Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

75 éve jelent meg a Népszava 1941-es karácsonyi száma

2016. december 25. 00:00

Esemény kategória:
Kategória:


1941. december 25-én jelent meg a Népszava híres karácsonyi, az antifasiszta nemzeti összefogás és függetlenségi mozgalom gondolatának szentelt száma
. Szakasits Árpád, az akkori főszerkesztő vezércikkében így foglalta össze vállalkozásuk célját:

„Kitártuk ezt az ünnepi számunkat a nemzeti önállóság és függetlenség nagy gondolata, a népszabadság örök eszméje és a szociális haladás történelmi szükségességének követelő hangja számára. És mert a népek életének, fennmaradásának, haladásának ez a három hatalmas tényezője nem – mert nem is lehet – pártkérdés, és mert rendíthetetlen meggyőződésünk, hogy ennek az országnak minden valamire való embere kell, hogy most – félretéve minden egyéb tennivalót – ennek a három vezérlő eszmének szolgálatába állítsa teljes tudását, egész erejét és minden jóakaratát, idehívtuk azokat a férfiakat: politikusokat, írókat, gondolkodókat is, akik nem vallják ugyan a szocializmus programját, de tiszta szándékkal akarják, hogy ez a mi országunk önálló legyen és maradjon, függetlenségben élje életét, s függetlenül szabja meg a maga útját, amelyen haladnia kell; szabad legyen népe s szelleme, és hogy ez a nép ne csak politikailag, hanem gazdasági és társadalmi értelemben is felemelkedhessék arra a magaslatra, amely méltán megilleti. Erről vallanak a Népszava házatáján túl élő és munkálkodó, de a nagy nemzeti és népi érdekek megítélésében velünk azonos felfogású férfiak, akik írásukat ideadták nekünk.”

Az ehhez kapcsolódó több mint húsz írás három téma (Szabadság és politika, Szabadság és művészet, Szabadság és nép) köré csoportosítva jelent meg. A szerzők között a lap belső munkatársai, szociáldemokraták és kommunisták mellett olyan közismert személyeket találunk, mint Szekfű Gyula történész (az ő részvétele igen nagy feltűnést keltett), Bajcsy-Zsilinszky Endre akkor kisgazdapárti politikus, Móricz Zsigmond író, Benedek Marcell irodalomtudós, az erdélyi Jordáky Lajos és Balogh Edgár és a falukutató Szabó Zoltán. A népiek közül még Kovács Imre is szerepelt volna, de az ő parasztság sorsáról szóló cikkét – a többivel ellentétben – nem sikerült a szerkesztőknek átjuttatni az 1939 szeptembere óra hivatalos sajtócenzúrán, pedig három változatban is próbálkoztak vele.

Az évforduló kapcsán itt olvashatja a karácsonyi szám vezércikkét, Kovács Imrének a letiltott cikkei „helyett” írt rövid magyarázó levelét és a három tematikus blokk írásait. A szám történetéhez további olvasmány:

Nemzet, demokrácia, szociális haladás. A demokratikus magyar progresszió hagyománya és hivatása. Szerk.: Feitl István, Gellért Kis Gábor. Politikatörténeti Alapítvány, [Budapest], 1992. 61 p.

TARTALOM:

Szakasits Árpád: A mi földünk: a mi életünk címlap (vezércikk)

{phocadownload view=file|id=521}

Kovács Imre levele a Népszavához (1941.12.24.)

{phocadownload view=file|id=522}


Szabadság és politika

Szekfű Gyula: A szabadság fogalma 17

Várnai Dániel: Paulusok 17–18

{phocadownload view=file|id=523}

Szabó István: Mi vezetett a munkássághoz? 18

{phocadownload view=file|id=524}

Bajcsy-Zsilinszky Endre: Kossuth és a magyar külpolitika 19

{phocadownload view=file|id=525}

Révész Mihály: Magyarság, szocializmus 20

{phocadownload view=file|id=526}

Szerdahelyi Sándor: A szükségszerűségből a szabadságba! 21

{phocadownload view=file|id=527}

Kásztel András: Az európai háborútól a második világháborúig 22

{phocadownload view=file|id=528}

Gosztonyi Lajos: A haladás és ellenfelei a mai magyar közéletben 23–24

{phocadownload view=file|id=529}

Földes Mihály: A legragyogóbb eszme álarc nélkül… A szabadság gazdasági alapjai 24

{phocadownload view=file|id=530}


Szabadság és művészet

Móricz Zsigmond: Petőfi a politikai jel 25

Horváth Béla: Az elveszített barátoknak 25

{phocadownload view=file|id=531}

Benedek Marcell: Szabadság és irodalom 26

{phocadownload view=file|id=532}

Dési Huber István: Tanulmány a negyedik rend művészetéről 27–28

{phocadownload view=file|id=533}

{phocadownload view=file|id=534}

Szabadság és nép

Kállai Gyula: Az önálló államalapítás 29

{phocadownload view=file|id=535}

Darvas József: Az oligarcháktól a nemzeti államig 30

{phocadownload view=file|id=536}

Jordáky Lajos: Erdélyi történelem 31

Balogh Edgár: Bem erdélyi politikája 31

{phocadownload view=file|id=537}

Földes Ferenc: Rákóczi 32

Szabó Zoltán: A kurucok Magyarországa 32–33

{phocadownload view=file|id=538}

Markos György: Gyarmati sorban. A Rákóczi-fölkelés leveretésétől az új függetlenségi mozgalmak megindulásáig 33–34

{phocadownload view=file|id=539}

Mód Aladár: A kiegyezés és az új Magyarország születése 34–35

{phocadownload view=file|id=540}

Millok Sándor: A város 35–36

{phocadownload view=file|id=541}

Takács József: Elindulás 36

{phocadownload view=file|id=542}

“

Részletek

Dátum:
2016. december 25.
Időpont:
00:00
Esemény kategória: