem, Marxnál felvetődnek bizonyos ilyen megfontolások, bár leírásaiban mindenekelőtt – természetesen – az emberi társadalom érdekeit tartotta szem előtt. Mégis vannak olyan kiszólások nála (és Engelsnél), melyek nagyon is összeférnek egy mélyökológiai nézetrendszerrel (Arne Naess híressé vált szembeállítására utalva, Naess 1973).
A célom természetesen nem az, hogy Marxot mélyökológussá értelmezzem át; nem lehet Marxnak tőle alapvetően távol álló nézeteket tulajdonítani. Viszont szeretném megmutatni az egyoldalúan emberközpontú Marx-olvasat korlátait, és szeretnék kísérletet tenni annak megmutatására, hogy magánál Marxnál milyen támpontokat találhatunk egy mélyökológiai elmélet számára. Vagyis hogy magának a marxi elméletnek (mégpedig annak lényeges elemeinek) az alapján jogosan és értelmesen beszélhetünk arról, hogy az emberi gyakorlat során nem-emberi érdekeket is vegyünk figyelembe, még akkor is, ha ezt a figyelembevételt szigorúan hasznossági szempontok nem indokolják. Előadásommal tehát egy lényegileg marxista megalapozottságú mélyökológiai felfogás számára szeretnék adalékokat nyújtani.

 

Gerőcs Tamás  és Pinkasz András: Hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan?

A neoklasszikus és a marxista közgazdaságtan alapjai is a 19. század harmadik harmadában alakultak ki és azóta számos kritikát kaptak azok használhatóságára. Ugyanakkor ha tudományfilozófiailag – és nem a politikai erőtérben betöltött pozíciójukat – nézzük, a kritikák nagy része és az azokra adott válaszok meglepő hasonlóságot mutatnak. A kiinduló feltevések plauzibilitásának támadását, valamint az azokból levezetett meghatározó következtetések megcáfolását mindkét esetben a kritikusok döntő jelentőségűnek tekintik. A neoklasszikus iskolánál a haszon- és profitmaximalizálásra és a tőke határhasznára, a marxista iskolánál a munkaérték-elméletre és a transzformációs problémára hivatkozva tekintik megcáfoltnak az elméletet. Előadásunkat a két iskola hipotézisrendszerének tudományfilozófiai összevetésével kezdjük a létező kritikák és az azokra adott válaszok alapján. Ezt követően áttekintjük a marxista iskolát érintő legklasszikusabb kritikát, A tőke első és harmadik kötetében definiált fogalmak között rejlő böhm-bawerki transzformációs problémát. Célunk megvizsgálni, hogy a vita érveit mennyiben lehet aktualizálni. Végül átgondoljuk, hogy mindezen kritikák fényében tudományfilozófiai szempontból hogyan lehetséges kritikai gazdaságtan.

 

Amelie Lanier: A kapitalizmus Marxnál és ami nem változott. Amit Marxtól lehet megtanulni munkáról és gazdagságról a tőkés rendszerben

„Azoknak a társadalmaknak a gazdagsága, melyekben a tőkés termelési mód uralkodik, mint »óriási árugyűjtemény«, az egyes áru, pedig mint e gazdagság elemi formája jelenik meg.” Ebből az egyetlen mondatból mit lehet következtetni arra, miért, milyen cél végett termelnek ebben a rendszerben, hogyan oszlik föl a társadalom osztályokra, milyen valóságban és elképzelésekben jelenik meg a gazdagság és a szegénység? A gazdagságot manapság pénz formájában mérik, tehát a csereérték győzedelmeskedik a használati érték fölött: az óriási árugyűjtemény így csak azoknak áll rendelkezésére, akik ezen „gyűjtemény” különféle elemeit meg tudják fizetni. Ebből azt is lehet levonni, hogy akik nem rendelkeznek a kellő fizetésképességgel, ki vannak zárva az árugyűjtemény élvezetéből, amely magában foglalja pl. a hajlékot is. A hajléktalanság tehát a tőkés rendszer szerves része, úgy, ahogy például az éhezés is. Továbbá ugyanis azt is lehet levonni a csereérték létezésétől, hogy minden áruvá válik, amely csak lehet: a munkaidő, a szex, sőt maga az ember is, és hogy a modern, bérmunkára épülő társadalmunkban megjelennek ismét az uzsora, az ember- és szervkereskedelem és a rabszolgaság. A kellő pénzzel rendelkezőknek nyitva áll minden az égvilágon, már nem szorulnak csak a munkaidejüket szabadon eladókra. Nekik minden megvásárolható, amire kedvük támad. Esetleg kitérnék arra, hogy mire szolgál az egyenlőség és az igazságosság eszménye, amelyek sajnos nagyon népszerűek, és arra, hogyan felhevíti a kedélyeket és egyben leveszi az elégedetlenséget.

 

Sebők Miklós: A pénztőke, az „organikus közgazdászok” és a magyar pénzügyi kapitalizmus fejlődése

Az előadás a magyar pénzügyi kapitalizmus kialakulását elemzi 1990 után. Felhasználva többek között Hilferding finánctőke, illetve Macartney “organikus közgazdász” koncepcióját, azt vizsgáljuk, hogy milyen relatív befolyást gyakoroltak az egyes hazai illetve nemzetközi tőkés és elitcsoportok arra, hogy melyik kapitalizmus-változat és milyen piacszerkezet és tulajdonosi háttér legyen meghatározó a magyar pénzügyi szférában. Érvelésünk szerint az egymást követő magyar kormányzati eliteknek és az őket támogató értelmiségi, szakértői csoportoknak kötött, de messze nem determinált pálya állt rendelkezésre a magyar kapitalizmus intézményrendszerének kialakításakor. A pénzügypolitikai területről vett esettanulmányban bemutatjuk, hogyan vesztette el a “beágyazott neoliberalizmusnak” megfelelő jegyeit a magyar pénzügyi kapitalizmus, és hogyan vált dominánssá a piaci fundamentalizmus ideológiája.

 

A Helyzet Műhely kerekasztala:

Hogyan segítheti A tőke (1867) a félperifériás kelet-közép-európai poszt-államszocialista újkapitalizmus gazdasági és társadalmi viszonyainak megértését? 

Kerekasztal-beszélgetésünk célja annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy A tőke 150 éve megjelent első kötetéből kibontható módszertani alapvetések mennyiben és hogyan alkalmazhatóak a mai magyar (és tágabban: kelet-közép-európai) társadalmi viszonyok értelmezésére. A beszélgetést A tőke keletkezésének társadalom-, gazdaság- és eszmetörténeti kontextusának felvázolásával fogjuk indítani: Marx alapvetően a XIX. századi angol iparosodás tapasztalatai alapján fogalmazta meg állításait a tőkés társadalmi-gazdasági viszonyok működéséről. A kor főáramú intellektuális irányzataival, például a klasszikus politikai közgazdászokkal vitatkozva fejtette ki nézeteit, amikor a brit központú világrendszer XIX. századi centrumának tapasztalatait foglalta elméleti keretbe. Mindezt az elméleti hagyományt ma is aktuálisnak gondoljuk, ugyanakkor a beszélgetésünk tárgya e módszertani hagyomány továbbgondolása, a mai kelet-közép-európai tapasztalatokra alkalmazása. A jelenre aktualizálás kérdése annak kérdése, mit és milyen módon vehetünk át és alkalmazhatunk a tőkés világrendszer mai globális és lokális, különösen a félperifériás viszonyaira. A világrendszer-elmélet elemzési hagyományán belül A tőke első kötetére mint alapvető módszertani munkára támaszkodunk. A beszélgetés második felének célja A tőke fogalmainak és elemzési eszközeinek alkalmazása olyan konkrét elemzési témákra, mint amilyen a félperifériás függő fejlődés, a globális értékláncok viszonyaiba való beágyazottság, a társadalmi reprodukció és az osztályszerkezet problémája nem pusztán nemzetállami, hanem globális szempontból.

 

Kalous Antal: A „Wert” marxi fogalmának interpretációi az orosz fordítások tükrében

Karl Marx korai műveitől kezdve törekedett hangsúlyozni a tőkés termelési mód értékrendi és céltételezési eltéréseit a korábbi feudális társadalmiságtól. Terminológiájában szemmel láthatólag megkülönbözteti a mindennapi életet segítő eszköz Brauchswertjét a tőkés társadalomban az egyoldalúan a piaci cserére termelt Ware Tauschwertjétől. Az orosz marxisták, felismerve ezt a jelentésbeli különbséget, hajlandóak is voltak külön terminussal kifejezni azt, és a puszta moralizáló-valóságtalan „érték” ценность kifejezés helyett Lopahin a стоимость (betű szerint: mibe-kerülés) szóval fejezi ki a marxi intencióknak megfelelő értelmet. A marxista, a társadalomkritikai örökséget komoly tudományos vizsgálat tárgyává tevő vonulat meg is maradt ennél a szakkifejezésnél. Politikai kalandorok egy csoportja viszont a ценность szóformával készített egy „fordításvariánst”. E csoport egyik tagja sem volt, nem lett később sem marxista, sem a cári önkényuralom ellensége. 2008-ban politikai kalandorok egy kortárs csoportja újra kiadta ezt a téves változatot, egy cikk kíséretében, melyben arról győzködték a szerencsétlen olvasót, hogy Marx nem azt gondolta, amit gondolt… Az előadás témája a fordítás és a ferdítés, valamint logikai következményeik összevetése. A marxi terminológia ma is a szociális igazságosságért folytatott harc eszköztára. Védelme és megtisztítása a hamisításoktól változatlanul az emberi méltóság kivívását célul kitűző gondolkodók kötelessége.

 

Wiener György: Az osztályelmélet A tőkében és azon túl: hányféle osztályelmélete van Marxnak? Mit kezdenek a mai osztálykoncepciók A tőkével?

Az előadás mindenekelőtt négy téves nézet cáfolatára törekszik. Az első szerint Marxnak nincs valóban kidolgozott osztályfelfogása, mert A tőke III. kötetének e tárgykörrel foglalkozó 52. fejezete befejezetlen, töredékes maradt. Valójában azonban a Grundrisse, A tőke I. és III. kötetének egyes fejezetei, s különösen az Értéktöbblet-elméletek I. kötete alapján lehetőség nyílik Marx osztályelméletének rekonstruálására.
A második téves nézet azt állítja, hogy Marx háromosztályos társadalmistruktúra-modellt dolgozott ki, mely kizárólag a tulajdonosi pozíción, illetőleg annak hiányán alapul, s így nem fogja át a teljes társadalmi szerkezetet. A marxi elméletben viszont az osztálytagozódás elsődlegesen a tőkeviszonyra épül, s e strukturális elem mellett megjelennek azok a társadalmi csoportok is, melyek nem rendelődnek alá közvetlenül a tőkeviszonynak. Emellett Marx mind a burzsoázián, mind a munkásosztályon belüli rétegeződést is felvázolja, ez utóbbi esetében például közvetlenül termelő, segéd-, felügyelő és szellemi munkásokat különböztetve meg egymástól.
Legelterjedtebbnek talán a harmadik téves interpretálást tekinthetjük, amely a munkásosztályt a fizikai dolgozókkal azonosítja. Az előző bekezdésből már kitűnik, hogy a felügyelői és a szellemi munkát végzők is proletárnak minősülhetnek, sőt, Marx e körbe sorolja a vállalati igazgatókat is, amennyiben nem tulajdonosok. Emellett a fizikai dolgozók közül csak azokat minősíti proletárnak, akik termelő munkát végeznek, vagyis profitot termelnek alkalmazóik számára.
Végezetül tévesnek ítélhetjük azt a felfogást is, amely szerint napjainkban azért nem érvényes az osztályelmélet, mert hiányzik a munkásöntudat, s az arra épülő kollektív cselekvés. Marx azonban egyértelműen különbséget tesz magánvaló és magáért-való, vagyis érdekeit érvényesítő osztály között. Napjainkban a tőkeviszony fennmaradása következtében magánvaló munkásosztály nyilvánvalóan létezik, magáért-való azonban csak kivételesen jelenik meg.
E nézetek kritikája után arra a kérdésre keresünk választ, hány osztályelmélete volt Marxnak. Véleményünk szerint politikai gazdaságtani kutatásai nyomán, a Grundrisse megírásától kezdve csupán egy, s fiatalkori műveiben sem igazán fedezhetünk fel eltérő felfogást, bár kétségtelen, hogy azokban a termelő és a nem termelő munka elhatárolása hiányzik.
Korunk osztályelméletei mint a marxi és a weberi elmélet szintézisére törekvő EGP-séma megítélésünk szerint a klasszikusnál kevésbé alkalmasak a társadalmi és politikai magatartás magyarázatára, hiszen például egy kategóriába sorolják a burzsoáziát, a vezető menedzsereket és a magas állású köztisztviselőket, elmosva a közöttük levő lényeges különbségeket. Nem tűnik igazán relevánsnak a középosztály-elmélet sem, melynek előzményeit már a XIX. század közepi Nagy-Britanniában is megtalálhatjuk. Úgy véljük, hogy korunk kapitalista társadalmai is a marxi elmélet alapján írhatók le legpontosabban, az viszont kétségtelen, hogy az osztályok, az azokon belüli rétegek és a tőkeviszonynak közvetlenül alá nem rendelt csoportok mennyiségi jellemzői a tőkés társadalmi fejlődés egyes szakaszaiban jelentősen különböznek egymástól.

