TEM Műhelytanulmányok 2018/1. (03.01.)
Paár Ádám: Jászi Oszkár baloldali „populizmusa”. Avagy szocialista-e a „liberális szocializmus”?
Nem Jászi Oszkár az a személy, akinek az életművére a populizmus példájaként szokás hivatkozni. Ennek elsősorban az az oka, hogy a „populista” jelző aggatása bizonyos személyekre és irányzatokra napjainkban a megbélyegzés, lekicsinylés és lefokozás eszköze. Magának a populizmusnak az értelmezése körül is éles viták folynak egyes irányzatok és iskolák között, és a magyar politikai publicisztika a tudományos kontextusból kiragadva a populizmust az alantas elitellenes érzelmek felkavarásával, a féktelen demagógiával azonosítja.
Jászi magát haláláig „szabad szocialistának” vallotta. A 20. század elején az öndefiníció arra szolgált, hogy megkülönböztesse magát attól a szociáldemokráciától, amelyet ostorozott doktrinersége, értelmiség-ellenessége és a nemzeti kérdés jelentőségének alulbecsülése miatt. A német mintájú szociáldemokrácia centralista és doktriner elfajulásának totális kifejlődéseként értelmezte a Tanácsköztársaságot. Ettől kezdve haláláig élesen szemben állt a kommunista pártokkal. Ugyanakkor Jászi megőrizte fenntartásait a kapitalizmussal szemben is, és mint annyian ebben a korban, ő is kereste a korszak eszmei Eldorádóját, a „harmadik utat”, amelyet ő 1919-től kezdve publicisztikai írásaiban „liberális szocializmusnak” nevezett.
Jászi a „liberális szocializmus” koncepciójának kidolgozására a kéziratban maradt Anti-Marx könyvében tett kísérletet. Jászi többször átdolgozta a kéziratot, ám valószínűleg maga is elégedetlen volt vele, vagy nem volt ideje végső formába önteni, mert a kézirat kiadatlan maradt. 1982-ben, a „létező szocializmus” válságának kezdetén került elő Jászi hagyatékából az irat, történelmileg éppen a legjobb pillanatban. Mindaz, amit Jászi a marxi „tudományos szocializmus” morális és gazdasági csődjéről és a „szocializmus reformációjának” szükségességéről írt, aktuálisabb volt, mint magának a megírásnak az idején. A Marxism vs. Liberalism című kézirat a párizsi Magyar Füzetek sorozatban jelent meg, majd 1989-ben hivatalosan is a nyilvánosság elé került A kommunizmus kilátástalansága és a szocializmus reformációja címen.
Még a Jászival szemben kritikus történészek is elismerik, hogy a Tanácsköztársaságot követően haláláig egységesen elutasító volt a kommunista eszmével szemben. Ez az erőteljes antikommunizmus részben rehabilitálta Jászit a konzervatívok körében, ellentétben Károlyi Mihállyal, akinek megítélése mai napig osztatlanul rossz a jobboldalon. A másik ok, ami miatt Jászi közös többszörössé vált sok jobb- és baloldali körében, az a népi írók iránti vonzódása az 1930-as években, és kiállása értük az urbánusnak nevezett írócsoporttal szemben. Borbándi Gyulát idézhetjük, aki Jászi újratemetésekor azt mondta, Jászi „úgy érezte, és ezt annak idején többeknek meg is vallotta, hogy a népi radikalizmus a polgári radikalizmus folytatását jelenti, amelyre a haladás és az európaiság megvalósításában ugyanolyan fontos szerep vár, mint amilyet a polgári radikálisok az ő vezetésével a század elején játszottak. Erről nem szabadna megfeledkezniük azoknak, akik a népi mozgalom utódainak, a népi eszme és irányzat mai követőinek tekintik magukat.”
Tanulmányomban amellett érvelek, hogy a Jászi Oszkár-féle polgári radikalizmus számos ponton köthető az észak-amerikai populizmushoz, illetve annak rokon irányzataihoz. Az adott társadalmi környezetben propagált reformszándékok mellett az eszmei rokonság megítélésem szerint két téren mutatható ki plasztikusan: Jászi sajátos szocializmus-koncepciójában, illetve a népi írókkal és nézeteikkel kapcsolatos állásfoglalásaiban. Az eszmei rokonság bizonyítására végigkísérem Jászi Oszkár szocializmus-felfogásának alakulását, és bemutatom, hogy ez az ún. „liberális szocializmus” sok tekintetben rokonságot mutat az amerikai Populista Párt és eszmei hátországa programjával.
A tanulmány itt érhető el: 2018_1_TEM_Műhelytanulmányok