A múzsákat lelövik, ugye? – 3. évad

 

A Politikatörténeti Intézet az első világháború centenáriuma alkalmából Hadszíntér és hátország néven átfogó projektet indított, ami széles körben lehetővé teszi a társadalmi emlékezet közös formálását. 2015. évi témánk a Kultúra, művelődés, tárgyi kultúra volt, ehhez kapcsolódott A múzsákat lelövik, ugye? című beszélgetés-sorozatunk első évada is. 2016-ban a nagy háború okozta gazdasági és társadalmi változásokat jártuk körbe második évadunk újabb hat beszélgetésével.

A nagy érdeklődésnek és a kimeríthetetlen témáknak köszönhetően 2017-ben is folytattuk sorozatunkat:

 

A háború peremén

 

1.

2017. március 29.

Hadifoglyok Magyarországon

 

Résztvevők:
Kaba Eszter (Politikatörténeti Intézet)
Kovács Henrietta (Andrássy Egyetem)

Moderátor: Prosinger Lívia

 

Új jelenség volt az első világháborúban a több százezernyi hadifogoly megjelenése. Elképesztően nagy számuk és tartós elhelyezésük problémája sokkolóan hatott a magyar társadalomra. Noha létezett törvény, amely a hadifoglyok jogait rögzítette – az 1907-ben elfogadott hágai konvenciót Magyarország 1913-ban emelte törvényerőre –, a szabályozást korántsem volt egyszerű végrehajtani és betartani. Az államnak úgy kellett gondoskodnia a területén lévő hadifoglyok elszállásolásáról, élelmezéséről, ruházatáról, megfelelő egészségügyi ellátásáról, mintha azok saját katonái lennének. A hadifoglyok gyorsan növekvő létszáma azonban komoly elhelyezési és ellátási problémákat okozott. A saját vasútállomással, közművel, kórházzal és fürdővel ellátott fogolytáborok, barakkvárosok ugyan alkalmasak voltak tízezrek befogadására, de az összezárt, rosszul táplált, rossz higiénés viszonyok közt élő kolóniák könnyen válhattak járványgóccá. (A Monarchia hivatalos adatai szerint 1918 elején 1,3 millió ellenséges katonát tartottak fogva a birodalom területén, a történészek azonban 1,9-2,3 milliósra becsülik ezt a számot.) A hágai konvenció lehetővé tette a hadifoglyok foglalkoztatását is, amely – a szigorú szabályozások ellenére – a háború előrehaladtával egyre nagyobb méreteket öltött. Munkaerejüket elsősorban a mezőgazdaságban és a hadiiparban hasznosították, de egyéni gazdaságok is igényelhettek hadifogoly-munkásokat – természetesen szigorú szabályozás mellett. A beszélgetés a magyarországi hadifogolytáborokról rendelkezésre álló szórványos források alapján a táborok mindennapjaiba, az ott raboskodó foglyok életébe, a helyiekkel ápolt viszonyába enged bepillantást.

 

 

2.

2017. április 26.

Háború és bűnözés

 

Résztvevők:
Mátay Mónika történész (ELTE BTK – IASK)
Perényi Roland történész (Kiscelli Múzeum)

Moderátor: Ignácz Károly

 

Mennyiben változtatta meg az első világháború a bűnözést? – e kérdés áll beszélgetésünk középpontjában. Az egyedi bűnesetek mindig felkeltették  – és a mai napig felkeltik – az emberek kíváncsiságát, de a bűnözésről mint modern (nagyvárosi) társadalmi jelenségről szóló értékelések és viták is megjelentek már 1914 előtt. A Nagy Háború okozta változások nyilvánvalóan érintették a bűnözést; egyes magyarországi eseteket felidézve beszélgetni fogunk az átalakulás társadalmi hátteréről, és arról, hogy mindezt hogyan látták, hogyan érzékelték a különböző kortárs szereplők (rendőrök, szakértők, tudósok, írók, újságírók stb.). Végül kitérünk arra, hogy milyen hosszabb távú hatásai, következményei lettek a háborúnak a bűnözés területén.

 

3.

2017. május 31. 

Háborús propaganda és ellenpropaganda

 

Résztvevők:
Klestenitz Tibor PhD, tudományos munkatárs (MTA BTK TTI)
Vörös Boldizsár, a történelemtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs (MTA BTK TTI)

Moderátor: Takács Róbert

 

A Nagy Háború rendkívüli viszonyokat hozott a sajtóban is, életbe léptek a még idejekorán, 1912-ben hozott kivételes intézkedések – ezek az 1914-ben hozott, az újságírók által hevesen támadott sajtótörvényt lényeges pontokon felülírták. A sajtó is a háború szolgálatába állt, a front eseményeiről központilag szervezett módon tudósítottak, a hátországban a sajtó kötelessége lett a lakosság háborús moráljának megőrzése. Hogyan működött a gyakorlatban a Nagy Háború eseményeinek bemutatása, illetve mit tudtak-tudhattak a frontokon harcolók? Hogyan szolgálta egyszerre a közönséget és a kormányzatot a sajtó – avagy mennyiben váltak a lapok propagandafórumokká? Mi/ki ellen és mi/ki mellett folyt propaganda? Mit és miért töröltetett a cenzúra? Konfliktusossá vált-e a sajtó és a hatalom viszonya, és ha igen, mikortól? Milyen folyamatok, átrendeződések mentek végbe a sajtóban? Beszélgetésünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

 

4.

2017. szeptember 27.

Az Osztrák-Magyar Monarchia mint megszálló hatalom.
Nemzet- és birodalomépítés, gazdasági és emberi erőforrások kiaknázása az első világháború alatt

 

Résztvevők:
Pollmann Ferenc
PhD, hadtörténész (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum)
Ress Imre, a történettudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs (MTA BTK TTI)

Moderátor: Egry Gábor

 

Az 1914-es év vereségei után az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege minden évben jelentős területeket szállt meg a Balkántól Románián át Ukrajnáig és Lengyelországig. Itt néhol egyedül, néhol szövetségeseivel közösen fenntartotta a közrendet, működtette a közigazgatást, az oktatást és – a háborús erőfeszítés számára talán legfontosabb módon – szert tehetett az adott terület anyagi erőforrásaira is. A Monarchia a változó körülményeknek megfelelően, illetve a békeelképzelésekhez is alkalmazkodva eltérő súllyal és módon irányította ezeket a társadalmakat. A fizikai erőszaktól a nemzeti ébredés támogatásáig, a fenntartható gazdasági működéstől a kizsákmányolásig sokféle gyakorlat alakult ki. Ennek megfelelően pedig a Monarchia mint megszálló hatalom képe is változatos volt. A beszélgetés a megszállás sokféleségét, az eltérő súlypontokat és a mögöttük rejlő érdekeket, motivációkat veszi számba.

Beszámoló: Mementó 1917: frontok és megszállások az Isonzótól Srebrenicáig (Szegő Iván Miklós, hvg.hu, 2017. 11. 01.)

 

1. rész:

2. rész:

3. rész:

 

 

5.

2017. október 30. 

„A trónörökös-párt agyonlőtték” – Radikális merénylők és politikai merényletek 1918 előtt

 

Résztvevők:

Filippov Szergej történész
Konok Péter történész

Moderátor: Csunderlik Péter

 

Magyarországi perspektívából a Ferenc Ferdinánd és felesége elleni, 1914. június 28-i szarajevói merénylet és a világháború „bűnbakjának” megtett Tisza István 1918. október 31-i meggyilkolása gyászkeretezte az első világháborút. Ezek a merényletek a politikai gyilkosságok egész sorozatába illeszkedtek, a 19. század utolsó harmadában ugyanis úgy rettegett a „nihilista terroristáktól” az európai közvélemény, mint ma az Iszlám Állam akcióitól. A „nihilisták” kiváltotta rémületnek az egyik lenyomata Jókai Mórnak A jövő század regénye című műve is. A világháború előtti évtizedekben számos uralkodó vagy politikus lett merénylet áldozata, bomba, golyó vagy tőr végzett orosz cárral, amerikai elnökkel, francia köztársasági elnökkel, osztrák császárnéval és magyar királynéval, olasz és szerb királlyal, spanyol és orosz miniszterelnökkel egyaránt, miután Vera Zaszulics elindította a sort azzal, hogy 1878-ban merényletet követett el a rettegett szentpétervári rendőrfőnök, Trepov ellen. A politikatörténetben példátlan merényletsorozat – amely Albert Camus-t A lázadó ember című munkája megírására sarkallta ¬– elkövetőit tekintették „őrülteknek” és „ördögöknek”, de „szekuláris megváltóknak” és mártíroknak is. A beszélgetés során arra igyekszünk választ adni, hogy kik voltak azok, akik „bombákkal” akarták kikényszeríteni a „népjogokat”, milyen politika-, eszme- és társadalomtörténeti változások teremtették meg a politikai merényletek keretfeltételeit a 19. század utolsó harmadában.

Beszámoló: Tiszta szívű gyilkosok? (Fóris Ákos, Újkor.hu, 2017. 11. 15.)

 

 

6.

2017. november 29.

„Kéjnők és lövészárok-lotyók” – prostitúció a hátországban és a fronton az első világháború idején

 

Vendégeink:
KISS GÁBOR levéltárvezető (HM HIM Hadtörténelmi Levéltár)
SZÉCSÉNYI MIHÁLY levéltáros-történész (NKE Egyetem Központi Könyvtár és Levéltár)

Moderátor: Kaba Eszter

 

A háborúban a harcok közti pihenőidőt a katonák leggyakrabban természetes szükségleteik kielégítésére használták fel: azaz ettek-ittak, aludtak… és bordélyokba jártak. A tábori bordélyok felállításáról 1915-ben döntött a hadsereg egészségügyi szolgálata, egyrészt hogy a hosszú összezártság miatt elkerüljék a homoszexuális kapcsolatok kialakulását, másrészt hogy orvoslást találjanak az egyre terjedő nemi betegségek megfékezésére. A katonák ugyanis – „hivatásosok” hiányában – ott és úgy elégítették ki nemi vágyaikat, ahol és ahogy tudták, az így szerzett szifilisz, gonorrhoea és kankó kikezelése azonban hosszú kórházban töltött heteket igényelt. A hadvezetés nem tekinthetett el az így kieső, egyébként hadra fogható csoportoktól, ezért döntött végül a tábori bordélyok felállítása mellett. Az itt szolgálatot teljesítő „lövészárok-lotyók” szigorú orvosi felügyelet alatt tevékenykedtek, így idővel sikerült lejjebb szorítani a katonák között a nemi betegek számát.
A hátországi, főként a budapesti helyzet kissé árnyaltabb képet mutatott. A prostitúció szabályozására már a századfordulót megelőzően is történtek kísérletek, végül 1900-ben született meg az a rendelet, amely a kéjnőket több csoportba osztotta, aszerint, hogy helyileg hol végezték munkájukat – bordélyokban, a saját lakásukban, esetleg futóbárcával rendelkeztek. Ők is orvosi felügyelet alatt álltak, szolgálati idejük és egyéb, „hivatásukkal” összefüggő kötelezettségeik azonban nem voltak olyan szigorúan szabályozva, mint a fronton szolgálók esetében.
Beszélgetésünkben a prostituáltak életformájáról, társadalmi helyzetéről ejtünk szót, egyéni élettörténetekkel alátámasztva vagy éppen cáfolva az általános megállapításokat.

Beszámoló: Kéjnők és lövészárok-lotyók az első világháború alatt (Sujtó Attila, Újkor.hu, 2017. 12. 08.)

 

1. rész:

2. rész:

3. rész: