- Ez az esemény elmúlt.
Úri utcából száműzött beszélgetések 26. – Gecsényi Lajos
2025. november 5. 17:00 - 18:30
Esemény navigáció

Sorozatunkban történészekkel, humán tudományok kutatóival beszélgetünk pályájukról, kutatásaikról, a magyar (történet)tudomány múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Következő vendégünk Gecsényi Lajos levéltáros, történész, címzetes egyetemi tanár, a Magyar Országos Levéltár korábbi főigazgatója lesz, akivel Takács Róbert beszélget 2025. november 5-én, szerdán 17 órától a CEU Budapest Nádor utcai kampuszán (1051 Budapest, Nádor u. 15., I. emelet 106.).
Részvételi szándékát kérjük, itt jelezze!
Gecsényi Lajos hat évtizedes gazdag tudományos pályája a levéltári, az egyetemi és az akadémiai világ számos intézményét érintette. Levéltárosként indult, dolgozott a Párttörténeti Intézet Archívumában, igazgatott megyei levéltárat Győrben, képviselte Magyarországot az Osztrák Állami Levéltárban, s irányította tizenkét éven át a Magyar Országos Levéltárat. Részt vett – igazgató-helyettesként – a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet irányításában, nyugdíjba vonulása után vezette a Nagy Imre Emlékházat, a Milton Friedmann Egyetem Magyar Zsidótörténeti Intézetét, tanított az ELTE levéltáros szakán. Kosáry Domokos oldalán ügyvezető alelnöke volt a Magyar Történelmi Társulatnak.
Pályája kezdetén koraújkori gazdaság- és társadalomtörténeti kérdésekkel foglalkozott a szőlőgazdálkodástól és harmincadvámkerüléstől a kereskedő és hivatali elit bemutatásáig. Bár e témától sokáig nem szakadt el teljesen, az ezredfordulótól elsősorban a magyar–osztrák kapcsolatok történetét gazdagította, nemcsak külügyi tárgyú publikációkkal, hanem megannyi nélkülözhetetlen forráskiadvánnyal és Baráth Magdolnával közös szerkesztésben egy – a diplomáciai kapcsolatok történetében nélkülözhetetlen – archontológiával. Ugyancsak vele közösen publikálták Nagy Imre első kormányának minisztertanácsi jegyzőkönyveit is. Tudományszervező tevékenységének szerves része volt a folyóiratszerkesztés, többek közt éveken át volt, a Levéltári Szemle és a Levéltári Közlemények főszerkesztője, a Történelmi Szemle felelős szerkesztője, a Századok egyik rovatvezetője.
(A kiemelt képhez felhasznált fotó forrása: Magyar Nemzeti Levéltár.)
A sorozatról:
Évtizedeken át a Várban, az Úri utcában működött a magyar történetírás központja, a Történettudományi Intézet. A várbeli kormányzati rezervátum kialakítása miatt az intézetet kiköltöztették, épülete ma is üresen áll. A Politikatörténeti Intézet viszont az Úri utcai Borsos Miklós emléklakásban indított rendezvénysorozattal idézte meg a hely szellemét: magyar történészekkel és társadalomtudósokkal beszélgetünk pályájukról, kutatásaikról, a magyar történettudomány múltjáról, jelenéről és jövőjéről. A Fidesz ezt sem viselte el és kilakoltatta az intézetet, immár a mi beszélgetéseink is száműzetésbe kerültek: a Villányi úton folytatjuk.
Szalonbeszélgetés-sorozatunkban eddig Pók Attilát, Saly Noémit, Ablonczy Balázst, Jeszenszky Gézát, Varga Zsuzsannát, Kövér Györgyöt, Hajdu Tibort, Pető Andreát, Romsics Ignácot, Széchenyi Ágnest, Klaniczay Gábort, Pritz Pált, Földes Györgyöt, Standeisky Évát, Peter Pastort, Baráth Magdolnát, Deák Ágnest, Kontler Lászlót, Simon Attilát, Kalmár Melindát, Csorba Lászlót, Sándor Klárát, Bárdi Nándort, Rainer M. Jánost és Pihurik Juditot láttuk vendégül.
Az eseményekről készült felvételeket itt tekintheti meg.
ntézet
lapítvány
