- Ez az esemény elmúlt.
Ember és környezet a múltban
2021. október 8. 21:00 - 22:00
Esemény navigáció

Ember és természet kapcsolata a mai civilizációnk legaktuálisabb és legnyugtalanítóbb kérdése. E dilemma a történettudomány képviselőit is mindinkább foglalkoztatja, ezért a Múltunk folyóirat szerkesztősége is kötelességének érezte, hogy tematikus számot (2021/2.) szenteljen a környezettörténet kérdéseinek. A frissen megjelent kötet két szerzőjével beszélgettünk arról, mitől is tekinthető egy munka környezettörténeti szemléletűnek, és mennyiben igényel ez másfajta forráshasználatot, természettudományos szakismereteket, valamint mindez hogyan valósul meg a gyakorlatban a saját kutatásaik során.
A Klubrádió Szabad a pálya című műsorában 2021. október 8-án (pénteken) 21–22 óra között Bodovics Éva történész-kulturális antropológussal, a MNL Borsod-Abaúj-Zemplén megyei levéltárának munkatársával és Balogh Róberttel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közép-Európa Kutatóintézetének munkatársával Takács Róbert beszélgetett.
Az adást ITT hallgathatja meg.
A beszélgetésben felmerült további kérdések:
- Miben különbözik az európai, észak-amerikai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai kutatók látásmódja és érdeklődési köre?
- Mi is az az antopocén korszak mint az ember és a természet kapcsolatának új szakasza, és miért nincs ebben egyetértés a történészek és a geológusok között?
- Miképp közelít egy „környezettörténész” egy városi árvíz vagy kolerajárvány kérdéséhez?
- Mi is az a „másodlagos természet”?
- A trianoni döntés a magyar erdészeti képzésben és erdőgazdálkodásban is fordulópontot jelentett-e?
Fotó: A Szinva-völgy fényképezése a lillafüredi Fehér-kőről, 1928. Forrás: Fortepan. Eredeti: Csaba Zoltán
ntézet
lapítvány