 

Mészáros György és Tóth Tamás: Kritikai pedagógia: Marx A tőke neveléstudományi újraértelmezései

Marx A tőke című műve alapvetően politikai gazdaságtani munka, de inspirációt jelentett számos pedagógiai kezdeményezés és elmélet számára is. Az ún. marxista neveléstudomány egyeduralkodó volt a hazai pedagógiai színtéren a ‘80-as évekig, és létrehozott egy mára nagyrészt elfelejtett tudást (Mihály Ottó, Gáspár László munkássága). Marx és a marxizmus tabusítása miatt a jelenkori neveléstudományi színtéren csak most kezdenek megjelenni a Marxot újraértelmező vagy akár újra középpontba állító (új)marxista szerzők megközelítései. Korábban Freire, ma pedig Rikowski, McLaren, Hill, Skordulis, Pavlidis és mások a kritikai pedagógia (critical pedagogy) vagy kritikai oktatás (critical education) képviselőiként gazdag újraértelmezését nyújtják A tőkében lefektetett társadalmi-gazdasági kritikának a pedagógia oldaláról. Szemben állva a fősodorbeli neveléstudomány „evidence based”, „kompetenciaalapú”, neoliberális politikát kiszolgáló irányával ezek a szerzők arra hívják fel a figyelmet, hogy a pedagógiai gyakorlat és iskoláztatás ma is a tőkés társadalom szolgálatában állva formálja a szubjektumokat úgy, hogy ebbe a rendszerbe illeszkedjenek be. Rikowski kidolgoz egy humán tőke elméletet, amely a kapitalizmus mindent átható “pedagógiáját” mutatja be látleletszerűen. Más szerzők pedig a kritikán túl, építve a nevelés-oktatás sajátos kritikai potenciáljára, olyan lehetséges pedagógiai-oktatási utakat mutatnak fel, amelyek a rendszerrel való szembenállást, a rendszert megdöntő forradalmi dimenziót hordoznak. Ebben az előadásban – bemutatva a marxista pedagógia főbb előzményeit is – e jelenkori szerzők munkájának összefoglalására koncentrálunk, ezen belül is A tőkéhez való viszonyukra fókuszálva, felvázolva a mű egy lehetséges, jelenkori, pedagógiai értelmezését.

 

Pitti Zoltán: Egészen eredeti tőkefelhalmozás Magyarországon

Húsz évvel ezelőtt – Marx után szabadon – ugyanezen címen készült el a rendszerváltozás utáni időszak kezdeti tapasztalatainak értékelése és a korabeli tanulmány – az akkor még létező – Társadalmi Szemle 1997/8-9. számában jelent meg. E rövid időszak alatt is beigazolódott, hogy amit a szocializmusról tanultunk, az nem mindenben igazolódott, de amit a kapitalizmusról tanultunk, az napról napra valóságosabbá vált.
A nyolcvanas évtized végén indult, s a kilencvenes évtized közepén felgyorsult strukturális átalakulás jellemzői napjainkban már konkrétumok alapján és mélyebben összegezhetők. Az 1992-2016. évek változásai túlmentek a rendszerváltás alaptörekvésein, s összhatásukban gyökeresen átalakították a politikai rendszert, a tulajdoni viszonyokat, a gazdálkodás szervezeti formáit, nem hagyták érintetlenül az új értékből való részesedés szabályait. A létrejött kapitalizmus működési jellemzőit tanulmányozva az embert „déjà-vu” érzés keríti hatalmába, s újra rákényszerül, hogy elővegye Marx műveit, mint ahogy a közelmúltban elgondolkodtatott Piketty elemzése a tőke XXI. századi sajátosságairól.
Az előadás fő gondolatmenete, hogy a rendszerváltást követő időszak történéseit összeveti a kapitalista gazdaság fejlődését taglaló marxi alapvetésekkel. Így vizsgálja, hogy a hazai tőkefelhalmozás „eredménye” mennyiben származik az állami vagyon felosztásából, a pótlólagos külföldi tőke bevonásából, a működési nehézségekkel küzdő kisvállalkozások kisajátításából, valamint a marxi értelmezés szerinti értéktöbblet tőkésítéséből. A változások következménye a termelési eszközök tulajdonjogának jelentős módosulása, vagyis a döntési jogosítványok belföldi magánszemélyek, az állam és az önkormányzatok, a belföldi társaságok (beleértve a pénzügyi szektor szereplőit), valamint a külföldi tulajdonú társaságok közötti – történelmi jelentőségű – átrendeződése.
A klasszikus elemzésekben reményteli a részvénytársaságok megítélése, vélelmezve, hogy a részvénytársaságok nem a magántulajdont erősítik, hanem a tulajdon társadalmasítását eredményezhetik. Ma már – az újonnan létrejött gazdálkodási formák ismeretében – tudjuk, hogy ez közel sem így valósult meg. Sajátos hungarikum, hogy a hazai részvénytársaságok száma meglepően alacsony, s a társaságok többsége zárt formában, vagyis egy-egy szűk tulajdonosi kör érdekeltsége szerint működik.
A mögöttünk hagyott majd’ három évtized izgalmas kérdése, hogy a munka- és tulajdonosi jövedelmek milyen összhangban vannak a GDP alakulásával, s Piketty után megkerülhetetlen kérdés, hogy milyen növekedési különbség van a hazai munkajövedelmek és a tulajdonosi jövedelmek között. A növekedési ütemek különbözőségét meghaladó fontosságú kérdés, hogy a munka- illetve a tőkejövedelmek milyen differenciálódást mutatnak. Előadásunkban – az Európa 2020 programra utalással – kísérletet teszünk a társadalmi következmények bemutatására.
Megjegyzés: Az előadás az 1989-1991, illetve az 1992-2016. évek integrált nemzeti számláinak adataira, valamint a NAV éves gyorsjelentéseinek adataira épülnek.

 

Pogátsa Zoltán: A marxiánus közgazdaságtan állása

Az előadás célja, hogy bemutassa a marxiánus közgazdaságtan jelenlegi állapotát a közgazdaság-tudományon belül, különös tekintettel a 2008 utáni gazdasági válságra. Az előadás kitér a transzformációs problémával kapcsolatos legutolsó eredményekre, az alulfogyasztási elméletekre, a csökkenő profitráta körüli vitákra, és ezek kapcsolódására a villággazdasági válság megoldhatóságával kapcsolatos előrejelzésekre, különös tekintettel a keynesiánus alternatívával kapcsolatos szkepszisre.

 

Szigeti Péter: Kapitalizmus-fogalmak és a tőkés termelési mód elmélete

A probléma exponálása. Max Weber fogalom- és elméletalkotási stratégiája. Marcel van Linden elgondolásáról. Fernand Braudel történészi, árugazdasághoz közelítő kapitalizmus-fogalma. Marx elméletalkotása: a tőkés termelési mód; fogalomalkotás és történetiség; az alap-következmény viszony társadalomontológiai perspektívában: önfenntartó vagy önromboló-rendszertranszcendáló alap …és megszüntetve-megőrzött érvényessége a globális kapitalizmusban: „az eurocentrikus, indusztriális szocializmus vége”(G. Therborn); az osztály-fogalom kritériumai, változatai („laza”, „kemény” és jövedelmi-osztályozó) és konstans elemei a változásokban; E. Olin Wright megoldása. Igazolódott marxi fejlődési törvények: 1. a  tőke koncentrációja és centralizációja, 2. a termelés és elosztás globalizálódása, 3. a globális kapitalizmus szuperstruktúrája,  4. pluralizmus és uralkodó ideológia; kérdőjelek az átlagprofitráta tőkeallokációt szabályozó  funkciójánál. Új korszak… és mégis: négyszáz éve a tőke-bérmunka alapviszonyra épülő társadalmakban élünk; ez a modernitás egyik alapja maga. Az igaz, a hamis és a megválaszolhatatlanul nyitott kérdések az érték-kritikában (R. Kurz és A. Jappe: Wertkritik): szellemi termék, szellemi termelő, és az ember mint legfőbb termelő erő. Kapitalizmus volt-e még a jóléti állam, a nemzetállami keretekben szabályozott kapitalizmus? A marxi elméletalkotás mérlege.

 

Részletek

Kezdés:
2017. október 18. 09:30
Vége:
2017. október 19. 16:00
Esemény kategóriák:
,