Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

A 75 éves forint jövője – PODCAST

2022. február 25.

Esemény kategória:
Kategória:
Photo by Markus Spiske on Unsplash

1946. augusztus 1-jén vezették be a világ egyik legnagyobb hiperinflációjában értékét vesztő pengő helyett a forintot. Ez egy egészen más gazdasági-társadalmi berendezkedés és egy más – aranydeviza-standardon nyugvó – nemzetközi monetáris rendszer valutája volt. A rendszerváltás után a korábbi évtizedekhez kapcsolódó értékállóság képzetét az infláció tépázta meg, és a devizahitelek története is azt erősítette tovább, hogy a mai globális pénzügyi rendszerben a forint sérülékeny. A magyar társadalom döntő többsége ma is szívesen látná a forint helyett az eurót, és számos helyzetben már forint mellett is euróban gondolkodunk.

A magyar valutáról Andor László közgazdásszal, egyetemi tanárral, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, a szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős egykori biztosával, és Vigvári Gáborral, a Budapesti Corvinus Egyetem Nemzetközi, Politikai és Regionális Tanulmányok Intézete Világgazdasági Tanszékének docensével beszélgettünk, a moderátor Takács Róbert volt.

 

Az adás ITT hallgatható meg:

A PTI podcast összes korábbi epizódja megtalálható az Anchor.fm-en.

 

A beszélgetésben többek között az alábbi témák kerültek szóba:

  • Mégis mi az oka annak, hogy az euró bevezetése már több mint másfél évtizede tolódik előre – mindig legalább középtávú célként?
  • Milyen előnyei vannak – és túlsúlyban vannak-e ezen előnyei – a saját fizetőeszköz megtartásának a globalizált gazdaságban?
  • A szlovén, szlovák, észt euró azt jelenti-e, hogy ezek az országok jobbak nálunk?
  • Végül meddig marad(hat) velünk a forint, és mi kényszerítené ki nálunk is a valutaváltást?

 

A beszélgetés eredetileg 2021. augusztus 6-án volt hallható a Klubrádió Szabad a pálya című műsorában.

 

AJÁNLOTT CIKKEK:

Andor László: Emeritus valutánk. Népszava, 2021. augusztus 2.

Andor László: A 20 éves euró: egység és kétség. Mérce, 2022. január 15.


 

POLITIKATÖRTÉNETI INTÉZET

HONLAP * FACEBOOK * HÍRLEVÉL * TÁMOGATÁS

Photo credit: Unsplash
Audio credit: Music by TimMoor from Pixabay

Részletek

Dátum:
2022. február 25.
Esemény kategória: