Társadalomelméleti Kutatócsoport

A Politikatörténeti Alapítvány által finanszírozott Társadalomelméleti Kutatócsoport (TEKCS) eddig két kutatássorozatot zárt le sikeresen. Az első kétéves periódus során (2003 és 2005 között) hét, míg a második, egyéves időszakban (2007–2008) négy projektben folytak szociológiai, közgazdasági, történeti, művelődéselméleti és egyéb társadalomtudományos kutatások. Az eddigi kutatások összefoglalói honlapunkon elérhetőek, illetve több projekt eredményeképp születtek tanulmánykötetek, illetve monográfiák.

A közeljövőben a társadalomelméleti kutatásaink folytatását tervezzük olyan témakörökben mint a kultúra és a társadalmi igazságosság, a műveltség és a kompetencia, az oktatás és a társadalmi integráció összefüggéseinek, a hazai és európai fejlesztési stratégiáknak, társadalmunk és médiánk politikai kultúrájának, illetve a nemzetek és más politikai közösségek együttélésének a vizsgálata.

Hisszük, a rendszerváltás után két évtizeddel a tudománynak még nagyobb a felelőssége abban, hogy a társadalmat és a közéletet segítse őszintén szembenézni a fenti problémákkal. Egyúttal reméljük, hogy kutatásainkkal nemcsak a reális nemzeti önismerethez, lehetőségeink és korlátaink mélyebb megértéséhez juthatunk el, hanem elősegítjük az ezekről a kérdésekről folyó közéleti vitákat, amelyek elengedhetetlenek egy előremutató, ugyanakkor a realitásokkal számoló nemzeti jövőkép kialakításához.

A kutatások főkoordinátora: Földes György

Bővebb felvilágosításért forduljon a kutatócsoport titkárához, Takács Róberthez.

A 2007–2008-ban folytatott kutatások:

2003 és 2005 között folytatott kutatások: